Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-12-20 / 51-52. szám
i8 -m 2009. december 20-27. Oratio oecumenica Urunk, Istenünk! Te vagy az egyetlen élő és igaz Isten ezen a világon. Kérünk, fogadd kegyelmesen imádságunkat, amikor most hozzád fordulunk kéréseinkkel. Légy, Urunk, egyházaddal, hogy az egész világon igazán hirdesse hatalmas nevedet az emberek között. Áldd meg az ige hirdetőit, hogy a Krisztusban kapott kegyelem híre általuk eljusson minden emberhez. Adj nyitott fület és nyitott szívet a gyülekezetek tagjainak, hogy ne csak meghallják, hanem be is fogadják mindazt, amit az első karácsonykor kezdtél el érettük Jézus Krisztus által, és amit be is végeztél a Golgota keresztjén. Urunk! Te légy hazánkkal, népünkkel és városunkkal. Te adj neked tetsző bölcsességet vezetőinknek, hogy a világ világosságának fényénél meglátva a helyes utat arra vezessék népünket. Add mindannyiunk szívébe Krisztus lelkületét, hogy békességgel és szeretettel forduljunk embertársaink felé. Urunk! Légy a testi-lelki betegekkel, az egyedül maradottakkal, a nélkülözőkkel. Te légy minden szükséget szenvedő támasza. Öleld át, vigasztald és erősítsd őket karácsony hírének örömével. Minket pedig indíts a szeretet cselekedeteire mindenkor irántuk. Légy, Urunk, az egész teremtett világgal. Te tartsd fenn a bűn rombolásával szemben, és vezesd akaratod szerint, ameddig bölcsességed fenntartja létét. Hallgasd meg imádságunkat, és karácsony fényével töltsd be már most szívünket, hogy már ezen a földön a te világosságodban járhassunk, egykor pedig országod részesei lehessünk Jézus Krisztus, a te Fiad által. Ámen. SEMPER REFORMANDA „Látni való ebből, hogy Isten megdicsőíti azt, amit az emberek megvetnek. Az alázatosakra tekint. Ahogy írva van: »Kérubokon ül, és letekint a mélybe.« A bethlehemi angyalok se mehettek fejedelmekhez és hatalmasakhoz, hanem néhány tanulatlan, alázatos laikust kellett felkeresniük. Pedig talán szívesebben álltak volna szóba a jeruzsálemi főpapokkal és írástudókkal, akik rengeteget tudtak Istenről. De nem! Szegény pásztorokat érdemesített e dicső kegyelemre. Holott a világ szemében senkik voltak. De mélyre is veti Isten azt, ami nagy!” H Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó József fordítása) Kertész Eszter Esti ima Seperj ki bennem, Erőskezű, hogy gondolat ne bántson, rejtett zugok pormacska fészke nehogy magába rántson. Sepregess ki, rázd föl a párnám. Felnőttem, oltsd le rózsalámpám. Ablakom tárd ki éjszakára, hadd csituljon a tettek láza. FORRÁS KARÁCSONY MÁSODIK NAPJA - ÉZS 49,13-16A Emlékezet „Nagyon elfelejtettük, hogy angyalok voltunk, / Kövér vánkosokba tömtük fehér szárnyaink.”(József Attila: Gyémánt) Gimnazista leány mondja: „Édesanyám idén nem tart karácsonyt. Tudja, tanár úr, meghalt a mama, meg anyának amúgy is sok dolgagondja van.” Egy évfolyammal lejjebbiek ráerősítenek: „Tanár úr! Egyre többektől halljuk, hogy nem szeretik a karácsonyt.” Bizonyosan így van. Amikor a tartalom elvész, elpárolog, lassan feleslegessé, sőt nyűggé válik vele együtt a forma is. Amikor elfelejtjük, mit is jelent a karácsony, a karácsonyfa természetpusztítássá lesz, az ajándékozás pénzköltéssé, az ünnep pedig gonddá. A karácsony a szeretet ünnepe - mondják. Talán kicsit jobban is szeretjük egymást ilyenkor. Aztán eltelik az ünnep - ahogy most is a végén járunk már -, és lassan elfelejtjük ezt az egymás felé forduló figyelmet. Az evangéliumban azt olvassuk Máriáról, hogy mindazokat a dolgokat, amelyeket a pásztorok elmondtak neki - az angyal híradását, a mennyei kórus hangjait, amit arról a kisgyermekről zengtek -, megőrizte és forgatta szívében. Ez az ünnep megtartásának titka. Máriától ezt tanulhatjuk: az igét, az evangéliumot megőrizte és forgatta szívében. Miután tőlünk is elmennek a pásztorok - az unokák és elkezd hullani a tűlevél, megmaradjon számunkra a lényeg: az evangéliumot forgassuk szívünkben. Énekkari próbán új kottát oszt ki a karvezető. Aztán elkezdik próbálni a művet. A szopránból egy régebbi tag felsóhajt: „Ezt már egyszer régen énekeltük!” Igen, valaha tudta, most mégis szinte újra meg kell tanulnia. Mennyire más az, ha egy közös történetre úgy reagál a hajdani osztálytárs: „valami rémlik” vagy azt mondja: „Igen, pontosan emlékszem.” Az evangélium mindig friss és frissítő hír, nem elhomályosuló emlék. Ezért forgatja a szívében Mária nyomán a mai gyülekezet is. Hisszük és tapasztaljuk, hogy ha sikerül a karácsony tartalmát megőriznünk, akkor az ünnep szépsége is megmarad. Nem csak így decemberben. Megvallom, csalódtam már az emberi emlékezetben. Olyan szépen hangzik, de szánalmasan szegényes önvigasztalás a gyászban: „Addig él, míg emlékezünk rá!” Bemohásodott, ledőlt sírkövek jutnak eszembe, amelyeken még kisilabizálható a felirat: „Soha nem felejtünk.” Ha az evangélium ügye, Jézus testet öltésének csodája emberi emlékezetünkre volna bízva, ma már nem volna miről beszélnünk. Ézsaiás könyvének mai szakasza tovább viszi gondolatainkat saját emlékezésünknél. „Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? Ha mások megfeledkeznének is, én nem feledkezem meg rólad! íme, tenyerembe véstelek be’.’ Karácsony másodnapján ezért ünnepelhetünk még: az Úr nem feledkezik meg rólunk. Nem felejtkezett meg róluk az Úr, hanem elküldte hozzánk Fiát. Ezt tapasztalta meg Zakariás pap, aki népe szabadulásáért könyörgött, amikor Keresztelő János és Jézus születését hirdette az angyal. Ezt tapasztalta meg Nátánaél, amikor Jézus megszólította őt. Ezt hirdette Pál apostol Titusznak és rajta keresztül a krétai gyülekezetnek: „Megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete (...) Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által!’ (Tit 3,4-7) S mi, akik hozzájuk hasonlóan nem találkoztunk Jézussal, velük együtt éljük át az újjászülő és megújító keresztségünkre gondolva, hogy Isten nem feledkezett meg rólunk. Sőt minket egyenként, személy szerint különösen is szeret. A kiáltás, a sóhaj azért számunkra sem ismeretlen. A két évezred távolsága, a hit szubjektív volta miatt mi is együtt szenvedünk a babiloni fogságban lévő nemzedékkel: „Elhagyott engem az Úr, megfeledkezett rólam az én Uram!” Sorsunk terhe alatt természetes ez a kifakadás. Amikor nem látunk kiutat egyéni gondjainkból vagy nemzetünk, a teremtett világ romlásából, amikor nem tűnik fel valódi alternatíva a kényszerűen elszenvedettel szemben, akkor - ne szégyelljük - mi is felsóhajtunk: „Megfeledkezett rólam az Úr!” Számomra ezért fontos a közösség. Mert nem számíthatok arra, KARÁCSONY UTÁNI VASÁRNAP - ÉZS 45,5-8 Állásfoglalásra késztetve Újabb adventét és lassan újabb karácsonyt tudhatunk már magunk mögött. Reménység szerint átéltük és megéltük az ünnepet, sajnos azonban sokszor azt kell megállapítanunk, hogy csak túléltük. Ennek is vége van! Mindenesetre sok mindent hallottunk és láttunk, ami az ünnep ilyenolyan üzenetéről beszélt nekünk. Felállított miniatűr és óriási betlehemek, adventi sokadalmas vásárok a tereken, forralt boros esték, meleg lelkületű istentiszteletek a hideg templompadokban. A mai nap kérdése az, hogy mi marad ezekből? Pontosabban mi marad az igazi üzenetből? Abból, hogy az Ige, Jézus Krisztus, testté lett értünk. Testté lett értem is! Mit jelent mindez nekem? A főtereket már kisöpörték, és szilveszteri díszeket tesznek ki. A külsőségek elmúlnak, de vajon belül mit élünk meg? A gyermekénekek, a képeslapok, de még a giccses betlehemek is arról beszéltek eddig, hogy megszületett a várva várt Megváltó. Most, a karácsony utáni nagytakarításban az a kérdés, hogy számunkra, a mi életünkben is megszületett-e a Megváltó? A betlehemi Gyermek helyet talált-e a mi kopottas és szegényes istállónkban? De hagyjuk az adventi és karácsonyi hangulat elemeit! Isten saját maga mutatta és mutatja meg a feleletet. Azt, hogy ő cselekszik életünkben. Ézsaiás próféta ebben a rövid részben is Isten számos tettéről beszél. Az eredeti szöveget vizsgálva a jézusi „Én vagyok...” mondások jutnak eszünkbe: Én vagyok az egyedül létező Isten!- mondja az Úr. Én vagyok, aki felövezlek - körülveszlek - téged! Én alkotok világosságot és teremtek sötétséget. Én szerzek békességet, és én teremtek bajt. Mit tudunk hozzátenni ehhez a felsoroláshoz mi magunk? Mi mindent tett meg Isten eddig az életünkben? Kipótolta hiányosságainkat? Segít a már-már elviselhetetlennek tűnő feszültségek hordozásában? Új munkahelyet ad az elveszített helyett? Ő az, aki családot ad a magányban?- Ne sajnáljuk arra az időt, hogy ezeket felidézzük magunknak, és megköszönjük Istennek. De nem állhatunk meg itt. Nem ragadhatunk le Isten tetteinek még ennél a végtelen „listájánál” sem. Igeszakaszunk előtt néhány verssel ugyanis Ézsaiás prófétától is ezt halljuk: „Eltörlöm hűtlenségedet, minta felleget, vétkeidet, mint a felhőt. Térj hozzám, mert megváltottalak!” (Ézs 44,22) Ne felejtsük ezt el! A legnagyobb, leginkább „karácsonyi” és leginkább „húsvéti” tette Istennek az, hogy Jézus érdeméért eltörli a mi hűtlenségünket és vétkeinket is. Ha pedig halljuk ezt, akkor máris állásfoglalásra késztet bennünket Isten: elfogadjuk-e vagy nem? Nincsen középút, és nincsen tartózkodás! Ahogyan Ézsaiás ellentétpárokról beszél - napkelet és napnyugat, világosság és sötétség, békesség és baj -, úgy áll vagy-vagy viszonyban a mi állásfoglalásunk is. A Galata-levélből vett olvasmány (4,1- 7) is arról beszél, hogy aki már Krisztusban van, az Isten fia, gyermeke. Aki azonban még nem foglalt állást mellette, az még a törvény szolgája. Vagy szolga - vagy fiú: ez a két lehetőség áll előttünk. Akkor éltem meg leginkább ezt a vagy-vagy helyzetet, amikor először repültem az Amerikai Egyesült Államokba. Mivel éppen abban a pár percben nem voltam a helyemen a repülőgépen, amikor a bevándorlási papírokat osztogatták, megérkezve közölték velem, hogy e nélkül a papír nélkül nem léphetek be az országba. Várjak. Néhány órán keresztül - ami évtizedeknek tűnt - az arab bevándorlók között ültem. Történt ez három évvel a szeptember 11- i tragédia után. Hogyha meglett volna a megfelelő papírom, már mehettem is volna tovább az egész napos utazás után, enélkül azonban egyértelmű volt a vagy-vagy kérdés: ameddig nincsen papírom, illegális bevándorló vagyok, akit bármikor kitoloncolhatnak. (Ez szerencsére nem történt meg.) Ki vagyok én? Egy kitoloncolható magyar állampolgár? Egy evangélikus gyülekezeti tag? Egy a karácsonyi időszakot igazán megélni akaró keresztény? Itt is sok mindent sorolhatunk fel mindannyian. Istentől hallottuk az „Én vagyok...” mondásokat. Mit tudunk mi állítani magunkról? Hogyan tudunk állást foglalni? „Én vagyok, aki...” Ézsaiás próféta nyomán ezt tudjuk mondani: Én vagyok az, akiért szintén megtörtént a szabadítás. Én vagyok az, akire ugyanúgy vonatkozik a magasból, Istentől harmatozó (folyamként ömlő) igaz-Evangélikus Élet hogy hitem mindig erős marad. Arra sem, hogy a Biblia betűje saját olvasatomban mindig felelni fog a bennem felvetődő kérdésekre. Azt olvastuk az evangéliumban, hogy a pásztorok mondták el a kijelentést, Mária pedig forgatta szívében. A közösség adja tovább az evangéliumot, a gyülekezeten keresztül válaszol Isten igéje a bennem felvetődő kérdésekre. Amikor azt gondolom, azt élem át, hogy elhagyott engem az Úr, akkor a gyülekezet, a minket körülvevő közösség hirdeti, amit ők hallottak és láttak - pontosan úgy, ahogyan az Úr megüzente nekik -: hogy Isten nem feledkezik meg rólunk. A gyülekezet emlékeztet keresztségemre, hogy azáltal megszabadított, üdvözített és megújított, örök életre hívott el az Úr. Mert a gyülekezet, a Krisztusban hívő közösség az Úr teste, amelynek ajándékain keresztül, a hirdetett igén és a szentségeken keresztül újra és újra megtapasztaljuk azt, amit a pásztorok és Mária saját szemével láthatott, amiről Ézsaiás próféta már jövendölt: „...én nem feledkezem meg rólad!” Ámen. ■ Bencze András „Légy közelebb hozzám, ahogy csak lehetsz, /Most és mindörökké: imádságom ez./Az aprókat áldd meg itt és mindenütt, / Élhessenek mennyben teveled együtt!/Légy közelebb hozzám, ahogy csak lehetsz, / Most és mindörökké: imádságom ez’.’ (EÉ 169,3) A VASÁRNAP IGÉJE ság. Hogyha ezt elfogadom, és állásfoglalásom emellett szól, akkor tárulhatok fel, mint a föld, amely befogadja a felülről harmatozó esőt. így tud gyümölcsöt teremni általam a szabadulás - szabadítás -, és így tud csírázni, sarjadni az igazság bennem és általam. Isten már állást foglalt mellettem. Felövezett, körülvett és körülfont szeretetével, ahogyan Ézsaiás írja. Én magam ki vagyok? Milyen vagyok? Hogyan foglalok állást? Ha semmi változást nem hoz bennem a karácsonyi idő, úgy járok, mint akiknek nincsen bevándorlási papírjuk az Egyesült Államokba. Bármikor kitoloncolható leszek. A kegyelem ideje azonban még tart. Isten igéje most is hangzik számunkra úgy, ahogyan az evangéliumi olvasmányban (Lk 2,33-40) Annáról írja Lukács: „...és beszélt róla mindazoknak, akik várták Jeruzsálem megváltását!’ A mostani, lassan-lassan lecsengő karácsonyi időszak is Jézusról beszél nekünk, akik várjuk megváltásunkat. Ehhez azonban állást kell foglalnunk. Helyet talál-e nálunk először - vagy újra - Jézus, az egyedül létező Isten egyszülött Fia? ■ Pethő Judit Imádkozzunk! Istenünk! Add nekünk Lelkedet, hogy engedjünk formáló kezednek! Áldj meg bennünket, hogy áldássá lehessen számunkra ez a mostani időszak is az örök élet reménységében! Ámen.
