Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-12-13 / 50. szám
Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2009. december 13. *• 13 Egy laikus stratégia ■ Herényi István Az Evangélikus Élet 2009. évi 36. számában jelent meg Prőhle Gergely országos felügyelő cikke Honnan hová, evangélikus egyház? címmel. A cikk nem titkolja, hogy „nagy a baj”, és ha egy pillantást vetettünk az írás megállapításait szemléltető grafikonokra, akkor be kellett látnunk, hogy bizony nem túloz: valóban válságban van az egyház. A statisztikai mutatók jelezte riasztó folyamat azonban csak a mi egyházunk belügye, a nagyvilág szempontjából szinte majdnem lényegtelen. Vegyük azonban észre, hogy a válság nemcsak a mi egyházunkat érte el, hanem a világon általános az egyházak válsága. Honnan látszik ez? Onnan, hogy az egyházak képtelenek betölteni hivatásukat, képtelenekfenntartani a kapcsolatot Isten és a társadalom között. A világunkat fenyegető minden válság (gazdasági válság, globális felmelegedés, környezetszennyezés stb.) okai között nyilvánvalóan látszik az, hogy a pénz, a mammon hatalma erősödött meg az isteni akarattal szemben. Mi kellene ahhoz, hogy az egyház az említett hivatását be tudja tölteni? Nyilván rendben kellene lennie az Isten és egyház közötti (vertikális), valamint az egyház és a társadalom közötti (horizontális) kapcsolatnak is. Sajnos mindkettővel bajok vannak. Az, hogy Isten és az egyházak kapcsolata nem megfelelő, abból is látszik, hogy az egyházak nem tudnak immúnisak maradni a társadalom fertőzéseivel szemben. Az egyházakban is vannak botrányok, korrupció, gazdasági visszaélések, kontraszelekció. Alkalmatlan, hitelüket vesztett emberek, képmutató farizeusok is betöltenek felelős pozíciókat, akik közül sokan karriert építenek ahelyett, hogy a hivatásukat próbálnák meg betölteni. Az pedig, hogy az egyház és a társadalom közötti viszony sincs rendben, kitűnik abból, hogy még olyanok is elutasítóak az egyházzal szemben, akik az egyház tanításával egyébként szimpatizálnak. Ez nyilván - legalább részben - következménye az előző bekezdésben leírtaknak. Mit lehet tenni e két kapcsolat javítása érdekében? Isten és ember között a megromlott kapcsolat helyreállítását minden esetben bűnvallással és bűnbánattal kell kezdeni. Az egyház esetében ez azt jelenti, hogy őszintéknek kell lennünk, nem elkendőzni a hibákat, hanem feltárni őket. Sokszor már az igazság kimondása is elindíthatja a javulás folyamatát, ha azonban ez nem elég akkor tovább kell lépni! Nézzük meg az egyházi médiában tükröződő egyházképet! Valós kép ez? Érzékeljük azt, hogy nagy baj van? Érzékeljük azt, hogy válságban van az egyház? Azt hiszem, hogy nem, mert nincs hagyománya az őszinte kritikának. A hibákról csak „diplomatikusan” csak „vájt fülűek” számára érthető módon szokás beszélni, ha valaki nem ezt teszi, akkor hamar számon kérik rajta a „negatív hozzáállást” Persze néha szó esik a bajokról, de csak lábjegyzet szintjén, amelyet rezignáltan tudomásul veszünk. Ébresztő, mozgósító hangon csak ritkán foglalkozunk velük. Meg kellene erősödnie annak a felelős kritikai hangnak, amely az egyház javát szolgálja. Ha ugyanis a bajokról csak a világi sajtóból értesülünk, az már régen rossz. Úgy érzem azonban, hogy az egyházban hiányoznak a kritikusok, akik a cikkeket megírják, és hiányzik az igazi érdeklődés, a felelős gondolkodás és az őszinteség, amely a kritikák megvitatásához szükséges lenne. Egyházi alkalmazottakon bajos lenne számon kérni azt, hogy nem bírálják kenyéradójukat még akkor sem, ha ők többet és jobban látnak: ez elsősorban a mi feladatunk marad - világiaké. Fel kellene rázni az egyházi közvéleményt, és el kellene indítani egy belső megtisztulási folyamatot, amelynek eredményeképpen az egyház sokat visszanyerhetne hiteléből és a társadalom szimpátiájából is! % Z * A társadalommal való jó kapcsolathoz olyan erős gyülekezetekre lenne szükség, amelyek - Isten igéjének ismeretéből származó és az egész társadalom javát szolgáló - kisugárzása túlnyúlik a saját határaikon. A gyülekezet erejének egyik legfőbb jellemzője a közösségi összetartás, a gyülekezeten belüli kapcsolatok minősége, ez pedig elsősorban a gyülekezet tagjainak templomon kívüli kapcsolatain keresztül mérhető: ismerik egymás családját, gondjait, gondolatait, problémáit, és számíthatnak is egymás segítségére. Bár van olyan gyülekezet, amelyben többen állítják, hogy minden rendben van, ez azért nem általános. Vegyük sorra, hogy milyen kapcsolatokon és hogyan lehetne javítani! 1. Javítani kellene a gyülekezet és a lelkész kapcsolatát. Ismerkedjenek meg személyesen! Az istentisztelet után a templomkapuban történő kézfogás pusztán szimbolikus jelentőségű. Az igazi eszköz a családlátogatás lehet. Tökéletlen megoldás az, ha ezt a lelkésztől áldozatkész hívek átvállalják. Olyan, mintha az orvos helyett mindig csak az ápolónővel léphetnénk kapcsolatba. Az igényt újra és újra megfogalmazzák különböző fórumokon, de az eredmény egyelőre nem kielégítő. Persze a készségnek meg kell lennie a lelkész és a gyülekezeti tagok részéről egyaránt. 2. Javítani kellene a gyülekezeti csoportok (bibliaórai közösségek, bibliakörök, baba-mama kör stb.) tagjainak csoporton belüli kapcsolatát. Erre alkalmasak lehetnek az olyan, templomon kívüli programok, mint a kirándulás, nyaralás, múzeum- és színházlátogatás, gulyás- és grillparti, kártyaparti és társasjátékozás stb. De egy-egy feladat (például stratégiakészítés, mint a Credo 2009. évi különszámában olvashattuk, vagy kertrendezés, építkezés stb.) közös megoldása is összekovácsolhat egy közösséget. 3. Javítani kellene a gyülekezeti csoportok egymás közötti kapcsolatait. Általában a gyülekezeti csoportok „nem átjárhatóak”: aki kinő az ifjúsági bibliakörből, nem lesz automatikusan a felnőttbibliakör tagja. A csoportok többnyire egy-egy lelkész vagy laikus vezető körül jönnek létre. A vezető kilépésével, elköltözésével (esetleg halálával) sokszor a csoport is megszűnik. A különböző csoportok tagjai gyakran nem is érzik azt, hogy ugyanannak a gyülekezetnek a tagjai. Az előzőkben említett, templomon kívüli programok itt is segíthetnek. 4- Javítani kellene a családok kapcsolatait. Különösen jó lehetőséget ad erre, ha a gyerekek osztálytársak, iskolatársak vagy barátok. A névnapi és születésnapi összejövetelek a szülők számára is jó ismerkedési alkalmak lehetnek. 5. Javítani kellene a gyülekezetek egymás közötti kapcsolatait, nemcsak a távoli (esetleg külföldi) testvérekkel, hanem elsősorban a szomszédos gyülekezetekkel. Nem szabad attól félni, hogy egyesek esetleg majd - megismerve a másik gyülekezet életét - kedvet kapnak arra, hogy „átigazoljanak” Fontosabbak a kétoldalú kapcsolatok, mint a nagy összegyházi találkozók. * * # Valamikor a nyolcvanas években Dortmundban láttam olyan gyülekezeti termeket, amelyek pillanatok alatt átalakíthatok voltak egyéb közösségi célokra is. Az egyikből például rövid idő alatt sörözőt lehetett varázsolni padokkal, asztalokkal, bárpulttal és csapolásra alkalmas berendezéssel együtt. Akkor ez egy kicsit meglepett; ha szokásom lett volna, meg is botránkoztatott volna: keverik a szakrális teret a profánnal, egyházi rendezvény leple alatt világi örömöknek hódolnak? Ma már másként látom a kérdést, és örömmel olvasom vagy hallom, hogy nálunk is vannak olyan gyülekezetek, amelyekben a tagok nem kizárólag a vertikális kapcsolat, hanem a horizontális kapcsolatok ápolásán is fáradoznak (olvastam például sörözésről is). Ilyen alkalmakra esetleg el lehet csábítani olyan gyülekezeti tagokat is, akik semelyik csoportnak sem tagjai, és olyan rokonokat, barátokat, ismerősöket is, akik a vallás gyakorlásától idegenkednek, de a tanítással szimpatizálnak. Ezáltal gazdagítani lehetne azokat a csatornákat, melyeken keresztül a társadalommal tartjuk a kapcsolatot. Ezek az alkalmak egyrészt lehetőséget adnának a híveknek arra, hogy - személyes beszélgetések során - megvitathassák a gyülekezet vagy az egyház ügyeit, javítva ezzel az egyházon belüli információáramlás hiányosságain, saját szavaikkal fogalmazhassák meg az ige üzenetét, miáltal az élőbbé válhat. Másrészt azonban vállalni kell azt, hogy ezek az alkalmak elsősorban a horizontális kapcsolatok építésére szolgálnak, és nem kell képmutató módon minden kiránduláson istentiszteletet tartani vagy a sörözést áhítattal kezdeni. A lelkészeknek célszerű minél több ilyen alkalmon jelen lenniük: egyedülálló alkalom a hívek személyes megismerésére. * # * Összefoglalva tehát: az egyház válságából való kilábalásra csak az említett vertikális és horizontális kapcsolatok javításával látok lehetőséget. A vertikális kapcsolat javítása az egyház vezetőinek feladata, nélkülük megoldhatatlan. Mi, laikusok ebben legfeljebb támogathatjuk őket. A horizontális kapcsolatok javítása elsősorban a laikusokra vár, nélkülük megoldhatatlan. Reméljük, hogy számíthatunk a „hivatásos állomány” részvételére is. Kongassuk a vészharangot! Ébresztgessük az egyház iránt felelősséget érző híveket, és ha magunkat ilyennek érezzük, ne legyünk restek tenni is valamit (sok az ötlet, kevés a munkáskéz)! Lebegjen a szemünk előtt az, hogy az egyházak válsága az egész emberiség válsága! Az Istennek való hátat fordítással csak a vesztünkbe rohanhatunk! Olvasóim könnyen érezhetik azt, hogy nem mondtam semmi újat, és igazuk is van: a leírt gondolatokat az egyházi médiából (internet, levelezőlista, fórumok stb.), lelkészekkel és nem lelkészekkel való beszélgetéseimből gyűjtöttem össze és rendszereztem, így mások is találkozhattak már velük. Amit leírtam, az tulajdonképpen stratégia. Olyasmi, mint az Élő kövek egyháza című dokumentum, csak ez talán kevesebb betűvel (ami megöl) és több lélekkel (aki megelevenít) próbál kiutat keresni az egyház válságából. Az előbbi megvalósításához pénz kell, sok pénz, az én javaslatomhoz viszont „csak” egy-egy lelkes szervező, illetve bátorság a megtisztuláshoz. Ha pénz nélkül nem lehet kihúzni az egyházat a csávából, akkor elveszett. Nem akarom az említett (Élő kövek egyháza) dokumentumot most bírálni, ezt megtettem már több alkalommal. Csupán egy szerencsétlen mondatra szeretném felhívni a figyelmet: „A többség által elfogadott és támogatott döntéseket pedig (további kritizálás helyett) vállalni kell és következetesen megvalósítani.” Ez a mondat úgy hangzik, mint egy politikai párt belső alkotmányában a pártfegyelem megfogalmazása. Az egyház nem párt. Mellesleg azt sem tudom elképzelni, hogy miként lehetne rávenni az egyház laikus tagjait, hogy meggyőződésükkel ellentétes döntések megvalósításában részt vegyenek. Laikusok közreműködése nélkül viszont semmilyen stratégiával sem lehet az egyházat a válságból kivezetni. HIRDETÉS szeretet.éhsé Csekket kérhet 06 1 205-3955 Országos Adventi Pénzadománygyűjtés, hogy még több családnak segíthessünk! • • Magyar Ökumenikus Segélyszervezet
