Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-10-26 / 43. szám
‘Evangélikus ÉletS PANORAMA 2008. október 26. !► 7 asarnapja A magyar nyelvű Biblia bölcsőjénél ► Észak-Magyarországon, a Hemád völgyében fekszik a kis, ezer főt számláló település, Vizsoly. Az Árpád-kori eredetű falu nevét a reformáció korának talán legjelentősebb magyarországi szellemi és nyomdatechnikai teljesítménye, az első magyar nyelvű teljes Biblia kinyomtatása tette híressé. A község 12. századból származó református templomának is féltve őrzött kincse a Karolt Gáspár fordította Szentírás egyik eredeti példánya. Egy napsütéses októberi délutánon Sipos-Vizaknai Gergellyel, a gyülekezet egyik lelkipásztorával beszélgettünk. „Azholott valami nehézség volt az betűben vagy egy igében, vagy egy egész szentenciában, azt megmagyaráztam, hogy minden tartozás nélkül mehetne el az olvasó az olvasásban. Az fordításban éltönk, az mennyére lehetett, tiszta igaz magyar szóval, idegen szólásnak módját nem követtük, sőt inkább azmi darabosnak tetszett, vagy az zsidó, vagy az deák szólásnak módjában, annak is kimondásában az magyar nyelvnek szólásának módját követtük.” „...szabad mindennek az Isten házába ajándékot vinni. Egyebek vigyenek aranyat, ezüstöt, drágaköveket. Én azt viszem, azmit vihetek, tudniillik magyar nyelven az egész Bibliát...” (Részletek Károli Gáspárnak a kiadáshoz írt elöljáró beszédéből)- Hogyan lehet elérni, hogy a kirándulóként idelátogatók ne csak turisztikai látványosságnak tekintsék a templomot?- Sokak számára valóban nagy a kísértés, hogy csupán építészeti vagy irodalomtörténeti kuriózumot lássanak a templomba belépve vagy a kiállított Bibliát megnézve. Őket és minket, mindannyiunkat figyelmeztet a szószékkel szembeni falon olvasható, az 1400-as évekből származó latin felirat: „Quid hic stas / si non oras rotius / exi foras”, azaz „Ki itt állsz, és nem imádkozol, fordulj meg és menj ki!”- Volt-e már példa arra, hogy valakit a hely rendkívülisége úgy megérintett, hogy közelebbi kapcsolatba került a gyülekezettel vagy a református egyházzal?- Hála Istennek, nem is egyszer fordult már elő ilyen. Hadd említsek két példát. Egy debreceni házaspárnak a környéken van nyaralója; évente egyszer-kétszer volMAGTAK. HVEtWtí fOftGITTC U.'C rg;«Jf,Ar» »fW'W A. ».Ww* Mo;;; « ©rfiágbw **» A*jri fent Fghííi. " * ' - "" ■**£/** S' ,- A középkori freskókkal teli, nyugalmat árasztó templomba belépve felmerül az emberben a kérdés: vajon milyen érzés lehet e történelmi falak között szolgálni, miközben az év minden szakában hívő és nem hívő látogatók serege fordul meg az épületben?- Nagy megtiszteltetést jelent a számomra, ugyanakkor nagy felelősséggel jár. Az is különlegessé teszi az itteni szolgálatot - nyolcadik éve végzem -, hogy bár maga a gyülekezet mindössze negyvenhárom egyházfenntartót számlál, valóban több tízezernyire tehető évente az idelátogatók száma. Idén például már majdnem elérte a harmincezret - nyilván ebben szerepet játszik az is, hogy a Biblia évében az átlagosnál többen szeretnének a magyar nyelvű Szentírásnak a „bölcsőjéhez” eljutni. Az érdeklődőket naponta nem tudnánk fogadni ketten a hitvesemmel - egyben lelkésztársammal -, így nagyon sokat jelent számunkra két idegenvezető munkatárs segítsége, amelyet részben az ön- kormányzat támogatása tesz lehetővé. tak itt istentiszteleten is. A feleség katolikus, a férj pedig reformátusnak ugyan megkeresztelt, de amúgy vallását nem gyakorló volt. Ám az idő elteltével egyre sűrűbben jöttek az alkalmakra, egyre jobban beépültek a gyülekezet életébe, mígnem huszonötödik házassági évfordulójukon itt kértek templomi áldást közös életükre. A férj a gyülekezet egyik presbitere lett, most pedig a Sárospataki Református Teológiai Akadémia kateké- ta-lelkipásztori munkatárs szakára jár levelező tagozaton. A másik ilyen örömteli fejlemény az öt felnőttből álló konfirmanduscsoportunk. Zárójelben jegyzem meg: csak három- négyévente van Vizsolyban konfirmáció, így külön is hálát kell adnunk, hogy most öt felnőtt kíván élni ezzel a lehetőséggel! A csoport egyik tagja az amúgy görög katolikus idegen- vezetőnk fia.- A templomban nem csak a négyszáztizennyolc éves Károli-Bib- lia látható...- Az elmúlt századok alatt közel háromszáz kiadása jelent meg a Károli Gáspár által fordított Szentírásnak. Összegyűjtöttünk és kiállítottunk közülük néhányat; így látható itt például az 1608-as hanaui, az 1660-61-es nagyvárad-kolozsvári vagy az 1704-es kasseli Biblia egy-egy példánya is. Az időrendi sorban a legutolsó pedig mindig a legutoljára kiadott Károli-Biblia, jelen pillanatban a 2007. évi, demonstrálva ezzel azt, hogy a Biblia nem egy - jól értsük - „porosodó múzeumi tárgy”, hanem Istennek ma is és minden korban élő, ható, életeket formáló igéje.- Mindent a szemnek, de semmit a kéznek, vagy esetleg vásárolni is lehet Önöknél Bibliát?- Idén augusztustól újra áruljuk a Kálvin Kiadó által megjelentetett Szentírás- köteteket. Nagy örömünkre már közel kétszáz fogyott el - több látogatónknak ez volt élete első Bibliája! Hogy még különlegesebb legyen számukra a könyv, a kijáratnál kétféle emlékbélyegzővel lehet megörökíteni a vásárlás helyét. De hogy az első teljes magyar nyelvű Bibliával kapcsolatban is elvihető legyen egy kis emlék, a könyv első és utolsó lapjának, valamint Máté evangéliumából az egyik nyomdaívnek a re- printjét is meg lehet vásárolni. Emellett - több egyházi és világi szervezettel összefogva - ez év végére, jövő év elejére tervezzük ezer példányban újra megjelentetni a vizsolyi Biblia teljes hasonmás kiadását. Körülbelül harmincezer forint lesz az ára; a vizsolyi gyülekezetVizsoly mai lelkipásztora, Sipos-Vizaknai Gergely nél is elő lehet rá jegyezni a 46/587-512- es telefon-, illetve faxszámon vagy a vi- zsolyref@t-online.hu e-mail címen. ■ Boda Zsuzsa 1565: Károlyi Gáspár - más írásmóddal Károli - (eredeti nevén Radio, vagy Radicsics Gáspár) wittenbergi és svájci tanulmányok után elfogadta a gönci gyülekezet meghívását. 1586: pestisjárványban elveszítette feleségét és három gyermekét, ekkor határozta el a teljes Biblia magyarra való fordítását. Jelentős anyagi támogatást kapott ehhez a környék nemesi birtokosaitól: Ecsedi Báthory Istvántól, Mágócsy Andrástól és Gáspártól, Rákóczi Zsigmondtól. A fordítást többedmagával végezte, de egymaga volt a könyv gondozója, szerkesztője, sajtó alá rendezője és kiadója. A szövegekhez lapszéli jegyzeteket, a fejezetek elé pedig tartalmi összefoglalót is készített. Mágócsy András és Gáspár halála után a vizsolyi és tállyai birtokok kezelőjeként Rákóczi Zsigmond lett a bibliafordítás legfőbb patrónusa. Ő hozatta a lengyel származású Mantskovit Bálint nyomdászt Vizsolyba. A tipográfus odatelepített nyomdájában Németalföldről hozott új betűkkel, Lengyelországból beszerzett papírra nyomtatta ki a Bibliát. (A Vizsoly mellett Lengyelországba vezető kereskedelmi út is indokolja, hogy miért ezen a településen nyomtatták a könyvet.) 1589. február 18.: elkezdték a nyomtatást, amely ettől kezdve gyakorlatilag párhuzamosan zajlott a fordítással. Az elkészült fejezeteket sok esetben - szinte laponként - a Göncön tanuló Szenczi Molnár Albert vitte át gyalog a vizsolyi nyomdába. 1590. július 20.: befejezték a nyomtatást. A 2412 oldalas, mintegy hat kilogramm súlyú mű két kötetben, nyolcszáz példányban jelent meg Károli Gáspárnak az 1590. Szent Jakab havában kelt ajánlásával. A címlapon a megjelenés idejeként 1590. Boldogasszony hava olyasható. Az eredeti kiadásból ötvenkét példány maradt fenn, közülük huszonnégy külföldön van. A vizsolyi templomban látható Biblia sokáig kézbe vehető volt, miután azonban egyre több lap hiányzott belőle, üvegtárlóba került. A felbecsülhetetlen eszmei értékű vizsolyi Szentírást 2002. február 10-én ellopták, de a következő esztendő szeptemberében Komáromban, egy elhanyagolt épületben, egy tartály alatt, fóliába csomagolva megtalálták. Őrzi titkát a könyv Walkó B. György Először egyszerűnek tűnt minden: kezemben tartok egy családi Bibliát, amelyet nem a család, hanem a család régi lelkigondozója, Solymár Gábor helyi evangélikus lelkész őriz, mert rábízták, s mert csodás története van. Reszketeg betűk az 1937-es, Károli Gáspár-féle Biblia első lapján: .....életme ntő könyv, őrizze meg minden Boros utód...” A könyv az 1988-ban meghalt Boros Józsefé volt, az ő életét mentette meg az édesanya bejegyzése szerint. Nyilván megjárta a frontot, felfogott egy lövést - gondoltam. Ilyen eset gyakori volt az első világháborúban, s a másodikban sem volt ritka. A katonák szívük felett hordták Bibliájukat, s ha a gondviselés, a jószerencse is segített, a keményfedelű könyv megóvta életüket, ha eltalálták őket. Ez a kötet külön is érdekes volt ebből a szempontból, hiszen a 138. zsoltárnál roncsolódtak a lapok: „Hálaének Istennek a szükségben nyújtott segítségéért”. Már láttam magam előtt a riportot, amelyben feleleveníthetjük a bibliai csoda történetét, Borosjózsef megmenekülésének pontos históriáját. A következő lépcső a tulajdonos katonai szolgálatának dokumentálása lett volna, de a Honvédelmi Minisztérium irattárában hamar zátonyra futott az oknyomozás, hiszen rögtön kiderült: Boros nem szolgálhatott a fronton. Ugyanis 1927 szeptemberében született, tehát csak a háború befejezése után sorozhatták volna. „A magyar hatóságok sosem hívtak be kiskorúakat katonai szolgálatra, ez csak a németeknél volt szokás, s ott is csak a háború legutolsó hónapjaiban” - tájékoztatott az irattári parancsnok. Ekkor még jobban felébresztette kíváncsiságomat a rejtélyes történet. Biztos voltam benne, hogy valóban életmentő könyvről van szó, csak nem a fronton, hanem másutt történt az eset. De hol? Kiderült, hogy bár sem József, sem a bibliai csodát megörökítő édesanyja, sem a könyvet a lelkésznek átadó felesége nem él már, tovább lehet nyomozni. Él ugyanis a fia, Boros Attila, sőt unokái is vannak, tehát őket kell megkérdezni. Kicsit tartottam a riporttól, hiszen nem egyszerű a történet: miért nem a család őrzi az életmentő Bibliát? Elővárosi családi házban sokszori csengetés után nyitott ajtót egy megviselt arcú, középkorú férfi. Amikor Attila meghallotta, miért keresem, rögtön közölte, keveset tud erről az esetről. Apja szűkszavú ember volt, édesanyja pedig már sokszor nem volt teljesen tudatában annak, mit cselekszik. Maga sem tudja, miért vitte el hazulról a Bibliát. Kérdem, nem akarja-e visszakérni, hiszen igazi családi kincsről van szó. Ekkor vett újabb fordulatot a riport, hiszen a férfi keserűen legyintett: „Meghalt a fiam, nincs, aki továbbvigye a család nevét." Nincs tehát senki, aki a jövőben őrizhetné a Bibliát. Később tudom meg, hogy csúnya balesetben halt meg a fiú, a rendőrségen sem tudott semmit kideríteni az édesapa. Nem él tehát az apa, az édesanya, a feleség s a fiú sem. Attila egyedül lakik a családi házban, csak egy nagyon beteg kutya vigasztalja - meg néha a lánya, aki nem messze lakik tőle. Csoda, ha ritkán mosolyog? A férfi csak akkor derül fel, amikor gyermekkoráról mesél. Mór környéki evangélikus faluban éltek, a család módos és tekintélyes volt, a nagypapa volt a Hangya Szövetkezet helyi vezetője. „Ez fontos feladat volt, ő kezelte a kölcsönöket, a gépbeszerzéseket, a terményértékesítést” - meséli Attila, aki egyébként sokat köszönhetett a falusi evangélikus lelkésznek. „Amint befejeződött az iskoj áriak akkor” - teszi hozzá, de rögtön elkomorul, ha édesapjáról és a Bibliáról kérdezem. Elhatároztam, a végére járok a történetnek, elmegyek a faluba, ahonnan Boros József származik. Lehetetlen, hogy ennyi homály maradjon egy ilyen családdal kapcsolatban, hiszen a bibliai bejegyzés nem olyan régi, 1978-ból származik. Kollégák sokkal régebbi katonai történeteket is fel tudtak deríteni. Ha nem a fronton, akkor már a háború után történt az eset, például amikor József a málenkij robot elől bujkált, vagy esetleg ’56-ban. Fia, Attila is mesélte, hogy megsebesült a lábán, az arcán, amikor a Lágymányosiöbölben lövések érték. A faluban tehát nyilván többet tudnak minderről, őket nem sokkolhatták a családi tragédiák, s biztos beszélnek is a csodás esetről. Meséltek is, de a történet újfent furcsa fordulatot vett. József kamaszkorában egy társavai együtt kocsmai verekedésbe keveredett, megtámadta őket egy féltékeny férfi, barátja pedig agyonszúrta. A barát nagykorú volt, helyette József vállalta magára a gyilkosságot. Erre Nagyve- legen többen is emlékeznek még, arról viszont senki sem tud, hogy mi történt később Jóskával. „Elköltöztek, s Attila is csak ritkán jár haza, a házukban már mások laknak” - mesélik az öreg helybeliek. A történet itt véget is érhetne, a csoda nyilván megtörtént, de hogy miként, azt továbbra is homály fedi. Ami viszont nyilvánvaló, az a talajvesztés, az elbizonytalanodás, amely a faluból városba szakadt emberek tanácstalanságáról és kiúttalanságáról tanúskodhatna. Szomorúan mentem vissza Attilához, aki azonban - újabb fordulat - ezúttal örömmel fogadott. Ismét van állása, gondnok egy iskolában. Egyébként asztalos, de régóta nem kap munkát a szakmájában. Nem mondtam neki semmit a falubeli történetről, csak ismét megkérdeztem, nem akarja-e vissza a családi Bibliát. Ekkor egy fiókból előhúzott egy zománcfedelű Bibliát, aztán egy másikat, egy nagyobbat is. „Nehogy azt higgye, hogy Biblia nélkül élek. Az a másik jó helyen van, édesanyám akarata volt, hogy a lelkészi hivatalban legyen. Mutassák meg minél több hittanosnak” - mondta Attila. Emlékei közül csak mamája berlinerkendőjét akarja megőrizni. Nyilván nem tudja, hogy miről szól a hiányzó, elroncsolt rész a csodás Bibliában: „Ha nyomorúságban vergődöm, megelevenítesz; ellenségem haragja ellen kinyújtod kezedet, és a te jobbkezed megment engemet.” Sok a rejtély, kevés a bizonyosság, de hiszen minden csoda misztikus. A kocsmai verekedésnél történt az eset, a Biblia felfogott egy szúrást? Vagy a Lágymányosi-öbölben, amikor Boros József a A MAI VALÓ 5 1. Rfe ?♦'»*» Sriwis. « pj> AJ t &/ nA IoLa ^ * C,vOJt /I‘Í7% Cvfr-t óv-tifbi, [ ****&.tú£. te la, rögtön rohantunk hittanra, más idők szovjetek elől bujkált? Vagy ötvenhatban? Aki pontos választ adhatna, már rég nem él, de talán mindegy is. Az egyetlen bizonyosság a bejegyzés, amelynek hitelességében és jelentőségében nincs okunk kételkedni: ez „életmentő könyv”... FOTÓ: HAJNAL ÉVA
