Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)

2008-12-21 / 51-52. szám

2008. december 21-28. KERESZTUTAK lő ‘Evangélikus EletS „Tiszta szívet teremts bennem, Istenem.. A Baracskai Országos Büntetés-végrehaj­tási Intézet kápolnája felszentelésének ti­zedik évfordulója alkalmából december 9-én, kedden délelőtt ökumenikus hála­adó alkalmat tartottak az intézetben. Szénást Jonathan Sándor református börtönlelkész üdvözlő szavai után Cseri Zoltán büntetés-végrehajtási ezredes, in­tézetparancsnok köszöntötte a megje­lent vendégeket, majd Szabó István, a Du- namelléki Református Egyházkerület püspöke fejtette ki gondolatait Börtön és lelkigondozás címmel. Ezután Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Refor­mátus Egyház Zsinatának lelkészi elnö­ke tartott előadást a börtönlelkészek szolgálatáról. Spányi Antal székesfehér­vári római katolikus megyés püspök a rácsok mögötti ökumenikus lelkigon­dozói együttműködést méltatta, Schön­berger András főrabbi pedig a vallásközi együttműködésről szólt. Egyházunkat - Ittzés János elnök-püspök betegsége miatt -Jánosa Attila győri börtönlelkész képvi­selte, aki a szabadultak utógondozásáról tartott előadást. Az énekekkel tarkított elcsendesedést - amelyen a fogvatartottak képviselői is jelen voltak - B. Imre fogvatartott szava­lata zárta: Ady Endre Az Úr érkezése című versét mondta el. ■ Menyes Gyula Az egyházak képviselőinek „bevonulása” a Baracskai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetbe Líceumi tanárt is jutalmaztak Átadták a Rátz Tanár Úr Életműdíjakat ► A biológiai és ökológiai oktatás területén végzett kimagasló mun­kájáért Rátz Tanár Úr Életműdíj­ban részesült Andrássy Péter, a soproni Berzsenyi Dániel Evangé­likus (Líceum) Gimnázium, Kollé­gium és Szakképző Iskola nyugal­mazott tanára. A rangos díjat há­rom cég, az Ericsson Magyaror­szág, a Graphisoft és a Richter Ge­deon alapította 2000-ben, s olyan pedagógusok kaphatják meg - évente nyolcán -, akik sokat tet­tek a természettudományok nép­szerűsítéséért. A díjakat Kroó Norbert professzor, a Ma­gyar Tudományos Akadémia alelnöke, valamint az alapító cégek vezetői, Bogsch Erik, Bojár Gábor és Ery Gábor adták át no­vember 18-án az Akadémia dísztermében. Az ország iskoláiból 127 pályázat érke­zett, kétharmaduk vidéki intézményből - köztük a soproni evangélikus líceumból. A patinás iskola diákjai és tanárai az öreg­diákok között tisztelhetik a díj névadóját, a fasori evangélikus gimnázium egykori legendás igazgatóját, Rátz Lászlót, így kü­lönös büszkeséggel tekintenek azokra a pedagógusaikra, akik hozzá hasonlóan sokat tettek a magyar oktatás és a termé­szettudományos képzés jövőjéért. Andrássy Péter Salgótarjánban kezdte pedagógiai pályáját, több általános isko­lában is tanított, utána Nagybátonyban helyezkedett el. Dolgozott Nógrád me­gye szakfelügyelőjeként, majd a Művelő­dési Minisztérium és az Országos Peda­gógiai Intézet főelőadója lett. Sopron­ban a Roth Gyula Erdészeti Szakközép- iskolában, 1978-tól 1993-ig pedig az álla­mi, később evangélikus Berzsenyi-gim­náziumban oktatott. Nyugdíjazásáig re­gionális középiskolai felügyelőként te­vékenykedett. 1978 és 2000 között a Ki- taibel Pál középiskolai biológiai és kör­nyezetvédelmi tanulmányi verseny or­szágos, majd nemzetközi felelőse volt, 1992-től a Kitaibel Pál Környezeti Neve­lési Oktatóközpont vezetője. Publikációinak száma 289; számos or­szágos és megyei kitüntetésben részesült, közöttük az Enikő-díjban és az Aranyka­tedra Emlékplakettben. Huszonhárom tankönyv, tanterv lektorálásában vett részt, ötvenhárom fontosabb előadást tartott különböző rangos konferenciá­kon, szervezetekben. Aktív közéleti tevé­kenysége jelentősen hozzájárult a kör­nyezettudatos szemlélet népszerűsítésé­hez. Ahogy a díjra való felterjesztés záró soraiban áll: „Egész pályája a természettu­dományos nevelés, ezen belül a biológia, ökológia és környezettan tanításának fej­lesztésében, megújításában és sikeres végrehajtásában telt. A magyarországi és nemzetközi színtéren is elismert tanár- egyéniség minden tekintetben megfelel a Rátz László által ránk örökül hagyott ma­gatartásmintának és tanári szerepnek. Ta­nítványai a magas szintű szakmai tudás mellett az általa művelt és tanított tudo­mányterület iránti elkötelezettséget és alázatot is megtanulhatták tőle.” Andrássy Péter mellett idén a mate­matika területéről dr. Kálmán Attila és dr. Surányi László, a kémiatanárok közül Kró­méij Sándor és dr. Orosz Emohé, fizikából Kugler Sándomé, illetve Vastagh György, a biológiaoktatók közül pedig Stollmayer Ákosné részesült az elismerésben. 19 Kiss Dávid Bibliavetélkedő börtönökben A 2008. esztendő jelentős börtön­missziós eseménye zajlott le a Biblia évé­ben, a fogvatartottak számára megren­dezett bibliavetélkedőn. A versenyen november 30-án, 13.30 és 16 óra között az ország huszonöt büntetés-végrehaj­tási intézetében vettek részt fogvatartot­tak. Jelentkezni a börtönlelkészeknél le­hetett. Advent első vasárnapjának délután­ján szám szerint 551 elítélt kezdte meg a harminc ó-, illetve újszövetségi kérdést tartalmazó feladatlapok kitöltését. Min­den intézet első három helyezettje ré­szesült díjazásban, a jó eredményt elérő résztvevők elismerő oklevelet kaptak. Az ötlet egy fogvatartottól szárma­zott, aki idén tavasszal kezdeményezte, hogy a Biblia éve kapcsán országosan szervezzen bibliavetélkedőt a Magyar Testvéri Börtöntársaság és a Börtönlel­készek Magyarországi Szervezete. A ál­tala összeállított kérdések a nyár folya­mán jutottak el - véleményezésre - a magyarországi börtönlelkészekhez. Az immár közös konzultáción született meg a döntés, hogy a munkafüzet har­minc kérdése Mózes első és második könyvé­nek, valamint a Lukács írása szerinti evangé­liumnak és az Apostolok cselekedeteinek is­meretét tudakolja. Az országos és a helyi büntetés-vég­rehajtási intézetek parancsnokainak jó­voltából a verseny - amely felett dr. Fa- biny Tamás evangélikus püspök vállalt védnökséget - mindenütt szép és méltó körülmények között zajlott le. A Szege­di Fegyház és Börtönben Juhász Tibor ka­tolikus börtönlelkésznek öt kispap segí­tett a vetélkedő lebonyolításában, míg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bünte­tés-végrehajtási Intézetben, Nyíregyhá­zán Sztankó Gyöngyi evangélikus esperes volt a zsűri tagja. A pálhalmai börtön­ben a vetélkedő során fellépett az egy­házi kórus is. A média részéről négy helyszínen négy televíziós forgatócsoport kísérte fi­gyelemmel a bibliavetélkedőt, és készí­tett felvételt erről az Isten által gazdagon megáldott eseményről. Ide kívánkozó hír, hogy a Magyar Testvéri Börtöntársaság másik kiemelt idei programjának - a képzőművészeti pályázatnak - a beérkezési határideje le­járt, a nagyszámú pályamű kiállítása fo­lyamatban van. ■ Magyari Márton Fogságban - rácsok nélkül A cím nem vicc, és nem is képzelgés. Va­lóban voltunk abban a börtönben, ahol nemcsak rácsot nem láttunk, de szöges­drótot és magas falakat sem. Ha valaki meglátja a leonbergi (Stutt­gart) Seehaus épületegyüttesét, sok min­den eszébe juthat, csak az nem, hogy a német büntetés-végrehajtás egy kísérleti intézetével áll szemben. A domboldalra épült 17. század eleji vadászház fach­werk stílusával inkább vidéki hotelre emlékezteti az arra járókat, mint bör­tönre. De a látszat - mint sokszor - eb­ben az esetben is csal. November közepén a Magyar Testvé­ri Börtöntársaság tagjaként alkalmam nyílt csatlakozni a szervezet két vezető­jéhez, Roszík Gábor lelkészhez és Magyari Mártonhoz, akikkel együtt tanulmányi útra indultunk. A Nemzeti Civil Alap­program anyagi segítségével nyerhet­tünk betekintést az említett intézmény működésébe és hétköznapjaiba. A Seehaus épületkomplexuma 2003 óta a Németországi Testvéri Börtöntár­saság (Prison Fellowship Deutschland) által létrehozott Prisma Egyesület tulaj­Hangsúlyos a programban a nevelő célzat. Az elítélteket az intézményben működő iskolába járatják, és meglehető­sen kemény napirend betartását követe­lik meg tőlük. Erre szükség is van, hiszen a legtöbben úgy nőttek fel, hogy sem rend, sem következetesség nem volt az életükben. Ehelyett viszont bőven kap­tak rossz életpéldákat félresiklott család­jukban vagy a nevelőotthonban. Az elítélt fiatalok a börtönben jelent­kezhetnek erre a legfeljebb kétéves programra, amelybe akkor kapcsolód­hatnak be, ha erre mind a börtön, mind pedig a Seehaus vezetősége rábólint. donát képezi. Az intézmény célja, hogy segítsen fiatalkorúként elítélt raboknak a társadalomba való beilleszkedésben. A tizenöt (t-izennégy-huszonegy éves) fia­tal olyan nevelési programban vesz részt, amelyben megtanítják őket a dol­gos, becsületes életmódra, miközben a keresztény hitre is igyekeznek elvezetni. Aki a fiatalkorúak börtönéből átköltöz­het a rácsok nélküli börtönbe, gyorsan megtapasztalja, hogy nagyon magas követelményeknek kell eleget tennie - ez némelyeket vissza is riaszt. Ezek lé­nyegében a Prisma projekt alappillérei: iskolázás, szigorú napirend, családszerű lakó- közösségek, megtorlás helyett jóvátétel és ju­talmazási/elmarasztalási rend (teljesítmény­nek megfelelően). Komolyan átgondolt és minden rész­letében alaposan kidolgozott nevelő­programmal állunk szemben, amely ki­emelkedő eredményeket tud felmutatni. A fiatalkorúként elítéltek mintegy 78-92 százaléka visszaesővé válik a hagyomá­nyos börtönből szabadulva. Vagyis százból 78-92-en újabb bűncselekmé­nyeket követnek el. Ehhez képest a See­haus programját végigjáró elítéltek kö­zül mindössze tizenhat százalék vált visszaesővé. Ez szinte az egész világon egyedülálló eredmény. Az intézményt teljes egészében a né­met állam finanszírozza mint a bünte­tés-végrehajtás egy szabad formáját. Re­mélhetőleg egy nap hazánkban is nyílik majd egy ilyen rács nélküli börtön, ahol nem az a cél, hogy az emberek még job­ban megtörjenek, hanem hogy új életet kapjanak. Egy dologról még szót kell ejteni: az in­tézmény mozgatórugójáról, amely nem más, mint a Krisztusba vetett hit. Az intéz­mény összesen harmincnégy - részben fi­zetett, részben önkéntes - dolgozója kivé­tel nélkül elkötelezett Krisztus-követő. Ok hitükből fakadó feladatnak tartják az el­esett ember megsegítését. Teljes erőbedo­bással és sok imádsággal küzdenek azo­kért, akikről a társadalom lemondott, aki­ket károsnak bélyegzett. Szeretnék a kisik­lott életeket helyes vágányra terelni, mert tudják, hogy Isten egyetlen embernek sem akarja a vesztét látni, hanem mindenkit új életre hív meg. Ahol pedig ő munkálko­dik, ott a kutyából is lehet szalonna... A Magyar Testvéri Börtöntársaság ez évi tavaszi konferenciáján Piliscsabán a Seehaus alapítója és vezetője, Tobias Merckle előadást tartott szolgálatukról. Jó volt most személyesen is látni, megta­pasztalni, amit akkor megismertünk. A Magyar Testvéri Börtöntársaság Prizma Ház projekt néven elkezdte a program ma­gyarországi megvalósítását, kezdemé­nyezte az ehhez szükséges törvénymó­dosítást, melyre ígéretet kapott az igaz­ságügyi minisztertől is. Szeretnénk eb­ben az ügyben egyházunk támogatását is megkapni - ezt már részben magunké­nak is tudhatjuk - s a börtönmisszió te­rületén szolgálatunkat ezzel a nagyjelen­tőségű programmal is bővíteni. B Sághy Balázs

Next

/
Oldalképek
Tartalom