Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-10-19 / 42. szám
EVANGÉLIKUS HETILAP 73. évfolyam, 42. szám - 2008. október 19. - Szentháromság ünnepe után 22. vasárnap Ára: 199 Ft „A magyar egyházak életében még a hagyományos szerepek rögzültek. Jóllehet az istentiszteleten részt vevők nagy többsége nő, mégis a férfiak visznek vezető szerepet akár a gyülekezeti presbitériumokban, akár az országos testületekben.” *• Derék papnék dicsérete - 3. oldal „A koncertet megelőző híradások hangsúlyozták, hogy a szerző élete fő művének tekinti a hetvenperces monumentális alkotást. Az oratórium ihletője az 1956-os forradalom, amely életre szóló élményt adott az akkor huszonöt éves Szokolay Sándornak.” A megtisztító tűz - 5. oldal „De nemcsak a tényleges helyzet miatt, hanem teológiai szempontból is kétséges, hogy az úrvacsoravétel feltételének tekinthetjük-e a konfirmációt.” » Úrvacsora konfirmáció nélkül -11. oldal Rozs, kenyér és szőlő ^ 3. oldal Lelkész igazgató a Luther Otthon élén 3. oldal Biblia - teológia - ökumené 4. oldal Fókuszban a cigánymisszió ^ 4. oldal Újratemetik Jannus Pannoniust 5. oldal Ünnep Mandák Mária hagyatékában & 10. oldal SEMPER REFORMANDA „Ez a mondás (. ..hiszek egy keresztyén anyaszentegyházat...) éppúgy része a hitnek, mint más szavak. Ezért az egyházhoz értelmeddel nem férkőzhetsz közel, még ha összes szemüvegedet felteszed is. El tudja azt rejteni az ördög, betemeti botránkozással és meg- hasonlással, hogy bőven találsz rajta botránkoznivalót. S Isten is elrejtheti a gonosztettek és a mindennemű bajok mögé, hogy bolonddá téve magadat, hamis ítéletet kiáltasz reá. Mert azt akarja, hogy ne szemeddel, de hiteddel fogd fel azt. Mert azt hisszük, amit nem látunk (Zsid 11,1). Mert önmaga elől is erősen elrejtetik a keresztyén, hogy nem látja önnön szentségét és erényességét, hanem csupa hibát és gyalázatot talál magán. Hanem te, balga okostóni, hogy akarhatod a keresz- tyénséget vak értelmeddel és tisztátalan szemeddel látni?” M Luther Márton: Előszó Szent János Jelenésekről való könyvéhez (Szita Szilvia fordítása) A Lélek oázisai Hálaadás Magyarbólyon és Mohácson ► A magyarbólyi templom felújításáról három éve számolt be hetilapunk, két évvel ezelőtt pedig a mohácsi templom felszentelésének hatvanadik évfordulója adott alkalmat az ünneplésre. A baranyai „végek” evangélikusai ismét hálaadásra gyűlhettek össze ugyanezen a két helyen, csak az ünneplés oka cserélődött fel: október 12-én délelőtt a Mohács-Magyarbóly-Siklósi Társult Evangélikus Egyházközség magyarbólyi társgyülekezetében a templom felszentelésének százötvenedik évfordulója alkalmából rendeztek ünnepi istentiszteletet, délután Mohácson pedig a templom külső felújításának befejezéséért adtak hálát. Mindkét ünnepi alkalmon Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. Magyarbólyon a délelőtt megrendezett hálaadó istentiszteleten Németh Pál, a mo- hács-magyarbóly-siklósi társult gyülekezet lelkésze és Zászkaliczky Pál nyugalmazott lelkész, a magyarbólyi gyülekezet egykori pásztora végezte a liturgiái szolgálatot. Gáncs Péter püspök iKor 3,16 alapján hirdette Isten igéjét. A hálaadás lényegét érintve rámutatott, hogy az nem udvarias gesztus, nem is egyszemélyes vagy közösségi monológ, hanem párbeszéd. Olyan - Istennel folytatott - dialógus, amelynek során valóban provokatívvá válik a kérdés: „Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik?” !► Folytatás a 3. oldalon Mikeási eligazítás Országos evangélizáció a Deák téren ► Napjaink gyakran (el)igazodási pontok nélküli világában világos útmutatásként szolgál az idei országos evangélizáció mottójául választott mikeási ige: „Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj sze- retetre, és légy alázatos Isteneddel szemben.” (6,8) Zsúfolásig telt a Budapest-Deák téri templom múlt szombaton az ország minden részéből érkezettekkel. A 15. országos evangélizációt Szeverényi János nyitotta meg, akit egyébként napra pontosan öt évvel korábban, a 2003. évi evangélizáció alkalmával iktattak be az országos missziói lelkészi szolgálatba. Elődje, Gáncs Péter is köszöntötte az egybegyűlteket, úgy is, mint az az országos evangélizációnak kezdetektől helyet adó fővárosi templom lelkésze. Egyházunk misszióért (is) felelős püspöke arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy a népi kalendárium szerint október a magvető hava, de mi a Magvető személyében nem a földművesre, hanem Jézusra gondolunk, aki szolgálóin keresztül szeretné folytatni közöttünk a magvetést. „Remélem - tette hozzá -, ennek nyomán egyházunk életében is beköszönthet a kikelet.” Folytatás a 9. oldalon OKTOBER A REFORMÁCIÓ HÓNAPJA Bibliával a mindennapokban Megnyitó és Emlékülés - Budapest - október 114 óra ] Kulturális Gála - Budapest - október 19., 17 óra j Reformációi Istentisztelet - Pécs - október 26., 17 óra Reformációi megemlékezés - Budapest - október 3'L, ló óra, h tip;// vvww.oikumene. meot.bu Tel; 371-2690 Fax: 371-2691 j E-maíl: óik umene#meot hu | SS R « a*. sL B-éá Aí, I m m k m s dRr 9K vBk. Ire; mm m m m WÍ21 ai----....UH h n Wt ;-+ 'ftlMlIM 1APR («*«£ Békehimök M ‘EnngöäaisfieiS ©Metodista hírül JL lüj ü nka Magyar HIrup HetiVaiast +Mit akar az Isten? ■ T. Pintér Károly „Ha az Isten is úg^ akarja...” - szoktuk nagy szerényen idézőjelbe tenni kinyilvánított szándékainkat, mintegy előre is szabadkozva, ha tervünk mégsem sikerednék. Többnyire csupán az előre nem látható akadályok közbejöttének eshetőségét jelezzük e félmondattal, hiszen ha minden az elképzelésünk szerint halad, a sikeres befejezést ritkán nyugtázzuk Isten iránti hálaadással. Félreértés ne essék, nem gondolom, hogy minden emberi teljesítményben isteni „háttérmunkát” kellene feltételeznünk, a keresztények számára azonban kétségkívül nagy előny, hogy életük minden lépését egyeztethetik - sőt tervezhetik - Istennel. Ez természetesen „csupán” egy lehetőség, amelyet azonban az élő hitben járó ember mindenkor igénybe vehet. Mi több, Pál apostol rómaiakhoz írott levelének 8. fejezetében azt olvassuk, hogy „akik Istent szeretik, azoknak mindenjavukra szolgál” (Róm 8,28). Sokak kedves igéje ez a mondat, magam is gyakorta kapaszkodom bele, kivált nyomorúságosnak érzett helyzetekben. Látni vélem az olvasó arcán a mosolyt: „Nocsak? Keresztényként - nyomorúságos helyzetben? Nincs itt akkor valami ellentmondás?” Bár a szóban forgó levélrész elején Pál apostol arról ír, hogy a keresztényeket majdan az örök élet kárpótolja e világi szenvedéseikért („...a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk” - Róm 8,18), de a fejezet zárszavában folyamatosan megtapasztalható, jelen idejű vigaszt hangoztat: .....meg vagyok győződve, hogy... sem ma gasság, sem mélység (...) nem választhat el minket az Isten szeretetétől...” Ha arra gondolunk, hogy a bajban micsoda erőt tud adni embertársaink - amúgy csak ritkán kitartó - szeretete, nem nehéz belátni, hogy a teremtő Isten „garantált szeretete” milyen erőforrás a benne hívők számára. Ennél azonban többről is szó van. Kiemelt idézetünk egyes régi kéziratokban így olvasható:.....akik Istent szereti k azokat mindennel a jóra segíti az Isten...” Vagyis a nyomorúság, a próbatétel is magában hordozza a korábbi állapotnál jobb helyzetbe kerülés ígéretét. Ez végső soron valóban maga az örök élet, amelyre a keresztények útja is a testi halálon át vezet, ám mert ez a szélsőséges „helyzet” itt a földön mindenkivel csak egyetlenegyszer fordul elő, addig azoknak, akik Istent szeretik, még bőségesen nyílik alkalmuk megtapasztalni Isten szeretetét. így azt is, hogy „minden javukra szolgál"... A dolog pikantériája, hogy - Istennel ellentétben - az ember nem mindig tudja, mi szolgál a javára. Ezért aztán Isten akaratának fürkészése, illetőleg a rá való hagyatkozás mindenkor a hit próbája is. A közelmúltban került a kezembe Charles W. Colson 1975-ben írt önéletrajzi könyve, az Újonnan születtem. A szerző Richard Nixon néhai amerikai elnök tanácsadójaként „vitte el a balhét" - hetedmagával - a hírhedt Watergate-ügyben. Colson egytől három évig terjedő szabadságvesztést kapott. (Az USA-ban bizonyos ese- > tekben a bíró csupán a letöltendő börtön- büntetés „határértékeit” jelöli ki.) A Fehér Házat ekkor már elhagyó - mellesleg ügyvédi irodát vezető - Colsonnak jó esélye lett volna megúszni a börtönt, ám nem sokkal a vádemelések előtt hitre jutott... Megtérésének őszinteségét a média „természetesen” azonnal megkérdőjelezte. A vezető orgánumok egymással versengve gúnyolódtak azon, hogy milyen eredeti trükkel próbálja megpuhítani vádlói és bírái szívét. Colson története azért is rendkívül izgalmas, mert ő maga és újdonsült keresztény testvérei persze valóban könyörögtek az Istenhez azért, hogy méltányos ítélet szülessen. Ügyvédi praxisából tudta, hogy „a hatóság megtévesztésének szándékáért” legrosszabb esetben 9 hónapra számíthat, de az imák nyilvánvalóan a legenyhébb - felfüggesztett - büntetés kiszabását kérték. Mint említettem, az ítélet három évig „terjedhető”, letöltendő börtönbüntetés lett. Ez azonban nem ingatta meg hősünk hitét, aki az ítélethirdetést követően - immár a fogházból - azt kérte Istentől, hogy a kilátásba helyezett elnöki amnesztiában részesülhessen. Tudjuk, akik az Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál. Nos, utódjától „kegyelmet” csak Nixon kapott, a már elítéltek nem. Később néhányan mégis szabadulhattak - Colson még ekkor sem. O azonban továbbra is kitartóan imádkozott. Nemcsak önmagáért - másokért is. Fantasztikus imameghallgatások erősíthették hitében, eltekintve attól az apróságtól, hogy ő maga egyre reménytelenebb helyzetben volt kénytelen osztozni a maxwelli börtön fogvatartottjainak — számára is döbbenetes felismeréseket rejtő - sanyarú sorsában. Hét hónapon át hatástalan maradt volna az Isten szeretetébe vetett hit, avagy a történet arról szól, hogy lám, ezúttal egybeesett az isteni és a bírói akarat? Maradjunk annyiban, hogy Charles W. Colson már szabadulása után néhány nappal visszatért Maxwellbe, nem sokkal később pedig létrehozta azt a keresztény hálózatot, amely alapja lett a fogvatartottak legnagyobb, 1992 óta magyar tagozattal is rendelkező nemzetközi szervezetének, a Testvéri Börtöntársaságnak... Colson 1993-ban megkapta a Templeton-díjat. Más kérdés, hogy az ezzel járó egymillió dollárt (!) a börtönmisszió szolgálatára ajánlotta fel. Vagy ez ugyanaz a kérdés? Mindenesetre, amikor elhagyja ajkunkat a „ha Isten is úgy akarja” végszó, nem árt tudnunk, hogy Isten mindig az ember javát akarja. Legfőképpen azt, hogy „el ne vesszen, hanem örök élete legyen". Azért számunkra is marad feladat: például hit ahhoz, hogy ezt elhiggyük. Jut eszembe erről az a történet, amikor egy ateista túrázás közben megcsúszott a völgy fölé magasodó sziklán, és zuhanni kezdett. Egyik kezével az utolsó pillanatban sikerült megmarkolnia valami fűcsomót, de magatehetetlenül him- bálódzott ég és föld között.- Hé, van valaki odafönn?! - kiáltott kétségbeesésében, önkéntelenül az ég felé, és hallj csodát, az Isten válaszolt neki:- Én itt vagyok, fiam, miért szólítottál?- Még kérded? Alattam tátongó mélység, és csak ez a fűcsomó tart!...- Hiszed-e, hogy meg tudlak és meg akarlak menteni?- Hiszem, hiszem, csak csinálj már valamit! Mitévő legyek?- Engedd el a fűcsomót.- .. .hééé?! Van ott fenn valaki más? (Első közlés: Magyar Hírlap, 2008. szeptember 6. A Nemzetközi Testvéri Börtöntársaság kirgizisz- táni munkájáról összeállításunk a 6-8. oldalon.)
