Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)

2009-03-22 / 12. szám

Evangélikus Élet

PANORÁMA

2009. március 22. » 9

A mottóként idézett mondattal Bél Mátyás (1684-1749), a pozsonyi német nyelvű evangélikus gyülekezet lelkipásztora válaszolt az uralkodónak, mikor meggyanúsították, hogy külföldi érdekeket szolgál, pedig ő csak szülőföldjének, szeretett Magyarországának múltját és jelenét akarta pontosan feltérképezni: nem parancsra, hanem hazaszeretettől késztetve.

Apai ágon szlovák, anyain magyar

származású, életének nagy részében (1719-1749) a pozsonyi német ajkú evangélikusok lelkészeként szolgált. Fontosnak tartotta és igény szerint váltogatta az ország anyanyelveit: magyart, szlovákot és németet; közvetítő és tudományos nyelvként használta a latint. Mindegyik nyelven adott ki vallási műveket, tankönyveket. A18. század első felében ez így volt természetes: az ország nyelveit megtanuló és szükség szerint használó értelmiség tudatát nem a származás, hanem az országhoz tartozás határozta meg: az értelmiségiek kivétel nélkül hungarusok voltak, valamennyien a Szent Korona alattvalói.

Besztercebányai tanulmányok után a hallei egyetemre ment, ahol a Jakob Spener és August Hermann Francke nevével fémjelzett úgynevezett hallei pietizmus eszméit szívta magába. Francke és társai az „Isten tiszteletére és a közhaszonra” elv szerinti bensőséges életre gyakorlati irányú képzéssel, anyanyelvi oktatással készítették fel az ifjakat. Bél Mátyás így írt Haliéból besztercebányai patrónusának: „[...] nagyobb szerencsének tartom, hogy Francke urat.hallgathatom, mintha az egész ország-világ kincsei enyimek volnának.”

Az irányzat képviselői a kegyes élet megvalósításához a Biblia közös olvasását, magyarázását és a gyakori közös összejöveteleket szorgalmazták. Az erény gyakorlása fontosabb, mint a tudás - vallották. A hitvitákat mellőzve a keresztény szeretet megélését tűzték ki célul. Mindezek érdekében (az elemi iskolától a papképzésig) átszervezték az oktatást. A hitet az iskola minden szintjén, a pap minden tevékenységében (a katekizmus tanításától a prédikációig) élménnyé akarták tenni. Szélesebb körben mindez csak anyanyelven történhetett, innen táplálkozik a pietistáknak az anyanyelvek érdekében végzett kiemelkedő tevékenysége.

A magyar nyelv tudományos vizsgálásában, magyar nyelvű könyvek kiadásában sokat fáradozott maga Bél Mátyás is (Biblia-kiadás, áhítati könyvek, tankönyv a magyar nyelv tanulásához németek számára), de számíthatott kiváló pietista társaira és tanítványaira is (Torkos András, Szeniczei Bárány György, Sartoris János, Vázsonyi Márton).

A hazai pietistaellenes lelkészek Krmann Dániel püspököt próbálták Bél ellen hangolni. Bél Mátyás viselkedéséből tanulhatunk: igazi pietistaként kerülte a vitatkozást, ő a tevékeny élet mellett kötelezte el magát. Többször leszögezte, hogy Pozsonyban nem Haliéra, hanem a Bibliára és a lutheri tanokra ügyelnek. Az ő tevékenysége ellenőrizhető, hisz az ország fővárosában, mindenki szeme láttára él - fogalmazta meg.

Példaértékű Bél Mátyás és Krmann Dániel közös Biblia-kiadása (1722) a szlovák evangélikusok számára. De az is jellemző, hogy nemcsak vigasztalta a püspököt annak vejének katolizálásakor, hanem börtönbe kerülésekor kitartott mellette, névtelenségben maradva adományokat gyűjtött számára. Jól tükrözi a helyzetet Antoni Sámuel püspök véleménye: Bél a

Bél Mátyás, a példa

„Mindig úgy tartottam, hogy a haza dicsőségét, tiszteletét és hasznát

a jó polgárnak szeme előtt kell tartania!’

maga oldalára állított sok evangélikus előkelőséget, és az ő segítségükkel (favore et admiratione politicorum) dolgozhatott. Bizonyíték erre, hogy egyre több evangélikus nemes küldte fiait a Bél által 1714-1719 között újjászervezett pozsonyi líceumba.

Bél (és a Haliéból érkezett pietisták) tevékenysége nem merült ki puszta jámborkodásban. Az iskolai tanítást és a gyülekezeti lelkigondozást átalakították, gyermekeket és felnőtteket, magukat a papokat is újfajta munkára ösztönözték. Persze más volt a feladata egy dunántúli artikuláris hely lelkészének, mint a tehetős gyülekezetekkel rendelkező északmagyarországi városi lelkészeknek. Az utóbbiaknak és tanártársaiknak biztos volt megélhetésük; délebbi területeken a szervezeti keretek kialakítása, a nagyrészt magyar nyelvű lakosság hitéleti és iskolai könyvekkel való ellátása volt a cél. A magyar nyelvű gyülekezeteket és iskolákat jó eredménnyel gondozták Bél Mátyás pietista társai, akiknek a magatartását jól jellemzi Szeniczei Bárány György fogadalma: oda megy lelkésznek, ahol szükség van rá, nem az anyagiak érdeklik.

Említsünk néhány példát a Bél Mátyás-gondozta áhítati könyvek közül! 1713-ban Johann Anastasius Freylinghausen hallei katekizmustankönyvét, 1724-ben Johann Arndt Paradicsom kertecskéjének Huszti István általi fordítását jelentette meg magyar nyelven. 1727-ben a magyar Újszövetség látott napvilágot javításaival. Ezzel szinte párhuzamosan a szlovák hívek számára tette közzé 1715-ben Arndtnak Az igaz kereszténységről írott könyvét, 1720-ban a Paradicsom kertecskéjét, 1722-ben pedig a teljes cseh nyelvű Biblia megjelenését gondozta. 1719-től a pozsonyi német gyülekezet lelkészeként már kedvezőbb volt a helyzete, mert számíthatott a német nyelvterületen megjelent könyvekre. Latin nyelvű imakönyvét kiadta németül is.

Bél Mátyás, mint a 18. század legnagyobb hatású magyarországi tudósa, tudományos tevékenységével érdemelte ki a Magyarország ékessége (magnum decus Hungáriáé) címet.

Vajon miért hagyta abba a nagy lendülettel megkezdett, magyar és szlovák nyelvű kegyességi irodalom fordítása és kiadása körüli tevékenységet? Kétségkívül szerepet játszott ebben az országos ügyek iránti elhivatottsága, annak a tudása, hogy a hazát, jó hírét tudománnyal is szolgálni kell. A németek lelkészeként napi munkájában nem nyomasztotta az anyanyelvi könyvek hiánya, idejének és energiájának egyre nagyobb részét tudományos tevékenységre fordíthatta. A magyar és szlovák hívek gondozását pietizmuson iskolázott kortársai - vele egyetértésben - végezték.

De hogyan válhatott a 18. század első felében egy evangélikus lelkész, Bécs közelében, az esztergomi prímás „szomszédjaként” nemcsak megtűrt, hanem támogatott tudományszervezővé?

Elsősorban Bél személyében találjuk meg a magyarázatot. A kivételes tehetségben és szorgalomban, szervezőkészségben, a pietistákra jellemző vitakerülésében. Nem véletlen, hogy 1725-ben a birodalmi oktatási

N O T I T I A

HVNGARIAE

NOVAE

historico geographica,

DIVISA IN PARTES QVATVOR,

Q.VAIVM

PRIMA, H V NG A RI AM CIS-DA NVBIANAM; A LTER A, TR ANS.

JMNUIANAM) TIRTJA, CIX-IIWRCAXAM l QVAATA, TAAKí-TIWSCANAM >

• Vhiuerjim XLVII1. Comitatibus Dejignatam,

E X P R O M 1 T.

Regionit Silur, Fenni nos, Montét, Campos, Fluuior. Lacus, '[bttnuu, Call, Soltqite Ingenium, Natur*: mnntra (f prodip* t l<u ólat omrltrtm Urnhnm, *tqnr hamm mom ‘ I’renmumm fif*gj/h*t»i I llluftni F*mili*H y,bt!, Ann, Of fit*, & Vkn ftiftmlui* mm,1 Sl*t*lmm tr*urn, Ormi b Ittmutu, Biti Pátiéul Citmtrflmrii 9X prdfrmtm Hiblrnm ,

Fide optima, Adcuratione fumma,

ESHICAT.

OPVS, HVCVSQVE DESIDERATVM, ET IN COMMVNE VTILE.

SACRATISS1M1S AVSPIC11S

elften VI. CAES ARIS,

ET REGIS INDVLGENTISSIMI,

M

ELABOHVI

'THI AS

Accsdv nr

BEL

SAMVEL IS Ml K O VI Nil Mappar, fingulonun Comitatuum, Mcihodo Aftronomico-Gcomctrica couciwiatef,

TO MVS PRIM vs.

VIENNAE AVSTRIAE

Ij/b JOHANNI

, Impcnß» i’AVLLI STRAVJBU Bjbliopol*.

l'ETRI van GHELIiN , Typ'grtphi Cxfatr.

anno mdccxxxv.

reform tervezésekor véleményt kértek tőle is. Ő pedig benyújtotta, mintaként ajánlotta a hallei pozitív példát. (Érdemleges választ nem kapott írására.)

A másik oldalon is toleráns személyt találunk, a pálos szerzetesből esztergomi érsekké lett Esterházy Imre prímást (1725-1745), akinek magántitkárával, Gerhard Cornelius Drieschsel Bél Mátyás nagyon jó kapcsolatot tartott fenn.

Kiemelkedő művét, a vármegyeleírásokat tartalmazó Notitia Hungáriáé novaet ma is forrásként idézik a szakemberek. Az új kutatások: Bél Mátyás levelezésének kiadása, a Notitia fogalmazványainak alapos vizsgálata, valamint emlékkönyvének dátumsorai alapján el kellett búcsúznunk attól a képtől, hogy Magyarország általa leírt területeit bejárta. Az viszont egyre világosabban kiderül, hogy milyen sikeresen toborzott társakat munkájához.

A leírásokat kiváló térképek illusztrálják. Ismerünk kérdőíveket, amelyek a vármegye elhelyezkedéséről, határairól, nevének eredetéről, címeréről, földrajzi viszonyairól, természeti kincseiről, madár- és állatvilágáról; lakosságának eredetéről, jellemzéséről, szokásairól, életmódjáról, foglalkozásáról; a vármegye településeiről, azok rangjáról, történetéről; a vármegye főúri és nemes családjairól; a vármegye területén található intézményekről, az ottani különlegességekről kértek leírást. Sok munkatársát ismerjük név szerint, a kéziratok és a levelezés lehetővé teszi a munkafolyamat rekonstruálását.

Megnyerte munkájához az uralkodó és a központi kormányszervek támogatását. Ennek persze a vallásilag széttagolt országban az lett az ára, hogy bizonyos kérdésekkel nem foglalkozhatott kiadásra készülő vármegyeleírásaiban. A politikai eseményeket csak az udvar és ä rendek kívánalmaival megegyezően említhette. Bár magyarországi tudós társaságot nem sikerült létrehoznia, a közös munkálkodás általa inspirált módon, vallási felekezeteket is egyesítve folytatódott.

1713-tól folyamatosan ösztönözte

tudós honfitársait közös munkára. Eredetileg két szálon futóan tervezte Magyarország leírását: múltját és jelenét szerette volna társai segítségével feltérképezni. Bár a múltról is adott ki részleteket (például 1718- ban a rovásírásról, 1735-től történeti forrásokat rendezett sajtó alá), legjelentősebb teljesítménye a vármegyeleírások elkészítése, a vármegyék földrajzának, történetének, földrajzi, politikai és népességi viszonyainak leírása.

1735-1747 között öt kötet jelent meg nyomtatásban, bennük Pozsony, Turóc, Zólyom, Liptó, Pest-Pilis- Solt, Nógrád, Bars, Nyitra, Hont és Moson vármegye feldolgozásával. Szepes vármegye leírását az 1723-ban kiadott mintakötet (Prodromus) tartalmazza. A többi vármegyéről készült leírás egy része teljesen készen, más része félkészen, fogalmazványokban maradt kéziratban.

A kéziratokat 1769-ben Bél özvegyétől Batthyány József kalocsai érsek vásárolta meg, kiadatásukat tervezve. Az esztergomi érsekké kinevezett Batthyánynak ez nem sikerült, a kéziratok egy részét a Duna vize eláztatta. Ma az esztergomi Főszékesegyházi Könyvtárban őrzik őket. Azóta többször történt kísérlet a kiadásra. Bél Mátyás születésének háromszázadik évfordulóján, 1984-ben megtörtént a hagyaték számbavétele, idén remélhetően a kritikai kiadás is megkezdődik.

■ Szelestei N. László