Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-07-05 / 27. szám
8 2009. július 5. PANORÁMA Evangélikus Élet ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ „Lelkészi szolgálatomat mindenkor odaadó hűséggel végzem, Isten dicsőségére és embertársaim üdvösségére” - hangzik el minden evangélikus lelkészavatáson. A fogadalomtételkor a frissen avatott lelkész még nem is tudja, szolgálatának évei alatt hányféle helyen és helyzetben kell majd megpróbálnia teljesíteni az idézett mondatban kimondott ígéretét. Mert minden lelkész életében vannak kihívások, talán saját hitét is megpróbáló szolgálatok. S annak ellenére, hogy egyikük sem orvos, mindennapjaik fontos része a kórházi vagy otthoni betegágy melletti vigaszadás és támasznyújtás. Alábbi összeállításunkban olvasóink a lelkészi hivatás e sokrétű, olykor igen nehéz, mégis nagyon szép „szeletével” ismerkedhetnek. „Jobban vártam, mint a fájdalomcsillapítót!” Urunk küldő akaratából negyvennégy éves lelkészi pályám alatt mindig „megtalált” a kórházi szolgálat. A rendszeres beteglátogatások mellett 1988-ban teljesedett ki számomra ez a szolgálati terület. Amikor már „puhult” a diktatúra, a csömöri parókián megkeresett dr. Gémesi György sebészorvos a kistarcsai Flór Ferenc Kórházból. Elmondta, hogy lenne lehetőség a hetenkénti kórházi istentiszteletre. A főorvos (később országgyűlési képviselő, ma Gödöllő polgármestere) megszervezte a katolikus, református és evangélikus lelkészek számára az istentisztelet megtartásának lehetőségét. Ettől kezdve nem megtűrtén, a kórházi dolgozók, ápolók jóindulatára bízva és attól függően járhattam a kórház folyosóin, hanem bármikor látogathattam, és szombatonként református lelkész kollégámmal felváltva tarthattunk istentiszteletet. Egészen új, missziói lehetőség volt ez számunkra... Azt hiszem, mindenki, aki feküdt már kórházi betegágyon, s resék nekem kívánni, hanem jó utat a mennyországba!” Mindig megrendített, amikor az utolsó útra készülő betegről hozzátartozói elmondták, hogy már nem szól, nem kommunikál. Mégis, amikor fölé hajoltam, a Miatyánk szavai formálódtak az addig bezárt ajkakon, s az úrvacsoravétel után látható volt a megkönnyebbülés, a lélek elcsendesülése... Sokszor megtapasztaltam ilyenkor, hogy a kórterem is lecsendesült, s a szobatársak is együtt imádkoztak a nagy útra készülővel. És öröm volt hallani, amikor bibliás, imádkozó életű kedves híveink elmesélték, hogy a kórházban betegtársaikat megtanították egy-egy énekre vagy imádságra. Mekkora missziói lehetőség ez is! Istennek hála, számtalanszor átélhettem az Áldott Orvos gyógyító szeretetét is. Valami semmihez nem hasonlítható erőforrás és ajándék volt mindig együtt imádkozni egyegy nagy műtétre készülő testvérrel a kórházi betegágy mellett, majd a templomban a gyülekezettel együtt Lelkészek „Amíg otthon voltam, a gyülekezetemben minden alkalmon részt vettem. Több hónapos kórházi tartózkodásom alatt is az Útmutató és a Biblia üzenetével kezdem minden napom, szobatársaimmal pedig gyakran együtt imádkozunk. Érzem, hogy a jó Isten állandóan velem van” - mondja Várnai Istvánné a Rókus Kórház ápolási osztályán. megő szívvel várt különféle orvosi beavatkozásokra vagy leletekre, átélte, mennyire megváltozik az értékrend, amikor a betegség ágyba parancsolja az addig soha rá nem érő, örökké rohanó embert, akinek elvégzendő feladatokkal és tervekkel van teleírva a határidőnaplója... Ebben a megváltozott értékrendben sokkal fogékonyabb a szív, élesebb a látás és a hallás Isten igéjének, a bűnbocsánat kegyelmének befogadására. Egy alkalommal az úrvacsorát kérő beteg így fogadott örömtől sugárzó tekintettel: „Jobban vártam, mint a fájdalomcsillapítót!” Sohasem felejtem el kistarcsai szeretetotthonunk egyik drága, idős betegét sem, akinek betegágyánál búcsúzáskor jobbulást kívántam. Mire ő leírhatatlan derűvel így válaszolt: „Ó, ne jobbulást tesaz istentiszteleten, aztán megtapasztalni, hogyan hat a kegyelem... Sokszor nagy dilemma egy családban, hogyan viselkedjenek, hogyan forduljanak szerettükhöz, akit az orvosok reménytelen esetnek nyilvánítottak. Máig is szívemben vannak egy kedves ismerősöm szavai, aki elmondta, hogy férje gyógyíthatatlan betegsége egyikük előtt sem volt titok és nem volt tabutéma. Mindent megbeszéltek, örültek minden napnak, és olyan őszinték voltak, olyan hihetetlenül közel kerültek egymáshoz, mint házasságuk alatt korábban soha... Milyen ajándék, ha nem felejtjük, és tudjuk, mikor a sötétség éje ránk borul, s a halál árnyékának völgyében járunk: a legszebb még hátravan! ■ Solymár Péter nyugalmazott lelkész „Egymás terhét hordozzátok” Beszélgetés Körmendy Petra Kornélia evangélikus lelkésszel, dúlával a szülés, születés csodájáról ► Körmendy Petra a Budapesti Evangélikus Egyetemi Gyülekezet lelkésze, de honlapunk Kihez fordulhatok rovatának tanácsadójaként is várja a hozzá fordulókat. Lelkészi tevékenysége mellett dúlaként szüléseknél szokott segíteni. Mi a feladata a dúlának? Sokan talán valamiféle ezoterikus dolgot gyaníthatnak a „foglalkozás” mögött, pedig egyáltalán nem ilyesmiről van szó.- Hogyan lettél dúla?- A születés, szülés korábban nem annyira foglalkoztatott. Édesanyám halálakor azonban közel kerültem az elmúlás és a halál gondolatköréhez. Érdekes módon utána többször kellett temetésre mennem; kórházi haldoklásnál és meghalásnál is jelen voltam. Ezek a tapasztalások segítették bennem a gyász folyamatát, hatásukra a dolgok a helyükre kerültek. Ezzel párhuzamosan azonban egyre jobban éreztem, hogy szükségem lenne a másik oldal megtapasztalására is, hogy a másik kapuban, a világrajövetel kapujában is álljak. Korábban jártam Andorka Esztussal a születés hetére, és akkor fogalmazódott meg bennem, hogy beiratkozom egy dúlaképzőbe. Izgalmasnak és érdekesnek találtam: voltam kétszer-háromszor kórházi szülésnél, aztán Noll Andrea Nandu (Holdudvar.babahaz.hu) múlt nyári táborában, amelyen tizenhármán vettünk részt. Andrea ezután meghívott a bábaházába, és azóta velük dolgozom.- Mit jelent az, hogy valaki dúla?- A szó görög eredetű, a doulosz, doula szolgálatban lévő nőt, szolgáló nőt jelent. A régi magyar hagyományban az az „asszonytárs” volt, aki segédkezett a szülő nőnek a szülésnél. Napjainkban is ez a feladata: segít az anyának, a babának, az apának, és kommunikál a szakszemélyzettel.- Mi a konkrét feladatod egy-egy szülésnél?- Már a szülés előtt, a felkészülés, felkészítés fázisában beszélgetek az anyával. Ma Magyarországon többségükben erősen medikalizált, kórházi környezetben szülnek a nők. Mi arra készítjük fel a nőket, hogy szüléskor ne essenek kétségbe, hiszen testük úgy van kitalálva, hogy gyógyszeres segítség, műtéti beavatkozás nélkül is képesek legyenek világra hozni magzatjukat. Ebből a szempontból a dúlaság lelkigondozói munka számomra. A dúla mély lelki és testi rákészüléssel, a megfelelő szakirodalom elolvasásával tisztában lesz a szülés folyamatával - nem érik meglepetések. (...) A szülésnél kézzelfogható, a szülést segítő dolgokat végez: tartja az anyát, masszírozza a hátát; lelki erőt önt bele; ha van rá igény, homeopátiás szereket ad neki; a kórházi személyzettel beszél, orvossal, szülésznővel egyeztet - hogy mindannyiuknak jó legyen. (...)- Keresztényként mennyiben más dúlának lenni, mint ezoterikus, holisztikus szemléletű hozzáállással?- A dúlaság gyakorlati dolog, spirituális vonalat nem kell ebbe belehozni. Keresztényként az „egymás terhét hordozzátok” parancsa vagy hívása az, ami kiemelendő. Engem jobbára keresztény anyák választanak, akiknek fontos, hogy én is keresztény vagyok, és hogy keresztényként legyek velük ezekben a percekben, órákban. A kezemet nyújtom nekik, nyugtatom őket, s bátorítom őket arra, hogy meg fogják tudni csinálni. Ezt tulajdonképpen minden dúla képviseli. Ami mégis keresztény többletet jelenthet, az az, hogy én személyesen, hitben, életemben mit viszek bele. (...)- Te magad még nem szültél gyermeket...- Igen, sokan felteszik a kérdést, hogyan lehet dúla az, aki személyesen még nem tapasztalta meg a szülést. Én jelen voltam már számos szülésnél - akár lelki, akár testi értelemben -, lelkészként pedig tudom, milyen lelki blokkok lehetnek, amelyek megakaszthatják a folyamatot. Egy asszony számára a szülés sok szempontból olyan, mint a keresztség: egy egész életet átformáló változás. Ezentúl már semmi nem lesz olyan, mint volt. Azzal, hogy anyává érik a negyven hét alatt, aztán a szülés, majd a nevelés által, óriási átalakulás zajlik le. A keresztség is ekkora változás, hiszen megszűrnie egy régi élet, és új élet jön el. Mindezt lelkileg is el kell hordoznia a nőnek - ebben segít egy lelkész, egy lelki vezető jelenléte, támogatása. (...)- A szülésnél rajtad kívül van még más is a kórházban, például családtag?- Budapesten csak pár olyan családbarát kórház van, ahová beengedik az apát és a dúlát is. Sőt vidéken sok olyan kórházról tudok, ahová senkit nem engednek be az anyával, tehát még apás szülés sincsen. Ha van egy dúlája, aki elkísérné, aki felkészítette, aki elmondja a vajúdás szakaszait, és a külső jegyekből magyarázza neki, hol jár a szülés, az sem lehet vele.- Te vizsgálod is a szülő nőt?- Mi nem vizsgáljuk az anyákat, mi a külső jegyekből tudjuk, mi történik. Sajnos a kórházakban állandóan vizsgálatokkal zavarják meg a nőket a vajúdás folyamatában. Sok orvos azzal érvelve, hogy a gyerek élete múlik bizonyos dolgokon, nem engedi, hogy az anya a saját ritmusában átengedje magát lelkiekben a szülésnek. Amikor kimondják azt a mondatot: „Maga tudja, de a babája élete is múlhat ezen!” - akkor a felkészületlen vajúdó nő biztosan oxitocint, gátmetszést vagy valami egyéb beavatkozást fog választani. A szülés egy anya testében magától zajlik, de a legtöbb kórházban siettetik, nem hagyják kibontakozni. Szerencsére ez alól is vannak kivételek: az ilyen helyen szülő asszonyoknak gyönyörű élmény lehet a szülésük.- Hol „rontják el” a kórházban?- Nem elrontásról beszélünk, hanem egy teljesen más szemléletről, amelyben az anya és a megszületendő gyermek van a középpontban, minden és mindenki nekik rendeli alá magát, kíséri őket - és nem „levezeti” a szülést, esetleg „megszüleszti” az anyát. (...) A háborítatlan szülés azt jelentené, hogy hagyjuk a folyamatot magától kifejlődni, hogy a nő lelkileg is megérhessen erre. Könnyebben szül az az asszony, akinél elérkezett a szülés ideje. Aki végigvajúdott annyi órát, amennyit kellett. Az, hogy mennyi ideig vajúdik valaki, attól is függ, hogy mennyi ideig tart a szülésre való rákészülés. Ha van egy dúla mellette, könnyebben megérhet ez a folyamat. A legjobb lenne, ha hagynák a nőket vajúdni. Ha elérkezik az idő, jön a baba. (...) A szülés utáni első órát a pszichológia „arany óraként” emlegeti. Ilyenkor alakul ki az egész élethez való kötődés. Ha az anya karjába teszik le a gyereket, a kötődés megvalósul. Ha elviszik órákra, akkor azt fogja hinni, hogy az őt körülvevő világ, az univerzum nem támogató közeg, hanem ellenséges. Ha az ember a földi dolgaiban nem tud bízni, nagy és lehetetlen lépésnek tűnik az, hogy a transzcendens Istenben higgyen.- Az emberek azonban mégis éheznek az istenire...- A piac tele van ezoterikus szeméttel, és mint a cukrot, úgy viszik, mert éheznek arra, hogy valaki megtanítsa nekik, hogy az élő Isten hogyan szereti őket; hogy megtapasztalják, hogyan szabadulunk meg a Krisztusban. Sóvárogják az emberek az evangéliumot, és aki azt mondja, hogy ez nem igaz, az nem jár nyitott szemmel, vagy önmagában is falai vannak. Az egyetemi gyülekezetben azt látom, hogy igenis van igény olyan közösségre, amelynek középpontjában a szeretet Istene áll. Ugyanez igaz a szüléseknél is. Az én feladatom dúlaként az, hogy az anya megtanuljon hinni, hogy megtanulja azt, hogy az Isten nem véletlenül teremtette az asszonyt olyanná, amilyen. Amikor Isten megteremtette őt, akkor azt mondta, hogy „ez jó”. Jó és alkalmas a gyerekszülésre is. Nem azt mondta, hogy egy kis toldozgatással fog tudni szülni, hanem olyannak teremtette a testét, hogy képes legyen a legnagyobb csodára. (...) ■ Bolla Zsuzsanna Az interjú teljes terjedelmében egyházunk honlapján olvasható. iYinimmaaü Honlap: vvvwvevjnselikifcvhu
