Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)

2008-12-14 / 50. szám

‘Evangélikus Éltó PANORÁMA 2008. december 14. 7 KÉT »SZISSZENET« AZ OXFORDI KARÁCSONYRÓL A téli fény ünnepe Bármi legyen is a céljuk azok­nak, akik szeretnék visszaszorí­tani a keresztény hagyományo­kat, most egy újabb lépést tettek felé. Oxford honatyái azzal a merész ötlettel rukkoltak elő, hogy a jó öreg karácsonyt végre ideje lenne lecserélni a „téli fény ünnepére” - a más vallásúakra való tekintettel. Egyben el is nyújtanák az „ünnepet”, amely így november közepétől január elejéig tartana. A névváltoztatást azzal indo­kolták, hogy az új mennyivel fi- gyelemfelkeltőbb és exkluzí­vabb. Be is váltotta a hozzá fű­zött reményeket, hiszen való­ban figyelmet váltott ki - felhá­borodás és tiltakozás formájá­ban. A dolog pikantériája, hogy a módosítás a zsidó és az iszlám vallás követőinek sem nyerte el a tetszését, így a keresztények a más vallásúakkal együtt tilta­koztak az ateista agyszülemény ellen. A kereszténység visszaszorítá­sa a vallásszabadság nevében? Kicsit nevetségesen hangzik. De mi lesz a következő lépés? Vajon a templomi harangszót mikor perelik be csendháborításért? ■ Puchard Balázs Az oxfordi önkormányzat úgy döntött, hogy eltöröl mindenfajta utalást a karácsonyra: december 25-e és az azt követő időszak a „téli fény ünnepe" nevet fog­ja viselni. Eddig a hír. Felbolydult Oxford. Tiltakoznak a keresztények, hogy elvesztik az identitásukat. Felszisszentek a helyi zsidó közösség tagjai, akik szerint fontos, hogy fenn­tartsák a brit karácsony hagyományát. Megszólalt a az oxfordi muzulmán tanács elnöke is, hiszen „az iszlám hívők és más vallások követői is örömmel vár­ják a karácsonyt, amelyet nem lehet egy tollvonással eltörölni". A hírt felkapja minden valamirevaló médium. Egyesek fejcsóválva, mások csámcsogva közlik Van, aki botrányt kiált, és van, aki értetlenül áll az eset előtt. Napok óta foglalkoztat az ügy. Kavarognak ben­nem az érzések és~a gondolatok. Mit tegyünk? Elke­seredjünk? A szekularizáció oly mértékű, hogy las­san leírják az egyházakat. Fia már a karácsony sem számít... Álljunk be a tiltakozók sorába, és protes­Merre tartunk? táljunk? Követeljük a keresztény ünnep és a kulturá­lis tradíció megbecsülését? Vagy ne foglalkozzunk vele, furcsa kuriózumnak tekintve az egészet (hiszen nem ez az első váratlan esemény a szigetország­ban)? Mi a teendő? A fény ünnepe és karácsony. Micsoda leértékelés, micsoda bagatellizálás - így az első reakciók. De ha felelevenítjük történeti ismereteinket, valami nagyon elgondolkodtat: amikor a kereszténységnek a Római Birodalomban való inkulturációjával kapcsolatosan kérdés volt, hogy mikor is ünnepeljék Jézus születését, az egyház zseniálisan döntött. Volt ugyanis egy igen népszerű ünnep, a téli napforduló, a nagy Mars ün­nepe, a legyőzhetetlen Nap (Sol invictus) ünnepe. A természetben ekkor „derül ki", hogy a sötétség nem nyeli el a világosságot, az éjszakák elkezdenek rövi­dülni, a nappalok pedig hosszabbodni. A fény ünnepe volt alkalmas arra, hogy a keresz­ténység - kapcsolódva az adott kultúra világához - elmondja: a legyőzhetetlen nap maga Jézus Krisztus. Megszületett, megjelent a világban, vége a sötétség hatalmának. 0 maga mutatkozott be így: Jín va­gyok a világ világossága...” S tanítványait - ha va­lóban azok voltak - a világosság gyermekeinek hív­ták A fény ünnepéből Jézus születésnapja lett. Meg­született a Világosság! Eltelt húsz évszázad, s most megfordult az akkori mozdulat, Jézus születésnapját egy angliai városban a fény ünnepévé tették. Ne sopánkodjunk! Még akkor sem, ha fel kell ocsúdnunk a keresztény Európa és a keresztény Ma­gyarország illúziókba ringató álmából. A világosság fiai mindig kevesen voltak, mindig kisebbségben él­tek. Akkor is így volt, ma is így van. Inkább azon tör­jük a fejünket, hogy miként tudjuk igazán ünneppé tenni karácsonyt, Krisztus születésnapjává. Mert az oxfordi minta éppen olyan rossz, mint a világot ura­ló kereskedelmi, fogyasztói karácsonymodell. Ne­künk azonban van jobb utunk! m Hafenscher Károly (ifj.) A TÉKOZLÓ EGYHÁZ MEGTÉRÉSE Terray László laudációja Elhangzott az Ordass Lajos-díj átadásán, Budapest-Fasor, 2008. november 28., 11.30 Illő és méltó, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház által alapított leg­rangosabb elismerést, az Ordass Lajos- díjat a kuratórium döntése alapján az el­ső alkalommal dr. Terray László, Norvégi­ában élő nyugalmazott evangélikus lel­kész testvérünk kapja. Ünnepi nap és óra ez a mai. Hosszú és nehéz út vezetett el e felemelő pillanatig, amikor Terray László testvérünk és a Magyarországi Evangélikus Egyház, ahonnan ő jött, újra egymásra talál. Figyelem! Nem Terray László érkezett vissza immáron hivatalos és ünnepi ke­retek között is a Magyarországi Evangé­likus Egyházba, hanem a Magyarországi Evangélikus Egyház érkezett vissza Ter­ray Lászlóhoz. Nem a tékozló fiú tért vissza az atyai házhoz, hanem a tékozló atyai ház - azaz a magyarhoni evangéli­kus anyaszentegyház - tért vissza hosz- szú és gazdag életpályát befutott fiához, Terray Lászlóhoz. Mert nemcsak a Kádár/Káldy-korszak „közösítette ki” őt, hanem még 2001-ben is, több mint egy évtizeddel a rendszer- változás után az alábbi szavakkal kellett méltatnom őt az Evangélikus Elet hasábja­in, a Nemzeti Kulturális Örökség Mi­nisztériuma által adományozott Károli Gáspár-díj átadása után: „Ordass Lajos el­ső biográfusának, a nemzetközi Ordass-kuta- tás koordinálójának, külföldi egyháztörténeti szimpozionok szervezőjének, a missziológia tu­dósának a hazai egyházában mintha még mindig el nem ismertség, mellőzöttség lenne osztályrésze! (A Károli Gaspár-díjat is világi fórumtól: a Nemzeti Kulturális Örökség Mi­nisztériumától kapta. Díszdoktorátust pedig a Romániai Protestáns Teológiai Fakultás adott neki Kolozsvárott 1993-ban.) Idehaza munkásságát a hivatalos egyházi elismerés hi­ányában egyedül az Ordass Lajos Baráti Kör méltányolta. Minden bizonnyal oka van an­nak, hogy a magyarországi evangélikus egyhá­zi közvélemény mind ez idáig nem ismerhette meg, hogy ki is valójában Terray László. A va­lódi rendszerváltozás egyházunkban csak ak­kor történik meg, ha az igazi értékek is fokoza­tosan a helyükre kerülnek.” Terray László 1924-ben született Mis­kolcon. A lelkészi pálya választásában nagy szerepet játszottak egykori vallás­tanárának, Weiszer Eleknek az indítása és Túróczy Zoltán püspök evangélizációi. 1946-ban szentelte őt lelkésszé Ordass Lajos püspök. 1948-ban a Lutheránus Világszövet­ség ösztöndíjával került Norvégiába. Megbetegedése, valamint a magyaror­szági kommunista hatalomátvétel miatt külföldön maradt. Norvégiában néhány éven belül letette a lelkészi szolgálathoz szükséges vizsgákat. Elsajátította a lapp nyelvet is, s tanulmányozta a laestadiá- nus ébredési mozgalmat. 1954-ben az oslói missziótudományi intézetben kapott állást a neves norvég missziológus, Olav G. Myklebust asszisz­tenseként. Tíz éven át a Norvég Evangé­likus Missziói Tanács elnöke volt. 1956 decemberétől három hónapig egy nor­vég állami bizottság tagja, amely ezeröt­száz magyar menekültet telepített át Norvégiába. 1963-ig Oslóban magyar lelkészi szol­gálatot is vállalt. Kezdettől fogva részt vett a Külföldön Elő Magyar Evangélikus Lelki­gondozók Munkaközösségének szerve­zésében, húsz éven keresztül mint ügyve­zető elnök, tíz évig pedig mint az Útitárs cí­mű folyóirat szerkesztője. 1978 és 1990 között a munkaközösség teológiai lapjá­nak, a Koinoniának a kiadójaként is dolgo­zott. Majdnem negyed századon keresztül a Norvég Egyházi Misszió által fenntar­tott, Monte Carlóból sugárzott rádiómű­sorok felelős szerkesztője, 1985-ben pedig két hónapig egyházkerületének „megbí­zott püspöke” volt. Terray László lelkészi és egyházszer­vezői munkája mellett igen kiterjedt missziológiai tevékenységet és a hazai egyházzal kapcsolatos szervezői felada­tokat is vállalt. Nevéhez fűződik a Nem­zetközi Ordass Alapítvány megszervezé­se, az Ordass-archívum létrehozása. Ordass Lajosról írt életrajza 1983-ban norvég, majd hamarosan német és a ki­lencvenes évek második felében angol nyelven is megjelent. Vajta Vilmos így méltatta munkásságát: „Neki köszönhet­jük az első életrajzot Ordass Lajosról, vala­mint a kommunista rendszerhez alkalmazko­dó hazai»hierokrácia«jellemzését. Mindezzel a magyar egyháztörténet-írás és korunk egy­házi helyzetének jövendő értékeléséhez lénye­ges alapot vetett.” Éles precizitása sokakat kényelmetle­nül érintett. Egyházvezetők vagy pozíci­óban lévők részéről megannyiszor el­hangzott, hogy „külföldre szakadt test­véreink ne akarjanak bennünket kiok­tatni, hogy miképpen kell élnie az egy­háznak a szocializmusban”. Csak a fel­színt látók fogadták el ezt az egykori okoskodást. A kifinomult hallásúak fel­ismerték benne a hatalom hangját. A fél­reállítottak, az alulmaradni tudók, a ke­reszthordozók, Krisztus rejtett egyháza, az ecclesia ab&ondita nem ezt a panelt visszhangozta akkor sem, hanem a szenvedéssel szolidáris, segítséget nyúj­tó testvéri kezet ragadta és szorította meg Terray egyes megnyilvánulásai kapcsán. Igen, ákommunizmus idején a pártál­lam és az akkori egyházi vezetők szemé­ben Terray László a megfigyelt ellenség volt: egy alkalommal a Ferihegyi repülő­téren elvették tőle a nála lévő iratokat, és tíz éven keresztül nem kapott beutazási vízumot Magyarországra. Testvéreinek és barátainak azonban távollétében is lelki tartást jelentett. A kelet-európai rendszerváltás után különösen sokat munkálkodott azon, hogy a fiatal magyar egyháztörténészek sikeresen bekapcsolódhassanak a nem­zetközi kutatás vérkeringésébe. A Buda­pesten tevékenykedő Gisle Johnson missziói lelkész életéről is könyvet írt. Másfél évtizede joggal nevezte őt Dó­ka Zoltán - Kendeh Györgyhöz hasonlóan - „egyházunk utazó püspökének”. De nemcsak Magyarországon, hanem Er­délyben is. Az ottani evangélikus gyüle­kezeteket a norvég egyház révén tudta támogatni. Munkásságát ezért honorál­ták ott tiszteletbeli doktori címmel. Az itthoniakon is rendszeresen segí­tett. Mindig ott termett, ahol baj volt. Saját nevét vagy a támogatás forrását sokszor anonimitásban hagyta. A hiva­talosaknak Terray neve a rendszerválto­zás előtt nemkívánatosként s még a rendszerváltozás után is kényelmetle­nül csengett. Mert egyházvezetőkkel diplomáciai paktumot sohasem kötött. Eddig ezért sem törhetett magának utat munkássága a hazai egyházi közvéle­ményben. Terray László szenvedélyesen az ügy­nek, az evangélium igazságának él, és ugyanakkor egészségesen hűvös tárgyi­lagossággal tudja kutatási eredményeit a nyilvánosság elé tárni. Szívóssága tiszte­letet, embersége szeretetet ébreszt ben­nünk. Megismerte Krisztus keresztjét, s ezért is tudta „felvigyázóként” ébren tar­tani bennünk a kereszthordozás nekünk adatott példáját, Ordass Lajos hitvalló életművét. A Krisztus-követésről, a ke­reszthordozásról, az egyház tegnapi vagy régi történetéről is csak az tud hite­lesen szólni, aki valamit maga is hordoz Krisztus keresztjéből. Tisztelt Püspök Urak! Igen Tisztelt Zsinat! Ünneplő Gyülekezet! Tisztelt Egybegyűltek! Az elhangzottak jegyé­ben tisztelettel jelentem, hogy a mai na­pon, ebben az ünnepi órában nemcsak az történik, hogy Terray László az övéi­hez, a saját egyházába hazaérkezett, ha­nem a Magyarországi Evangélikus Egy­ház is az „övéjéhez” visszaérkezett. Mindezek alapján megállapíthatjuk, hogy minden látszat és minden nehéz­ség ellenére a rendszerváltozás - hosszú és gyötrelmes vajúdás után - a Magyar- országi Evangélikus Egyházban is végre bekövetkezett. ■ Dr. Fabiny Tibor Karácsonyfa a Kossuth téren December 6. és 26. között jelzi idén az ünnepet az ország karácsonyfája a Par­lament előtt. A tizennyolc méter ma­gas lucfenyőt Répáshuta mellől szállí­tották különleges honvédségi szállító járművön a budapesti Kossuth térre, hogy leglátványosabb szereplője le­gyen a múlt szombaton nyílt „Mesevá­rosnak”. Ezen a napon kezdődött „az ország karácsonya", melynek megnyi­tóünnepségén a magyar Mikuláshoz lappföldi kollégája, Joulupukki is csat­lakozott. A két Mikulás egy különleges Miku­lás-egyezmény aláírását követően a gye­rekekkel közösen kapcsolta fel az ünne­pi fényeket. December 13-án óriási, két­méteres mézes süteményeket díszíthet­nek a térre látogató gyerekek. M MTI Evangélikusokkal volt közösségben Pápán a volt külügyminiszter ► Magyarország változó külföldi megítélése címmel tartott előadást a pápai Gyu- rátz Ferenc Gondolkodó Kör december elseji összejövetelén dr. Jeszenszky Géza, a Budapesti Corvinus Egyetem docense. A külügyminiszterként, majd washingtoni nagykövetként bőséges diplomáciai tapasztalatokra is szert tett evangélikus történész a helyi egyházközség gyülekezeti házában osz­totta meg gondolatait népes hallgatóságával. A közel háromórás együttlét során Je­szenszky Géza nágy ívű áttekintésben vette sorra a magyarságkép alakulásá­nak döntő mozzanatait. A 19-20. szá­zadra fókuszáló fejtegetésében minde­nekelőtt arról szólt, hogy miként veszett el az az 1848-49-es szabadságharc nyo­mán kialakult rokonszenv, amely Nyu- gat-Európában és Amerikában általáno­san jellemző volt a magyarok és személy szerint Kossuth Lajos iránt. Az előadó választott témája szem­pontjából is a II. világháborút jelölte meg mélypontnak, amelyből ugyanakkor fel­támadást jelentett az ’56-os forradalom. De egy ízben még ezt követően is ada­tott Magyarországnak egy világtörténel­mi szerep - az 1989-es rendszerváltozás amelynek rendkívül pozitív külföldi megítélését azonban a magyar társada­lom alig-alig érzékelte. Az a történész, aki 1990-ben a rend­szerváltozás külügyminisztere lett, arra a kérdésre is kereste a választ, hogy e széles körben megnyilvánult rokon­szenv miként lett oda, és csapott át a Ma­gyarország iránti ellenszenvbe. Érdekes adalék volt Jeszenszky Géza azon meglátása, hogy - nem kisebbíten­dő a magyar politikai élet szereplőinek egyértelmű felelősségét - annak idején jelentősen hozzájárult a magyar presz­tízs megromlásához például a The Times című brit lap bécsi tudósítója, H. W. Steed, illetve magyarországi tárgyú cikkeivel, írásaival a nálunk Scotus Viator írói néven ismertté vált közíró, R. W. Seton-Watson. Mégis a francia-brit-orosz „entente” és a német-osztrák-magyar-olasz „hármas szövetség” vetélkedése, illetőleg a ger- mán-szláv ellentétek elmélyülése vitte Magyarországot külpolitikai kényszer- pályára, kedvező közeget teremtve a kri­tikus, sok esetben súlyosan elfogult írá­sok megjelenéséhez. Magyarország presztízse ma nem áll túl rosszul, de túl jól sem - összegezte az előadó, hozzátéve, hogy az ország meg­ítélése nemcsak politikai és gazdasági vi­szonyoktól függ, hanem attól is, hogy miként fogadják a hazánkba érkező kül­földieket. Fontos, hogy minden magyar állampolgár érezze át, hogy az ő maga­tartása is befolyásolja az ország külföldi megítélését. ■ POLGÁRDI SÁNDOR

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom