Evangélikus Élet, 2009. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)
2009-02-22 / 8. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2009. február 22. !► 3 Nagyköveti látogatás a zsinaton !► Folytatás az 1. oldalról Ezután szavazásra került sor: a zsinat lelkészi alelnökét kellett megválasztania a testületnek. Az országos jelölőbizottság előzetesen ajánlásokat kért az egyházmegyei presbitériumoktól. Négy jelölt nevét küldték be az egyházmegyék, de csak ketten vállalták a jelölést. A titkos szavazáson végül harminckilenc szavazattal Szarka Istvánt, a Fejér-Komáromi Egyházmegye esperesét, bakonycsernyei lelkészt választották meg a zsinat lelkészi alelnökének. Beiktatására a következő, májusi ülésszakon kerül majd sor. A hittanérettségi rendjéről szóló törvénymódosítás várt a következőkben a grémiumra. A 100/1997- es kormányrendelet kimondja, hogy érettségin vizsgáztató tanár csak az lehet, aki az adott vizsgatárgyat középiskolában taníthatja. Ez a kitétel vonatkozik a hittanérettségire is. Ezért kellett a következő törvényi szakaszt beilleszteni az egyház hitoktatásáról szóló törvényi fejezetbe: „Egyházi fenntartású nevelési-oktatási intézményben evangélikus lelkész, illetve egyetemi végzettségű hittantanár vizsgáztathat.” Országos bizottságok beszámolóinak meghallgatásával folytatódott a munka. Elhangzott az építési és ingatlanügyi, a gazdasági, a gyűjteményi, az oktatási és nevelési, végül a sajtóbizottság jelentése; a testület mindegyiket elfogadta. Ezek után vendéget köszönthetett dr. Korányi András, zsinatunk lelkészi elnöke. A Cseh Testvérek Egyházának képviseletében meglátogatta egyházunk törvényalkotó testületét Jaromir Plisek, a Cseh Köztársaság magyarországi nagykövete, aki magyar nyelven olvasta fel Joel Ruminak, az egyház zsinati tanácsa elnökének a köszöntő levelét. A tizedik ülésszak utolsó feladataként a zsinat egyházunk 2009. évi költségvetését tárgyalta meg. Előterjesztője Prőhle Gergely országos felügyelő volt. Bevezetőjében hangsúlyozta, hogy totális kiszámíthatatlanságban kellett elkészíteni egyházunk költségvetését, hiszen az állami költségvetés eddig már kétszer is összeomlott. A zsinat fejezetenként vitatta meg a 8 568 300 000 forintos bevételi és kiadási főösszeggel elkészített költségvetést, majd végül ötvenkét igen szavazattal és egy tartózkodással elfogadta. ■ Kiss Miklós Jubilál a vasgyári „vár'’ A Diósgyőr-Vasgyári Evangélikus Egyházközség február 15-én a vasgyári templom felszentelésének hetvenedik évfordulóját ünnepelte. Ez alkalommal került sor a felújított altemplom felszentelésére is. Az igeszolgálatot dr. Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke végezte. A 46. zsoltár igéi alapján prédikációjában kiemelte: „Várszerű formájával ez a templom ma is oltalmat jelképez, de csak Isten az »erős vár«, nála kaphatunk egyedül menedéket.” Az ünnepi istentisztelet liturgiájában D. Szebik Imre nyugalmazott püspök, Sándor Frigyes, a Borsod- Hevesi Egyházmegye esperese, valamint Molnár József, a gyülekezet lelkésze szolgált. A templom alatt található altemplom és gyülekezeti terem Hrabács Józsefről, a gyülekezet egykori felügyelőjéről kapta a nevét. A korszerűen kialakított helyiség akár száz ember befogadására is alkalmas, illetve tovább bővíthető, így a gyülekezet és a benne folyó lelki élet egy újabb „bástyája” lehet ma és a jövőben a vasgyár közepén. ■ C.I. Szarvasiak kettős ünnepe ► A Szarvas-Ótemplomi Evangélikus Egyházközség megújult imaházának oltárterét és az Ótemplomi Szeretetszolgálat kibővített szeretetotthonának új épületszárnyát szentelte fel február 15-én Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke. A hét tetőtéri szobával és egy betegszobával bővült intézmény az 1992. évi indulása óta mára negyvenkilenc férőhelyes otthonná nőtte ki magát. Az ünnep keretében Lázár Zsolt lelkész és intézményvezető ismertette az elmúlt évek fejlesztéseit. A folyamatos fejlődés fontos állomásaként értékelte a felújított gyülekezeti termet és az otthon új lakrészeinek kialakítását. Elmondta: terveik szerint a bővítés következő lépcsője a szeretetotthont az idősek klubjával összekötő épületrész elkészítése lesz. zott -, de a segítésre kinyújtott kéz szeretetmozdulatát értik az emberek. A Jézus követéséből fakadó igazi növekedés nem felfelé irányuló hatalmi törekvést jelent, hanem odafordulást a bajbajutottak és mélyben lévők felé. A Szarvason bővülő diakóniai munka Isten szeretetének kiáradása, mely képes hitelesíteni a kimondott szavakat is - zárta igehirdetését a püspök. Az ünnepen Gáncs Péter püspök Mt 13,10-17 alapján hirdette Isten igéjét. Lehet, hogy a teremből az utcára kiszűrődő hitvallás szavait nem fogja fel az, aki éppen elmegy a gyülekezeti épület mellett - fogalma-Az ünnepi alkalom szolgálataiban részt vett Ribár János, a Nyugatbékési Egyházmegye esperese, illetve köszöntőt mondott Babák Mihály, Szarvas város polgármestere is. ■ Smidéliusz András Ne szólj szám, nem fáj fejem Rengeteg bölcsesség, hosszú évszázadok tapasztalata van a címként olvasható régi magyar közmondás mögött. Az óvatos, bölcs ember még azt is tudja, hogy a hallgatás nemcsak fejfájás elleni recept, de néha aranyat is ér. Főleg akkor igaz ez, amikor a saját irháját menti az ember. Valahogy erről a nagy népi igazságról feledkezett meg dr. Pásztor Albert miskolci rendőrkapitány, amikor „felelőtlen” tárgyilagossággal kijelentette, hogy a decemberben a városban történt valamennyi rablásos bűncselekmény elkövetője cigány származású volt. Lett is erre hatalmas zajongás, megszólalt a miniszterelnök, az ombudsman, ilyen-olyan jogvédő, társadalmi és emberbarát szervezetek képviselői, parlamenti atyák és anyák. Draskovics Tibor rendészeti miniszter sem tétlenkedett, jó impulzust adva a bűnözők boldog társadalmának felfüggesztette hivatalából a „gyűlöletbeszéd-gyanús” rendőrkapitányt. A történet folytatását ismerjük. Én úgy tudtam, hogy a demokrácia azt jelenti, hogy van szólásszabadság, a tényekről szabadon lehet nyilatkozni. Még Bibótól tudom, hogy a demokrata nem fél, mert a demokratikus társadalom nyitottságot, szabadságot és emberi méltóságot garantál. Ja, és még egyebek mellett egy nagyon fontos dolgot: a békés, tisztességes emberek biztonságát, nyugalmát, életük, vagyonuk, egészségük védelmét. Minden filozófiai eszmefuttatás nélkül talán ez lenne a jogállam feladata. Sajnos, régóta vannak igen komoly jelzések itt Romániában is, de legalább annyira nyomatékosan az anyaországban is, hogy ennek a jogállami feladatnak, kötelességnek a teljesítése sehogy sem sikerül. Az emberekben, a társadalomban kialakult általános vélemény, hogy a hatóságok, az adókból fenntartott bűnüldöző szervek képtelenek szavatolni, megőrizni a tisztességes emberek biztonságát, épségét, békéjét. Sőt egyre inkább úgy látjuk - természetesen magamat is beleértve -, hogy hatóságaink lassan a bűnözőket védik a társadalom békés rétegeivel szemben. Az elmúlt napokban Ambrus Attilának, a Brassói Lapok főszerkesztőjének vezércikkét olvastam, melyben konkrét adatokkal támasztja alá azt, hogy a romániai börtönökben csak a kisstílű tolvajok, a „tyúktolvajok” maradnak bezárva. A nehézfiúkat, a kemény rablógyilkosokat és hasonló kaliberű bűnözőket ilyen-olyan ürüggyel - egészségi probléma, jó magaviselet — elengedik. A veszprémi kézilabda-játékos, a román Marian Cozma halálával új fordulatot vettek a dolgok. Ahelyett, hogy Pásztor Albert rendőrkapitány kijelentését értelmesen, tárgyilagosan, indulatmentesen elemezte volna a felsőbbség, és komoly cselekvési programmal igyekezett volna megvédeni a társadalmi békét, elindított egy jókora hisztériarohamot, a helyzet egész régiónkban pattanásig feszült. Marian Cozma tragikus halálával azonban megtört a hallgatás, az ostoba magyarázkodás, a mellébeszélés. Az emberek kezdték világosan kimondani, ami a szívükön volt és van. A román sajtó pedig, ellentétben a magyarországival, keményen kipakolt, a nyers tényeket nevén nevezve telekürtölte a világot, jól felszítva a hangulatot. ÉGTÁJOLÓ Végre itt Romániában - de Magyarországon is - ki kell mondani, hogy a kés csontig hatolt, hogy az egész társadalom ebben a pillanatban egy robbanni készülő időzített bombához hasonlít. Ilyenkor mint felelős egyházi vezető, mint hívő keresztény ember úgy érzem, szólnom kell, de szólnia kell az egyháznak is, hiszen - amint Babits írta a Jónás könyvében - azt mondta az Úr a prófétának: „Kelj fel és menj / Ninivébe, kiálts a Város ellen!/Nagy ott a baj, megáradt a gonoszság: / szennyes habjai szent lábamat mossák!’ Hivatásunk kötelez bennünket szólásra, mert a hallgatás, Babitsnál maradva, vétkesekkel való cinkosságot jelent. Még maga Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is hivatalosan kimondta nagy felismerését, hogy a „veszprémi eset drámai következményekkel járhat” Én csak annyit tennék hozzá, hogy a veszprémi eset csak a jéghegy csúcsa, mert ott van Olaszliszka, Makó, az erdélyi Apáca, Tatrang esete, és még sorolhatnám. Vége kell, hogy legyen a szőnyeg alá söprés káros stratégiájának. Attól, hogy nem lehet nyíltan beszélni egy problémáról, az még nem tűnik el, nem szűnik meg, sőt búvópatakként hatványozott erővel tör fel. Egyetértek Szikinger István alkotmányjogásszal, aki 2007-ben egy konferencián kijelentette, hogy létezik olyan fogalom, hogy „cigánybűnözés”. A régi rendszer bűnüldöző szervei ezt objektív tényként használták. A Nézőpont Intézet 2008 nyarán végzett reprezentatív felmérésének eredménye azt mutatja, hogy a magyar lakosság kilencvenegy százaléka szerint is létezik cigánybűnözés. Igenis van cigánybűnözés, úgy, ahogy van magyar-, román- stb. bűnözés is. A lényeg az, hogy ennek kimondása azonban ne teljen meg rasszista indulattal, gyűlölettel, hanem lehetőleg tisztességes figyelemfelkeltés legyen egy olyan problémával kapcsolatban, amelyet meg kell oldani, amely nem tűr halasztást. Örvendtem annak, hogy Draskovics úr megvédte az enyingi, veszprémi vagy mit tudom én milyen roma közösségeket a tömegharagtól, a lincseléstől, de legalább ennyire örvendenék, ha a tisztességes, jogkövető polgárok - akár magyarok, akár cigányok, románok vagy mások - békességét, biztonságát és nyugalmát is megvédené, szavatolná. Mert féltem országaink belső, társadalmi békéjét, nyugalmát, aggódom gyermekeink, asszonyaink, idős embertársaink biztonságáért, testi épségéért. Szeretnék gyermekeimmel együtt este is nyugodtan sétálni Bukarest vagy Budapest utcáin. A Magyar Gárda-vitába nem kívánok beleszólni, mégis felvetődött bennem - és másokban is - a kérdés, hogy vajon ez a mozgalom vagy a gombamód szaporodó különböző ön- és nemzetvédelmi mozgalmak nem annak jelzői-e, hogy valami nincs rendben társadalmunkban. A cigánybűnözés kérdésében végre el kell indulni a konkrét és hatékony cselekvés és megoldás útján. Mert beszélni, azt tudunk, a politikai retorikának jobb- és baloldalt se vége, se hossza, virágzik az etnobiznisz, EU-projektek garmadával vannak, amelyekből végül semmi sem lesz. Csodálkozunk, hogy a cigányságon belül újratermelődik a társadalmi, anyagi leszakadás, kialakul egy tradicionális bűnözési szubkultúra, egy furcsa fogékonyság az erőszakra és ezzel szemben a munkához, művelődéshez való elutasító, negatív viszony. Megoldás - szerintem - van, de óriási anyagi, szellemi, lelki, sőt politikai áldozatot követel, empátiát, tisztességes megoldási szándékot, rendet és törvényességet, társadalmi összefogást. S talán mint keresztény, hívő emberek arról se feledkezzünk meg, hogy az életnek van egy fontos spirituális dimenziója is, a hit, a hitből fakadó szeretet és remény. Ez az a különleges többlet, amelyet mi mint egyházak, keresztény közösségek hozzá tudunk tenni ahhoz a nagy és szükséges társadalmi összefogáshoz, mely szerintem egyedül képes orvosolni a problémát. Adorjáni Dezső Zoltán püspök Erdélyi Egyházkerület FOTÓ: BANKÓ PÁL
