Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-04-12 / 15. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2009. április 12. » 3 ÉNEKKINCSTÁR Eged Ilién diczeriinc. ► Az ÉnekKincsTár rovat 2008 húsvétján indult. Egy éven keresztül az istentisztelet központi énekéről, egy-egy ünnep graduálénekéről olvashattak ezen a helyen. Hatvan cikk után mai írásunk zárja a sorozatot. Az első ének, amelyet ebben a rovatban elemeztünk, Luther húsvéti dicsérete, a - Krisztus feltámadt (EÉ 213) alapján készült - Jézus, Megváltónk sírba szállt (EÉ 215) volt. A sorozat méltó befejezéseként a húsvéti istentisztelet másik központi énekét, a reformáció korának kiemelkedő kompozícióját vesszük szemügyre: Dicsőség néked, Istenünk! (EÉ 216). A Liturgikus könyv heti éneknek is ajánlja ezt húsvét nyolcadában. Az ének szövegét Michael Weiße (1488-1534), a Cseh Testvérek lelkésze írta, aki 1531-ben jelentette meg nagy jelentőségű német nyelvű énekeskönyvét. A Gelobt sei Gott im höchsten Thron (EG 103) itt olyan dallammal jelent meg, amely már a 15. század elején ismert volt, huszita közvetítéssel került a cseh nyelvű énekeskönyvekbe, és Erstanden ist der heilig Christ szöveggel ma is használatos (EG 105). Az ének 1609-ben került be evangélikus énekeskönyvbe, de nem ezzel a dallammal, hanem Melchior Vulpius (1570-1615) weimari kántor kompozíciójával; Vulpius nem csupán a dallamot szerezte, hanem a négyszólamú korálletétet is. (Ez a feldolgozás a Karénekeskönyv I. kötetének 88. darabja.) A vers mintája a Surrexit Christus hódié középkori kanció, melyet Weiße jelentősen kibővít. Költeménye húsz versszakos, három részre oszlik. Az első két strófa istendicséret, az utolsó három imádság Krisztushoz. A középső tizenöt versszak a húsvéti történetet - a temetést, a feltámadást, az asszonyok találkozását az angyallal, az asszonyok és a tanítványok reagálását - bontja ki a négy evangélium, de főleg Mt 28,1-6 alapján. Az énekeskönyvünkben - Túrmezei Erzsébét fordításában - megjelenő hat strófa is világosan mutatja ezt a hármas tagolást (1-3-2). Ez a verzió a feltámadás hirdetésére, az angyal által elmondott örömhírre összpontosít. Vulpius dallama és harmonizációja nagyban hozzájárul az ének kedveltségéhez. A lendületes hármas lüktetés már a háromsoros strófában is megjelenik, de a pontozott ritmusokat tartalmazó Halleluja refrénre még inkább kiteljesedik. Egyértelmű, hogy a dallam a 17-18. század fordulóján divatos itáliai balletto karakterisztikáját követi. A reneszánsz modalitással szemben világos dúr hangnem, egyszerű harmóniák: mind e műfaj jellemzői. A főleg skálamenetekből álló dallam C-dúrban kezdődik, és a második sor G-dúr zárlata után ide is érkezik vissza. A halleluja - amely megfelel a balletto fa-lala-la refrénjének - ugyanezeket a főhangokat (c” — g’ - c’) járja végig. íme egy tánc a kor legmodernebb eszközeivel a Feltámadott dicsőítésére! Segítsen hozzá bennünket a húsvéti, egész valónkat átjáró öröm megéléséhez a közös éneklés: „Dicsőség néked, Istenünk! / Fiaddal együtt dicsérünk. / Eleget ő tett miértünk. / Halleluja! // Harmadnap, húsvét hajnalán / A kő még sírján sötétlett, / De ő mint élő kilépett. / Halleluja! // Az angyal szólt: Ne féljetek! / Szívetek Jézushoz vágyik. / Üres a sírja, nincs már itt! / Halleluja!... / Az ÉnekKincsTár olvasóinak figyelmét, a rovat cikkíróinak - Aba- JJy Nóra, Barta-Gombos Arikán, Bence Gábor, Fekete Anikó, Finta Gergely, Hafenscher Károly, H. Hubert Gabriella, Johann Gyula, Wagner Szilárd, W. Kinczler Zsuzsanna - munkáját köszöni a rovatvezető: ■ Ecsedi Zsuzsa Cantate - új sorozatunk elé. A Cantate rovatcímmel 2006. április 23. és 2007. május 20. között már találkozhattak Olvasóink. Most, az ÉnekKincsTár rovat búcsúja után ehhez a névhez térünk vissza, a célkitűzésünk is azonos. Akkor ezt írtuk: „Találkozhatnak olyan cikkekkel, amelyek énekeskönyvünket veszik szemügyre: bemutatják a kötet felépítését, szerkezetét. Lesznek olyan írások, amelyek egy-egy történeti korszak vagy ünnep fontos énekeit veszik sorra, hozzák közelebb hozzánk.” A változás abban áll, hogy most nem az Evangélikus énekeskönyv, hanem annak tavaly megjelent kiegészítő kötete, a Gyülekezeti liturgikus könyv értékeire koncentrálunk. Ismerve a lelkészek, kántorok és gyülekezeti tagok elfoglaltságát, leterheltségét, tudjuk: keveseknek van energiájuk arra, hogy maguktól kezükbe vegyenek egy új gyűjteményt, és segítség nélkül eligazodjanak benne. Ehhez az ismerkedéshez szeretnénk segítséget nyújtani az elkövetkező hetekben, mert a rovat címe továbbra is aktuális: Cantate Domino canticum novum - Énekeljetek az Úrnak új éneket! (Zsolt 149) - E. Zs. Épületek bizonyságtétele ► Folytatás az 1. oldalról Legyen az új gyülekezeti központ a találkozások háza, amely jó esélyt jelenthet arra, hogy az Útmutató zsoltárigéje mellett olvasható újszövetségi igevers is valósággá váljon: „Isten Krisztussal együtt életre keltett...” (Kol 2,13) „Isten áldja meg ezt a gyühogy ennek nyomán mihamarabb megszülessen szívünkben a hálaadás” - e szavakkal fejezte be köszönetnyilvánítását Blatniczky János. Az együttléten köszöntőt mondott Győri Gábor esperes és Radosné Lengyel Anna, a Déli Egyházkerület felügyelője. Szeverényi János országos missziói lelkész üdvözletét távollekezetet is élettel, Lélekkel és örömmel, hogy a különböző válságok közepette is megtapasztalhassa: az Úré az utolsó szó” - zárult a püspök igehirdetése. Az új épület kulcsainak átadása és a kapunyitás után a zsúfolásig megtelt nagyteremben Krizsán Zoltán gyülekezeti felügyelő köszöntötte a megjelenteket, majd a gyülekezet lelkésze ismertette az építkezés részleteit. „A ház még nincs egészen készen, de immár használható állapotba került” - mondta. „Köszönöm az Úristennek, hogy ez az építkezés úgy összekovácsoltaa gyülekezetét, ahogyan más eszközökkel nem ment volna. Hiszem, hogy mindezen meglesz Isten áldása. Kívánom, létében Hulej Enikő lelkész olvasta fel, a presbitériumból pedig Jerabek Zsuzsa osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. Az alsómicsinyei (Dolná Miciná) - innen érkeztek Cinkotára az első, szlovák ajkú evangélikusok - gyülekezet lelkésze gyertyákat, polgármestere pedig egy Krisztus-fejet ábrázoló fafaragványt nyújtott át ajándékképpen a helyi közösségnek (képünkön). Terényi István cinkotai festőművész, kinek Emberhalászok című képe az új épület nagytermének falát díszíti, a jeles nap alkalmából újabb festményt adományozott a gyülekezetnek. A hálaadó ünnep szeretetvendégséggel zárult. ■ S.A. Az Égtájoló olvasói megszokhatták, hogy ebben a rovatban igyekszünk aktualitásokkal foglalkozni, és általában nem kerüljük meg korunk közéleti kérdéseit sem. Az elmúlt hetekben valósággal forrongott a hazai politika, hiszen lemondott a miniszterelnök, háttéralkukat kötöttek pártok, rémisztő hírek érkeznek megszorító intézkedésekről, folyik az új miniszterek kijelölése. Bevallom, erős volt bennem a kísértés, hogy kommentárt fűzzek az eseményekhez. Aztán mégis úgy gondoltam, hogy ezek a mégoly jelentős hírek eltörpülnek a hét igazi aktualitása, a húsvéti szenzáció mellett. Ezért hát valamely pártelnök, kormányfő vagy frakcióvezető helyett három másik emberről írok. Olyanokról, akik ugyan nem szerepelnek éjjel és nappal a híradásokban, mégis kétezer éve oda kell rájuk figyelni. A címet Rónay György megindítóan szép verséből kölcsönöztem, amely gyakran elhangzik húsvéthajnali istentiszteleteken. Rónay Jrt 20,1- re utal, ahol szó szerint ezt olvassuk: „A hét első napján, korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária odament a sírhoz, és látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől. Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett..!’ Péter és a szeretett tanítvány, immár megelőzve Máriát, valósággal lohol a sírhoz. Sajátos versenyfutás ez. Három ember rohanásától dübög a föld. Három ember zihálása töri meg a tavaszi csendet. Húsvét dinamizmusát fejezi ki ez a kép: valamennyien lendületben vannak, minden csupa mozgás. Csak úgy peregnek a filmkockák, és közben az események dramaturgiája váratlan fordulatokat vesz. Mindez éppen ellentéte annak, amit nagypénteken átéltünk, hiszen ott egyetlen, kimerevített állóképet láttunk. Ott semmi nem mozgott, csakis a konokul álló keresztfák uralták a teret. Nagypéntek: „lezárt ügy” volt az őrök részéről, Pilátus részéről, Júdás észéről, a család részéről. Húsvét ezzel szemben csupa fordulat, váratlan meglepetés, új nyitás. Bizonyítékául annak, hogy a halál Isten számára soha nem „lezárt ügy”! Ezért aztán a sír sem maradhatott lezárt. A kő el volt hengerítve! Itt kezdődhetett aztán ez a bizarr hajnali versenyfutás - Jézusért! Hárman voltak: egy asszony, egy idősebb és egy fiatalabb tanítvány. Ők számomra háromféle húsvéti magatartás megtestesítői. „Mária pedig a sírbolton kívül állt és sírt’.’ (Jn 20,11) A gyász természetes emberi érzés. Szükség is van könnyekre. Nagy áldás, hogy az ember bizonyos helyzetekben sírni tud. Adódhat azonban olyan is, hogy valaki leginkább önmagát siratja. Könnyfüggönyén ezért nagyon ÉGTÁJOLÓ <í> ■ ... nehezen hatol át a hajnali fénysugár. Mária kívül állt és sírt: félelme kioltotta reménységét is, nem volt ereje a további utánajáráshoz és nyomozáshoz. Nem hite volt, csak hiedelme: „...elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették!” (Jn 20,13) Elfogadja a sírrablás látszólag kézenfekvő magyarázatát, s hiányzik belőle a fantázia merészsége. Ő kívül állt és sírt. De ne törjünk pálcát Mária felett! Hiszen a feltámadás hitére magától nem juthat senki. Ahhoz majd Jézus segíti el Máriát is, amikor hozzálép a hajnali kertben, és nevén szólítja őt. Ott, az élő Jézussal találkozva, az ő szavát hallva lesz csak húsvétja Máriának. Abban a percben nemcsak könnyei száradnak fel, hanem kívülállása is megszűnik. Ilyen magdalai Máriák lehetünk mi is, ha meghalljuk Jézus szavát, az ő ma is hirdetett igéjét. A második lehetséges húsvéti magatartás Péter bizonytalan rácsodálkozása (Jn 20,6). Ő nem sír, hanem lázasan kutat. Nem áll kívül, ellenkezőleg, rohan a sírhoz. Zihálva fújtat. A fiatalabb és fürgébb lábú János - a szeretett tanítvány - ugyan előbb ér oda, mégis Péter mászik be elsőnek az üregbe. Mert ő mindig az élen akar járni. Ott, az üres sírt látva azonban elfogy a tudománya. Tágra nyílt szemmel csak néz, szemlél, csodálkozik. A görög szöveg a teórein igét használja itt Péter szemlélődő csodálkozására, amelyből a mi teória szavunk is származik. Péter az a tanítvány, aki elméleteteket gyárt, aki - Máriához hasonlóan - emberi magyarázatokat keres. De az ő fantáziája is szűknek bizonyul. Hiszen lehet-e akár a halált, akár az életet csak biológiailag szemlélni? Tudományunkkal és elméleteinkkel csődbe jutunk. Növekedhetünk ismeretben, lehet sokak által megcsodált lexikális tudásunk - ha nincs meg bennünk a gyermeki hit rácsodálkozása, ugyancsak kívülállók maradunk. A harmadik modellt a szeretett tanítvány testesíti meg: ő „látott és hitt” (Jn 20,8). Miért jutott el éppen ő a bizodalmas hitre? Talán azért, mert ő nem állt kívül, mint a magdalai Mária, nem is akart elméleteket, teóriákat gyártani, mint Péter, hanem teljesen átadta magát Istennek. De miért lehetett éppen ő képes erre az önátadásra? Alighanem azért, mert ő volt Mesterével a kereszt alatt is. Mária már akkor is kívül állt, Péter ott éppen a tagadás teóriáját fogalmazta meg, János azonban - Máriával, Jézus édesanyjával együtt - ott állt a golgotái kereszt tövében. Jézussal volt, szinte az utolsó pillanatig. S aki együtt van Jézussal a halálban, az lehet vele eggyé a feltámadásban is. Aki nagypénteken a legtovább kíséri Jézust, az találkozik vele legelőször húsvétkor. A bizodalmas húsvéti hitre csak nagypéntek hátterével juthatunk. Csak az értékeli igazán az életet, akit már megérintett a halál szele. Böjtnek s különösen a nagyhétnek dramaturgiája van tehát. Minden napnak, minden ünnepnek megvan a maga jelentősége. Ne maradjunk kívülállók, mint magdalai Mária. Ne akarjunk saját elméleteinkkel mindent megmagyarázni, mint Péter. Hanem járjuk végig a szeretett tanítvánnyal a Golgotától az üres sírhoz vezető utat, hogy mi is „lássunk és higgyünk” Csak így lehet boldog húsvétunk. Fabiny Tamás püspök Északi Egyházkerület
