Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-07-19 / 29. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2009. július 19. >► 5 „Most már mindenhol úgy muzsikálok, mint a templomban” Beszélgetés Ferenczi Györggyel A leglíraibb magyar elbeszélő Százharminc éve született Móra Ferenc ► Ezek az emberek nem csak vérporfi muzsikusok, akik szeretnek zenélni; látszik, hogy egymást is nagyon szeretik és tisztelik - fogalmazódott meg bennem, miközben a negyedik országos evangélikus zenei tábor résztvevői tapsviharral köszönték meg múlt szerdán Ferenczi György világhírű szájharmonikás, hegedűs és énekes és a Rackajam együttes blueskoncertjét. A fellépés előtt Petőfiről, az istenhitről és a Luther sörről beszélgettünk a győri oktatási központ udvarán.- A Hangzó Helikon sorozat tizedik részeként jelent meg 2006-ban az a CD, amelyen bluesstílusban megzenésített Petőfi-versek szerepelnek. Miközben hallgatja az ember, rádöbbenhet, hogy mennyire nem ismeri Petőfit...- Mi sem ismertük korábban. Nekünk ugyanakkora rácsodálkozás volt, mint azóta a közönségnek. Amikor a lemez anyagát készítettük, rá kellett jönnünk, hogy nincs értelme előzetes koncepció alapján válogatnunk a versek között, mert mindegyikből annyi energia és életöröm sugárzik! Sok esetben tényleg az történt, hogy valahol felütöttük a kötetet, és írtunk rá zenét. Nem lettem Petőfi-sznob, de nagyon megszerettette magát velem. A koncerteken sok esetben teljesen másképp adjuk elő a dalokat, mint ahogyan a lemezen hallhatók, mert ezeknek a verseknek három-négyféle variációjuk is lehet attól függően, hogy milyen hangulatban játssza őket az ember.- Ha már a koncerteknél tartunk: ez az összeállítás hallható volt a tavalyi Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozón, Kőszeg főterén, mint ahogy ma este is ez a meglepetéskoncert a gyerekeknek itt a zenei táborban. Mondhatjuk, hogy ez egyfajta versmisszió is a fiatalok között?- Abszolút. Nemegyszer előfordul, hogy vidéken egy-egy buli után odajönnek a srácok, hogy megdicsérjék a szöveget, majd elkerekedett szemmel csodálkoznak, hogy ezt Petőfi írta. S utána tényleg elő is veszik a kötetet, és elkezdik a verseket olvasni.- Egy evangélikus fiataloknak szervezett táborban beszélgetünk. Miért vállalta el a mai koncertet?- Egyrészt mert egy barátom, a tábor szervezője hívott meg ide. Másrészt ki vagyok én, hogy válogassak a közönség között? Nagyon fontosnak tartom, hogy fiataloknak is játsszunk. Harmadrészt pedig, bár mi nagyon nem keresztény zenét játszunk, alapvetően mégis istenhívő a muzsikálásunk. Nem vallásokon és felekezeteken keresztül jutottam el odáig, hogy istenhívő ember legyek, hanem a saját magam hosszú útja során a sok kegyelem vezetett el ahhoz a felismeréshez, hogy az életemben a dolgok nem véletlenül történnek. A zenekarban nem szoktuk egymást sem politikailag, sem pedig vallásilag „téríteni”. Nagyon fontos szabály, hogy a zenélésen van a hangsúly, a többi téren tiszteletben tartjuk egymás meggyőződését. Mégis, amikor muzsikálunk, egyfajta módon imádkozunk Istenhez, hiszen a tőle kapott talentumot használjuk.- Erre értette, hogy istenhívő zenét játszanak?- Igen. Én akkor vagyok hozzá a legközelebb, amikor a gyerekeim vannak a karjaimban, vagy a hangszerem van a kezemben. Mert akkor tudom, hogy nem rontom el a vele való kapcsolatot mindenféle buta gondolatokkal meg beszéddel. A muzsikálás közben pedig olyan katartikus pillanatokat él át az ember, amelyek szavakkal leírhatatlanok. Van néhány zenész barátom, akik hihetetlenül sokat gyakorolnak, fantasztikusan játszanak, mégis ahhoz, hogy teljesen átütő legyen a hatás, pont az a picike hiányzik az életükből, amit istenhitnek nevezünk. Nincs is rendben az életük.- Az utóbbi években többször zenélt, illetve a Rackajammel zenéltek templomokban. Másképp játszik az ember szakrális térben?- Most már nem, most már mindenhol úgy muzsikálok, mintha templomban lennék, mert belülről változtam annyit, hogy így éljem meg. És a zenekaron is ezt érzem annak ellenére, hogy vannak a tagjai között olyanok, akik nem hívők. Milyen érdekes, hogy egy nem vallásos, templomba nem járó és a Bibliát sem nagyon ismerő zenekar, mint mi vagyunk, az utóbbi három-négy évben nagyon sokat muzsikáltunk templomokban, gyülekezetek előtt. Sumonyi Zoltánnak a Pál apostol levelei című művét adtuk elő számtalanszor Gryllus Dániellel és Halmos Bélával, és a koncert végére fantasztikus kohézió alakult ki a gyülekezeti tagok, Isten és a zenekar tagjai között...- Az Úristen megtalálja a maga útját minden emberhez.- így van. Ezért is nem „prédikálok” a zenekarban a társaimnak. Sokkal fontosabbnak tartom, hogy az ember arra figyeljen, hogyan él, hogyan viselkedik. A zenekaromban pedig olyan emberek vannak, akikre nagyon büszke vagyok, mert becsületesek, keményen dolgoznak és tiszta életűek. Ez utóbbin természetesen nem azt értem, hogy soha nem iszunk meg mondjuk egy kis pálinkát...- De nem is biztos, hogy ilyen szigorúan kell élni; nagy reformátorunknak, Luther Mártonnak is volt saját sörfőzdéje Wittenbergben, ahol felesége, Bóra Katalin főzte a sört.- Lutherrel kapcsolatban van egy nagyon fontos élményem: Erfurtban, a Michaeliskirchében, ahol nagyon sokat prédikált, vettem fel egy szólólemezt. Koncertet adtunk ott, és volt egy megtérésközeli élményem. Spirituálisán olyat éreztem, amire azt mondtam, érdemes lenne a „hátára felülve” egy lemezt készíteni itt. Megkérdeztem a német barátaimat, hogy egy éjszakára nem kaphatnánk-e meg a templomot, ők pedig örömmel igent mondtak. Felvettük az anyagot, a helyi művészek megfestették a templomot a borítóhoz, és itthon is, kint is megjelent a lemez. Ez volt a Gryllus Daniékkal kiadott első hanganyag. ■ Boda Zsuzsa Virágóra Debrecenben Virágkompozícióból álló napórát avatott Kosa Lajos, Debrecen polgármestere és Bölcskei Gusztáv, a Magyar Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke Kölcsey Ferenc egykori debreceni házának helyén július 10-én, pénteken, negyven nappal a negyvenedik virágkarnevál előtt. Érdemes emlékezni arra Kálvin János születésének ötszázadik évfordulóján - mondta Bölcskei Gusztáv -, hogy „miként formálta magunk és nemzetünk irányába való felelősségre az egykor ezen a helyen lakó Kölcsey Ferenc és egész Debrecen szellemiségét a reformáció”. Azon a helyen, ahol előbb Kölcsey háza, majd Lenin szobra állt, ma a megújulás szimbólumai, virágok ezrei emlékeztetnek az idő múlására, a történelem dicső és sötét korszakainak váltakozására - fogalmazott Kosa Lajos. A kompozíció egy tíz méter átmérőjű, összesen négyezer tő virágból kirakott napóra, kőből és kovácsoltvasból készült óramutatóval a közepén. M MTI Jártam Móra Ferenc szeretett szülővárosában, Kiskunfélegyházán. Tavaszfényű májusban sétáltam ott, ahol ő kisgyerekként iskolába sietett, ahol felnőttként szegénységére emlékezett. A platánsoros főutcán - mintha szivarfüstje fanyar illatát éreztem volna - kedves madara röppent a közeli fenyőfára. Jártam őszarany októberben Szegeden, ahol élete legnagyobb részét töltötte: véget nem érő írórobotban, újságírói harcokban, kincseket őrző múzeum igazgatójaként. El-elcsüggedt hosszú virrasztásaiban, de sűrűn meglátogatta a kedves költőbarát, a fekete tüskeszakállú Juhász Gyula, hogy hajnalig beszélgessenek életről, halálról, hazáról, a háborúról, a fölcsillanó reményről. A körtemuzsika; A hatrongyosi kakasok; Nevenincsen innen, Nekeresden túl... - ugyan mi másról lenne szó, mint az 1879. július 19-én született Móra pompás prózájáról. Mese és valóság határán játszódó történetekről, ahol kisgyerek és felnőtt is otthon érzi magát. Királyos mesék és történelmi regék. Történetek a magyar múlt valóságos és képzelettel festett hőseiről, a honalapító Árpádról, az igazságos Mátyásról, csalafinta udvari bolondokról, hasas török basáról, dicsőséges fejedelmekről, jövendőmondókról, a békapásztorról, a cinegekirályról, a sédi malomról, a bársonyosi kanászokról és a mindig küszködő szegényekről. Ha nevét halljuk, legelőször talán az Aranykoporsó című történelmi tablója jut eszünkbe. A Hannibál föltámasztása, az Ének a búzamezőkről, a háború és a forradalmak után született művei. Keveset említjük viszont Móra remek újságírói tevékenységét, amelyet Szegeden fejtett ki, Mikszáth és Gárdonyi örökébe lépve. S talán még kevesebb szó esik az író csodálatos gyermekirodalmáról: a versekről, a mesékről, az ifjúsági regényekről, a Dióbél királyfiról, a Rab ember fiairól... Csilicsali Csalavári Csalavér, a nemesi előnevű állat hamisítatlan magyar róka; a történet, az erdei társadalom a tízes évek Magyarországának hű tükörképe. A Kincskereső kisködmön (1920) zárja mesemondó pályáját. A kedves kis kötet hőse nem más, mint a gyermek Móra Ferenc, a környezet pedig Kiskunfélegyháza, melynek hiteles ábrázolását kapjuk. Isten költőnek teremtette Adyt, Kosztolányit, Weöres Sándort... Móra Ferencet embernek teremtette. Ez látszik írásaiból. Sosem lép ki gyerekkora küszködő világából, a szegénység országából. Az író: megőrzött szavai. Kienged a föld fagya... szőlőnyitás idején... mesetarisznya... madárlátta kenyér... Ezért jó magyarnak lenni, ilyen múlt-szavak öröméért. Móra újra fölfedezéséért! Kevés író van, aki mélyebben ismerte az emberi lelket: a gyerek félelmén, titkain, a felnőtt vágyain át a megbékélt öregek csendességéig. Úgy gondolom, Mórában sok van a tudomány világosságából. Nézzük és lássuk át a dolgokat. Ezen fáradozott egész életében. A „csillagmélytől” le a föld méhébe, a csontokig ásott, emberi koponyákat forgatott kezében mint tanúságtevő és tudós férfi egyszerre. Az újságírás Móra Ferenc számára nem könnyű foglalkozás, hanem komoly hivatás volt. Ma már szinte megmagyarázhatatlan az újság és a szerkesztőségek iránti rajongó szeretete. Tudta, megjelenésekor már idejét múlta a cikk, de jellemét, saját vérét követelte minden sor, megszenvedett mondat. A Szegedi Napló az első oldalon hozta a friss hírt: „Tisztelettel jelentjük olvasóinknak, hogy lapunk főszerkesztői állását a mai napon Móra Ferenc foglalta el. Több mint tíz éve munkatársa a napilapnak, s azon fáradozik, hogy jót és igazat írjon.” Reggel héttől este tizenegyig szakadatlan munkában volt, figyelt és jegyzett, dicsért és bírált, vitatkozott - ha kellett, egészen föl Budapestig. 1913. október 2-án élesítette ki végleg a tollát, s rögtön felségsértési pert indítottak ellene; nem is csoda, hiszen minden sora Petőfi forradalmi világnézetétől volt átitatva. De ezzel nem ért véget a megkülönböztetett figyelem: 1914. október elsejétől az igazságügy-miniszter felküldette magának a Szegedi Naplót, s a törvényszék ügyészével figyeltette. Külön tanulmányt lehetne szentelni a szegedi könyvtárosnak, a múzeumigazgatónak és az archeológusnak. A több tízezer kötet szigorú őrének, az évi ezer aktának, a gepidák és a hunok kutatójának. Jöttek-mentek az évek, a béke csendes és a háború hangos esztendei, s Móra rendíthetetlenül állt a posztján, írt, olvasott, tanult, tanított, dolgozott. Ő volt a mindentudó a Tiszaparti városban. Az újságíró sohasem nyomta el benne az írót, a kíváncsi riporter a nagy kultúrájú kutatót. Modern, 20. századi ember volt, ki benne élt mindig az élet sűrűjében. Mindenre figyelő és kérdező, mozgékony szellem. .. „Ő a leglíraibb magyar elbeszélő - írta barátja -, aki nem tud valamiről anélkül írni, hogy magából is ne adna bele valamit.” így osztotta szét, falazta be magát életműve Déva-várába. Korán elment, ötvenöt éves korában. Tele tervekkel és kiadatlan, tízkötetnyi újságcikkel, tárcával, elbeszéléssel. Amit Félegyházáról írt, az gyerekkorára is vonatkozott; bárhol járt is, bármit vetett is papírra, refrénszerűen visszhangoztak benne a régi emlékek. Nem véletlen, hogy Móra életművének egyik legragyogóbb fejezete éppen az, amit a gyerekeknek üzent. „Filozófus volt, tudós és forradalmár. S mindenekelőtt bíráló szellem” - írta búcsúzóul Karinthy Frigyes. „Elment, és vele eltűnt az irodalomból egy eredeti, meghatóan őszinte magyar szín" - fogalmazott Móricz. Egyik szép és utolsó menedékünk Móra Ferenc ebben a gyűlölködő világban. Jó volt hallgatni, és jó újraolvasni. Úgy varázsol bennünket, hogy amikor elnémul, szinte fáj a mély csönd, s magunk kezdünk mesélni a „reménység könyvéből”. ■ Fenyvesi Félix Lajos
