Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-04-19 / 16. szám
12 -m 2009. április 19. IFJÚSÁGI OLDAL Evangélikus Élet Érzelgős kölykök a tévelygőben Ha azt mondom: punk, talán sokaknak beugrik az a sok lázadó fiatal, akik olyan színes „tarajként” viselték a hajukat, mint az irokéz indiánok. Amikor lecsengett ez a hullám, a szülők végre fellélegezhettek, hiszen alig fenyegetett az a veszély, hogy esetleg a gyerekükből is punk lesz. Mára már csak néhány muzeális figura maradt mutatóba. Csakhogy nincs még börtönében a sátán (a héber szó jelentése: „ellenfél”, aki a Szentlélekkel e//e«tétben az anyagon keresztül uralja a létezőket), tehát szükségszerű, hogy ismét felbukkanjon a tagadás szelleme, a kornak megfelelő alakban. Ennek egyik formája most az emo. Mi az, hogy emo? Azt hiszem, nem fontos, hogy a stílus zenei előzményeinél leragadjunk, szem elől tévesztve a lényeget. Az emotional (az angol szó jelentése „érzelmes, lelki, érzelgős”) egyébként eredetileg egy washingtoni rockirányzat, de a manapság feltűnő „emós” fiataloknak az eredethez nem sok közük van. Magát a kifejezést az angolban arra is használják, ha valaki mutogatja az érzelmeit mások előtt („having strong emotions and showing them in front of people” - olvasható az oxfordi kiadású Wordpower Dictionaryben), s érdekes, a szóban forgó egyénekre is ez jellemző leginkább. Természetesen egy feje tetejére állított „kultúra” van divatban megint, mely jól tükrözi a világ jelenlegi dekadens állapotát. Az alapítók lelki szemei előtt anno egy emberibb zenei stílus ideája lebegett, az emósok viszont ezt teljesen kifordították, s ők maguk is teljesen kifordultak emberi mivoltukból. Hajukat az egyik szemükbe fésülik, szándékosan ízléstelen ruhákat válogatnak össze, azonos neműekkel folytatnak viszonyt, csuklójukon gézt és halálfejet hordanak az öngyilkosság szimbólumaként, felmutatva, hogy minden mennyire rossz, mivel lételemük a depresszió és a világfájdalom - szerintem ennyi elég is szokásaik felvázolására. Nem nehéz felfedezni a punkokkal való hasonlóságokat, de tegyük hozzá hamar: az angol munkásosztály sanyarú sorsú fiataljai annak idején a kapitalizmus rideg felszínessége, alakoskodása és pazarló gazdagsága ellen lázadtak, s e lázadás szimpatizánsokra talált hazánkban is, mindennek fonákjaként, az elnyomó hazai államhatalommal összefüggésben; az emósoknak viszont általában egyáltalán nem olyan rosszak a szociális körülményeik - ha nem éppen ideálisak a semmittevéshez és a siránkozáshoz. Egy újabb divathullámmal állunk tehát szemben, mely a többihez képest sokkal károsabb és ártóbb, mint gondolnánk. Egy szlogenbe sűrítve a „nagy megváltó eszmét”: „a befalcolás mint kiút”. Ha bármilyen jó érzésű ember megnézi aprivi.hu internetes oldalon a tengernyi emós bemutatkozást, biztos, hogy megdöbben, s nem hisz majd a szemének. Rég láttunk ennyi csúf önkifejezési kísérletet egy helyen: nyelvpusztítás, vizuális környezetszennyezés, szépségirtás, lélekrontás a kiüresedés elleni segélykiáltás ürügyén, ám a lehető legundorítóbb eszközökkel. Az egyik kedvenc történetem a Bibliából az, amikor Jézus meggyógyítja a gadarai megszállottat (Mk 5,1-20) A megszállott sírboltból jön elő, a Messiásban is inkvizítort lát, de ezt már nem ő mondja, hanem a benne élő ördögök (szójátékkal élve azt mondhatnánk: őr-dögök, tehát olyan dögök, akik őrzik a saját lelkűnkhöz vezető bejáratot). Számuk nem csekély: egy egész hadsereg. A jézusi csodatétel legszebb része, hogy,,« megszállott, akiben a légió volt, felöltözve ül, és eszénél van”. Vagyis újra a társadalom fontos tagja, aki alkalmas az építésre, s nem kell többé láncokkal megfékezni, mint valami pusztító vadállatot. „Menj haza a tieidhez” - mondja Jézus, s állítom, kevés ennél meghatóbb mondatot hallottam életemben - ha már az érzelmeknél tartunk. Nem haragszunk mi az emósokra, hiszen amennyire gyötrődnek ezen a világon, gyötrődünk annyira mi is. „Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig. De nem csak ez a világ hanem még azok is, akik a Lélek első zsengéjét kapták, mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva a fiúságra, testünk megváltására” Ifióm 8,22-23) A botránkoztatás, gyerekek, biztosan nem kiút. ■ Andriska János Pinceklubot kaptak a bonyhádi gimnazisták Pincét találtak 2008 nyarán a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium Bajcsy-Zsilinszky utcai épületének felújításakor. Miután kihordták a felesleges földmennyiséget, teljes valójában előtűnt a szép boltozatos helyiség. Az új klubot nemrégiben vehették birtokukba a gimnazisták. A kollégiumi diákönkormányzat tagjai sokat segítettek a munkálatok során, majd örömmel fogadták a bársarok kialakítását. Diák-önkormányzati üléseket, osztálytalálkozókat, születésnapi bulikat, kollégiumi csoportfoglalkozásokat szeretnének tartani a fiatalok a pinceklubban, ahol közel harminc ember tud asztalhoz ülni. ■ Máté Réka felvétele Furcsa divat van terjedőben. Egyre több fiatalt lehet látni, akik időjárástól, napszaktól, helyszíntől és tulajdonképpen mindentől függetlenül - amolyan modern kori Anonymusként - kapucnit viselnek. Verőfényes napsütésben az utcán, tömegközlekedési járműveken, netán a téren, jó időben, beszélgetve, sőt néha még autóvezetés közben is lépten-nyomon kapucnis fiatalokba botolhat az ember. A kapucnis kabát, pulóver persze nem ismeretlen, hiszen praktikussága miatt - vagyis hogy mindig kéznél van a fejfedő - korábban is sokan viselték. Gyermekek, szabadban dolgozó munkások, erdőjárók s mindazok hordták, akiknél reális veszély volt, hogy egy hirtelen égszakadás esetén nem tudnak fedél alá menekülni. S persze időnként az örökké hátrakacsintó divat is visszahozta, amikor hol szépen kihajtott, nagy gallérként omlott a hölgyek vállára, hol természetes tartozékává vált az aktuálisan „trendi”sportos öltözéknek. De nem, most nem erről van szó. Gyanítom, hogy a tengerentúlról hajókázott át hozzánk ez a furcsa hóbort csakúgy, mint a ruhadarabok. Igaz, míg az ötlet a jóléti társadalmat szimbolizáló Amerikából, a ruhadarabok vélhetően a tömegtermelésre áttért Kínából érkeztek. De vajon mi értelme van ennek? Vezetés közben kifejezetten veszélyes, hiszen beszűkíti a látóteret, rontja a hallást. Villamoson, buszon meg komikus, hiszen aligha kell a járműveken erős széltől, dermesztő hidegtől vagy jelentősebb csapadéktól tartani. Utcán, szabadban indokolt lehet, a maga helyén és idejében. De állandóan? Azt gyanítom, máshol kell keresni az okokat. A kapucni személytelenné tesz. Segít elzárkózni, elbújni az arctalan tömegben, beleolvadni a szürke átlagba. Hol van már az az idő, amikor a Anonymusok „Tornárok, feszengj” és a „Ki a mellet, be a hasat!”felszólításra erőt sugárzó tekintettel néztek előre az ifjak. Amikor nem kigyúrtnak, hanem edzettnek volt sikk lenni, s az edzettséget megszerezni nem izzadságszagú termek edzőgépein volt szokás, hanem hegyek között, lábbal rótt kilométerek által vagy grundokon szétrúgott labdák tucatja révén. Amikor a fiatalok természetes törekvése volt a kitűnni akarás, de a számításba vehető lehetőségek között ember- és társadalomellenes lehetőségek nem szerepeltek. Igaz, nem is volt a lehetséges munkavállalók tizenöt-húsz százaléka leszázalékolt, egy orvost járó, gyógyszert szedő, betegeskedő országban. Pedig nem jó ez így. Nem jó, ha nem az egyéniség felmutatása, hanem a szürke tömegbe olvadás a cél, ha egyforma emberek egyforma öltözetben egyformán csak „kibekkelni”próbálják az életet értelmes, hasznos, szép célok nélkül. Nem jó, ha egyre többeknek nem cél, nem öröm levegővel, széllel, vízzel, napfénnyel találkozni. S legfőképpen nem jó, ha viseletűnk is arra kényszerít, hogy folyamatosan csak lefelé, magunk elé, legfeljebb előre nézzünk. Hiszen pont a lényeg hiányzik. A lehetőség hogy felfelé tekintsünk, messzebb lássunk, s hogy érjen bennünket az igazi fény. Amely - divat ide, divat oda, emberi szándék ide, emberi szándék oda - továbbra is egészen biztosan felülről érkezik. ■ Gyarmati Gábor Vacsoracsata - avagy nagycsütörtök margójára Péter! Ne nézz már rám olyan bamba tekintettel! Nyugodj meg, mindjárt vacsorázunk. Legutóbb akkor néztél így rám tanácstalanul, amikor egy kehes szamáron jöttem a fővárosba. Inkább adj egy törölközőt, és vedd le a sarud! Jól hallottad. Megmosom a lábad. A tiédet. És a többiekét: Jakabét, Jánosét, mindenkiét... Hogy nem akarod? Azt nem kérdeztem, megmosom és kész. Azért jöttem, hogy szolgáljak nektek. Nem, Péter, elég a lábadat. Ha fürödtél induláskor, akkor elég a lábadat megmosnom így vacsora előtt. Nem, ez nem az a program, gyerekek! Tudom, néhány ezer év múlva ezrek kapcsolnák be egy ilyen vacsoráért a televíziót. Tudom, még a Hal a tortán-t is lenyomnánk a nézettségi listáról. De ez nem show-műsor, az maga az evangélium. Azt is tudom, hogy ötcsillagos sztármagazinok egyszer súlyos pénzeket fizetnének a sztoriért, hogy a harmadosztályú názáreti botrányfőhős fehérre mosta Fekete Pákó lábait vacsora előtt. De ez tényleg nem az a műsor. Tudjátok, ha valódi bűnbánattal jönnének hozzám, én W Anikót és BB Évit se csak addig vigasztalnám, amíg ott vannak a Fókusz kamerái. Én az éjszaka csendjében ültem le kettesben Nikodémussal, és a világtól elzártan térítettem jobb belátásra Zákeust. Én vagyok az élet kenyere... Már megint nem érted, Péter? Te sem, a kőszikla? Aki belőlem fogyaszt, nem éhezik meg soha. Igen, olyan ez, mint a tartós kenyér. Nem romlik meg, és aki eszi, nem éhezik meg soha. Na, adjátok tovább! Ez az én testem! Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!... Mondtam már, hogy ez nem show-műsor, nem talmi ripacskodás. Ez maga az áldozat. Értetek. Ez meg az én vérem. Igyatok mindnyájan e pohárból! A vér, amelyet értetek hullatok majd nem is olyan soká. Hogy mire számítok? Jó kritikára a vacsoráért vagy tíz pontért mindegyikőtöktől? Nem, nem arra. Árulásra attól, aki velem együtt nyúl a tálba. Tőled meg megtagadásra számí-SZÓSZÓRÓ Rovatgazda: Balog Eszter tok. Tőled meg egy hitetlen tekintetre, Tamás. És hogy ennek ellenére a saját testemet szolgálom fel nektek? Nem értitek? Hát éppen ezért? Mert én így is szeretlek benneteket, és azért jöttem, hogy szolgáljak nektek, bűnös tanítványoknak. Adjátok tovább, Péter! Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre! Itt Jeruzsálemben! És mindenhol! Szerte a világon! Brassótól Brüsszelig! A Fertő tótól Fancsalig! Igen, te is, Juli! A testem érted is megtöretik. És adjátok tovább a jó hírt, hogy itt vagyok veletek a világ végezetéig ebben a falat kenyérben és ebben a korty borban! Terjesszétek az örömhírt! ■ László Jenő Csaba Forrás: myLuther HIRDETÉS______________________________________________________________________________________________________________________________________________ A Magyar Protestáns Tanulmányi Alapítvány felvételt hirdet a Protestáns Felsőoktatási Szakkollégiumba (1121 Budapest, Eötvös út 35.), ahol 105 diák nyerhet elhelyezést. Információk a szakkollégiumról és a felvételi feltételekről a http://www.mpta.hu honlapon találhatók, illetve az 1/391-9050-es telefonszámon kaphatók hétfőn, szerdán és csütörtökön 9-től 13 óráig. A jelentkezés beérkezési határideje május 31.
