Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-12-13 / 50. szám
14 ◄! 2009- december 13. KRÓNIKA Evangélikus Élet Dr. Podmaniczky Pál emlékezete ► Hatvan éve, 1949. október 3-án hunyt el Sopronban dr. Podmaniczky Pál teológusprofesszor. A Lelkipásztor című folyóirat 1949. novemberi számában Szabó József püspök búcsúzott tőle. Az alábbiakban az ő megemlékezését adjuk közre, Isten iránti hálával evangélikus elődeinkért, hogy életük példája a mi hitünk megerősödését is szolgálja. Nagyra tágult, tiszta szempár, szüntelen mosoly, nagy szív, meleg szó, semmi összetettség, csupa egyszerűség: ez volt Podmaniczky Pál. Úgy járt közöttünk, mint az evangélium derűs fárosza, minden vonásán, mozdulatán átragyogott az örök nagy örömhír. Beskatulyázott, szűkszívűre nyomorodott világunkban nekem most az tűnik fel felőle, hogy milyen széles skálájú ember volt. Származásánál és egyéniségénél fogva tipikusan urbánus ember, sőt soknyelvű kozmopolita volt. De a felsőszeli parasztgyülekezet magyar népének ő tudott a legkedvesebb papja lenni. Mozgalmi keresztyénség titkárságából egyetlen hittudományi karunk professzori székébe érkezett. Határozott vonalú pietista, de a lelkészi kar barthiánus ágától az ólutheránus ortodoxokig mindenkinek kedves volt. Egyetemi tanár volt, de prédikálni szeretett legjobban. Filozófiát tanított, de tisztább evangéliumot senki sem hirdetett nálánál. A tudomány márványlépcsős csarnokában forgolódott, de szíve a messze szigetek pogány világát járta. Jó tollú író, mégis inkább alázatos fordító. Tucatnyi nyelven beszélt, de a kisgyermekek is megértették. Nagy szintéziseket látott, s kis cikkekben aprózta szét magát. Sokat vesződött gyenge egészségével, de alig tudom megszámolni, hány könyve, írása maradt, s lelke utolsóig tervektől zsongott. Roskatagon járta élete próbás útjait, de egyik legutolsó írásában ezt írja: „Isten siet, szolgái is siessenek!...” Köszönjük Istennek sok tanítását, áldott szolgálatát! Amikor tanítványai egyszerű fekete koporsóját vitték sírja felé a soproni temetőben, finnből hozott két kedves éneke zengett a fátyolosán alkonyodó őszi levegőben: Szelíd szemed, Úr Jézus, Tekintsen rám, ha roskadok; Adjon békét, bocsánatot Szelíd szemed, Úr Jézus! Uram, ó, add, ha vándorutam Majd véget ér itt e borúban, Elérjek hozzád, S te fényes orcád Hadd lássam én. Távolodó hangon mintha ő is velünk énekelt volna. ■ Szabó József HIRDETÉS________________________________________________________________________________________ A Páratlanklub következő alkalmát december 14-én, hétfőn 18 órai kezdettel tartjuk a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának földszinti termében (1085 Budapest, Üllői út 24.). Vendégünk Pintér Károly nyugalmazott evangélikus lelkész lesz, aki Szabadító született címmel tart előadást. A Páratlanklub ötletgazdái és a Magyarországi Evangélikus Egyház Női Missziói Szolgálata Istentiszteleti rend ♦ 2009. december 13. Advent 3. vasárnapja. Liturgikus szín: lila. Lekció: Mt 11,2-10; Ézs 40,1-8(9-11). Alapige: 2Tim 1,8-14. Énekek: 140., 136. I. , Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Bence Imre; de. 10. (német, úrv.) Johannes Erlbruch; de. II. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; du. 6. Bence Imre; II., Hűvösvölgyi út 193., Fébé de. 10. Herzog Csaba; II., Modori u. 6. de. 3/4 11. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (úrv.) Sztojanovics András; Csillaghegy-Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. Mártonffy Marcell; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Bálintné Varsányi Vilma; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Solymár Péter Tamás; Káposztásmegyer, IV. Tóth Aladár út 2-4. de. 9. Solymár Péter Tamás; V, Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Cselovszky Ferenc; de. 11. (úrv., Kékén András-emlékistentisztelet); du. 6. (asztali beszélgetések) dr. Fabiny Tamás; VII., Városligeti fasor 17. de. fél 10. (angol nyelvű, úrv.) dr. Csepregi András; de. 11. (úrv.) Aradi György; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Szabó Bertalan; VIII., Rákóczi út 57/a de. 10. (szlovák, családi) Gulácsiné Fabulya Hilda; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. (úrv.) Szabó Bertalan; IX., Haller u. 11.19-21.1. emelet de. 11. (úrv.) Koczor Tamás; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. 10. Benkóczy Péter; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) dr. Blázy Árpádné; de. 11. (úrv.) dr. Blázy Árpádné; du. 6. (vespera) dr. Blázy Árpád; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. dr. Blázy Árpád; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; Budahegyvidék, XII., Kék Golyó u. 17. de. 10. (úrv.) Keczkó Pál; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Tóth-Szöllős Mihály; Zugló, XIV, Lőcsei út 32. de. 11. (úrv., gyerekkarácsony) Tamásy Tamásné; XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. (úrv.) Tamásy Tamásné; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. (úrv.) Szabó B. András; Rákospalota, XV., Juhos u. 28. (kistemplom) de. 10. Ponicsán Erzsébet; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere 10-11. de. 10. (úrv.) Fekete Gy. Viktor; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Vető István; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Vető István; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Grendorf Péter; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. 10. Grendorf Péter; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Nagyné Szeker Éva; Rákosliget, XVII., Gózon Gy. u. de. 11. Nagyné Szeker Éva; Pestszentlőrinc, XVIIL, Kossuth tér 3. de. 10. (úrv.) Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (református templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. (templomszentelési hálaadó) Gáncs Péter; Csepel, XXL, Deák tér de. fél 11. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. Endreffy Géza; Pilisvörösvár (református templom) du. 2.; Budakeszi, Fő út 155. (gyülekezeti terem) de. fél 10. (családi) dr. Lacknefné Puskás Sára. Összeállította: Boda Zsuzsa Pestszentlőrinci érdeklődők ► Egy pohár meleg tea, barátságos légkör és néhány kedves szó fogadta azokat, akik december elsején délután beléptek a pestszentlőrinci evangélikus templomba. Kissé beljebb könyvek, CD-k, fából készült szép ajándéktárgyak sorakoztak hívogatóan, hogy kedvezményes adventi-karácsonyi vásárral örvendeztessék meg azokat, akik vásárolni, körülnézni vagy egy kiadvány kapcsán véleményüket megosztani jöttek. Később az orgona hangja jelezte: eljött az emlékezés ideje. A gyülekezetszervező, templomépítő lelkészt, Sokoray Károlyt pontosan nyolcvan évvel ezelőtt iktatták be, s a templom felszentelésének is lassan itt a hetvenhetedik évfordulója. Hogyan becsülheti meg a gyülekezet egykori lelkipásztorát, akinek munkája gyümölcseivel ma is lépten-nyomon találkozhat? Úgy, hogy példáját követve hirdeti az evangéliumot, odafigyel az újonnan betérőkre, és engedi, hogy Isten megmutassa a közösségen keresztül az erejét. Este kezdődött a LÉT (Lőrinci Érdeklődők Teaháza): a gyülekezeti tagok és az érdeklődők Mádl Dalma (képünkön) életébe pillanthattak be. Hallhattak gyermekkoráról, egykor harcias egyéniségéről, a családja iránti elkötelezettségéről, példaképeiről, a hit fontosságáról, a kegyelemről, melyért naponta hálát ad. Dalma asszony - mint a korábbi államelnök felesége - felelevenített néhány emlékezetes találkozást is, például a spanyol királynéval, aki olyan otthont alapított, ahol sérült gyerekek tanulhatnak szakmát, és élnek meg munkájukból. Kiderült az is, hogy Mádl Dalma számára milyen fontos a karitatív szolgálat: kötelességének érzi, hogy segítsen azokon, akiken csak tud. A Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete. Az általa 2006-ban létrehozott Istenadta Tehetség Alapítvány szegény sorsú, tehetséges, kistelepülésen élő fiatalok középiskolai kollégiumi nevelését támogatja. Örömmel mesélt egy - hajléktalanoknak tartott- misén való részvételéről, a velük való kézfogásról, beszélgetésről, könnyeikről; az ételosztásról a Nyugati pályaudvarnál; az asszonyokról, akik süteményt sütnek, ruhát gyűjtenek. S hangsúlyozta, hogy bár ma mindent a türelmetlenség és az agresszivitás jellemez, a szelídség mégiscsak többet ér - igazolja ezt például egy erdélyi polgármester, akit ez indított arra, hogy jót tegyen Böjté Csaba árváival... „Áldott légy, te betlehemi Gyermek! / Áldott légy, hogy elhoztad a fényt, / az élő bizalmat, reményt!” - ez az ének zárta a lőrinci adventi napot. S a fényről nemcsak énekeltek a jelenlévők, hanem tovább is adták egymásnak a lángot, és sorra gyulladtak meg a kezekben a gyertyák. így indult haza mindenki, s vitte a fényt- ki a templomból -, ezzel a jelképes mozdulattal is hirdetve: a templomon kívül lévőknek is szükségük van a világ világosságára... ■ Hulej Enikő Gyertya, kuglóf, kávé - avagy vendégvárás Aszódon Az aszódi gyülekezet családi istentiszteletén advent első vasárnapján D. Szebik Imre nyugalmazott püspök hirdette az igét. Az igazi adventi vendégre, Jézusra irányította a figyelmet, aki úgy szeretne formálni bennünket, hogy az embereket ne a közöny, hanem Isten szeretetének melege hassa át. Hangsúlyozta, hogy ezt leginkább a körülöttünk élő emberekhez való odafordulásban tudjuk megélni, s így válhat az advent igazi élménnyé minden közösségben. Rímelt erre a gyülekezet lelkészének, Lőrincz Csabának és néhány gyülekezeti tagnak a kezdeményezése, hogy az igehallgatáson kívül kötetlenebb formában is éljék meg a gyülekezet közösségét. A családi istentiszteletet után a jelenlévők át is vonultak a gyülekezeti terembe, ahol az adventi koszorú első gyertyájának meggyújtása - és a püspök feleségének hangulatteremtő éneke után - kuglóf és kávé mellett töltöttek el testvéri közösségben egy kellemes órát. ■ Bárdossy Tímea Zsuzsi mama kilencvenéves ^ Minden vasárnap ott ül az oszlop mellett a kilencórai istentiszteleten. O érkezik elsőként, így nőtt fel, ezt a szlovák kegyességet hozta magával a kiskőrösi evangélikus gyülekezetből. Hogy miként került a „tót” Litauszki Zsuzsanna a szomszédos „sváb” Soltvadkertre akkor, amikor ez nem is volt annyira természetes? Milyen volt a két világháború közötti falusi élet? Erről meséljen maga a születésnapos!- Négyen voltunk testvérek, én voltam a legidősebb. Lány létemre sok olyasmit el kellett végeznem a háznál, ami férfimunka volt. Lovakkal bántam, dolgoztam a földeken. Kilencévesen megtanultam kerékpározni, és bejártam a falut. Ez akkoriban nem volt divat, csóválták is a fejüket az öregasszonyok. De aztán, amikor tizenöt évesen elmentem apámmal biciklivel Pécsre meglátogatni a katonáskodó nagybátyámat, akkor sokan büszkék voltak rám.- Milyen volt a családi fegyelem? Mennyire fogták keményen a „nagylányt”?- Naplementére a kapun belül kellett lennünk. Amikor az egyik udvarlóm hazakísért, és még beszélgetni akartunk az utcán, apám kiküldte a húgomat ezzel az üzenettel: elég most már ebből a fiúból, irány befelé!- Hogyan ismerte meg a férjét, a soltvadkerti Győri Pétert?- Leventeversenyt rendeztek Kiskőrösön ősszel, mi meg arra sétáltunk a többi lánnyal. A verseny után táncmulatság következett. Először egy körösi legény kért fel, de másodjára már a leendő urammal táncoltam. Nem is halogattuk az esküvőt: 1939. december 2-án adott össze minket Dedinszky Gyula lelkész a kiskőrösi evangélikus templomban. Ezután Csáborra kerültem, az uram családjához. Anyósomékkal jól elvoltam a tanyán. Dolgozni kellett: föld, szőlő, szántó, lovak, tehenek, tyúkok... Nem unatkoztunk. Aztán 1942-ben beköltöztünk a faluba, és megszülettek a gyerekek.- Nem volt gond a kiskőrösi lánnyal Soltvadkerten?- Két héttel az esküvő előtt mondta az uram, hogy tegyem le a sokszoknyás körösi ruhát. Itt más viselet járja: szűkebb szoknya és kötő. Úgyhogy átöltöztem. De azért amikor bejöttek az oroszok, 1944 őszén, akkor jól jött, hogy tudtam velük beszélni, mert odahaza még jobban a tót szó járta a magyar mellett. Aztán megléptem az oroszoktól, mert látták, hogy értem a szót, és danoltatni akartak. Meg még ugyan mit nem...- Mire emlékszik szívesen a felnőttkorából?- Mindig megtaláltam a munkát és a jókedvet! Korán kelő vagyok: mire a szomszédok felébredtek, én már rendet csaptam az udvaron, utcán. Volt, hogy a kiskőrösi rokonokat is végiglátogattam addig biciklin. Ahol kértek, segítettem is: lakodalmakra kalácsot sütöttem, vagy éppen a konyhán dolgoztam a nyolcvanas évek elején a fóti kántorképző tanfolyamon - amikor ti voltatok ott a tanulók!- És kilencvenévesen hogyan telnek a napjai?- Tizennyolc éve özvegy vagyok, és most már a gyerekeimnél lakom. Mindhárom szívesen fogad, de ugyanígy az öt unokám és a nyolc dédunokám is. Biciklire már egy ideje nem ülök. El vagyok tiltva. De még segítek a ház körüli munkákban, ahol tudok, beszélgetünk, és vasárnaponként elvisznek a templomba. Mert nekem ott a helyem. ■ Lejegyezte: iFj. Káposzta Lajos