Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-02-08 / 6. szám
2 •« 2009- február 8. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica [Lelkész:] Urunk, Istenünk, sokra van erőnk, de a legfontosabbat csak te tudod megadni. Ezért kérünk, ajándékozd meg egyházadat megújuló hittel, hogy a te kegyelmedet keresse és hirdesse minden napon, hogy képes legyen köréd gyűjteni a legkülönfélébb embereket. Kérünk téged, [Gyülekezet:] add meg ezt kegyelmesen. [Lektor:] Kérünk téged, ajándékozz meg minket elegendő napfénnyel, hogy növekedni tudjunk; tiszta vízzel, hogy szomjunkat olthassuk; megbízható forrásból származó élelemmel és mértékletességgel, hogy még sokáig élhessünk ezen a bolygón. Ajándékozz meg felelősségtudattal és bőkezűséggel, hogy juttassunk javainkból azoknak, akiknek kevesebb adatott. Kérünk téged, [Gyülekezet:] add meg ezt kegyelmesen. [Lektor:] Kérünk téged, ajándékozd meg gyülekezetünket az előttünk álló hetekben a feltámadott Krisztusban való hittel. Add, hogy minden apró áldozattal és lemondással közelebb kerüljünk a másokért való élet titkához. Add, hogy ki tudjuk előtted üresíteni magunkat, és minden reményünknek csak te légy a forrása. Kérünk téged, [Gyülekezet:] add meg ezt kegyelmesen. [Lektor:] Kérünk téged, ajándékozd a gyászolóknak a vigasztalás lelkét, hogy rád bízva tudják elengedni meghalt szerettüket. Ajándékozd meg a szenvedésben élőket állhatatossággal, hogy megújulva és megerősödve kerülhessenek ki próbatételeikből. Adj együtt érző segítőtársakat a magányosoknak, testi-lelki gyógyulást a betegeknek. Kérünk téged, [Gyülekezet:] add meg ezt kegyelmesen. [Lektor:] Kérünk, ajándékozz meg minden embert, minket is, irgalommal, az igazság keresésével és szeretettel, hogy neked tetszőén élhessünk, és hitelesen képviseljünk téged a világban. Amikor bizonytalanok vagyunk, vezess és bátoríts, amikor önteltek vagyunk, igazíts helyre szavaddal. Kérünk téged, [Gyülekezet:] add meg ezt kegyelmesen. [Lelkész:] Mert te vagy az Úr, és te teremtesz szeretetet, jogot és igazságot a földön. Ámen. SEMPER REFORMANDA „Tartsd azért szem előtt, és jól fontold meg ezt a dolgot! Nem kell-e többre tartanod a sok tudós, igaz hitű szent, megannyi mártír, régi és mai teológus, akadémikus és zsinat, püspökök és - a legnagyobbak - a pápák példáját, akik hitték a Szentírás világosságát és tisztaságát? És ezt írással, sőt még vérrel is megerősítették és megpecsételték! Mit számít a te magánvéleményed, aki tagadod a Szentírás egyértelműségét, aki a Krisztus tanításáért eddig talán egyetlen csepp könnyet se hullattál, egyetlen sóhajtást se ejtettél?” M Luther Márton: A szolgai akarat (Jakabné Csizmazia Eszter, Weltler Ödön és Weltler Sándor fordítása) HETVENED VASÁRNAP - MT 9,9-13 Botrányos elhívás Máté történetének nem Máté a főszereplője. Nevét csak azért őrizte meg a Szentírás, mert Jézus megszólította őt, és ezáltal szédítő távlatok nyíltak meg előtte. Bennünket pedig arra tanít ez a botrányos elhívási történet, hogy minden Jézus hívó szaván dől el. Jézus hívása mindig felkészületlenül ér bennünket. Máté - vámszedő lévén - éppen a vámasztal mögött ült. Vagyis végezte a napi munkáját. Nem készítette elő a lelkét a nagy találkozásra, a tanítvánnyá válásra. Merthogy nem is lehet. Isten és az ember kapcsolata sohasem úgy kezdődik, hogy mi felkészítjük a lelkünket, és érdemessé válunk a követésére. Mi gyakorta elhibázzuk a sorrendet. Mindent a magunk oldala felől igyekszünk megragadni. Rendkívül leegyszerűsített logikánk szerint kell valamit tennünk azért, hogy Jézus Krisztus felfigyeljen ránk, és ezért megszólítson, tanítványává hívjon és fogadjon bennünket. Úgy gondoljuk, hogy a vele való kapcsolatunk kizárólag a megszentelt falak és az ünnepi órák hatókörébe tartozik. Színházi kifejezéssel élve: gyakran „kegyesre vesszük a figurát”, amikor úgy tudjuk, hogy a színe előtt állunk - elfeledkezve arról, hogy egész életünkben és a legrejtettebb pillanatainkban is az ő színe előtt vagyunk. Még az úrvacsora emberi szavakkal leírhatatlan ajándékáról is úgy gondolkozunk, hogy annak vételére fel lehet készülni, méltóvá lehet válni, mégpedig a gyónásunk, bűneink megvallása által. Mintha Isten és ember szövetségében lenne bármiféle kölcsönösség vagy egyenrangúság! Pedig ez éppen a farizeusi gondolkodás... A valóság az, hogy Jézus Krisztus mindig a legváratlanabb pillanatban hív el minket, hogy az övéi legyünk: egyszerűen azért, mert ahhoz, hogy az övéi legyünk, egyedül és kizárólag az ő megszólító szava szükséges, nem pedig a mi előkészületünk. Jézus hívása mindig bűneinkben talál meg bennünket. A vámszedő asztal Máté bűne. Mint ahogyan otthoni asztalánál is csak a bűnösöknek van helyük, a tisztességes, istenfélő emberek csupán biztonságos távolságból figyelik, és botránkoznak rajta. Mátéról magáról nem tudunk sokat, de azt igen, hogy egy vitathatatlanul gyanús testület tagjaként kereste a kenyerét. Talán mások kárára. Ráadásul hazaáruló volt, az elnyomó rómaiak kiszolgálója. Méltán övezte megvetés a „rendes” emberek részéről. Jézusnak pedig éppen ez az ember kellett a tanítványi közösségbe, nem a kegyes és becsületes farizeusok. Miért? Nem azért, mert Jézus a bűnösök barátja, vagy mert példát akar mutatni a kirekesztettek felkarolására - pedig milyen modern gondolat volna! -, esetleg mert ő annyira jóindulatú, hogy még a megvetett és valóban bűnös vámszedőben is képes felfedezni a jónak némi csíráját. Nem, Jézus éppen azért hívta el Mátét, mert ebben az emberben egyáltalán nem lehetett felfedezni semmi jót. Nem azért ült le enni egy asztalhoz a bűnösökkel, hogy kioktassa a farizeusokat arról, hogy Istennek tetsző cselekedet közösséget vállalni a kirekesztettekkel, hanem azért, hogy megmutassa: Isten szemében nem léteznek reménytelen esetek. Nem azért, mert a leggonoszabb bűnös is megtérhet, hanem mert a kegyelmes Istennek van hatalma a legreménytelenebb embert is magához téríteni. És hogy vegyük észre: bármilyen kegyes vagy bármilyen kegyetlen az életünk, egyedül Isten irgalma menthet meg bennünket. Bűnösök vagyunk, válogatás nélkül, farizeusok és vámszedők, ilyen vagy olyan emberek, és egyedül az húz ki bennünket a bajból, ha Urunk irgalmasan és minden előfeltétel vagy utólagos hála nélkül megszólít: kövess engem! Jézus hívása mindig azért szól hozzánk, hogy meggyógyítson. Milyen lehet az élete egy vámszedőnek, aki nem találkozik a Megváltóval? Hogyan állhat meg az ítéletben az Úr színe előtt az, aki belemerül a bűneibe? Milyen lehet az élete egy farizeusnak, ha nem találkozik a Megváltóval? Hogyan állhat meg az Úr színe előtt a kegyes, vallásos érdemeiben bízó ember? Hogyan állunk meg mi az Úr ítélőszéke előtt? A válasz Jézus ajkáról hangzik el a méltatlankodó és botránkozó farizeusoknak címezve: az Emberfia azért jött, hogy a betegeket gyógyítsa. Vagyis ahol Jézus Krisztus megjelenik, szól és cselekszik, ott valami változás történik. A bűnös vámszedőből például tanítvány lesz. Jézus nem az elitből válogat magának, hogy alaposan megdicsérhesse őket. Hiszen az orvos sem az egészséges embereket keresi fel, hogy elégedetten bólogathasson, hanem a betegeket, akiket meg kell mentenie. Akiket csak ő tud meg-A VASÁRNAP IGÉJE menteni. Bennünket pedig egyedül Jézus Krisztus tud megmenteni. Keresztje annak a jele, hogy ez a megmentés valóban megtörtént. A bűntől legyengített, megbetegedett ember megmenekül, életet nyer. Akár ebben a világban is újat kezdhet naponta, ha beteg életét önfeledten leteszi a kereszt tövébe. Urunk mindent megváltoztató szava hatalmas erővel munkálkodik ma is közöttünk. Elrontott életünk általa újul meg. Máté története szólhatna „korszerűen” és divatosan arról, hogy Jézus jó, mert szereti a mindenki által megvetetteket, és céltudatosan magához hívja a kirekesztetteket, hogy így adjon példát nekünk. Máté története azonban éppen arról tanúskodik, hogy mi nem egymást vetjük meg és rekesztjük ki, hanem Isten országából egyformán kirekesztettek és megvetettek vagyunk, joggal és méltán, a bűneink miatt. Elveszettségünkben pedig egyvalaki van, aki megment bennünket: Jézus Krisztus, aki szüntelenül megszólít, újjáformál, elveszi bűneinket, és újra meg újra bekapcsol minket Isten királyi uralmának üdítő és csodálatos hatókörébe. A böjti idő közeledtével ezért adjunk hálát Urunknak. ■ Tubán József Imádkozzunk! Urunk! Köszönjük, hogy te nem vársz ránk, hanem magad jössz elénk, és megszólítasz hatalmas, életet átalakító igéddel. Add, hogy szavad szíven találjon minden helyzetben, és irgalmad újjáteremtsen bennünket. Ámen. Eljött hozzánk az üdvösség ► Olyan korái határozza meg mai istentiszteletünk éneklését, amely az evangélikus énekkincs alapdarabjaihoz tartozik. Ahol lutheránus gyülekezet él a világon, ott valamilyen formában állandóan előkerül az Eljött hozzánk az üdvösség (EÉ 320) kezdetű ének. Paul Speratus, a szöveg szerzője Luther kortársa és reformátortársa volt, hiszen 1484- től 1551-ig élt. Ausztriában, sőt Magyarországon is megfordult mint a lutheri hitújítás prédikátora. Wittenbergben részt vett az új énekek gyűjtésében, formálásában, kiadásában. A nürnbergi keletkezésű dallam is a reformáció legizgalmasabb éveiből való, hiszen 1523-ra datálják (ez azonban csak a mai formájának kialakulása, gyökerei már a 14. században megtalálhatók - szinte gond nélkül el tudjuk képzelni, hogy gregoriánszerű énekként hogy áradhatott ez a dallam egy késő középkori templomban). Tanító ének ez a javából, ezért különösen is nagy haszonnal forgathatjuk, olvashatjuk (!), énekelhetjük. Az alapvető reformátóri tanítás szólal meg benne Isten igazságáról, a hit által való megigazulásról, törvényről, evangéliumról, Krisztus áldozatáról. S akinek ezek a fogalmak szárazak, idegenek, teoretikusak, azok megérthetik őket éneklés közben, sőt szívükbe zárhatják. Mert ha az ember szájára veszi, a szívéig is könnyebben jut. Énekünk jelenlegi magyar verziója hat versben foglalja össze az eredeti tizennégy strófa mondanivalóját (a Tranoscius-énekeskönyv az összes versszakot megőrizte). A szöveg itt is - mint a reformáció énekeiben általában - szentírási részre épül, az igét visszhangozza. A ma használt magyar fordításban talán nem, de az ének német „anyanyelvén” szinte homíliaszerűen végig lehet követni Pál apostol gondolatmenetét a Római levél 3. fejezetének 21. versétől. Érdemes hát énekünket tanulmányozva először az apostol sorait végigolvasni! Amikor Pál az ifjú Timóteusnak, lelki gyermekének és utódjának azt írja: „Tudom, kiben hiszek", akkor ezzel azt is megérteti későbbi olvasóival, hogy a hit titkainak egy része tanulható, megérthető, elsajátítható. Ez ÉNEKKINCSTÁR Eged lilén diczchinc, az ének ennek a megértő és tanuló folyamatnak a ragyogó példája. Végiggondoljuk saját életünket, a bűn nyomorúságával, törvény alatt görnyedő mindennapjainkkal; elkeseredett érzéseinkkel, hogy elvesztünk; és gőgös dicsekvéseinkkel, amelyekkel esetenként elért eredményeinket, önálló sikereinket nyugtázzuk. Ugyanakkor a levélrészlet és a korái segítségével még alaposabban végiggondolhatjuk azt, mit is tett Isten azért, hogy ne a nyomorú bűnrabságban és ne is hamis, önáltató biztonságban éljük le zsákutca életünket, hanem éppen ellenkezőleg: kikerüljünk az Istentől távolodó élet mélységéből, és elnyerjük a kiteljesedő, örök életet. Speratus ragyogóan foglalja össze az evangélium tanítását, a reformációban ismét napvilágra került örömüzenetet Isten kegyelméről és irgalmáról. Nem mi kerestük és találjuk meg az üdvösséget. Eljött hozzánk. Nem tehetünk érte semmit, Isten kegyelemből adja, Krisztusért. Életünk egyetlen igazi megoldása és perspektívája ezért egyedül Jézus Krisztus. Miatta elhagyhatjuk a görcsös kapaszkodást, s a hit bizalmával fordulhatunk a minket halálosan szerető Jézus Krisztushoz. Amikor megkereszteltek, már megkaptuk ezt a lehetőséget. A hittel azonban meg is ragadhatjuk. S ha hitből élünk, már természetes, hogy mozdul a kezünk a jóra, eltűnnek az akadályok és a gátak a szeretet életformája elől. A jó nem vágy többé, hanem a hit természetes gyümölcse. Ezért pedig egyedül Istent illeti a dicséret. Hetvened vasárnapjának témája: „Elbizakodottságból odaadó istentiszteletre!” Elbizakodott ember az, aki azt hiszi, tud Isten nélkül élni. Az odaadó istentisztelet azt jelenti, hogy megnyílók Isten előtt, rábízom magamat teljesen, s engedem, hogy rajtam keresztül is áradjon tovább a jósága. Egy nagy ív az egész, a bejelentéstől a magasztalásig: „Eljött az üdvösség - Dicsőség légyen Istennek.” S a kettő között ott van a mi életünk nagy lehetősége, de csak imádságos vággyal kifejezhető módon: „Hogy amint a jót elkezdte, / Azt bennünk el is végezze: / Szent neve legyen áldott!” ■ Hafenscher Károly ‘Evangélikus Élet®■ ‘Evangélikus ÉletS Az Evangélikus Élet 2005., 2006., 2007. és 2008. évi lapszámai PDF formátumban letölthetők a www.evangelikuselet.hu címről.
