Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-03-29 / 13. szám
2 ■m 2009. március 29. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica Mennyei Atyánk, könyörgünk hozzád, mert gyenge a hitünk, és nélküled nincs reményünk. Könyörgünk hozzád, mert a te ígéretedben bízunk. Hittel könyörgünk hozzád, mert te meghallgatsz és kivonsz minket a pusztulás gödréből, a sáros fertőből, sziklára állítod lábainkat, megerősítve lépteinket. Könyörgünk hozzád, Istenünk, vizsgálj meg és ítélj meg minket, ismerd meg szívünket és gondolatainkat, szándékainkat és céljainkat. Leplezd le álarcainkat, látszatkereszténységünket, önmagunk előtt is rejtve maradt rossz motivációinkat, és vezess minket az örökkévalóság útján! Könyörgünk hozzád evangélikus egyházunkért. Szükségünk van a te iránymutatásodra. Áldd meg és vezesd Szentlelkeddel azokat, akik egyházunk megújulásán fáradoznak! Te tégy bennünket valóban az élő kövek egyházává! Erősítsd meg, támogasd és oltalmazd a börtönlelkészeket, kórházlelkészeket, a szenvedélybetegek között szolgálókat és a cigánymisszióba elhívottakat! Könyörgünk hozzád országunkért. Ébreszd a felelősséget minden emberben a másik iránt, hogy a munkanélküliség, az elszegényedés miatt ne erősödjön fel az egymástól való elidegenedés! Kérünk téged azért is, hogy olyan politikusok kaphassanak mandátumot a vezetésre, akik az ország minden polgáráért egyformán felelősséget éreznek: akár szegény, akár gazdag, többségi vagy kisebbségi, munkaadó vagy alkalmazott, értelmiségi, munkás vagy földműves. Urunk, kérünk, add, hogy a válságból kivezető úton egységesen vállaljuk a terheket, és ha megfáradunk, te erősíts minket! Mindenható Isten, hallgasd meg néped könyörgését, és hozd el hamar országodat Jézus Krisztus által, aki veled és a Szentlélekkel él és uralkodik mindörökkön-örökké. Ámen. SEMPER REFORMANDA „...a kegyelem mégis megtesz annyit, hogy Isten előtt egészen és teljesen megigazulunk. Mert az ő kegyelme nem szóródik szerte, és nem darabolódik fel, mint az ajándékok, hanem egészen magába fogad bennünket Krisztus, a mi közbenjárónk szaváért, és mert az ajándékok is munkálkodni kezdtek bennünk.” M Luther Márton: Előszó Szent Pálnak a rómaiakhoz írt leveléhez (Szita Szilvia fordítása) www.myluther.hu BÖJT 5. VASÁRNAPJA (JUDLCA) - ZSID 2,10-15 A keresztény méltóság titka: Jézus testvérének nevez! Böjt 5. vasárnapja a 43. zsoltár 1. versétől kapta nevét: „ítélj meg, Istenem...” Felolvasott igénkben a Zsidókhoz írt levél szerzője rámutat arra, hogyan hallgattatott meg a zsoltárosnak ez az imádsága. E vasárnapon legyen ez a mi kérésünk is! Ezen a passióvasárnapnak is nevezett ünnepen ismét átéljük Urunk szavának igazságát: „Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaltok nem az én utaim - így szól az Úr1.’ (Ézs 55,8) Mennyei Atyánk igazságszolgáltatása, ítéletének véghezvitele meghalad minden emberi elképzelést, szándékot. S nem csak azokat érinti, akik kérik tőle ennek véghezvitelét. Érint minden embert, az egész teremtettséget, így személyesen minket is. Szentlelke által szeretné feltárni előttünk, hogyan történt meg ez, s hogyan bátorodhat meg általa szívünk. A levélben az Úr Jézus Krisztust - nyilván az elsősorban zsidókból lett keresztényeknek címezve - egészen sajátosan nevezi meg a szerző. Úgy, mint üdvösségünk fejedelmét, mint a hű főpapot. Leplezetlenül állítja őt elénk, főpapi dicsőségében. Az áldozatot bemutató önmagát áldozza oda értünk. „Az Úr haragja volt rajtunk, / Vakon vesztünkbe rohantunk; / Jézus lett értünk áldozat, / S ím, üdvre vált a kárhozat” - énekelhetjük így az evangéliumot (EÉ 192,3). A választott nép életében a főpap tiszte volt az áldozat bemutatása az Úr oltárán a vétkek, a bűnök eltörléséért. A végső időben azonban az, akiért és aki által van a mindenség, elküldte közénk Fiát, hogy megtörténjék a tökéletes áldozatbemutatás, s általa váljék szabaddá az út az atyai házba. így irányítja tekintetünket az apostol Krisztus keresztjére. Arra az útra, mely az értünk vállalt szenvedéseknek, bűneink miatt minket illető ítéletnek az elhordozását jelentette. S bár sokakban éppen ennek az útnak a vállalása jelentett s minden bizonnyal jelent ma is botránkozást, méltósága mégis a keresztúton, az életodaadásban teljesedik ki. Azért tudta így, hozzánk egészen mélyre hajolva megmutatni szeretetét, mert test és vér részese. Isten Fia eljött erre a földre, vállalta'emberi sorsunkat. Osztozott mindabban, ami a földi úton osztályrészül adatik számunkra. Mindjárt születésekor átélte, mit jelent a hajléktalanság, mit jelent, amikor gyilkos indulat forr körülötte. Mindebben később is, mindvégig része volt. Éhezett, szomjazott, nevetett és sírt, emberi értetlenséget, elutasítást és közönyt kellett elviselnie. Szembesült mérhetetlenül sok erőszakkal, a kísértő támadásaival, majd vállalta a szenvedés, a kiszolgáltatottság és elhagyatottság félelmetes mélységét. Megvívta a haláltusát, annak egész menetét előre látva, mindvégig hűségesen és az Atya iránti engedelmességben. Akik látták, találkoztak vele, azt mondták: éppen olyan, mint mi. Közülünk való. S mégis egyben egészen más; a levélben ezt így olvassuk: „... kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt ” (4,15b) Péter apostol erről így tanúskodik: „...Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, az Igaz a nem igazakért, hogy Istenhez vezessen minket, miután halálra adatott test szerint, de megeleveníttetett Lélek szerint’.’ (íPt 3,18) Ő, a bűntelen, a valóságos Isten mint valóságos ember szólít meg minket A VASÁRNAP IGÉJE úgy, ahogyan egyikünk sem gondolná. így szól: Testvérem vagy! Sorsközösségben vagyunk! Egy Atyához tartozunk. Neki bőven lenne oka szégyellnie minket. Igaz, a mennyei Atya családjához tartozunk. Az ő gyermekei vagyunk. Ő gondoskodik is hűséggel rólunk. Mégis hányszor elszakítjuk, megtagadjuk ezt a köteléket! Sőt úgy teszünk, mint akik nem is ismerik egymást, vagy haragban vannak. Pedig Isten nemcsak arról gondoskodik, amire a testünknek van szüksége, hanem a megszentelődésünkről is. Magához von, nem erővel, hanem az ő Leikével. S ebben a közösségben tisztul, újul, formálódik krisztusivá az élet. Élettel telhet meg ez a sorsközösség, s mi, gyermekek újra hazatalálhatunk. Ezt egyedül annak a „vér szerinti” köteléknek köszönhetjük, amelyet a Golgotán kiomlott vérével pecsételt meg irántunk Krisztus Urunk, az Isten Báránya. Hányszor gondolunk arra, talán ezekben az időkben különösképpen is, milyen jó lenne, ha valaki megértené azt az élethelyzetet, amelyben vagyunk. Ha valaki nem fölényes magasságból, hanem érző szívvel, szánakozó tekintettel, segítőkészséggel igyekezne segíteni gondjaink, bajaink közepette. íme, Urunk igazi segítő, aki nem részvétlenséggel néz ránk, mert vállalta emberi életünket minden nyomorúságával együtt. Megváltónkról így énekelünk: „Hű szíve csupa irgalom / És érző, meleg részvét. / Ha ínséget lát valahol, / Szent szeme szánva néz szét. / Ki mennynek-földnek parancsol, / A legkisebbhez úgy hajol, / Mint édes testvéréhez. // Víg énekszóval áldjuk mind / A velünk érzőt, hívet, / Ki névre, rangra nem tekint, / Csak egyet néz: a szívet; / S bár örök égi fényben él, / Mint jó barát jön, és betér / Ahhoz, ki hívja, várja.” (EÉ 384,3-4) Bár nem azért érkezett közénk, hogy életünk minden gondját, kérdését megoldja, de amit csak tőle és általa kaphatunk, egyedül abban van számunkra a legfőbb segítség. Mindenekelőtt bűnbocsátó, bűneinkből szabadító irgalmában. Ha hittel fogadjuk a golgotái kereszten hozott áldozatát, mi is új kezdetet kapunk. Halála által nem vagyunk többé kiszolgáltatva az ördögnek, bármennyire akarja is vesztünket, pusztulásunkat. A halálnak minket körülfonó rabláncát az ő életodaadása szakítja szét. Halálfélelem szorongat, ránk nehezedik a veszteség súlya, mert elszakította a halál tőlünk, akit szerettünk? Ő megszólal, és ezt mondja: „Ne félj, itt vagyok, testvérem vagy, életemet adtam érted,” és „íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28,20b). ■ Deme Dávid Imádkozzunk! Urunk! A kapernaumi századossal együtt mondjuk: „Uram, nem vagyok méltó arra, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szót szólj...” Köszönöm, Uram, hogy így szólítasz meg: testvér, testvérem. Ámen. Dicsőítünk, Krisztus, aki szenvedtél ^ Böjt ötödik vasárnapjának is jól ismert a bevezető zsoltárból származó elnevezése: Judica - „ítélj meg, Istenem, és légy pártfogóm...” (Zsolt 43,1) A 43. zsoltár szavai mintha az egyre nyilvánvalóbban a vádlók cselvetéseibe kerülő Jézus imádsága lennének. A nap evangéliumi igéje (Jn 8,46-59) azt mutatja be, ahogyan a farizeusok mesterkedései nyomán egyre többen ördögtől valónak mondják a Megváltót, miközben ő kijelenti isteni mivoltát. Az epistola (Zsid 9,11-15) ezt erősítve Jézust mint az igazi főpapot állítja elénk, aki egyszeri és tökéletes áldozatot hozott az emberért. Régi hagyomány szerint ezen a vasárnapon kezdték a naponta tartott passióprédikációk sorozatát, egyre erősebben irányítva a gyülekezet figyelmét Krisztus szenvedéstörténetére. A Dicsőítünk, Krisztus, aki szenvedtél (EÉ 199), az ünnep graduáléneke is a szenvedő Jézust állítja elénk. A hangvételben mégsem a gyász és a fájdalom uralkodik, bár a harmadik és negyedik versszak érzékletesen mutatja be a Megváltó gyötrődését. Az ének kezdőszava (Dicsőítünk) és a minden versszakot lezáró Urunk, irgalmazz nekünk! (Kyrie eleison!) inkább a szenvedő királynak mondott hódolatot fejezi ki. Ezzel az epistolai igére rímel. Az ének egy 14. századi tételben - Laus tibi, Christe - gyökerezik. Ez a szöveg az evangéliumolvasásra adott válasznak - Áldunk téged, Krisztusunk! - a bővített Változata (trópusa). Ennek továbbgondolása a második és harmadik versszak, amelyet az 1500- as évek közepén Hermann Bonnus (1504-1548) írt. Bonnus Wittenbergben tanult, majd 1531-ben, a város evangélikussá válása után Lübeckbe ment, ahol eleinte a Katherineum, a Katalin latin iskola rektora, majd a város első szuperintendense lett. Fennmaradt katekizmusa, közreműködött a rostocki énekeskönyv szerkesztésében, egyházi rendtartást írt Osnabrück városának, de minden bizonnyal énekünk megírásával alkotta a legmaradandóbbat. A dallamot Lucas Lossius (1508-ÉNEKKINCSTÁR Eged Klen diczeriinc. 1582) szerezte, aki szintén Wittenbergben tanult. Tanulmányai befejeztével ő is északabbra költözött: a lüneburgi Johannis-gimnázium tanára és az iskolához tartozó templom kántora lett. így irányította a korabeli gyakorlatnak megfelelően egységesen az iskola és a templom zeneéletét. Psalmodia címmel olyan gyűjteményt adott ki, amelyben a korábbi latin tételek közül számos antifónát, responzóriumot, himnuszt és szekvenciát közölt. Többek között ennek a széles körben elterjedt gyűjteménynek köszönhető, hogy a lutheri egyházzene rengeteg értéket őrzött meg a korábbi gregorián gyakorlatból. Énekünk dallama is egy 14. századi tételből, a már említett Laus tibiből ered. Az ének több kórusműben és orgonaműben szerepel. Egyszerű négyszólamú feldolgozását például Michael Praetoriusnál és Johann Sebastian Bachnál találhatjuk. Heinrich Schütz terjedelmesebb formában komponálta meg: ezzel zárja Máté-passióját. Az orgonás feldolgozások közül a 17. századból fennmaradt Lüneburgi tabulatúrában található tételeket, a Bach fiatalkori műveit tartalmazó Neumeister-gyűjtemény egyik darabját és Matthias Weckmann háromtételes variációját emeljük ki. A 20. századi szerzők közül többek között Helmut Bornefeld és Hans Friedrich Micheelsen írt orgonaművet erre a koráira. Énekeskönyvünk szlovák hagyományból vette át a szöveget. Az első versszak közel áll a német eredetihez, a második és a többi azonban lazábban kötődik a mintához. A versszakok száma sem egyezik a németével. Amíg az arra utal, milyen hiábavaló lenne minden Krisztus áldozata nélkül, addig a szlovák és ennek nyomán a magyar verzió inkább Krisztus szenvedésének érzékletes ábrázolására törekszik. így jut el az utolsó versszakban a ránk vonatkozó tanulságig: „Megváltónk kiomlott, drága szent vére / Mossa bűnös szívünk hófehérre! / Keresztfádra nézünk most hittel: / Országodba, kérünk, segíts el! / Urunk, irgalmazz nekünk!” ■ Finta Gergely ‘Evangélikus ÉlctS ; ú 1|| | C I .-5 ‘Evangélikus ÉletB Az Evangélikus Élet 2005., 2006., 2007. és 2008. évi lapszámai PDF formátumban letölthetők a www.evangelikuselet.hu címről.
