Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-11-08 / 45. szám
8 -m 2009. november 8. MELLÉKLET Evangélikus Élet ► Az Evangélikus Külmissziói Egyesület (EKME) idén emlékezett meg jogelődje - a Magyarhoni Ágostai Hitvallású Evangélikus Misszióegyesület (MAHEM) - megalakulásának századik évfordulójáról. Az év folyamán tartott ünnepségsorozat zárásaként most azokat szólaltatjuk meg a lap hasábjain, akik nem szolgálnak távoli tájakon, s így senki sem nevezné őket misszionáriusoknak. Pedig ők is azok, küldöttek. Mert Isten missziójában mindenkinek feladata van: akár „frontharcosként” akár mint ők, „hátvédként” tanítvánnyá tenni minden népet! (Mt 28,19) Utam a külmisszióba Az 1952-ig megrendezett konferenciák Isten áldását közvetítették a korosztályom számára. Ifjúsági órák, gyermek-bibliaköri alkalmak mellett a Missziói Intézet hallgatói által szervezett külmissziói konferencia színes, érdekes előadásai felkeltették érdeklődésemet a „pogányok” között élő misszionáriusok iránt. Kaptam is egy pár levelet és fényképet egy Indiában szolgáló angol lánytól, melyet a kedves hallgatók lefordítottak, de a következő években, a diktatúrában, az intézet bezárása után megszakadt ez a kapcsolat. Amikor férjhez mentem Bencze Imre lelkészhez, örömmel hallottam újra a külmisszióról, mert ő gyülekezetünkben évente legalább egyszer elővette ezt a témát, és a külföldi újságok tájékoztatásából átadott nekünk is valamit. Az 1985. év volt számomra döntő. Kelenföldi gyülekezetünk nyugdíjas körének kerestem valami hasznos elfoglaltságot, így kerültem kapcsolatba a Lepramisszióval. Dobos Károly, azóta már elhunyt református lelkipásztor olyan lelkesen és szakszerűen vezette akkor ezt a mozgalmat, hogy engem is magával ragadott, hiteles szolgálata pedig meggyőzött arról, hogy felelősségünk van a más kultúrákban élő, más vallású emberek iránt, legfőképpen pedig azokért, „akik testvéreink a hitben” (Gál 6,10). Az elmúlt évig dolgoztam rendszeresen a Lepramisszióban, és ma is közülük valónak vallom magam. A fenti, Pál apostoli felszólítás az Evangélikus Külmissziói Egyesületben végzett munkám alapja is. Az összezsugorodott világban Jézus Krisztus megváltói munkájáról szinte már mindenütt hallottak, de a lelki segítség mellett a testi szükségletek kielégítése is fontos feladat. Öröm volt számomra az újjáalakulás 1991-ben, kezdetektől benne voltam a vezetőségben, ám 1998-tól a szervezőtitkári szolgálatot is rám bízták. Ez elsősorban a külmisszió belföldi feladatainak ellátásából áll: konferenciák, csendesnapok, gyermektáborok, külföldi vendégek szolgálatainak szervezése tartozik tevékenységeim közé. Törekedtem mindig az evangélikus identitás megtartására az egyesület munkájában is, így javasoltam - nem személyválogatással, hanem a Szentlélek útmutatásával - igehirdetőket, előadókat a konferenciáinkra, kelenföldi, majd Üllői úti estéinkre. A vezetőség tagjaival jó együtt dolgozni, jó egyetérteni, együtt imádkozni. Hálát adok Istennek, hogy ebben a munkában értelmet adott nyugdíjas éveimnek is, és kérem őt, hogy áldja meg egyesületünket, hogy sikerüljön találnunk alkalmas fiatalt utódomul. ■ Bencze Imréné, „Ágnes néni” „Ilyen körülményekkel az ember nem találkozik Magyarországon. Olyan rongyokban járnak a gyerekek, amilyeneket mi portörlésre sem használunk, maguk alá vizelnek, mert nincs, aki elvigye őket WC-re, folyton taknyosak, mert az otthonnak még zsebkendőre sincs pénze..” Bence Zsófi Anna gyógytornász, az EKME Kenyában szolgáló önkéntese Aj. Evangélikus Külmissziói Egyesület (EKME) „pólóakciót” hirdet, hogy karácsonyra - a Bence Zsófi által megismert - kenyai árvaházban élő gyermekeknek ruhaneműket ajándékozhasson. Az akció keretében az EKME nem ruhát gyűjt, hanem azt kéri, hogy az akcióban részt vevők a november 16-tól bevonásra kerülő 200 forintos bankjegyeket gyűjtsék, s az összegyűlt bankjegyeket, illetve az ellenértékűket november 30-ig juttassák el az Evangélikus Külmissziói Egyesülethez (EKME, 1085 Budapest, Üllői út 24.). További információ, illetve átutalási csekk az alábbi címen kérhető: bencze.imrene.agnes@t-online.hu. Megköszönve az akcióban részt vevők adományait: az EKME vezetősége Százéves az evam wam i ► Az Evangélikus Külmissziói Egyesület újkori történetének meghatározó alakja Brebovszky Gyula, az egyesület tiszteletbeli elnöke. O az, aki a rendszerváltás után szorgalmazta a szolgálat újraindítását. Ebben erősen támogatta - a lelkésztársakon, a barátokon túl - felesége is. Radnóti Ilona, aki több mint öt évtizede áll hűséges társként az elnök élete és szolgálata mögött, maga is a Külmissziói Iskola hallgatója volt egykor. Kevesen tudják azonban, hogy Brebovszky Gyula már orosházi gimnazistaként arra készült, hogy a világ egyik távoli pontján hirdesse majd Isten igéjét.- Az ébredési időszak neves evangélizátorai közül Sréter Ferenc járt nálunk Orosházán 1939-ben. Igehirdetésében különös hangsúllyal tett bizonyságot a külmissziói szolgálat fontosságáról. Beszéde megragadott. Ettől kezdve kerestem a módját, hogyan mehetnék én magam is a külmisszióba. A szintén Orosházáról származó Csepregi Béla azt tanácsolta, hogy előbb iratkozzam be a hittudományi egyetemre, s végzett lelkipásztorként jelentkezzem majd külszolgálatra. Teológuséveim alatt természetesen tagja lettem a teológusok missziói körének, amely már korábban is figyelemmel kísérte Kunos Jenő Kínában végzett szolgálatát. A kapcsolattartás, a levelezés nehézkessé, aztán teljesen lehetetlenné vált a Kína és Japán közt kitört háború miatt. A misszió ügyéért így talán még inkább felelősséget éreztünk.- Az 1947-ben Foton tartott külmissziói konferenciára - úgy tudom - már az egyesület vezetőitől kapott meghívást.- Ez az együttlét azért is volt jelentős, mert ekkor született döntés arról, hogy meg kell indítani a külmissziói képzést. Végzett lelkészként én is itt folytattam volna tanulmányaimat. Ám a sorsom másként alakult. Vártuk a kínai szolgálatából hazatérő Kunos Jenőt, hogy vegye át az iskola irányítását, ő viszont nem kapott a kommunista vezetőktől beutazási engedélyt a saját hazájába.- Keveházi László egy levelet idéz a Kit küldjék el? címmel megjelent, Kunos Jenő életétfeldolgozó könyvében. Az Amerikában menedéket talált misszionárius a következőképpen fogalmaz: „Úgy látszik, nem vagyok a magam ura. A piros és zöld útjelzőt Isten igazítja’.’ Vajon a külmissziói szolgálat iránt eltökélt, fiatal Brebovszky Gyula hogyan fogadta el Isten kezéből a tervek meghiúsulását?- Lelkésszé szentelésem óta a pásztori szolgálat betöltötte az élete„Ti mikor k< Interjú Brebt met. Nyugdíjba vonulásomig, 1994- ig örömmel és belső békességgel láttam el ezt a küldetésemet. Ám a külmisszió iránti elköteleződésem sohasem szűnt meg. Ahol csak lehetett, tartottam előadásokat a távoli tájakon végzett evangélizációs szolgálatokról. Ferenczy Zoltán, a Külmissziói Iskola egykori igazgatója gyakran hívott Budapestre, hogy beszéljek a külmisszióról. Hittanórákon mindig megosztottam missziói történeteket a gyerekekkel. Diafilmeket vetítettem a fiataloknak. Dr. Nádosy Ferenc orvos által szétküldött missziói körleveleket próbáltam terjeszteni. Sok kedves testvérrel - többek között Fabiny Tibor professzor úrral, Ács Gyula tanító úrral - együtt igyekeztünk életben tartani a külmisszió ügyét.- Nem volt ez kockázatos vállalkozás a kommunista diktatúra idején?- Engem ezért nem bántott az akkori hatalom, de Nádosy doktor urat többször is beidézték a rendőrségre, s megfenyegették. Bár nekem is lett egyszer kellemetlenségem. Kisrákoson, az egyik szórványomban tartottam missziói előadást. A szomszédban élő lelkész ezt jelentette az Állami Egyházügyi Hivatal illetékeseinek. A „kétkai Beszélgetés 1 ►- Tajvanon, a több mint húszmilliós szigetországban éltem. Különböző gyülekezetekben szolgáltam a helyi, bennszülött lelkészek munkatársaként. A legalapvetőbb munkákat végeztem: evangélizáció, gyülekezeti szolgálatok.- Milyen eredményt értek el az utcai misszióval?- No, ezt nehéz megmondani. Merthogy a kínai ember alapvetően udvarias. Mosolyog rád, elfogadja a keresztény brosúrát, amit osztogatsz, sőt megígéri, hogy eljön az istentiszteleti alkalomra, aztán persze sosem látod. Az az igazság, hogy nagyon kicsi a keresztények száma TajA centenáriumi konferenciára érkezett külföldi előadók közül Heikki Hilvóval, a Finn Missziói Társaság (FELM) Ázsia-koordinátorával néhányan szinte baráti kapcsolatot ápolnak. Már a repülőtéren záporoztak a kérdései: „Hogy van Tamás? Mi van Jánossal?” Nem véletlenül, hiszen finn vendégünk már negyedik alkalommal járt Magyarországon. A nevek a nyári konferenciákon általa megismert fiatalokra utaltak. Heikki mindig szívesen jön Magyarországra. Úgy tartja, mi magyarok nagyon barátságosak vagyunk. Heikki pedig rendkívüli kedvességgel tudja ezt elhitetni velünk. Önmagunk dicsérete helyett azonban inkább arról az országról kérdeztem, ahol misszionáriusként töltött el - feleségével együtt - tizennégy évet,- Evangélizáción érthetjük az utcamissziót is? Megengedett ez Tajvanon?- Igen, lehetséges, de Kínában, a szárazföldön már nem. Ott óvatosnak kell lenniük a keresztényeknek. Nem mehetnek ki az utcára prédikálni, téríteni. vanon. És ami elszomorító, hogy nem is gyarapodnak a gyülekezetek. Az az evangélikus egyház, amelyhez tartoztam, kevesebb, mint kétezer tagot tart nyilván. Nem tudom pontosan, mi lehet ennek az oka. Bizonyára az, ami itt Európában is gátolja a Krisztus melletti döntést. A kínaiak lelkesen „amerikanizálódnak” vagyis jólétben szeretnének élni, minél több dollárt keresni. így a pénz utáni hajszában nem marad idejük arra, hogy lelki dolgokkal törődjenek. Azt hiszem azonban, hogy vannak mélyebb, spirituális akadályai is a keresztény hit elfogadásának. A tajvani emberek gyanakvóak. Ősi hitvilágukból hozzák, hogy a szellemektől rettegniük kell. Úgy tartják, hogy az isteneknek, a lelkeknek fel kell áldozniuk egy csomó mindent, hogy kiengeszteljék őket. Félnek egy újabb leköteleződéstől. És hát épp a kereszténység lényegét nem értik meg, azt, hogy Krisztusban van az igazi szabadság.- Nem vette el a kedvét a tajvani szolgálatoktól ez az eredménytelenség?- Ott élni nagyszerű volt, kedveltük az ottani embereket. De természetesen az, hogy a gyülekezeteink nem gyarapodtak, valóban komoly fejfájást okozott. Kicsi egyház, növekedés nélkül - ez bizony elégedetlenné tehet. Isten azonban megenged
