Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)

2008-10-26 / 43. szám

8 2oo8. október 26. FÓKUSZ ‘Evangélikus ÉletB> A BIBLIA ÉVE ■ Varga Gyöngyi A kánon szó mértéket, mércét jelöl; ere­detileg mérőnádat, zsinórmértéket ér­tettek rajta. A hatvanhat ó- és újszövet­ségi könyv gyűjteménye közel ezer esz­tendő alatt született meg. A héber Biblia, amely összesen har­minckilenc könyvet foglal magába, Jé­zus Krisztus kinyilatkoztatásának gyö­kere. A Krisztus utáni 2. századig ez volt a keresztények Szentírása. Ami­kor a Krisztus utáni 1-2. században lét­rejöttek a Krisztusról szóló, apostoli tekintélyű bizonyságtételek, a keresz­tény közösségek vezetői két döntést hoztak. Egyrészről az Újszövetség újon­nan létrejött iratait a már meglévő ká­non után csatolták. Másrészről pedig elhatározták, hogy nem módosítják, nem írják át a héber Bibliát. Róm 11,18 szerint Pál apostol arra hívja fel a fi­gyelmet, hogy a kereszténység a zsidó­ságnak adott kinyilatkoztatásra épül: a szelíd olajfába vadolajfa-ágak oltattak be. Fontos látni azt is, hogy nem az ágak hordozzák a gyökeret, hanem a gyökér az ágakat... A két testamentum egymáshoz való viszonya A keresztény kánonban a két testamen­tum - vagyis végzés, rendelkezés - egy koncepcionális egységet alkot. Az első szövetség nem veszti érvényét Jézus ki­nyilatkoztatásával, ezt magának a Názá- retinek a szavai szavatolják: egy ióta vagy vessző sem veszhet el a Tóra betűi közül (Mt 5,18). Az „Ószövetség” kifejezés a történeti elsőbbségre utal, nem elavultat, túlha­ladottat jelent, hanem - mint az óbor esetében is - nemeset, jót. Természete­sen ez a megközelítés nem mindenki­nek tetszett és tetszik. Már az őskeresz­ténység időszakában jelentkeztek más vélemények is. Markion Krisztus után a 2. században azt vallotta, hogy a ke­reszténység az igazi Izrael. Ezért elve­tette a héber Bibliát, és az Újszövetség iratai közül is csupán egy válogatást tartott meg a maga „kánonjában”: azo­kat az iratokat, amelyek véleménye sze­rint kellőképpen szakítottak az Ószövet­ség teológiai gondolataival, a zsidóság útjával. Minden korban, így napjainkban is ta­lálkozunk a látens markionizmus jelei­vel. Az Ó- és Újszövetség közötti viszony meghatározása régóta foglalkoztatja a keresztény gondolkodókat. íme három gyakori megközelítési mód, amelyek sajnos önmagukban mind problémás értelmezések: 1. kontrasztmodell (az Ószövetség a törvény, ez áll szemben az Újszövetséggel mint evangéliummal); 2. relativizáló modell (az Ószövetség az Új­szövetség szolgálója, vagyis csupán typo- sa, azaz előképe); 3. evolúciómodell (az Újszövetség az abszolút mérték, jellemző séma: ígéretbeteljesedés). A két szövetség együtt mégis egy „po­lifon szimfóniát” szólaltat meg, és ha így hallgatjuk, így tekintünk rá, akkor nyil­vánvalóvá lesz, milyen szoros, szétvá- laszthatatlan összefüggés van az Ó- és Újtestamentum között. Mindazonáltal marad a kihívás: a zsidóság és a keresz­ténység két utat, két értelmezést jelent, kétféle közelítést a Bibliához. Lehet azonban tanulni egymástól. A keresz­ténységnek az a nagy előnye, hogy a zsi­dósággal „belülről” kommunikál. Az alábbiakban a zsidóság és a ke­reszténység Bibliájával kapcsolatos leg­fontosabb tudnivalókat összegzem. A zsidóság Bibliája A héber Biblia, amelyet tudományos né­ven palesztinai kánonnak neveznek, há­rom fő részre osztható: a Tórára, vagyis Mózes öt könyvére, a Próféták kánonrészére, valamint az Iratokra. A második kánon­résznél meg kell állnunk egy pillanatra. Oltvány olajfába A héber Biblia és az Ószövetség kánonja Ez józsué könyvétől Malakiásig a korai és a későbbi próféták iratait foglalja magába. Korai próféták könyveinek tartja a zsidó hagyomány Józsiiét, a bírákat, valamint ide tartozik Sámuel és a Királyok két-két könyve, mivel az ezekben az iratokban szereplő „Isten emberei” Mózeshez, a „próféta-prototípushoz” hasonló karak­tert hordoznak. A későbbi próféták könyvei az általunk prófétainak ismert könyvek: Ézsaiás, Jeremiás, Ezékiel, vala­mint a tizenkét kispróféta iratai. Érdekes módon Dániel könyve nem tartozik ebbe a csoportba, hanem az Iratok közé, mivel ez egy késői keletkezésű, apokaliptikus jellegű könyv. Az Iratok gyűjtemény magába foglalja a Zsoltárok, Jób, a Példabeszédek könyvét, az öt „ünnepi tekercset”: vagyis az Énekek énekét, Ruth könyvét, Jeremiás siralmait, a Pré­dikátort és Eszter könyvét, ezeken kívül még Ezsdrást, Nehémiást és a Krónikák két köny­vét. Az utóbbi négy irat a kánonrész utolsó csoportját alkotja; Izrael történe­tének összefoglalását olvassuk bennük. Az ünnepi tekercseket (megilloth) a zsi­dóság nagy ünnepein olvassák föl - a könyvek sorrendjében: a páskaünnepen, a hetek ünnepén, a templom lerombolá­sának emlékünnepén, szukkothkor (a sátoros ünnepen), valamint purimkor. A héber Biblia kialakulása A három kánonrész sorrendje a szuk­cesszív kánonképződés folyamatát mu­tatja, amely körülbelül ötszáz évet fog át. A Tóra az alapot, Isten kinyilatkozta­tásának magvát jelenti. Ez az öt, Mózes tekintélyével fémjelzett könyv Krisztus előtt az 5-4. században kapta meg végle­ges szövegformáját, ekkor zárták le mint első kánoni egységet. A Próféták könyvei tulajdonképpen kommentárok a Tórához; ezeket a Krisz­tus előtti 3. században gyűjtötték egybe és zárták le. Az Iratok a legkésőbbi gyűj­temény, amely a hit- és életgyakorlat könyveit tartalmazza: Isten kinyilatkoz­tatásának az egyes ember életében vissz­hangzó üzenetét. A harmadik kánonrész a hellenizmus időszaka alatt kristályosodott ki, de egyes könyvek kánoni tekintélyéről még sokáig vitáztak. Eszter könyve fennakadt a rostán: ebben egyszer sem fordul elő Is­ten neve; az Énekek éneke pedig egy pro­fán szerelmi óda. Ez utóbbit az a teoló­giai értelmezés „mentette meg”, mely szerint a könyv az Isten és népe közötti szeretetkapcsolat allegóriája. Végül Krisztus után az első században kiala­kult a végleges és hivatalos gyűjtemény a palesztinai Javnéban (Jamnia) működő rabbik, írástudók körében. A héber Biblia kánoni tekintélye A három kánonrész héber neveinek kez­dőbetűit összeolvasva - Torah, Nöbi’im, Kötubim - a TaNaK mozaikszóhoz ju­tunk. A zsidóság ezzel a kifejezéssel jelö­li Bibliáját, de használja még a széfer („könyv”) szót is. A héber Biblia három kánonrészének első említésével Jézus Sirdkßa könyvében ta­lálkozunk (Sir 38,34b-39,i). Ez a mű Krisztus előtt 190 körül keletkezett, a hé­ber Biblia könyvei közé nem került be, ezért deuterokanonikus (másodlagos ká­noni tekintélyű) iratnak nevezzük. A könyvek kánoni tekintélyének kritériumaival kapcsolatban az alábbi­akat állapítja meg Josephus, a Krisztus után az első században élt híres helle­nista zsidó gondolkodó (Contra Apio- nem 1,8): a kánonba tartozó könyvek a Mózestől Ezsdrásig terjedő időt fogják át, isteni inspiráció útján keletkeztek, szentségük révén tisztátalanná teszik a kezet, és összesen huszonkét könyvet jelentenek, a héber ábécé huszonkét szent betűjének analógiájára (i-2Sám, i-2Kir, Ezsd/Neh, 12 kispróféta, Jer/Jer- Sir, Bír/Ruth egybetartozik). A kánon mint kompozíciós egység A héber Biblia, amint ma előttünk áll, tudatos szerkesztői munka nyomát vi­seli magán. Egyes kánonrészeinek vé­gén úgynevezett epilógusokat olva­sunk; ezek a záró, összefoglaló és értel­mező gondolatok rendezik egységgé a TaNaK-ot. 5M0Z 34,10-12-ben, a Tóra végén az Egyiptomból való szabadulás mint teo­lógiai alapélmény kerül elő. Mai 3,20-24 a mózesi Tóra emlékezetét fogalmazza meg - Mózes személye párhuzamba ál­lítható Illés prófétáéval, aki Istennek nagy szószólója, és aki újra eljön majd az ígéret szerint. (Ez az ígéret kapcsolja össze az ószövetségi kinyilatkoztatást az Újszövetségével: Keresztelő Jánosban sokan az újra eljött Illés prófétát látták, Jézus pedig a megdicsőülés hegyén Mó­zessel és Illéssel együtt jelent meg.) 2Krón 36,22-23 az Iratok kánonrészét zárja le. Ebben a néhány mondatban Isten jelenlétének vigasztaló üzenete fogalma­zódik meg. A babiloni fogságból mégis van lehetőség hazatérésre: ez a soha ki nem irtható bizakodás az „új exodus” re­ménye - minden korban, minden egyes ember számára, amint ebben a könyvben a héber Biblia utolsó szava jelzi. A zsidóság Bibliája tehát nyitott a jö­vendő felé: a hazatérés gondolatában összeér Isten kegyelmes tette és az em­ber megtérése. Nem véletlen, hogy az Újszövetség tanúságtételében is megjele­nik a hazatérés, az otthonra találás távla­ta - legszebben minden bizonnyal a „té­kozló atya” példázatában. Visszatérve a kánonrészek záradékai­hoz, érdekes megfigyelnünk ezek mel­lett az egyes kánonrészek tematikus összekapcsolását is: 5MÓZ 34,9 és Józs 1,7-8.13 két egymást követő igeszakasza Józsué hivatalát mutatja be. O Mózes utóda, aki Isten szolgájaként bevezeti a népet az ígéret földjére. Mai 3,22 kk. után a héber Bibliában az első zsoltár követ­kezik. Ennek elején az Isten törvénye szerint járó emberről olvasunk; e gon­dolat Malakiás könyvének utolsó részé­ben is nagy hangsúlyt kap. A héber Biblia könyveinek tudatos egységbe rendezése abban is megmutat­kozik, hogy egy kánonrészen belül is ta­lálunk tematikus összekapcsolást. Jó példa erre Péld 31, a derék asszony dicsé­retének híres zárófejezete, amelyet Ruth, a derék asszony könyve követ a héber (palesztinai) kánonban. A keresztények Bibliája A keresztény kánon az alexandriai ká­nonra épül, amelyet más néven Septua- gintának, „hetvenes fordításnak” (LXX) neveznek. A hellenizmus időszakában a beszélt nyelv a görög lett, a héber nyelvű Bibliát a diaszpórákban élő zsidók már nem értették, ezért szükségessé vált a TaNaK görögre fordítása. Ennek legendáját az Ariszteász-levél őrizte meg. Eszerint a mózesi öt könyvet hetvenkét írástudó fordította Alexand­ria közelében, a Fárosz-félszigeten. Mi­kor elkészültek, összehasonlították a fordításaikat: csodák csodája, mind a hetvenkét szöveg megegyezett betűről betűre. Ez a legenda a Septuaginta inspi- ráltságát hivatott alátámasztani. Az alexandriai kánon mind felépítésé­ben, mind pedig a könyvek számában eltér a palesztinaitól: négy részre osztha­tó, és tartalmaz a hellenizmus időszaká­ban jobbára görög nyelven keletkezett iratokat is (például Jézus Sirákfia könyve, Salamon bölcsességei, Makkabeusok 1-2. könyve, kiegészítések Dániel és Eszter köny­véhez, Báruk könyve). Új kánonkoncepció Az új koncepció értelmében a görög nyelvű kánon a múlt-jelen-jövő rende­zőelvét követi. A Tóra (görögül Pentate- ukhosz, vagyis „öt tekercs”) itt is, mint a palesztinai kánonban, az alapot jelenti, erre épülnek a történeti könyvek (Józs, Bír, Ruth, i-2Sám, i-2Kir, i-2Krón, Ezsd, Neh, Észt), amelyek Izrael múltjának eseményeiről számolnak be. A jelen idő­síkját a bölcsességirodalom reprezentál­ja: Jób, Zsolt, Péld, Préd, Énekek. Ezek a könyvek az „időtlen” életbölcsességet tárják az olvasók felé. A harmadik ká­nonrész pedig a jövő távlatát adja; ide tartoznak a nagypróféták (Ézs, Jer, Ez, Dán) és a tizenkét kispróféta. Hasonló elv szerint épül föl az újszö­vetségi kánon is. Itt az alap a négy evan­gélium; a múltat, a történeti idősíkot az apostolok cselekedeteiről szóló könyv jelenti. A jelenre, az aktuális helyzetre szóló útmutatásokat elsősorban az apostoli levelekben olvasható tanítások hordozzák, végül a prófétai karakterű Je­lenések könyve mutatja meg a jövő távla­tát. A keresztény kánon első és utolsó könyve pedig keretbe foglalja Isten em­berekkel folytatott hosszú párbeszédé­nek történetét: a teremtéstől az új terem­tés valóságáig rajzolja meg a kinyilat­koztatás ívét. iMóz 1-2 képei, motívu­mai - ég, föld, világosság, folyó, élet fája és magának a teremtésnek az aktusa - Jel 21-22 fejezetében újra visszatérnek, mégpedig a megvalósuló Isten-ország csodálatos jeleiként. Az alexandriai kánon az újszövetségi iratokkal együtt Krisztus után 400 körül vált a nyugati egyház kánonjává, a keleti egyház csak a 7. században fogadta el ér­vényesnek. A görög fordítást alapul véve Hieronymus (Jeromos, 390-450) elkészí­tette a latin nyelvű Bibliát. A reformáció „Vissza a forráshoz!” jelszava viszont azt jelentette, hogy Luther és a reformátorok az egyház hivatalos Bibliája - a „fordítás fordítása” - helyett az eredeti nyelvek­hez (így a héber Bibliához) nyúltak vissza, amikor magyarázták, illetve nemzeti nyelvre ültették át a Szentírást. A protestáns bibliafordítások, bár meg­tartják az alexandriai kánon felépítését, a katolikus Szentírás-fordításokkal el­lentétben nem tartalmazzák a deutero­kanonikus iratokat. A szerző' az Evangélikus Hittudományi Egye­tem Ószövetségi Tanszékének docense „Érted, amit olvasol?” ► Az EvÉlet október 12-i számában bocsátottuk vitára - azonos cím­mel - Herényi István írását, arra kér­ve olvasóinkat, hogy szóljanak hozzá a bibliatanulmányozás ho­gyanjával kapcsolatban felvetett gondolatokhoz, az izgalmas szer­zői „különvéleményhez”. Eddig két reflexió érkezett; az egyiket alább, a másikat az átellenben lévő hasábokon közöljük Biblia-vasár­napi lapszámunkban. - A szerk. Gondolataim az Érted, amit olvasol? című cikkel kapcsolatban: a Biblia nem veszé­lyes könyv, a gonosz veszélyes. Nemrég egy előadó azt mondta, hogy a Biblia „hitvallás” - ezzel mélyen egyetértek. Az Útmutatót használom, az van segít­ségemre a napi áhítathoz. Voltak évek, amikor elsodródtam a Biblia mellől, amit utólag bánok. Míg dolgoztam, ro­hanás közben reggel csak az Útmutató­ban kinyomtatott rövid igéket tudtam el­olvasni, a többit nem. Mióta nyugdíjas vagyok, van időm az olvasmányokkal bővített Útmutató használatára. Nagyon jó vezetőnek tartom. Természetesen vannak szövegek, amelyeket nem értek, de mindennap találok a kijelölt igék kö­zött olyat, amely nekem szól, amelynek számomra is van mondanivalója. Általában a napi igék szinte egymásra mutatnak, az egyik felvet egy problémát, a másik adja a megoldást. Például az októ­ber 6-ai igék: „Felüdítem a fáradt lelket.(Jer 31,25) - Jézus mondja: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok..(Mt 11,28) Nekem szabadulást, békét, erőt ad az ige olvasása és az imádság. Először el szoktam olvasni egy éneket (nem tudok énekelni), azután egy isko­láskori reggeli imádságot mondok el, majd következik a Biblia olvasása az Út­mutató szerint. Az igéken elgondolko­dom, keresem a nekem szóló üzenetet, néhány szóban igyekszem gondolatban rögzíteni, például: a földiek elmúlnak, a láthatatlanok pedig örökkévalók (októ­ber 14.). Ezután imádkozom egy sok év alatt kialakult rendszer szerint. Ebben a bűnvallástól a hálaadásig másokért kö­nyörgés, a környezetemért, ébredésért, napi életünkért - és így tovább - való imádság szokott benne lenni. Szeretem az igés lapokat, fiatalko­romban egy cédulára kézzel írt, konfe­rencia végén kapott ige (Hág 2,23) meg­változtatta az életemet. ■ V.D. (Teljes név és cím a szerkesztőségben) HIRDETÉS Irányváltás Négy rendkívüli alkalom lesz a Ká- roli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának Her­meneutika Tanszéke által szervezett „Sub-klub” keretében (Budapest VIII.. Reviczky u. 4/c I. emelet, dísz­terem) november 4-től kezdve két­hetente keddenként 16 órakor. A be­szélgetéseket a házigazda, Fabiny Ti­bor tanszékvezető vezeti. A sorozat célja, hogy a hallgatók közelebbről is megismerjék humán értelmiségi­ek életútjának „irányváltását”. • November 4.: Dér Katalin (egyete­mi docens, ELTE Ókortudományi Intézet): Klasszika filológiától a Bib­liáig • November 18.: Kocziszky Éva (egye­temi tanár, Nyugat-magyarorszá­gi Egyetem Germanisztika Tan­szék): A heideggeri lételmélettől az Elet tanúságáig • December 2.: Békési Sándor (egye­temi docens, dékán, KRE HTK): A rajzfilmtől a teológiáig • December 16.: Beszélgetés egy­mással: Dér Katalin, Kocziszky Éva, Békési Sándor és Fabiny Tibor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom