Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-12-20 / 51-52. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2009- december 20-27. 19 Karácsonyi jegyzetfoszlányok „Szabad-e bejönni betlehemmel?” Adventi útinapló ► „Szabad-e bejönni betlehemmel?” - hangzott el a kérdés két nap alatt tíz helyszínen a Menyegző Társulat erdélyi kőrútján... A december első hetében tett adventi „fellépéssorozatról” a társulat vezetőjét, Végh Szabolcsot kértük beszámolóra. A karácsony előtti visszatérést legutóbbi látogatásunkkor - a Csíkszeredái templom szentelésekor - ígértették meg velünk lelkész és nem lelkész barátaink. Bármennyire szerettük volna is, időnk és energiánk nem engedte, hogy felkészüljünk egy komolyabb karácsonyi koncertre. Gondoltuk, ha nem is egy „egész estés” műsorral, de néhány népdallal azért meglephetnénk őket. Ennek összeállításán elmélkedve jutottunk arra az elhatározásra, hogy betlehemes játékkal készülünk, mégpedig úgy, hogy ne számítsanak érkezésünkre, úgy, ahogyan azt régen a gyermekek is tették, akik járták a falut, és mindenhová bekopogtattak előadásukkal... Most örültünk először annak, hogy hosszú út vezet a Barcaságig, mert közben volt időnk szövegeinket tanulni. Az ősbemutató Marosvásárhelyen, az evangélikus lelkész otthonában volt. Papp Noémi lelkésznek és gyermekeinek okoztunk elsőként meglepetést. Egy, a parókiához közeli utcában parkoltunk le, hogy ne keltsünk feltűnést. Nagyon hideg volt. Felvettük népi gúnyáinkat, elhelyeztük a szereplőket a betlehembe, hangszereinket kezünkbe vettük, és félve elindultunk a lelkészlakás felé. Féltünk attól, hogy mit fognak szólni, fognak-e örülni, hangszereink nem hangolódnak-e le ebben a hidegben, és hát a szövegek eszünkbe fognak-e jutni? Mint annak idején a gyermekek, várakozással voltunk tele. Jól sikerült. Örültek. Meghatódtak. Örömmel indultunk mi is tovább a barcasági Négyfalu irányába. Egyetlen helyen tudtak csak az érkezésünkről, Hosszúfalu-Fűrészmezőn Kajcsa László lelkész, akitől szállást kértünk néhány éjszakára. Érkezésünk másnapjának reggelén azonban ő is meglepődött, amikor négy pásztornak öltözött alak, hangszerekkel, csörgővel, bottal - és persze a betlehemmel -a kezében, kántálva jött befelé a kapuján... Utunk ezután Csernátfaluba vezetett, Török László lelkész hajlékába. Éva, Laci felesége, bár könnyeivel küszködve ugyan, de meglátta bennünk a lehetőséget: a következő napon, vasárnap az istentiszteleten megjelenő hatvan gyermeknek milyen jó ajándék lenne ez a műsor. Ezért felkért minket a szolgálatra. Tudtuk, hogy még jó néhány helyszín és kilométer áll előttünk, de erre nem lehetett nemet mondani. Megígértük, hogy másnap délelőtt visszatérünk. Tantrang után visszamentünk Négyfaluba, Türkösre egy barátunk családjához, aztán Koszta István lelkészhez Krizbára. A legkedvesebb történet itt, Krizbán esett meg velünk. A betlehemes házikót fából készítettük, a benne lévő alakokat, Máriát, Józsefet, a kis Jézust, a királyokat és a pásztorokat pedig mézeskalácsból. (Itt köszönöm meg a balatonszárszói lelkészakadémia résztvevőinek - Varga Gyöngyinek és Csitári Boginak - a segítségét, akik elkészítették a betlehemes szereplőit.) Szóval a lelkészcsalád legA Menyegző Értékőrző Egyesület által alapított társulat tagjai: Kulich György, Kulich János, Kulich Gábor és Végh Szabolcs Csernátfaluból Tatrangra, Háromfaluba indultunk. Amikor Melinda, Székely Levente lelkész felesége meghallotta a zeneszót és kántálást, először azt hitte, hogy a boricások jöttek be a kapun (hétfalusi csángó népszokás, melyet karácsony után járnak a fiatalok, házról házra járva táncolnak, és jó kívánságokat mondanak), majd rájött, hogy az még korai lenne. Levente, aki mindig száztíz százalékon teljesít, gyorsan magára kapta legszebb magyaros öltözetét, úgy várt bennünket. A büszke székely nem bírta sokáig, meghatódottságát nem tudta leplezni. Fondorlatosságában szintén azon gondolkodott, mint Éva Csernátfaluban, hogy másnap a tatrangi templomban is játsszuk el a betlehemest. Amikor elmondtuk, hogy már elígérkeztünk, akkor szembesített bennünket azzal, hogy amott tízkor, Tantrangon pedig tizenegykor kezdődik az istentisztelet, úgyhogy ne problémázzunk ennyit. Hát így esett, hogy ezt is megígértük. kisebb gyermeke, a négyéves Pistike nagyon szereti a mézeskalácsot. Először csak szagolgatta a fenséges, mézes illatú alakokat, majd egy pillanatban, amikor a betlehemest szem elől tévesztettük, leharapta az egyik király fejét. Ez a király nem aranyat, tömjént vagy mirhát, hanem önmagából egy darabot adott a kisgyermeknek. A királyt hátrébb helyeztük, Enikőt, Pistike anyukáját pedig megnyugtattuk, hogy nincs ezzel semmi gond. Este hat körül járt az idő, amikor Apácára indultunk. Simon Laci arra már nem számított, hogy a Mikulás után még a betlehemesek is betoppanak estére. Tudniillik aznap volt az éves szokásos rendezvényük, amelyre Magyarországról, a Deák térről érkezett hozzájuk a Mikulás. Másnap, ahogyan előre elterveztük, tíz órakor Csernátfaluban, majd tizenegykor Tatrangon istentisztelet. Nem tudjuk, hogyan, de mindenhová pontosan odaértünk. Dél körül járt Menyegző 'Értéftjrző LgyesüCet már az idő, amikor kaptunk egy telefont: szállásadónk, Kajcsa László lelkész hívott. Azt szerette volna velünk megbeszélni, hogy számítana ránk este hat körül, mert Hosszúfalu-Fűrészmezőn családi alkalom lesz a csángó házban, jó lenne ott is bemutatni a betlehemes műsort. Természetesen igent mondtunk. Az evangélikus gyülekezet közösségi házában rengeteg gyermek és szülő várt minket, és csakhamar velünk együtt énekelték a népdalokat. Még volt egy utunk Sepsiszentgyörgyre Zelenák József esperes barátunkhoz és családjához. Gyermek és szülő közös örömét, féltő szeretetét jó volt megtapasztalni náluk is. így adódott, hogy mindösszesen nyolc családnál és három közösségi alkalmon sikerült bemutatnunk betlehemes előadásunkat. Körutazásunk során megtapasztalhattuk, hogy mennyire örömteli lehet egy váratlan betoppanás egy család otthonába. Jó, hogy láthattuk a sokat megélt székely lelkészembert könnyeivel küszködve, figyelhettük apró gyermekek csodálkozó tekintetét. Reménységünk, hogy előadásunk minden családnál és közösségben célt ért. És hogy mi volt a célunk? Igen, ez a legfontosabb. Szerettük volna, hogy ha azok a lelkészcsaládok, amelyek most adventben azon fáradoznak, hogy segítsék a mi családjaink, gyülekezeteink tagjainak felkészülését a karácsonyi ünnepre, kicsit megállhassanak, kapjanak egy kis ajándékot, megtapasztalhassák, hogy számukra is annak a személynek a jelenléte most a legfontosabb, aki ott a betlehemes ládika közepén fekszik egy kis jászolban, aki őérettük is eljött erre a világra. „Áldja meg e Kisded e ház gazdáját, vele egyetemben egész családját, rokonságát, szomszédságát, falva határát. Töltse meg az Isten pincéjét, kamráját” ■ Végh Szabolcs Betűk, szavak, mondatok - ajándékba A levél Kedves hagyomány a szeretetet jelképező karácsonyi ajándékozás. Bizonyára az idei ünnepen is sokan megtalálják a feldíszített fenyőfa alatt azt, amire szívből vágynak. De lehetséges-e szebb, gazdagabb ajándék a szeretetnél? Az olyan elnyűhetetlen ajándéknál, mint amilyent Székely Éva úszóbajnoknő adott kis unokájának, Mócikának 1982 karácsonyára, de életre szóló érvénnyel. Hogy mi volt az? Nem titok. Bárki elolvashatta a Nők Lapjában annak idején: „Nagyon szeretném, ha Te egész életedben olyan ajándékokat adnál és kapnál, melyeknek nem áruk - hanem lelkűk van. Ha sose szégyellnéd az érzelmeidet, mert meghatódni és érezni nem gyengeség, nem szégyen.” Nagymamától kaphat-e szebb szeretetet az unoka, mint a törődést? Az olvasni tanuló Mócinak címzett, Életed első levelét kapod... című írás sorai annyira emberien melegek, hogy valójában többet is hordoznak a személyes, levélben elmondandó üzeneteknél. (Nyilván ezért kerültek az újságba akkoriban, és gazdaságilag vérszegény környezetünkben ajándékötletként emlékezem rájuk most, tanácsolva a mostani nagymamáknak, hogy bátran vegyék át ezt a tippet. Emlékezetesebb - állítom! -, mint bármilyen drága játék.) Mert a tárgyi ajándék bármilyen értékes lehet, de a szeretetnél nem nemesebb. A szeretetnél jobb-szebb ajándék nincsen. Hogy milyen társasjátékot, babát, képeskönyvet kaptunk gyerekkorunkban, valljuk be, már régen elfelejtettük, ám szüléink, nagyszüleink szeretetteli ölelése örökké emlékezetes marad. A nevezetes kutya Kedvelt időtöltésem magányos és dologtalan téli estéken - olykor akadnak ilyenek az írók életében - pihentetőül és a felfedezés izgalmával régi könyvek megsárgult lapjait olvasgatni. így tehetett valamikor dédnagyapám, a pusztacsaládi kántortanító is a falusi csendben. Az idő elsárgította könyvek közül a legkedvesebb számomra a pályáját szintén kántortanítóként kezdő Gárdonyi Géza Én magam című könyve, amolyan regényírási „melléktermékek” hosszabb-rövidebb jegyzetek fiókról fiókra szaporodott gyűjteménye. Most, hogy beköszöntöttek már a fagyos, sötét esték, kellemes szórakozás is könyvet olvasni fűtött szobámban, kényelmes fotel ölében ülve, miközben nagy havazásokra, hóviharok muzsikájára emlékezem, s hallgatom nagytétényi lakásom szomszédságában lévő családi házak őrzőinek ugatását. „Egy téli zord reggelen még aludtunk, mikor kinyílt az ajtó, s egy bundás kutyát tett be az apám’.’ Ez az ajándék fehér és vörhenyes szőrű, fekete szemű, játékos kedvű volt. Az író a következőképpen mutatja be kedvencét: „A kutyát egy parasztember hozta, s mikor az apám megkérdezte, hogy mi az ára, az ember kitérőn felelt:- Kutya zordon idő ez, uram! Vagyis rábízta az apámra, hogy adjon érte, amennyit akar. Apám jól mulatott a paraszt megjegyzésén, s hogy a kutyának név is kellett, lett a neve Zordon. Hány év lepereg kétkedések között, amíg egy decemberi éjben a válasz teljes bizonyosság lesz. Ő Isten fia! És kibomlik hitünk is, átszövi életünket. Karácsony szépsége átvilágol mindenen, fölragyog tisztán és egyszerűen. A megszületett Jézusban a teremtés minden fontossága kinyilvánult. Halljuk a jót, látjuk az igazat, a fölismerés bátorságában átéljük kereszthalála szenvedését. * # * Az utca és a tér karácsonyi fényben ragyog. A szemközti házban fiatal család boldog gyerekekkel, mellette idős nő csendes magányban. Jobbra tőlem nagy közös ének zeng. „Mennyből az angyal...” Távolabb a nyolcvanéves öreg, kint áll most is, és a világba szétfutott gyerekeit hívja... A legszélső ablakokban mécsláng pislákol: „Még élek!” - kiáltja valaki a jéghideg ágyából, de senki nem hallja. Bánat fojtogat, és mondom magamnak: Mi lenne, ha egyszer átmennénk mindannyian a legnagyobb házba, az óriás szobába? A fosztó kalácsból mindenkinek törnénk, és mosolyogva néznénk, a gyerekek között Isten hogyan próbálja visszailleszteni a kisiklott játékvonatot. # * * Keresztury Dezső. Vajon hányán ismerik a finom szövésű versek költőjét? Arany János életművének legjobb tudósát? Az örök tanárt? Bizonyára kevesen, hiszen az utóbbi években annyi ragyogó érték felejtődött el, vagy hullt a semmibe. Prózai írásait olvasva remek kisesszéket találtam a dunántúli táj sugárzásáról, az útba indító mesterekről. Egyik töredékében, már búcsúzva az élettől, így üzen: „Úgy gyönyörködj a fiatalokban, mint akik téged folytatnak majd. De ne magad vágyait, emlékeit álmodd újra bennük: ne kényeztesd, ne ünnepeld, ne szidd, inkább szeresd és érdemük szerint becsüld meg őket. Légy okos ellenállás, jó gát, tiszta meder, hogy növekedjenek, mint súly alatt a pálma, hogy önerejükkel törhessenek utat maguknak, s ne nyelje el őket lápok iszapja, sivataghomok.” * * * Az éji sötétben karácsony csendes békéje. A kisded Jézus derengő fénye. Ki hitte volna, hogy két évezredet is túlél az apró láng, és az időt általragyogva melengeti a fázó világot. ■ F. F. L. Ez a kutya gyorsan megnőtt. Mindig vidám volt és okos. Nekem nem volt a faluban olyan játszótársam, mint ez. Szinte elválaszthatatlan volt tőlem. Mikor szánkáztunk is, vidám ugatással rohant le velem a dombról, s kísért vissza, hogy megint lerohanjon’.’ Az ajándékba adott betűk, szavak, mondatok, fényesen bölcs gondolatok, ha jól megbecsülik és őrzik őket a gyerekek vagy akár a felnőttek, biztosabban maradnak meg az emlékezetben a legdrágább és legmodernebb tárgyi ajándéknál is. Ugyan nem viselik meg az ajándékozók pénztárcáját, ám hasznosak és értékesek, mert szívből-lélekből erednek. S az ember érzékeny lény, szeretetre vágyik. A Jézus Krisztus megszületésének örömhírével kopogtató ünnepünkön különösen. ■ Zsirai László
