Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-08-23 / 34-35. szám
8 « 2009- augusztus 23-30. AUGUSZTUS 20. - ISTVÁN KIRÁLY ÜNNEPE Evangélikus Élet ERŐS VÁRAK Esztergom királyi vára Dénárok, tallérok, forintok Istvántól A magyar pénzverés rövid története Az esztergomi vár a magyar történelem egyik legfontosabb emlékhelye. Géza fejedelem szállása; Vajk, a későbbi Szent István szülőhelye, akit itt koronáztak királlyá; Árpád-házi uralkodók palotája; a török idők végvára. Esztergom nemcsak az ország közigazgatási értelemben vett fővárosa volt, hanem a vár területén épült fel a magyar kereszténység központja, az 1001-ben alapított érsekség Szent Adalbert-székesegyháza, és innen eredt az a szokás, hogy az esztergomi prímás volt az, aki törvényesen a magyar uralkodók fejére helyezhette a koronát. Karbantartása, folyamatos rekonstrukciója rangjának megfelelő. A legutóbb a hatvanas években itt járt útitársam nem ismert rá, de ezredfordulós állapotához képest számomra is voltak újdonságok. Műemléki helyreállításában ízlésesen keveredik a régi az újjal, a végeredmény pedig egy újjászületett középkori alkotás. A béltartalom miatt is érdemes felkeresni a bazilika (melyet az elpusztult Szent Adalbert-székesegyház helyén emeltek) mellett álló esztergomi erődöt. Kiállítási tárgyai között megtaláljuk a városban otthonra lelt valamennyi kultúra, nép és biroda* A Magyar Posta alkalmi bélyeg kibocsátásával köszöntötte a pécsi püspökség alapításának ezredik évfordulóját. Az augusztus 19-én háromszázezer példányban megjelent bélyegen a püspökséget alapító Szent István király szobra és a pécsi székesegyház épülete látható. A Szent Péter apostolfejedelem tiszteletére szentelt pécsi egyházmegye alapítólevelét 1009. augusztus 23- án állították ki Győrött, Azo pápai legátus, ostiai püspök jelenlétében. Ekkor jelölték ki az egyházmegye határait is; első püspöke Bonipert lett. A pécsin kívül Szent István uralkodása idején (1000-1038) további kilenc püspökség jött létre: az esztergomi, a kalocsai, a győri, a veszprémi, az egri, a Csanádi, a váci, az erdélyi és a bihari. Az első keresztény magyar király alakját többen is megmintázták. A bélyegen látható Szent István-szobor Kiss György alkotása; az Esztergom főterén álló, 1900-ban készült Szentháromság-szoborcsoport része. Az 1852 és 1919 között élt szobrászműlom gazdag régészeti leletanyagát. A kőkor, a réz-, a bronz- és a vaskor, a kelták és rómaiak emlékeit, a népvándorlás „barbárainak” nyomait, majd a honfoglalás- és Árpád-kor, illetve az oszmán hódítás relikviáit. Láthatjuk III. Béla trónját. A kiállítási anyagok között felülreprezentáltak a numizmatikai érdekességek, mivel Esztergomban működött az ország első, sokáig egyetlen pénzverdéje, ami szorosan összefüggött azzal, hogy a város a török hódítást megelőzően nemcsak politikai és egyházi, hanem gazdasági központja is volt Magyarországnak. A kiállítótermek maguk a középkori helyiségek: többek között az a királyi lakosztály, melyet Szent István szülőszobájának hittek, vagy a nagy hatású és nagy hatalmú humanista érsek, Vitéz János dolgozószobája. Mindehhez korszerű megoldások is párosulnak: üvegpadló, mely alatt a mélységben lépcsőfokszerűen látszanak a kelta, a római, az Árpád-kori és a török építkezések rétegei. A vár udvarán ódon harangok sorakoznak, valamint történelmi nagyjaink vonásait élővé varázsoló panoptikum is várja a látogatókat. ■ Rezsabek Nándor vésznek pécsi kötődései is vannak. A székesegyház 1882-1891-ig tartó átépítésekor ugyanis őt bízták meg a déli homlokzat tizenkét apostolszobrának megalkotásával - ezek helyére a legutóbbi, 1962-től 68-ig tartó külső-belső restauráláskor Antal Károly művei kerültek -, és a főbejárat felett látható, Magyar szentek hódolata a Magyarok Nagyasszonya előtt című dombormű is az ő keze munkája. Később, az 1910-es évek végén Szentháromság-szobrot is készített a baranyai megyeszékhelynek. A millennium tiszteletére kibocsátott bélyeg mellett a posta alkalmi borítékot is nyomott, melyen a dóm díszes belső tere látható, az alkalmi bélyegző grafikáján pedig az évfordulót dokumentáló felirat olvasható. ■ V.J. ^ Mindennapjaink megkerülhetetlen velejárója a pénz - nemcsak ma, hanem évszázadok óta. A magyar pénzverés történetének kezdetei első királyunk uralkodásáig nyúlnak vissza. Alábbi összeállításunkban e több mint ezeréves história néhány epizódját idézzük fel. Az első magyar pénzt Szent István verette 1000 karácsonyán történt koronázása után Esztergomban, csatlakozva így a Nyugat-Európában fennálló denárrendszerhez. Magyarországon egészen a 14. század elejéig kizárólag a kis méretű ezüstpénzt, a dénárt, valamint feleakkora súlyú változatát, az obulust verték. Epizódszerűnek tekinthető, és rövid ideig tartott a III. Béla kori rézpénzverés. Károly Róbert (1288-1342) pénzreformjai keretében került sor két új pénztípus, az aranyforint és az ezüstgaras veretésére. Ez utóbbi adta magának a pénzkorszaknak az elnevezését. A garasrendszer a tallér bevezetésével zárult le, habár garasok időnként készültek egészen a 17. század eleiéig. A taiiérkorszak fő címlete a súlyos ezüstpénz, a tallér volt, amely mellett természetesen tovább verték az aranypénzeket, akkori nevükön dukátokat, valamint egyéb aprópénzeket, így a dénárt, obulust, garast. 1661-ben vezették be a krajcárt. Ez a már címlettel ellátott ezüstpénz a dukátok és tallérok mellett a váltópénz szerepét töltötte be egészen a 19. század végéig. Mindeközben lengyel mintára polturákat is vertek. A II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc idején (1703-1711) jelentek meg az első forgalmi rézpénzek. Nemesfém pénzek mellett réz váltópénzek verése csak Mária Terézia uralkodása alatt (1740-1780) indult meg. Rézből készültek a korábbi ezüstpénzek, a dénárok, krajcárok és polturák is. Európában az egységes tallérrendszer végét a 19. század folyamán a nemzeti valuták kialakulása jelentette. Magyarországon a tallért a korona követte 1892-ben, amelynek váltópénze a fillér lett. A koronát 1926- ban a pengő váltotta fel, majd 1946- ban bevezették a forintot, amely ma is Magyarország törvényes fizetőeszköze. Alapanyagok Leszámítva III. Béla (1148 körül- 1196) rövid életű rézpénzverését, egészen az újkorig kizárólag nemesfémből (arany, ezüst) készültek pénzek Magyarországon. Az első változásokat a bányapénzek megjelenése hozta, amelyekkel a bányatársaságok az ott dolgozó munkásokat fizették. Ezek legkorábbi megjelenése a 16. századra tehető. Történtek kísérletek Selmecbányán és Kassán réz váltópénzek bevezetésére, amelyeket vörös polturának hívtak, de ezek hamar inflálódtak, ezért megszüntették verésüket. Komoly mennyiségű rézpénz verésére a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc idején került sor egy, tíz és húsz poltura címletekkel („Pro Libertate” vagyis „A szabadságért” feliratuk miatt a tíz polturát libertásnak hívta a nép), de túlzott mértékű kibocsátásuk miatt elértéktelenedtek, jelentős mértékben hozzájárulva így a szabadságharc bukásához. A szabadságharc idején a kurucok által körülzárt, labanc kézen lévő helyőrségek (Eperjes, Lipótvár, Várad) a krónikus pénzhiány miatt szükségpénz kibocsátására kényszerültek. Használtak itt kétfejű sassal ellenjegyzett vörös polturákat és egyéb, Lipót nevének kezdőbetűjével és a város nevével is ellátott rézpénzeket is. Réz váltópénzek állandó verésére csak Mária Terézia uralkodása alatt került sor; ettől kezdve illeszkedtek be a magyar pénzrendszerbe a nem nemesfém váltópénzek. Manapság az számít kivételnek, ha egy pénz nemesfémből készül. Éremkibocsátó a címleten A pénzverés - gazdasági szerepe mellett - egy állam szuverenitásának egyik legfontosabb jelképe. Magyarországon - eltérően Nyugat-Európától, ahol számtalan egyházi és világi földesúr, városok, sőt kolostorok is kaptak pénzverési engedélyt - kizárólag a mindenkori uralkodó (király, királynő, kormányzó) verethetett pénzt. Minden pénz alapvető kritériuma, hogy a kibocsátó személye, amely garantálja a pénz értékét, valamilyen formában fel legyen tüntetve. Ez lehet az államalakulat neve és/vagy címere, monarchiában ezek mellett az uralkodó ábrázolása is. Az uralkodóportré először Salamon (1053- 1087) pénzein tűnt fel, igaz, elég sematikus formában, mivel a kis felület nem tett lehetővé árnyaltabb ábrázolást. Ettől kezdve az uralkodót általában koronával - de nem a Szent Koronával -, kezében királyi jelvényeivel, az országalmával és a jogarral ábrázolták. Az Árpád-korban a 11. század második felétől gyakorlatilag minden uralkodónak ismert arcképes pénze. Ezek a 14. század végére eltűnnek, helyüket a címerábrázolások veszik át. Több késő középkori uralkodónak, így Máriának, Zsigmondnak, Mátyásnak stb. sincs portrés pénze. Jelentős változást hozott a tallérok megjelenése a 16. század második felében, mivel a korábbi pénzekkel összehasonlítva szokatlanul nagy éremfelület már speciálisabb ábrázolást is lehetővé tett. Egy jellegzetes tallér előlapján mindig az uralkodó portréja, hátlapján a címere szerepelt, a köriratban címei hosszú felsorolásával. Habsburg-házi uralkodóinkat koronával vagy császári babérkoszorúval ábrázolták, kivéve II. Mátyás (1557-1619) korai tallérjait, amelyeken az uralkodó, első ízben Magyarországon, a Szent Koronát viseli. Az erdélyi fejedelmeket általában süvegben és díszpáncélban ábrázolták, kezükben az elmaradhatatlan fejedelmi buzogánnyal. A 16-17. század fordulóján már a dukátokat is az uralkodó álló alakja díszítette, amely a Szent László-ábrázolásból alakult ki. A17. század végétől pedig szinte minden címleten helyet kapott az uralkodó portréja. A monarchia bukása ennek is véget vetett, utoljára Horthy Miklós kormányzó mint kibocsátó portréja szerepelt a pénzeken. Természetesen neves személyek képmása a mai forintokon is megtalálható, de ez már nem több díszítő elemnél. A kibocsátót a Magyar Köztársaság felirat és az államcímer jelképezi. Éremdíszítések Az 1000-ben meginduló magyar pénzverés az ígéretesnek mutatkozó kezdetek után hamarosan inflációs jelleget öltött. Drasztikusan csökkent az ezüstfinomság, a súly és a méret, ennek következtében a végletekig egyszerűsödött az éremkép. A12. századra eltűntek az épphogy megjelent figurális ábrázolások, sőt az esetek többségében az uralkodó neve sem „fért el” az érem felületén; az éremképet különböző vonalakból és pontokból álló nonfiguratív ábrák töltötték ki. Az ország lakossága hamarosan elveszítette bizalmát az értéktelen királyi fizetőeszközben, és idegen pénzeket kezdett használni, különösen a minőségéről híres, a salzburgi érsek által a karintiai Friesach városában veretett és ezért közismerten friesachi dénárnak nevezett pénzeket, valamint a bécsi dénárokat. A13. század elejével köszöntött be az éremművészetben Magyarországon a román stílus. Újra megjelentek a királyportrék, most már sokkal kifinomultabb megjelenésben, épületek, címerek különböző valós és mesebeli állatalakok, vallási jelképek tobzódtak a késő Árpád-kori magyar dénárok felületén. Az Árpád-korral azonban ez a színes forgatag is lassanként kiveszett a magyar éremművészetből, az épületek, királyportrék és állatalakok átadták helyüket a 14. században a különböző címerelemeknek. A magyar pénzek két legjelentősebb, évszázadokon át használt éremképe Magyarország védasszonya, a Madonna és a híres lovagkirály, Szent László ábrázolása volt. Szent László alakja a kései utód, a szintén lovagkirálynak nevezett I. (Nagy) Lajos (1326-1382) pénzein jelent meg, felváltva a firenzei aranyforintokról átvett Keresztelő Szent János-képet. Később az ezüstpénzekre is rákerült, de az aranyak hátlapjának állandó éremképe volt egészen a 16. század végéig. Ekkor a Habsburg-uralkodók lépésenként átalakították a páncélos álló alak jelentését. Rudolftól (1552- 1612) kezdve ez az alak már nem a szentet, hanem a mindenkori uralkodót jelképezte. Ugyanez a folyamat Bélyegképen az ezeréves püspökség István király pénzérméi
