Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-08-09 / 32. szám
jam EVANGÉLIKUS ÉLET 2009. augusztus 9- ► 3 Tisztelt olvasóim, töredelmes szívvel be kell vallanom, hogy az Európai Egyházak Konferenciájának (KEK) tizenharmadik, lyoni nagygyűlése számomra egyáltalán nem okozott csalódást. Sőt kijelenthetem, hogy teljes mértékben azt kaptam, amire számítottam. A kérdés csupán az, hogy mire is számítottam, vagy inkább mire nem a Renzo Piano építész által megálmodott lyoni kongresszusi központ pazar épületében egy hétig tartó nagygyűléssel kapcsolatban. Az igazság az, hogy nem sokra, és ez a várakozásom valahogy igazolódott is. El kell árulnom, hogy erre az udvariatlan, illúzióromboló, netán ünneprontó magatartásra közel két évtizedes ökumenikus tapasztalataim, valamint a legutóbbi nagyszebeni ökumenikus találkozó kiábrándító tapasztalatai jogosítottak fel. Leginkább arra lettem volna kíváncsi, hogy az ötvenéves múltra visszatekintő KEK, amely százhuszonhat európai tagegyházat tömörít, képes lesz-e valamilyen új ötlettel, új vízióval, egy új program vázlatával előállni, amely a megváltozott európai kontextusban irányt mutatna a szervezet lényegét, hasznát, célkitűzéseit, egyáltalán a jövőjét illetően. Ehelyett a szónokok, hozzászólók néhány napon át arról értekeztek, hogy tulajdonképpen miről is kellene beszélni... Mi is volt a július 15. és 20. között lezajlott tizenharmadik nagygyűlés lényege? Ha tömören akarnék fogalmazni, elintézhetném az egészet egy an£t Császári kövek a püspöki hivatal előtt KEK ä la Lyon sokkal prózaibb: elfogyott a pénz. Pénz nélkül, ezt jól tudjuk, Krisztus koporsóját sem őrizték. A méregdrága lyoni kongresszusi központban derült ki, hogy néhány százezer eurónyi deficit produkálása után még arra se nagyon van pénz, hogy a konferencia költségeit kifizessék. Itt értettem meg, hogy az ötvenedik évforduló alkalmából tartott tizenharmadik lyoni nagygyűlés miért tűzte zászlójára a „reménység Krisztusban" mottót: mert kétségtelen, hogy ebben a helyzetben már csak ő segíthet. S ha a nagy színjáték ellenére valami miatt valóban érdemes volt ott lenni, az - Lyon festői szépsége és a francia konyha csodálatos ízei mellett - a személyes találkozás öröme sok régi és új baráttal, ismerőssel. Bár fontosak a hangzatos zárónyilatkozatok, dokumentumok, charták, számomra az anyaszentegyház igazi lelki egysége legmélyebben, legrelevánsabban mégis ezekben a személyes testvéri találkozásokban, a közös imában és igehallgatásban válik érzékelhetővé. Adorjáni Dezső Zoltán püspök Erdélyi Egyházkerület Akik az utóbbi időben Győrben az evangélikus püspöki hivatal környékén jártak, megtapasztalhatták, hogy munkálatok zajlanak. A város önkormányzata az „utcaprogram” keretében - a felújítás során az építők gondot fordítottak arra is, hogy a püspöki hivatal munkájában az építkezés miatt ne legyen fennakadás. Az önkormányzat a járdához a közműszolgáltató cégekkel közösen - felújítja a város földfelszín alatti közműveit, valamint útjait és járdáit. Ennek jegyében a napokban fejeződött be a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület székháza előtti járda felújítása a Bajcsy-Zsilinszky utcában. Mivel egységes burkolatot kap az egész utca, a püspöki hivatal előtti szakasz térköveit is kicserélték. A régi kövek - felajánlásként - a győr-nádorvárosi gyülekezet lelkészi hivatala köré kerülnek majd. A viszonylag gyorsan lezajlott Leier Hungária Kft. Kaiserstein térburkoló termékcsaládjából választott térkövet. Az új, exkluzív márka kiváló minőségű kültéri burkoló. Az eddig felhasznált „császári kövek” beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, és megfeleltek a követelményeknek - így ehhez a viszonylag nagy forgalmú utcához is elegánsan és elsőrendűen illeszkednek. A korszerűsítési munkák végeztével hamarosan az utca aszfaltburkolata is megújul. ■ Menyes Gyula felvétele összetett szóval: „hagyományápolás” Hagyományápolás, mert a KEK hű maradt önmagához, eddigi gyakorlatához, hű maradt „hagyományaihoz” hű maradt megszokott kliséihez, „nagyszerű” eljárásaihoz, például a kényesebb kérdések gyors és leleményes szőnyeg alá söpréséhez, a mindenáron való látszatharmónia és -egyensúly megteremtéséhez. Azonkívül, hogy elvárásaimnak megfelelően két-három jelentésben, előadásban megjelentek a megszokott korszakalkotó sztereotípiák, általánosságok, és minden félórában szertartásosan megünnepeltünk valamit- a KEK ötvenedik születésnapját, a vasfüggöny szétszakításának húszéves jubileumát, ilyen-olyan bizottságok, munkacsoportok tíz évvel ezelőtti csatlakozását a KEK-hez és egyéb hasonló kuriózumokat -, egyszóval fesztivizmusban és ökumenikus show-ban nem volt hiány. Ennek egyik csúcspontja volt Dánielnek, a Román Ortodox Egyház pátriárkájának fellépése, aki egy hétnyolc perces beszéd megtartására huszadmagával érkezett a helyszínre- természetesen a KEK költségén és mindnyájunk örömére -, jelezve ezáltal egyháza erejét, súlyát és tekintélyét. Egyébként - mindenféle jól kozmetikázott dokumentumon és zárónyilatkozaton túl - az volt az érzésem, hogy az egész történet leginkább erről szólt: megmutatni, minden formában demonstrálni, ki a legény a gáton, ki az erős, a nagy egyház, kinek van nagyobb tekintélye, ki a hangadó. mondást nem tűrő határozottsággal lesöpört mindent. A „régi szép idők” emlékei kísértettek, azon időké, amikor letűnt rendszerünkben minden „ékesen és szép rendben” működött, és semmi sem zavarhatta meg a nyugalmat. Így járt a magyarországi küldöttség felvetése is a szlovákiai nyelvtörvénnyel kapcsolatban, amelyről - mint kiderült - azért nem lehetett sem a plénumon, sem másutt hivatalosan tárgyalni, netán állást foglalni, mert, mint mondták, „nem állt rendelkezésre elég ismeretanyag” Mondták és tették ezt annak ellenére, hogy az előterjesztés igen jól dokumentált volt, és mindannak ellenére, amit a szervezet dokumentumai, nyilatkozatai elviekben kimondták. Azért valami váratlan mégis történt, valami, ami megmozgatta a fásult kedélyeket, valami, amiről a hivatalos oldalakon csupán körülíró mellébeszélést találunk. Valaki kimondta a varázsigét: a KEK ebben a szervezeti formában nem működhet tovább, sürgős szerkezeti váltásra van szükség. Ezért létre is hoztak egy új ad hoc bizottságot, melynek feladata lesz ezen két-három évig elmélkedni. A jobbhiszeműek arra gondoltak első hallásra, hogy - valamiféle szellemi, tartalmi paradigmaváltás érdekében - szerkezeti szinten mégiscsak elindult valami. A tények hamar lehűtötték a naiv reménykedőket. Kiderült, hogy szó sincs tartalmi, eszmei paradigmaváltásról, a helyzet £gy ner^c'déknek fogom kezét Emi 'k J ^za^y Dezső egykori evangélikus tanítóra Szakály Dezso-1^^'*0’ 18az8at<> 1903 de^nberebp- a Somogy megyei iharosberénv^H született, gazdálkodó csalá'oan- A kommün évében kezd*- el a soproni evangélikus tanítóképzőt, és négy évvel később tanítói oklevelet is itt szerzett. Pályafutását Balatonakaliban kezdte, majd 1925-ben pályázta meg az alsósági állást - három évtizedet töltött el itt. Akkoriban a tanítóknak a gyermekek oktatása, vallásos szellemű nevelése mellett az egyesületek irányítása is feladatuk volt. így Szakály Dezső egy időben három szervezet - a nőegylet, a fiúkat tömörítő ifjúsági egyesület és a leányegyesület - irányítójaként is tevékenykedett. Mindegyikben komoly vallási, közéleti és hazafias nevelés folyt. Emellett Szakály Dezső feladata volt még a polgári lövészegyesület és a leventeegyesület irányítása is. Az utókor emlékezetébe valószínűleg leginkább a falusi színjátszással írta be a nevét. Az alsósági színjátszók évente két-három népszínművet is műsorukra tűztek, közülük nem egynek a szerzője is Szakály Dezső volt. Jó rendezőként emlékeznek rá, megtiszteltetés volt a keze alatt dolgozni. De találkozhattunk nevé-Szakály Gábor magyaráz a kiállítást megtekintő híveknek vei az aranykalászos gazdatanfolyamok szervezőinek oktatói között is, amin nem lehet csodálkozni, tekintve, hogy szőlészként-borászként is hírnevet vívott ki magának. Az alsósági gyülekezet önállósodásának évében, 1931-ben új tanító került az iskolába a korán árvaságra jutott Haiti Ilona személyében. Később a szelíd lelkű, kötelességtudó tanítónő lett Szakály Dezső felesége, akitől három gyermeke született. Az alsósági tanító országos hírnévre is szert tett verseinek és bátor hazafias kiállásának köszönhetően. Elsősorban hazafias versek kerültek ki a keze alól, de írt egyházi témájú, illetve lírai költeményeket is: aratásról, szerelemről, az évszakokról. A rá emlékező rendezvény címe - Egy nemzedéknekfogom kezét... - a tanítói hivatásról írt verséből való. Különös fontosságot tulajdonított a szavalókórusoknak, melyek segítségével a fiatalok „dicsérik az Istent, tanulják és tanítják szeretni a hazát és embertársainkat, szolgálják a nemzet egységének történelemépítő ügyét” E tárgyban módszertani kiadványt is megjelentetett. Az általa vezetett szavalókórussal szép sikereket ért el. Ezek csúcspontja a Ság hegyi Trianon-emlékmű avatásán elhangzott műsor volt 1934-ben. Szakály Dezső szőlőnemesítéssel is foglalkozott. Vendégváró pincéjében a Ság hegyi hagyományok őrzője, a borturizmus egyik úttörője volt. A második világháború után még iskolaigazgatóként ténykedett, majd 1955-ben egy feljelentés nyomán leváltották. 1967-ben mezőgazdasági szakterületről ment nyugdíjba. ■ V. K. ÉGTÁJOLÓ Már a szállások elosztásában is mutatkozott némi testvéri diszkrepancia. Az ortodox egyházak főpapjait „természetesen” a kongresszusi központ négycsillagos szállodáiban helyezték el, az ökumenikus vendégekkel és a KEK stábjával együtt, a többieknek, az ilyen magunkfajta kisegyházak képviselőinek pedig jó volt a másfél kilométerre fekvő műszaki egyetem lepattant kollégiuma is. Elvégre az utolsó vacsoránál sem ült mindenki közvetlenül Jézus mellett, a jobbján vagy a balján, voltak, akik távolabb kerültek. A jelöléseknél is kiderült, hogy a „nagyok” és az egyensúlyra, harmóniára kényesen vigyázó KEK-elnökség tagjai - a mi lelki nyugalmunkra való tekintettel - minden igyekezetünk, ágaskodásunk ellenére, szokásukhoz híven eleve eldöntötték, hogy kiket fogunk zöld lapjainkkal megválasztani, dixit et facit. S ha netalán olyan kérdések kerültek elő, melyek ezt a mennyei békét és harmóniát valamilyen módon megzavarták volna, akkor az elnökség újra és újra bizonyítva rátermettségét: udvariasan, „demokratikusan” de ellent
