Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-11-15 / 46. szám
8 -m 2009. november 15. PANORÁMA Evangélikus Élet K E R E K É V I ► A berlini fal leomlása gyökeresen megváltoztatta nemcsak Németország, hanem egész Európa arculatát. Idén többször is megünnepeltük ezt. Most szót kap egy szemtanú, aki ezekben a húsz évvel ezelőtti eseményekben, mint a protestáns egyház képviselője, komoly szerephez jutott. Dr. Christoph Demke 1983 és 1997 között a szász-anhalti tartomány területéhez tartozó, magdeburgi székhelyű szász egyházi provincia püspöke volt, 1990-91-ben pedig ő töltötte be utolsóként a német demokratikus köztársaságbeli protestáns egyházszövetség elnöki tisztét.- Püspök úr, milyen előjeleit érezte az 1989-es változásoknak? Mikor érezte először, hogy valami készülőben van?- Ezt elég nehéz meghatározni. Röviddel ezelőtt baráti körben is megvitattuk ezt a kérdést. Várakozásokat Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár „új gondolkodása” keltett bennünk. De hamar felismertük, hogy az NDK vezetése nem kért mindebből, éppen ellenkezőleg. A lengyelországi fejlemények, végül a magyar-osztrák határnyitás világossá tette számomra, hogy az NDK már nem tud sokáig ellenállni. Ám azok a változások, melyek végül a német újraegyesítéshez vezettek, akkor még elképzelhetetlenek voltak számomra. 1989 októberéig csak a szovjet csapatok beavatkozását tartottam valószínűnek.- Amikor fennállásának negyvenedik évfordulóját ünnepelte az ország Ön nyílt vitára szólította fel azNDK- beli keresztényeket az ország jövőjéről. A hozzájuk intézett nyílt levélben így fogalmazott: „Szükségünk van arra, hogy országunk helyzetéről beszélgessünk, és arról, hogyan tovább. Ehhez mindenkinek megvan a saját belátása és hangja”Ezek bátor mondatok. Nem tartott az állam megtorló intézkedéseitől?- Ehhez nem kellett bátorság. A levél szövegét úgy fogalmaztam, hogy állami vállalatoknál is kifüggeszthető legyen. És ez meg is történt. Az állami szervek és pártok kritikus embereit is arra akartam ösztönözni, hogy legyen bátorságuk saját véleményük kimondásához.- 1989. október 9-én körülbelül hetvenezren voltak bátrak saját véleményük kinyilvánításához, és vettek részt a lipcsei tüntetésen. A tüntetők akarata előtt kapitulált a Honeckerrezsim. Hogyan élte meg ezeket az eseményeket?- Magdeburgi püspök voltam. Legfiatalabb lányunk akkoriban Lipcsében járt egyetemre, és részt vett a demonstrációkban. Október 9-én reggel egy ismerős kórházi nővér telefonált nekem Lipcséből, hogy figyelmeztessük a lányunkat: ma este lőni fognak, a kórházak utasítást kaptak a vérkészletek előkészítésére. Aztán amikor késő este megérkezett Egyház a változások szelében Interjú Christoph Demkével, az NDK utolsó elnök-püspökével a hír, hogy mégsem lőttek, nevettünk és sírtunk az örömtől. Ez a nap számunkra áttörés volt. Most mindent meg lehet változtatni - így éreztük, de hogy pontosan milyen irányban alakulnak az események, nem tudtuk.- Nem sokkal később elnyerték a szabadságot. Ebben az új szituációban mi volt a legfontosabb lelkigondozói feladat?- A lelkünk szinte „utol sem érte” az eseményeket. Annak idején, ahogyan egyesek mondani szokták, „a szó elavult a szánkban”. Vagyis olyan gyorsan zajlottak az események, hogy egy-egy szó már akkor sem volt aktuális, mikor éppen csak kiejtettük. A mottó akkoriban ez volt számomra: ne veszítsétek el az önuralmatobocsátásáról döntöttek, hogy az egyházi élet ne omoljon össze, és valamennyi munkatársunkat ki tudjuk fizetni. Ezzel egy időben természetesen kénytelen-kelletlen átvettük az egyházi adó fizetésének rendszerét és a szolgálati jogszabályzást. Az NDK idejében egyébként sem találtunk jobb megoldásokat. Csak tudatosíthattuk azt, hogy nem szabad bíznunk a Nyugat-Németországban megszokott jogi szabályokban, hanem kiegészítésként a nálunk, Kelet- Németországban - a körülmények kényszere alatt - kialakult formák terjedjenek a gyülekezetekben. Tehát ne csupán egyházi adó legyen, hanem - főleg - egyházfenntartói járulék minden gyülekezeti tag részéről. Ne csupán hittanóra, hanem gyülekezeti gyermekfoglalkozások és ifjúsági alkalmak. Ne csupán egyetemen képzett lelkészek szolgáljanak, hanem mellékállású és tiszteletbeli lelkigondozók és igehirdetők is szolid teológiai képzettséggel. Ezekből nagyon kevés valósult meg. De meggyőződésem szerint a németországi protestáns egyházak ma már azzal a kérdéssel szembesülnek, hogy vajon veszik-e a bátorságot az alapvető változtatásokhoz, mégpedig ahhoz, hogy gyülekezetek nagyobb önállóságot kapjanak, vagy hogy vállalják az egyetemes papságból - amelyről bár sokat beszélünk, de a gyakorlatban kevéssé él - adódó „rizikót”...-A fordulat éveiben népszerűbbek voltak az egyházak Kelet-Németországban, mint manapság. Nem tudták teljesíteni az irányukban támasztott elvárásokat? Vagy arról van szó, hogy a kommunista ideológia még mindig népszerűbb, mint a keresztény hit? Miért nem tudták az egyházak üzenetükkel az embereket megnyerni?- 1989-ben az egyházak sok ember elvárásait teljesítették, de az emberek azt is tudták és tudják, hogy az egyházak nem képesek munkahelyeket teremteni. A keresztény hit valóban nem népszerű, sem Berlin nyugati, sem keleti részében. De ez nem azt jelenti, hogy a kommunista ideológia lenne a népszerűbb; azt mutatja, hogy Németországban az Istentől való elrugaszkodottság terjedt el, és terjed továbbra is. Ez teljesen ideológiamentes. Úgy tűnik nekem, hogy minden a keresztények és a gyülekezetek élő és mindennapi tanúságtételétől függ. Sokszor a gyülekezeti növekedés az unokák megszületésével kezdődik. Az ő szüléikben merül fel a kérdés, hogyan neveljék gyermeküket. És a nagyszülők, akik vagy kiléptek az egyházból, vagy sohasem tartoztak hozzá, nemritkán az előtt a meglepő kérdés előtt állnak, hogy az unokák keresztelésére elmenjenek-e, vagy büszkeségből inkább ne.- Hogyan tekint ma vissza az NDK-beli egyházra?Azt írta: „Rávettük magunkat, hogy teológiailag is elfogadhatónak találjunk valamit, amit tulajdonképpen nem igeneltünk." Hogyan működött ez?- Az egyház helyzetével kapcsolatos ez a mondat; a kisebbségi helyzetben való létezése például egészen hasonlónak tűnt, mint az első keresztény gyülekezetek esetében. Világossá tettük a magunk számára, hogy egyház vagyunk a szórványban, és hogy ez nagyon is megfelel Isten vándorló népének. De ezzel nem szabad megelégednünk. Tapasztalhassa meg mindenki Isten evangéliumát, mert annak tényleg a piactéren van a helye. Nem vettük rá magunkat teológiailag a politikához való „hozzásimulásra”. Itt olyan kérdéssel állunk szemben, amelyet a társadalomban, a családokban és az egyházvezetésben is fel kellett tenni. Az NDK három nemzedéke állt ez előtt a kérdés előtt: elvárhatjuk-e a gyermekeinktől, hogy politikai nézeteink negatív következményeit viseljék? Sok szülő tehát „rávette magát” olyan döntésekre és olyan magatartásra, amelyet tulajdonképpen nem talált jónak. De azt mondták: nem magunkért tesszük mindezt, hanem a gyermekeinkért. És ezzel már nem is tűnt olyan rossznak, hanem mások javára hozott áldozatnak. Hasonlók zajlottak az egyházvezetésben is. Itt ezt kellett megfontolni: nem magunknak kell viselnünk döntéseink következményeit, hanem a gyülekezeteknek. Mennyire kívánhatjuk ezt a gyülekezeteinktől? A konfirmációval és a Jugendweihével - ezen az ünnepségen avatták a fiatalokat a szocialista társadalom tagjaivá - keserű tapasztalatokat szereztünk.- 2009-ben, gazdasági világválság idején, amikor sokan küzdenek munkanélküliséggel, bizonytalansággal, kilátástalansággal, Püspök úr mit üzen a posztkommunista országok keresztényeinek?- Azt hiszem, a különböző országok esetében különbözőket kellene elmondani. Itt, Németország keleti részében szerintem szükséges, hogy lehetőleg minél többen szólaljanak fel a bátortalanság és a cselekvésképtelenség érzése ellen, és hogy igazságot követeljenek. A jelenlegi krízisből levont okos és jó következtetéseket csak akkor lehet a gyakorlatba ültetni, ha a kormányok kitartóan küzdenek a pénzügyek, a gazdaság területén tapasztalható visszaélések ellen is. ■ Holger Makké kát, és cselekedjetek megfontoltan, ugyanúgy, mint a tüntetéseken!- Egy ideig kérdéses volt, hogy legyen-e újraegyesítés, vagy az NDK maradjon önálló állam. Miért az önállóság megőrzése mellett állt ki?- A sok aktívan megmozduló ember szabadságát tartva szem előtt arra törekedtem, hogy mi magunk dönthessünk abban a kérdésben, hogyan álljon majd a mi országunk konföderációban a szövetségi köztársasággal. Például: a szabadság ne legyen értelmetlen, felelősség nélküli - ilyen például az, hogy nincs sebességhatár az autópályákon, de ide tartozik az ökológiai „tapintatlanság” is, és még lehetne sorolni.- Az NDK-beli protestáns egyházszövetség utolsó elnökeként részt vett a loccumi megbeszéléseken, amelyeket követően viszonylag gyorsan szövetséget alkottak a nyugatnémet és a keletnémet egyházak, létrejött a Németországi Protestáns Egyház. Önnek fontos volt, hogy a keletnémet egyházakban ne csupán átvegyék a nyugatnémetszabályzatokat. Sikerült-e ez? Mivel tudták a keletnémet keresztények nyugatnémet testvéreiket gazdagítani?- Az egyházak szövetségének létrehozása annyira elhamarkodottan történt, hogy nem lehetett mérlegelni, miként alakuljon minden. Említeni kell a gazdasági helyzetet: Nyugat-Németország egyházai egyik napról a másikra évi ötszázötvenmillió német márka rendelkezésünkre
