Evangélikus Élet, 2010. január-június (75. évfolyam, 1-26. szám)
2010-03-14 / 11. szám
EVANGÉLIKUS HETILAP 75. évfolyam, 11. szám ■ 2010. március 14. ■ Böjt 4. vasárnapja (Laetare) Ára: 250 Ft „Tudjuk, hogy a forradalom és a szabadságharc elválaszthatatlan a nevétől; szinte tőle halljuk minden évben, hogy itt az idő..." A szabadság üstököse !► 7. oldal „Az ország különböző pontjáról érkezett „Ugyanakkor a mai keresztény közösségekben nyolc csoport a kiírás szerint a Növények jelentkező feszültségek oldására sincs más a Bibliában témakörben mérte össze válasza Jézusnak, mint hogy szeretnünk kellene »bábügyességét«.” egymást." Közös szolgálat: teher vagy ajándék? Napos oldal 12. oldal 13. oldal Gondoskodom, tehát vagy! ^ 2. oldal Meditációs ösvény a templomtoronyban ^ 3. oldal Kameruniakkal ünnepeltünk W 4. oldal Komolyzene - könnyedén 8-9. oldal Egy házi bibliaóra áldásai W 11. oldal evél&levél&levél !► 15. oldal A LUTHER-RÓZSA SZÍNEI Magyar vagyok, rozumjes ma? A szabadság fokozatai Közlemény A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház a 20x0. évi parlamenti választásokon való részvételre hív fel minden jóakaratú embert. Ha komolyan vesszük állampolgári felelősségünket, négyévente nemcsak lehetőségünk, hanem kötelességünk is, hogy döntésünkkel tudatosan befolyásoljuk hazánk életét, mindennapi boldogulásunk lehetőségét. A jelenlegi aggasztó társadalmi és gazdasági helyzetben különösen is fontosnak tartjuk, hogy körültekintően, a jelöltek célkitűzéseit megismerve döntsünk. Javasoljuk, hogy a különböző pártok és jelöltjeik programjában azokat az elemeket keressük, amelyek a társadalom alapvető összetartó erőinek - a családnak, a helyi közösségeknek és egész nemzetünknek - életét és fejlődését segítik. Meggyőződésünk, hogy jelen elesettségünkön csak felelős, értékek alapján gondolkodó és cselekvő áldozatvállalással tudunk segíteni. Ezért kérünk mindenkit: a hangzatos kampányígéretek és indulatos kommunikációs megoldások mögé nézve olyan jelöltet, jelölteket támogasson, akik személyiségükben és elkötelezettségükben is annak reménységét hordozzák, hogy Magyarországon erősödhet a jogállamiság, csökkenhet a korrupció, növekedhet az egymás iránti bizalom. Reméljük, hogy mind a választás menete, mind a választás végeredménye mindannyiunk épülését és erősödését szolgálja. Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Magyarországi Református Egyház Magyarországi Evangélikus Egyház ^ Mi a fontosabb: a nemzeti-nyelvi hovatartozás, a felekezeti öntudat vagy az Istennel való kapcsolat? Mi ezeknek a helyes sorrendje? Ilyen kérdések körül forgott a Magyar Evangélikus Konferencia (Maek) tanulmányi rendezvénye, amelyet március 5-én és 6-án tartottak Révfülöpön, az Ordass Lajos Evangélikus Oktatási Központban. A Luther-rózsa színei -Anyanyelv - egyház - nemzet címet viselő tanácskozás témájául a magyar-szlovák kérdést választották a szervezők, tekintettel a Szlovákiában jelenleg hatályos nyelvtörvényre, illetve a nemrégiben elfogadott „himnusztörvényre”, azaz hazafiassági törvényre. A résztvevők között nemcsak szlovák származású magyar evangélikusok voltak, hanem magyarországi szlovák gyülekezetek tagjai és szlovákiai magyarok is. A konferencia fő szervezője, a Maek titkára, id. Zászkaliczky Pál nyitóáhítatában hangsúlyozta, hogy aki Jézust követi, nem épít kerítéseket felekezetek vagy népek között, hanem lerombolja azokat. E gondolat jegyében testvéri légkörben járhatták körül az érdeklődők a felmerülő súlyos és néha fájó kérdéseket. A meghívott előadók különböző szempontokból világították meg a két nép kapcsolatában jelenleg meglévő feszültségeket. Käfer István, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szlovák Tanszékének nyugalmazott tanszékvezetője a szlovák nyelv és kultúra felől közelített, amelynek rengeteg közös pontja van a magyarral, csak ezeket jobban kellene ismerni. Folytatás az 5. oldalon ■ Ribár János Március idusán a szabadság nemes gondolata senkitől sem idegen, akinek csak egy kicsit is számít az emberi méltóság valósága. Mégis érzékelhető nyugtalansággal tekintünk a szabadság jelenségére, s nyugtalanságunk oka az egyéni boldogtalanságok halmozódása és hazai társadalmunk nyomorúságának szembetűnő szindrómái. Mintha zavar keletkezett volna a fejekben, szívekben, de a közösségek életszférájában is a szabadság ügyében. S ez alól még a gyülekezeti, Krisztushoz igazodni szándékozó közösségeink sem kivételek. Mintha túlzottan is halmozódnának a szubjektív gondolatok, és egyre inkább annak a látszata keletkezne, hogy mind az egyházközségekben, mind a polgári közösségekben végzetes félreértések adódnak e szent fogalom kapcsán. Amikor évtizedekkel ezelőtt még csak álmodoztunk elaknásított országhatárunk innenső oldalán a szabadság valóságáról, kimondhatatlanul szépnek álmodtuk meg a szabadságot, éheztük és szomjaztuk, de csak visszautasított útlevélkérelmünk erősítgette bennünk a szabadság álmát. És egyszer csak az álmaink valóra váltak. Felszedték az aknákat az osztrák határ mentén, a megszálló idegen hadsereg elment, megnyílt az út a szábadság számára, de mintha minden eltorzult volna, és a szabadság nevetségesen szomorú bevásárlóturizmus formájúvá alázta volna magát. Az álom valóra vált, de a valóság taszítóvá lett. Váratlanul beleszédültünk a politikai szabadság korábban annyira óhajtott valóságába, de szinte fájni kezdett a minőség hiánya, a minőség - Németh László után - forradalma. Mert nem lehet igaz, hogy a szabadság lényege kimerül a céltalan turistáskodásban, értelmetlen külföldi cuccok vásárlásában, hivalkodó technikai eszközök felhalmozásában. Nem lehet igaz, hogy a szabadság csak tárgyiasíthatóságban jelenjen meg - a szellem szabad szárnyalása helyett. Vagy a szabadság lényege annyi lenne, hogy mindent szabad? Azt is, ami értelmetlen, istenellenes, emberellenes, létellenes, természetellenes? Vajon a szabadságnak miért nem találtuk meg a spiritualitását? Az lenne a szabadság tartalma, hogy szabad újra és újra összetörni a kőtáblákat, vagyis a Tízparancsolat jelképét? Lehet-e eleme a szabadságnak az, hogy szabad megtűrni a mocskos, ízléstelen, hazug beszédeket? Amikor még csak álmodoztunk a szabadságról, valami egészen másra gondoltunk. Semmiképpen sem arra, hogy hazánk lesz az egyik legbetegebb országa Európának s az egyik leggyorsabban elnéptelenedő állama a régiónak. S arra sem gondoltunk, hogy még az egészséges nemzeti öntudat is csorbát szenved, és hogy nemtelenségre akarnánk oktatni a gyermekeinket óvodáskortól kezdve. Az oldott kéve széthulló valóságában nem a szabadság lelke lakozik, hanem a végzetes halál. Mert szabadságról álmodoztunk hajdan, de elképesztő rafinált módon váltunk bevásárlócentrumok szabadságunktól megfosztott rabszolgáivá, ahol öntik Vajon a szabadságnak miért nem találtuk meg a spiritualitását? Az lenne a szabadság tartalma, hogy szabad újra és újra összetörni a kőtáblákat, vagyis a Tízparancsolat jelképét? ránk a kommersz, lélekbontó zenét, és fura reklámokkal teljesen felesleges dolgok megvásárlásának vágyát ébresztik a szívekben, kiürítendő az amúgy sem vaskos pénztárcát. Hol itt a szabadság? Itt az idő újratanulni a szabadság igazi valóságát! A mögöttünk levő évtizedekben korrupciótól és vádaskodásoktól hangos hazai világunkban majdnem mindent elrontottunk a szabadság vonatkozásában, ezért itt az idő újratanulni az igazi szabadság eszményét, és újra kísérletet tenni rá, hogy megfogalmazzuk, mit is jelent valójában az emberi méltóság számára a szabadság. Egészen biztos, hogy nem a „mindent szabad” jelszavát szeretnénk a szívekbe erőltetni, mert ennek a tartalmi hozadékát végiggondolni is borzalom. Nem a vásárlás szabadsága, hem is a korlátlan utazás lehetősége, de még csak nem is a tévécsatornák száma biztosítja a szabadságunkat, hanem életünknek az értelmes pályája születéstől a halálig, amelyen haladva Isten rendje és akarata szerint élhetjük meg a teremtéstörténetben kapott imago dei (istenképű) és a kereszten korrigált valóságunkat. Mégpedig Jézus halhatatlan szava szerint:,,...az igazságmegszabadít titeket” (Jn 8,32) Ne játsszuk Pilátusként a szkeptikust, hogy „micsoda az igazság?”, hanem szívünkkel értsük meg, hogy személyesen megszólalt az igazság, amikor a Názáreti ezt mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet...” (Jn 14.6) Sem az egyén, sem a társadalom nem bánja meg, ha ezen az úton indul, mert végső, halálon túlnani értelmét a létezésnek így leli meg. A legvégső szabadság lényege a megváltás, azaz megszabadítás bűntől, múlandóságtól, haláltól, így a végtelen szabadság másik neve: az üdvösség. A szerző evangélikus lelkész, a Nyugat-békési Egyházmegye esperese Szombat délutáni disputa
