Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-11-08 / 45. szám
Evangélikus Élet MELLÉKLET 2009. november 8. » 9 élikus külmisszió ditek el...?” 'ey Gyulával Emiatt aztán fél évre visszavonták tőlem a hitoktatói engedélyemet.- Mi késztette arra a rendszerváltás után, hogy szorgalmazza a külmissziói munka újraindulását?- Egyetlen mondat végezte ezt el bennem. Danhauser László nyugalmazott lelkész, a MAHEM egykori titkára és elnöke kérdezte tőlem halála előtt nem sokkal: „Ti mikor kezditek el a missziót?” A rendszerváltást követően ugyanis akkor már több szervezet is megalakult egyházunkban. Danhauser László szavai megszégyenítettek. Hát akkor mi miért késlekedünk?! Megkerestem a régi, missziós testvéreket, tárgyaltam egyházi vezetőinkkel, akik támogatták ügyünket. Százhúsz embernek címeztem meg a körlevelet, amelyben meghívtam őket Kelenföldre, a Rá’ diómisszió gyűlésére. Itt alakult meg 1991. szeptember 7-én a MAHEM jogutódjaként az Evangélikus Külmissziói Egyesület.- Az egyesület centenáriumi ünnepsége a jövő jegyében zajlott. Külföldi és hazai előadók arra keresték a választ, hogy milyen új elvárásoknak, kihívásoknak kell megfelelnie az egyház missziói szolgálatának a 21. században. Hogyan látja elnök úr az egyesület elkövetkezendő száz évét?- Nagy reménységem van a jövőre nézve. De elsősorban hálaadás él a szívemben, mert a jubileumi alkalmon meggyőződhettem arról, hogy vannak fiatalok, akik utánunk jönnek. Hozzánk - a régi generáció tagjaihoz hasonlóan megértették Isten hívó szavát, és viszik tovább a külmisszió ügyét. Annál nagyobb ajándékot nem kaphattam Istentől, mint hogy megláthattam, erőfeszítésünk az egyesület újraindítása érdekében nem volt hiábavaló.- Végezetül hadd kérdezzem meg: van-e olyan tanács, amelyet szívesen továbbadna az új nemzedéknek?- A Krisztusban kapható bűnbocsánat hirdetését nem szabad abbahagyniuk. Mert a világnak erre van szüksége. Az ünnepi konferencián is szó esett arról, hogy a mai missziói szolgálatnak két arculata van. Az evangélium hirdetése mellett oda kell figyelni az embertárs testi, mentális szükségleteire is. Ez a szolgálat diakóniai aspektusa. Ez így helyes. A bibliaórai alkalmainkon ezért is gyűjtünk magunk is örömmel az EKME Kongóban támogatott árváinak megsegítésére vagy a kenyai nyomornegyedekben végzett szolgálatok számára. Ám a test szükségleteinek megelégítése kevés. Ennek a világnak, benne minden egyes embernek a bűneiből való szabadulásra, megváltásra van szüksége. Ennek egyetlen útja Krisztus. Reánk az bízatott, hogy erről a Megváltóról tegyünk bizonyságot a szó és a tett egységében. E kérdésben nincs különbség 19. századi vagy 21. századi misszió között. Őt - Krisztust - kell hirdetnünk az idők végezetéig! ■ BPM ’ szeretet ki Hilvóval ilyen aszályos, kudarcos időket. Én pedig megértettem, hogy ne a körülményekre nézzek, hanem végezzem a dolgomat. A többi az ő titka. Reménységem, hogy az eredménytelenség látszata mögött ő már jót készít.- Visszatérése óta a FELM Ázsiakoordínátoraként szolgál. Az Önre bízott országok mindegyikében ilyen „eredménytelen” az evangélium terjesztése?- Épp ellenkezőleg! Kínában és Hongkongban egyre szaporodnak a gyülekezetek. Nepálon pedig érezhetően söpör végig a Szentlélek szele. A keresztények száma harminc év alatt - kimondani is jó! - tizenötezerszeresére nőtt!- A misszió „frontharcosából” immár Hilvo úr is hátvéd lett, a FELM központi irodájában dolgozik. Mennyire támogatják a finn gyülekezetek a misszió ügyét?- Engem is meglep időnként, hogy anyagiak tekintetében a Finn Missziói Társaság viszonylag jól áll. A hívek felismerik e szolgálat szükségességét. Ám kritika is éri a munkánkat. Sokan úgy tartják, hogy már nem azt a missziói munkát végezzük, amit elődeink több évtizeddel ezelőtt. Nem is szeretnék, hogy misszionáriusoknak nevezzenek bennünket, helyette inkább egyházi munkásoknak, gyülekezeti munkatársnak hívják az Afrikában, Ázsiában szolgáló kollégáinkat.- Nem az az oka ennek, hogy a külmissziói munka kezd egyre inkább karitatív jelleget ölteni?- Nincs feszültség a missziói evangélizálás és a diakónia, vagyis a szeretetszolgálat között. Sőt a kettő szorosan összefügg. A jubileumi alkalmon említettem is az előadásomban, hogy a krisztusi szeretet kétkarú: az egyikkel átöleli az embertársat, és megosztja vele az Úr Jézus Krisztusban való üdvösség üzenetét, a másikkal pedig emeli a megalázóidat, élelemhez juttatja az éhezőt, letörli a síró könnyét.- Hadd tereljem itt egészen személyessíkra a beszélgetésünket. A konferenciát megelőző napon lehetősége nyílt ellátogatni a Terror Háza Múzeumba. A kijáratnál álló vendégkönyvbe csak egy sort jegyzett be: „Nincs sz i, mit írhatnék, csak a könnyek’.’- Ott a múzeumban sok mindent megértettem. Egyrészt rájöttem, b agy mi, finnek mitől menekültünk meg. De főleg megértettem azon emberek érzéseit, akik azt mondják: nem tudnak megbocsátani. A szívük telve van keserűséggel és jogos haraggal. Ezeket az embereket nagy empátiával kellene átölelnünk és segítenünk abban, hogy - miközben nem szabad, hogy valaha is elfelejtsék mindazt, ami történt velük - mégis meg tudjanak bocsátani. Mert ha a gyűlöletet és dühöt melengetjük a szívünkben, az bennünket tesz tönkre. Nem szabad, hogy továbbra is olyan indulatok uralkodjanak rajtunk, amelyek rombolóak. Ellenkezőleg, olyan konstruktív, építő jellegű emlékezetet kell őriznünk, amely a javunkra válik. Tanulva a múlt borzalmaiból, Istentől kapott bölcsességgel azon kell munkálkodnunk, hogy a ránk bízott fiatalok boldogabb életet élhessenek, mint mi, az előttük járt nemzedék. ■ B. Pintér Márta Krisztusban kedves Testvéreink! Sok szeretettel küldjük üdvözletünket Kongóból, a Tanganyika-tó mentén elterülő egyházkerületünkből. Örömmel értesültünk ünnepetekről, egyesületetek születésének századik évfordulójáról. Ez az alkalom jó lehetőség arra, hogy dicsérhessétek az Urat, aki elkísért utatokon, ahogyan egykor Izráel népét is kísérte Egyiptomból az ígéret földjére. Nem tudták az induláskor, hogy hogyan érik el az úti célt, de bíztak Isten szavában, hogy vezetésével megérkeznek Kánaánba, az ígéret földjére. Miközben nehézségekkel kellett szembesülniük, meg-megtorpantak, hitükben fogyatkoztak, pusztai vándorlásuk során mégis mindvégig a hűséges Istenre hagyatkozhattak. Negyven év kerülőútjai után végül célhoz érhettek. Isten vezetése alatt járunk ma is, bárhol élünk is e világban. Ezért adhatunk hálát Istennek értetek ezen a jubileumi alkalmon: Megköszönjük, hogy száz éven át megőrzött benneteket. Imádságban veletek vagyunk; tanulunk hitetekből, missziói elkötelezettségetekből. Isten áldása kísérje szolgálataitokat a mi Urunk Jézus Krisztus által. Mwamba Sumaili René püspök Reménységgel a jövő felé ► Iß. Bonnyai Sándort sokan az egyesület Benjáminjaként tartják számon. A Békéscsabán élő fiatalember néhány évvel ezelőtt, gimnazista diákként még „csak” résztvevője volt a külmissziói gyermektáboroknak, mára azonban odaszánt vezetővé érlelődött. Idén kezdte meg tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem szociális munkás szakán. Az alábbiakban pályaválasztásáról és arról vall, mit jelent számára a külmisszió.- Elsősorban rászoruló gyermekekkel szeretnék foglalkozni. A békéscsabai evangélikus gimnáziumon keresztül - amely rendszeresen támogatja Böjté Csaba munkáját - már középiskolásként is megismerhettem az erdélyi árvák életét, lehetőségem nyílt nyári táborokban szolgálni közöttük. A velük töltött idő indított arra, hogy szociális munkás legyek. De azt sem tagadhatom le, hogy igen erős hatások értek a külmissziói gyermektáborokban is. Emlékszem, a legelső alkalommal az fogott meg, hogy ma már Afrikából kell jönniük a misszionáriusoknak, hogy az európaiakat Krisztushoz térítsék. Bár vallásos családban nőttem fel, mégis az a konferenciai hét, az ott hallott dolgok, maga a légkör, amely körülvett, az hozott nagy változást, fordulatot az életembe. Azóta tudatosan élem meg a hitemet, s így választottam meg a hivatásomat is. Úgy vélem, nem muszáj mindenkinek lelkésznek lennie, hogy segíthessen az embereknek. Sőt éppen a százéves ünnepségen hallhattuk, azt hiszem, a bajor missziói igazgatótól, hogy éppen a civil szakmákban dolgozókra van égető szükség. Ha Isten úgy adja, attól sem zárkózom el, hogy Afrikába menjek szolgálni. Esetleg ott, azok közt a fekete, árva gyermekek közt, ahol most Bálintné Kis Beáta él, de bárhová, ahová küldetést kapok.... Persze külmissziós nem csak kint lehet az ember, hanem itthon is. Annyi módja van a szolgálat támogatásának! Békéscsabán például van egy missziói kör, amelynek tagjai rendszeresen imádkoznak az evangélium terjedéséért, a távoli vidékeken élőkért, ott szolgálókért, adományt gyűjtenek... Tervezem, hogy csatlakozom az alkalmaikhoz. Nagyon szeretnék pártfogó is lenni, vagyis egy afrikai árvát rendszeresen támogatni. Ehhez előbb fel kell mérnem az anyagi lehetőségeimet. Diák vagyok, így nem tehetek felelőtlen vállalást. De megpróbálok úgy spórolni, hogy a nálam nagyobb ínségben élőknek is jusson. Kérdezték tőlem, hogy mi fogott meg engem az egyesület ünnepi konferenciáján. Két dolog: egyrészt az őszinte hangvétel, amely különösen a finn vendég előadásából áradt. Másrészt a tanzániai lelkész mosolyát hoztam magammal. Megfigyeltem már más alkalommal is, hogy az afrikai emberek szinte mindig mosolyognak. Pedig volna okuk a keserűségre. Itt nálunk mindenki panaszkodik, beteg... ők pedig - minden nyomorúságuk ellenére - találnak okot az örömre. Nagy távolságok kis helyen Hogyan lehet néhány négyzetméternyi területen a magyar evangélikus külmissziói munkát bemutatni? - morfondíroztam, ahogy az Evangélikus Országos Múzeum „...minden népet” című, október 9-én nyílt kiállítása felé igyekeztem. A szervezőknek sikerült. A kiállítás első felében alapos történeti áttekintést láthatunk, olvashatjuk az 1756 és 1947 között külföldön szolgáló magyar misszionáriusok rövid életrajzát, illetve a szolgálatuk idejéből származó, vitrinben kiállított tárgyak segítenek némi fogalmat alkotni a sokszor nagyon nehéz viszonyok között végzett munkáról. Említsük meg a nevüket: Pilder György, Böhm Sámuel, Kunst Irén, Pauer Irma, Hermann Adolf, Roth Henrik és Kunos Jenő. A tárlat másik felében molinókra nyomtatott fényképek sokasága repít Pápuaföldre, ahol Bálint Zoltán és felesége, Beáta szolgált, de „elutazhatunk” Indiába is, ahol Jó András és Angelika, valamint Mesterházy Balázs és Andrea tanított évekig. Természetesen nem maradhat ki a Bálint házaspár jelenlegi szolgálati helye, Kenya sem. ■ Boda Zs. Gáncs Péter misszióértfelelős püspök a kiállításmegnyitón
