Evangélikus Élet, 2009. július-december (74. évfolyam, 27-52. szám)
2009-08-16 / 33. szám
Evangélikus Élet élő víz 2009. augusztus 16. *■ 7-4- Nem szabad! Elsőként inkább viccesnek tűnik az ötlet, de amikor elkiáltom magam, már tudom, hogy nem az. Második emeleti ablakomból nézek az utcára. Pont a házunk kapuja előtti térségre látok, ahová lelkes házgondnokunk hatalmas kőágyásokba virágokat ültetett. Molnár Ferenccel együtt most el kellene mondanom azt, hogy mennyire nem tudják a tágas kertekben élő alföldiek, dunántúliak, muskátlis utcákon járkáló kertvárosiak, hogy mit jelent a belváros növénytelenségében egy grundnyi zöld. Ugyanakkor azt is látom, hogy egy nagydarab ember most éppen ezeket, a már színesedő ágyásokat dézsmálja. A budapesti utcák sajátossága az, hogy a folyton jelen levő embertömeg ellenére is teremtődik olykor egy-egy magányos pillanat. A fiatalok hangoskodó csapata éppen elvonult, egy idős Emberi életkorok: csecsemő-, gyermek-, kamasz-, ifjú-, felnőtt-, közép-, idős-, öreg-, aggkor. Az ember saját korszakait leginkább eseményekhez kötődő emlékeken keresztül tudja felidézni - de újra átélni sohasem. A testi-lelki megtapasztalás nem lehetséges máskor, csak a jelenben. A Teremtő így alkotott meg bennünket: elég minden napnak a baját egyszer elviselni. Ami a jövőre vonatkozik, teljességgel titok. Legfeljebb elképzelni, remélni tudjuk. Az átélés majd következik, s az is csak egyszeri lesz. A nemzedékek közötti „ellentét” miből fakad? Ellentét-e, vagy valami egészen más? Úgy tapasztalom, hogy életem korábbi szakaszaiban átélt cselekedeteimet, döntéseimet mint megfejtendő talányt próbálom megérteni, hiszen a jelenem már más korosztályban zajlik. Hogyan érthetném meg akkor a másik emberéit? Tolvaj asszony gurulós bevásárlószatyrával a másik irányba távolodik, a kutyás lány pedig még messze van, különben is az egyáltalán nem kutya formájú ölebére koncentrál. A férfi körülnéz, marokra ragad egy tő büdöskét, és határozott mozdulattal benyomja a nejlonszatyrába, a többi mellé. A szatyor dagadozik; későn néztem ki az ablakon. Engem nem lát. Fölötte vagyok két emelettel.- Nem szabad! - próbálok dörgő lenni. Ijedten néz körül, szinte megsajnálom. Nem tudja, honnan jön az égi hang. Hatalmas pocakján nadrágtartó rögzíti melegítőjét. Rövid ujjú, kockás inge kicsit medveszerűvé teszi. Zavartan menekülne, de nem tudja, merre, hiszen senki nem néz rá, akivel szemben védekezhetne, nem érti, ki szólt. így aztán a levegőbe, maga elé, a semmi felé mondja védekező, hangos indulattal: Ellentétek? Várhatom-e, hogy egy olyan ember, aki nem az én korosztályom tagja, megértsen? Még vagy már ő nem abban él. Egy fiatal ember nem élte még meg azt a kort, amelyet én. így jutottam el arra a következtetésre, hogy Teremtőnk bibliai kijelentése, miszerint „nem jó az embernek egyedül lenni” {íMóz 2,18), bár azon a helyen a férfi és a nő kapcsolatára vonatkozik, de mivel Ádám azt jelenti: ember, mindnyájunkra érvényes. Az egymásra utaltság minden korosztályra jellemző. Más embert, más korosztályt megérteni nem lehet elméleti ismeretek alapján, csak gyakorlatban. Idős a fiatalt, fiatal az időst csak saját kapcsolatain keresztül tudja megérteni. Sajnos azonban mindkét fél leginkább külsőségek alapján alkot véleményt a másikról. Mivel idős vagyok, hadd kérjem ezúton a fiatalokat: igyekezzenek- Ez azért van itt! Egyszerre a világ sokféle titka tárul elém. Ilyen lenne a párbeszédünk Istennel? Ő egy emeleti ablakból figyel minket, mennydörög ránk, mi pedig a semmi felé szórjuk átkainkat? Megrémülök saját kegyetlenségemtől. Ki tudja, mire kell neki a virág? Lehet, hogy nincs pénze, hogy a saját zöld grundját megteremtse, lehet, hogy a temetőbe viszi. Hogy merek én Istent játszani egy emeleti ablakból? Ahelyett, hogy azt tenném, amit ő. Lemenni, szembe nézni, szót érteni, megérteni - ezek az ő mozdulatai. A nejlonszatyros tolvaj újra megismétli, talán, hogy maga is elhiggye:- Ez azért van itt! Én pedig, már belekényszerülve saját istenségembe, erőtlenül kiáltom le kétemeletnyi magasból:- Nem. ■ Koczor Tamás „testközelből”, időt áldozva megismerni az időseket! Ahogy a fiatalság divatja félrevezethet időseket, úgy az idős ember testi állapota is téves következtetésre késztetheti a fiatalt. A fizikai állapot - sem fiatalnál, sem idősnél - nem jár törvényszerűen lelki, szellemi értéktelenséggel. Másmás értékeket - de értékeket! - képvisel minden ember, így a fiatal és az idős is. Egymás nem ismerése sokkal több és nagyobb bajt okoz családon, sőt az egész társadalmon belül, mint az együttélés úgynevezett hátrányai. A gyermek, a fiatal rá van utalva a felnőttre, s majd idősként rá lesz utalva a fiatalra. Ez törvényszerű, az élet rendje. Az Isten akarata szerinti élet, a jézusi szeretet kibontakozása lelkűnkben csak így valósítható meg, fiatal- és nem fiatal korban egyaránt. Én így érzem. ■ Csuti Istvánné Bajnokká válni Bajnoknak lenni jó érzés. Bajnokként állni mások előtt: valami magával ragadóan varázslatos dolog - és erre nemcsak a magamutogató emberek vágynak, hanem a szerények, csendesek is, csak éppen bennük más úton-módon kerül a felszínre. Emlékszem, hogy milyen sokat jelentett nekünk annak idején, amikor az iskolai focibajnokságot játszottuk az udvaron az osztályok között... Hogy milyen szégyen volt ezen a valójában tét nélküli viadalon is, ha valamelyik osztály az utolsó helyen végzett... És micsoda melldomborító büszkeségre adott okot az első helyezés megszerzése... A győztes csapatba tartozó fiúk egy szempillantás alatt megváltoztak: örömtől sugároztak, vidáman kacagtak. Éppen ellenkezőleg a vesztesek: nyakukat behúzva jártak napokig az iskola folyosóin. Bajnok szeretne lenni minden fiúgyermek. Álmodoznak arról, hogy bárcsak ők lehettek volna a régi idők híres hadakozói: búvár Kund, Toldi Miklós, Dobó István egri várkapitány - vagy éppen inkább valami mai hős lennének, mint Batman, Pókember vagy más, olyan természetfeletti képességekkel megáldott személy, aki verheteüen a maga kategóriájában. Talán nincsen ez másképpen a lányoknál sem, hiszen ők sem vetnék meg, ha az országos szépségversenyen az első helyezettnek választanák őket. Mindenki szeretne bajnok lenni - legalább egy dologban, legalább egyszer az életben. Úgyhogy fel is merülhet a kérdés: hogyan lehet bajnokká válni? Mi a módja, milyen utat kell bejárni hozzá? Megvan ennek a maga módja. Azt mondják, hogy nagyon erős test kell hozzá. A cinikusok hozzáteszik: „Különösen is könyök és láb. Mert sokat kell ütni és rúgni másokat, hogy valaki az élre kerülhessen.” Egy fiatal, Istent kereső férfi kérdezte tőlem néhány éve: Hogyan válhatunk Isten bajnokává? Hogyan kell élni, és mit kell teljesíteni azért, hogy valaki Isten bajnoka legyen? Egyáltalán: lehet-e úgy küzdeni az élet küzdelmében, hogy Isten rá tudjon mosolyogni? Isten bajnoka lehetsz, ha nem kiemeled magad, hanem hagyod, hogy az Úr emeljen ki téged. Jézus Krisztus ezt tanította: „Mert mindenki, aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.” (Lk 18,14) Pál apostol pedig egy nagyon gyakorlati gondolatot tesz e mellé: „...mert nem az a megbízható ember, aki önmagát ajánlja, hanem az, akit az Úr ajánl’.’ (2Kor 10,18) Isten bajnoka lehetsz, ha embertársaidat a legnagyobb tisztelettel kezeled, ha a szeretet és a megbecsülés sugárzik belőled mások felé. Ez is olyan terület, ahol a Biblia értékrendjétől eltávolodott világ szabályai teljesen eltérőek. Hiszen inkább az a divatos, a „menő” hogy szóljuk le, szégyenítsük meg, csipkedjük, bosszantsuk a másikat, ahol lehet. A kolossébelieknek így szólt Pál apostol: „A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek. Amit pedig szóltok vagy cselekesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala’.’ (Kol 3,16-17) így érdemes nekünk egymással kommunikálnunk. A Biblia gyakran hasonlítja életünket sportversenyhez. Szükséges azonban megjegyeznem, hogy itt teljesen más a tét, mint egy egyszerű sportmérkőzésen. Aki győz: mindent megnyer. Aki veszít: mindent elveszít. Érdemes hát odafigyelni a Szentírás tanácsaira és parancsaira és Isten módján bajnokká válni. ■ Steiner József (Forrás: Monday Manna) MÉri Pásztori Jenő Nyári est... Az asztal körül- a csutkókon - néhány vénember ül, s szótlanul ajkukhoz érintik féldecis poharukat. Napfényes arcukon még lángol:- a Nyár. S köröttük az esti szél lágyan hordja szét a mezők illatát... Hátukon az ing párállik, szárad... Bús némaságukban egy egész Világ van eltemetve: értelmetlenül. - Mintha imádkoznának, kérges tenyerükbe hajtják fáradt homlokukat... Aztán egymásra dűlnek, mint a kévék- vihar után — esős időben... A falu is alszik, s az erdélyi táj: édes mustról, puha kenyérről- álmodik... HETI ÚTRAVALÓ Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr, az a nép, amelyet örökségül választott. (Zsolt 33,12) Szentháromság ünnepe után a 10. héten az Útmutató reggeli és heti igéi erre figyelmeztetnek: ismerjük fel, amit Isten Krisztusban tett értünk! „Jézus Krisztusban van a mi váltságunk az ő vére által: a bűnök bocsánata az ő kegyelmének gazdagsága szerint” (Ef 1,7; LK). Ő szeretett minket, s magát adta értünk áldozatul: „Ti azonban választott nemzetség királyi papság szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit..!’ (íPt 2,9) Jézusunk megsiratta Jeruzsálemet, mert nem ismerték fel benne a Messiást, ezért „nem hagynak belőled követ kövön, mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét” (Lk 19,44). S mégis megtisztította a templomot. Mi „az Úr házába örömmel megyünk” (GyLK 755)?! Jeruzsálem pusztulásának emlékünnepe, óegyházi evangéliuma kapcsán írta Luther: „Igen aggódom a hazámért. Most az Úr úgy jön, mint Atya, igehirdető, igazi Üdvözítő; tanácsolni és segíteni. De ha elvesztegetjük ezt az alkalmat, végünk van!” Pálnak is nagy a fájdalma, szomorúsága népe miatt, mégis leírta ezeket:„...nem a testi származás szerinti utódok az Isten gyermekei, hanem az ígéret gyermekei számítanak az ő utódainak’.’ (Róm 9,8) Nem igazságtalan az Isten, amikor kijelenti: „Könyörülök, akin könyörülök, és irgalmazok, akinek irgalmazok.” (Róm 9,15) Mi már tudhatjuk: akiket Isten elhívott, azokat meg is igazította, s valamennyien a Jézusba vetett hitünk által igazulunk meg! Ám Isten nem vetette el végleg választott népét, „most is van maradék a kegyelmi kiválasztás szerint (...), viszont az ő elesésük által jutott el az üdvösség a pogányokhoz” (Róm 11,5.11). És megtérésük is a világ gazdagságává lesz! Jézus jövendölése a templom s a város pusztulásáról 70-ben beteljesedett: „...nem marad kő kövön, amit le ne rombolnának (...), és pogányok tapossák Jeruzsálemet...” (Lk 21,6.24) Urunk nem csak a samáriai asszonynak mondja: „...eljön az óra, amikor nem is ezen a (Garizim) hegyen, nem is Jeruzsálemben imádjátok az Atyát. (...) Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk!’ (Jn 4,21.24) Pál e hasonlattal figyelmeztet minden pogányból lett keresztényt: „...te pedig a hit által állsz. (...) Lásd meg tehát Isten jóságát (...), mert különben te is kivágatsz’.’ (Róm 11,20.22) De akik Isten elveszett népe közül megtérnek, „...azok a természetes ágak mennyivel inkább be fognak oltatni saját olajfájukba” (Róm 11,24)! Az elutasított Messiás mondta, ismerve a város s saját sorsát: „Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok, hanem magatokat és gyermekeiteket sirassátok. (...) Mert ha a zöldellő fával ezt teszik, mi történik a szárazzal?” (Lk 23,28.31) Mózes népe jövendő sorsáról szólt, amikor a törvény megtartására intette őket: „Szétszór benneteket az Úr a népek közé (...), de végül megtérsz Istenedhez, az Úrhoz, és hallgatsz a szavára, akkor (...) nem hagy elpusztulni” (sMóz 4,27.30.31). „Tisztítsd meg szíved (...) / Hogy megtartassál (...)/- Térj meg kedvére!” (EÉ 460,1.2) ■ Garai András C
