Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-10-18 / 42. szám
MAGYAR EVANGÉLIUMI LAP • Lili. ÉVFOLYAM • 2009/5. SZÁM • OKTÓBER 18. Protestáns összefogás Európában az identitás megőrzéséért Hannoverben tanácskozott a Nyugat-európai Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetsége A boldogság „ad fontese” Reformációi gondolatok Jézus boldogmondásai alapján (Mt 5,1-10) Ez év augusztus 28-ától 30-ig Hannoverben tartotta éves közgyűlését a nyugat-európai magyar protestánsokat tömörítő szervezet. Az alkalom közös vacsorával indult az erdőszéli, ám a belvárostól nem nagy távolságra lévő ifjúsági szállóban, amely az egész rendezvény helyszíne is volt egyúttal. A konferencia hivatalos megnyitása, valamint a köszöntések és a műsorterv megbeszélése után esti programként a hannoveri királyi kertben barokk zene és fényjáték szórakoztatta a résztvevők mintegy harmincfős csapatát. Másnap délelőtt három előadás szerepelt a programban: Elsőként e sorok írója számolhatott be az Útitárs szerkesztőjeként az elmúlt másfél év tapasztalatairól, a munka örömteli oldaláról és a felmerülő nehézségekről. Ezek között elsőként azt említette meg, hogy a különböző célcsoportoknak a lappal szemben támasztott igényei igen szerteágazóak. Az előterjesztést beszélgetés követte, amelyben a szerkesztőt biztató szavakkal, de - leginkább református részről - némi kritikával is illették azért, amiért az újság a „magyar evangéliumi lap” alcím ellenére is túlságosan lutheránus szemléletben, az itthoni egyházi viszonyokat figyelembe véve íródik. Példaként hozták a szövetség „ Városnézés”- Hannover 1945-ben protestáns összefogását, hangot adva annak a reményüknek, hogy a két felekezet itthon is hamarosan hasonlóképpen kíván egymással együttműködni. Ezt követően Thorsten Leißer, a Németországi Evangélikus Egyház (EKD) emberi jogokért és bevándorlásért felelős referense tartott rövid előterjesztést arról, hogy feladatának tekinti egy olyan szerződés kidolgozását, A konferencia záró istentiszteletén amely a németországi magyar protestánsok jövőjét biztosítaná. A jelenlevő gyülekezeti képviselők kérték az előadót, hogy mielőbb vegye fel a kapcsolatot az anyaországi evangélikus és református egyház illetékes vezetőivel, és tárgyaljon a németországi magyar gyülekezetek jövőjéről. Meghallgatta a gyülekezetek (München, Stuttgart, Ulm, Köln, Hannover) hozzászólását, és az ügyek személyes és jóindulatú támogatását és rendezését ígérte. Harmadik előadásként Bálint István János könyvbemutatóját hallgathatták meg a résztvevők. Molnár-Veress Pál, svédországi magyar lelkész meghívására Bálint István bemutatta a Szilágyságról szerkesztett új, vaskos könyvét Örök Szilágy címmel. A több mint ezeroldalas mű - a szerző kolozsvári és nagyváradi könyvei után - igen értékes dokumentum a hajdani Közép-Szolnok és Kraszna vármegyék egyházi és kulturális történetéről a kezdetektől napjainkig. A jelenlévők nagy érdeklődéssel hallgatták a bemutatót, és vásároltak a műből. Az ebédszünetben sorra kerülő városnézés után - melyet a Hannoverben élő és a konferenciát szervező Dózsa Éva vezetése tett különösen élvezetessé - délután folytatódott a program. A szövetség közgyűlése keretében a jelenlévő gyülekezetek beszámoltak az elmúlt év eseményeiről, a gyülekezetekben folyó munkáról, beleértve az örömteli eseményeket, de a nehézségeket, kihívásokat is. Általánosságban a diaszpóra-létből fakadó nagy földrajzi távolságok jelentik a magyar protestáns közösségek összetartásának nehézségeit. A küldöttek beszámoltak ezen felül arról is, hogy az anyagi források szinte mindenütt apadnak, a támogatások összege Európa-szerte mindenhol csökken. A hozzászólások legnagyobb része ennek ellenére kifejezetten bizakodó hangvételű volt, mivel élő gyülekezetekről van szó, ahol a „lelkek” adottak, csak a struktúra nincs mindig biztosítva. Másnap délelőtt a helyi magyar protestáns gyülekezettel együtt mintegy hetven fő vett részt a záró istentiszteleten, és ünnepelte közösen az úrvacsorát. Az alkalmon két evangélikus lelkész, Gémes Pál, a szövetség elnöke és Molnár-Veress Pál, valamint két református lelkipásztor, a házigazda Csákvári Dániel és Varga Pál, a szövetség társelnöke szolgált. A konferencia kötetlen hangvételű befejezését jelentette az ebéd, amelyet a helyi magyar gyülekezet tagjai készítettek, és amelyet a küldöttek a vendéglátókkal együtt a hannoveri református templom gyülekezeti helyiségében fogyasztottak el. Szűcs Petra Korunk egyik divatos betűszava a VIP, mely az „igen fontos személy”-eket jelöli („very important person”). A történelemben is találunk fontos személyiségeket, akikre az utókor emlékezhet. A reformáció október 31-i emléknapja is alkalmas arra, hogy egy igen fontos személyre emlékezzünk. Feltételezem, mindnyájan arra gondolunk most, hogy a kilencvenöt tételét a wittenbergi vártemplom kapujára kiszegező Luther Mártonról lehet szó... Én mégsem rá gondoltam, hanem arra, aki Luthernél ezerötszáz évvel korábban élt, aki a forrás, az élő evangélium, aki egyszer felment a hegyre, hogy a köré gyűlő tanítványokat taníthassa arra, hogyan lehetnek boldogok. Reformátoraink is e boldogságot kutatták és lelték meg, mert rátaláltak a legősibb forrásra, Jézus Krisztusra. Erre figyeljünk ma is, amikor a reformációra emlékezünk. Sokféle nézőpont létezik, amely elemezni és magyarázni próbálja, mi és miért is történt 1517-ben és az azt követő években. Különböző szakemberek - szociológusok, történészek, közgazdászok, bölcsészek, fizikusok - eltérően láthatják mindezt. Mindegyikük látásmódjában van valami igazságmag, mégis tudnunk kell: egyik kép sem hiteles! Ha valakit meg akarunk ismerni, általában tőle magától lehet a legjobban. Luther és az egész reformáció megértésében pedig a teológus látásmódja az egyetlen kulcs: az Ige, amely ma is szól hozzánk lelkünk képzeletbeli hegyéről, ha vállaljuk azt, hogy a tanítványokhoz hasonlóan mi is lábaihoz telepedjünk. A reformáció megértésének egyetlen kulcsa, hogy az evangélium által maga Isten munkálkodott szolgáiban! E nélkül a látásmód nélkül Luther is, és a többi reformátor is érthetetlen, zavaros alaknak tűnhet csak sokak számára. A teológiai látásmóddal azonban minden világossá válik. Fordítsuk tekintetünket az igazi forrás felé. A humanizmus „ad fontes” (= vissza a forráshoz) elve ugyan sokszor vezette félre eme irányzat neves képviselőit (például Erasmust), ezért Luther gyakran vitázott velük, mégis egyúttal sokat köszönhet nekik, hiszen ez az elv segítette abban, hogy megtalálja Jézus Krisztust. Azt, aki a hit végső és egyetlen forrása. Hiszen nem az a lényeg, hogy egy szerzetes kereste a kegyelmes Atyát, és nem elégedett meg az egyház rigorózus, szigorú istenképével. Mindez fontos ugyan, de semmit nem ér. Mindaz, amit mi teljesítünk, Isten szemében semmit nem ér, és ezért nem is vezethet boldogságra. Jézus máshol tárja fel előttünk ennek titkát: boldogok, akiknek semmijük sincs, amitől boldognak tarthatnák őket. Azok boldogok, akik kiüresítve, leszegényedve állnak Isten elé, mint akiknek semmijük sincs, és csak a kegyelemben reménykedhetnek. A sírók, akik semmi vigasztalást nem tudnak találni maguknak, így csak Istenben reménykedhetnek. A szelídek, akik lemondanak arról, hogy bárkire is ráerőszakolják magukat - még arról is, hogy Isten szeretetét kényszerítsék ki. Az igazság után epedők, akik felismerték önigazságuk értéktelenségét, és Isten igazsága után vágynak. Az irgalmasok, akik az Atyától eltanulták, hogy szánják a másikat. A tiszta szívnek, akiknek szeme is tiszta ahhoz, hogy megláthassák Istent. A békességre törekvők, akik készek engedni a másik érdekében. És végül a mártír üldözöttek, akiket ki nem állhat a világ, mert ki merik mondani az igazságot. Boldogok, mert tudják, hogy még az életük sem lehet drága a mennyek országához viszonyítva. Ez a boldogság forrása, mert az egyetlen forrás hozta el közénk, az élő Ige. Ezért volt fontos Luther számára, hogy az írott igét kutassa, mert tudta, hogy azok „róla tesznek bizonyságot”. Éppen ezért nem az a fontos, hogy egy szerzetes kereste Istent, és megtalálta az Igében, Jézus Krisztusban - bár már ez is szívet melengető eredmény -, hanem az a fontos, hogy Isten kereste ezt az ágostonos szerzetest, és meg is találta. így keres mindnyájunkat: egy hatalmas radarkészülékkel pásztázza a kietlen, hullámzó, viharos tengert: mikor villan fel valami, mikor siethet a mentőegység a hajótöröttért, mikor emelheti a hajóba? Isten országának rendje azonban annyira különbözik e vüág törvényeitől, hogy a Jézus által felkínált boldogság nem attól függ, hol szállunk ki a hajóból, hanem attól, hogy beszálltunk-e. Beszálltunk -e Jézus Krisztus hajójába, amely lelki szegényeket visz a rév felé: sírokat, szelídeket, igazságra éhezőket, irgalmasokat, tisztákat, békéseket, igazságért üldözötteket. Ok az igazi boldogok, mert részesedhetnek Isten országában. Megéri tehát ezt az utat követni, amely elvezet a boldogság örök forrásához. Mesterházy Balázs Az írás a Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Kollégium és Szakképző Iskola 2008. évi reformációi istentiszteletén elhangzott igehirdetés szerkesztett változata.
