Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-11-16 / 46. szám
"Evangélikus ÉletS ÉLŐ VÍZ 2008. november 16. 9 Választható... Bak Péter Életünk során hányszor és hányszor találkozunk olyan dolgokkal, amelyek kötelezőek a számunkra! Iskolába kell járni, méghozzá nem is akármeddig, legalább tizenhat, illetve tizennyolc éves korunkig. Nem is olyan régen a fiúknak kötelező katonai szolgálatra kellett bevonulniuk. Vannak persze egyszerűbb kötelező dolgok, mint például jegyet váltani a villamoson. Ezekben az esetekben sohasem fontos a döntés, hiszen nem dönthetünk másképpen; csak úgy tehetünk, ahogy kötelező. Mindezekkel szemben vannak olyan dolgok, amelyek nem kötelezőek a számunkra, magunk dönthetjük el, hogy mit teszünk vagy nem teszünk. A döntés a mi kezünkben van. Sorolhatnám a példákat oldalakon keresztül, de igazából most csak egyetlen dolgot említek: én dönthe- tem el, hogy hiszek vagy nem hiszek! Nem kötelező üdvözülni! Nem kötelező Jézus szavai szerint élni! A döntés az enyém, de nem szabad elfelejtenem, hogy a következménye is az enyém. Könnyen nyilatkozom ilyen bölcseket, így túl az ötvenen. De vajon akkor is így volt ez, amikor még csak ötvagy tizenöt éves voltam? Bizony nem! Akkor nem az én kezemben volt a döntés, hanem a szüléimében, és így természetesen a felelősség is őket terhelte. Nekik kellett arról dönteniük, hogy elvisznek-e a templomba megkeresztelni, majd később gyermek-bibliaórára, konfirmációs előkészítőre és így tovább. És ezeknek a döntéseknek sokkal böl- csebbnek kellett lenniük, mint amit ma magam megtehetek, hiszen valaki más helyett kellett választaniuk. A gyermek ezeket a lépéseket gyermekkorában nem képes maga megtenni (keresztelő?). Sok ilyen döntést kell meghoznunk gyermekeink helyett, gondoljunk csak az iskolaválasztásra, a sportolásra vagy akár arra, hogy milyen ruhát vegyenek fel. Ez utóbbi esetekben milyen könnyedén, magától értetődően döntünk: választható a ruha színe, stílusa; választható, hogy mit sportoljon a gyerek, vagy hogy melyik iskolába járjon. És bizony nem kerülhető el a döntés: nekünk kell választanunk abban is, hogy keresztény (evangélikus) szellemiségben neveljük, neveltetjük-e a gyerekünket, vagy sem. Ahogy már fentebb is írtam: Jézus útja - választható! Nem kötelező keresztény emberként élni! De nekünk, szülőknek kell viselnünk a döntés súlyát itt és most, kinek-kinek a maga korosztálya szerint (keresztelő, hittan, konfirmáció és a többi). Jó néhány generáció - elsősorban az én korosztályom körülieké - nőtt fel úgy, hogy szinte semmilyen lehetősége nem volt rendszeres hittantanulásra. A „vasárnapi iskolának”, ha volt egyáltalán, éppen csak az ébrentartást volt szabad szolgálnia. Inkább a családon vagy jobb esetben családokon belüli foglalkozásokra, együttlétekre hárult a hitoktatás feladata. Ezeket a hagyományokat továbbra is ápolni kell, de ma már ennél sokkal jobb a helyzet, hiszen az iskolákban a hitoktatás mint tantárgy - választható. A döntés a tiéd, kedves szülő! A felelősség is, akár most, akár a gyermekeinktől évek múlva elhangzó, esetleg számon kérő kérdések tekintetében. Jézus azt mondja a tanítványainak: „Menjetek el tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet...” (Mt 28,19) Nekünk ilyen feladatra nem kell vállalkoznunk, mindössze lehetővé kell tennünk gyermekeink számára, hogy egyszer majd ők is választhassanak, dönthessenek mind a maguk, mind a gyermekeik sorsáról, éppen úgy, ahogy a mi szüléink is dönteni tudtak. A lator Kerested a szere tetet költők szavában, szépelgő versekben, rózsaszín szólamokban. Kerested elhamarkodott szerelmekben, jóféle borban s tüzes táncban. Kerested messze földön, nyüzsgő városokban, a kihalt pusztán. Kerested csillagállásokban, madarak röptében, cimborák vállveregetésében, asszonyok karjai közt. Kerested aranycsörgésben, lovak vágtatásában, bazárok ócska portékáiban. Kerested, de nem találtad meg. így hát raboltál, gyilkoltál, magadnak akartál mindent. Most itt függsz egy kereszten. Gúnyolnak és köpködnek. Hol vannak most kincseid? Hol van most a vagyonod? Hol vannak szeretőid? Hol vannak cinkosaid? Hol van a szeretet, amire vágytál? Pedig meglelted! A szeretet ott vérzik melletted, veled és érted á szomszéd kereszten, egy töviskoronával a fején. Smelka Sándor Bátorító szavak a lélekhez Gondolatok egy könyvsorozat kapcsán Pünkösd közeledett éppen, az osztályom közös konfirmációja. Szerettem volna, hogy meghitt, mély együttlét teremtődjön köztünk még a nagy alkalom, az első úrvacsoravétel előtt, hogy nyitott és figyelő lelkek találkozzanak a Lélekkel, hogy az áldó igék valóban megszólaljanak belül. De nem tudtam, hogyan csináljam. Szerettem volna ajándékot is adni, mindenkinek egyedit, nem pénzért vehetőt, de nem tudtam, hogy fogjak hozzá... És akkor kezembe került egy könyv szépséges fotókkal, tűnődésekkel, tiszta gondolatokkal, ima- és zsoltárparafrázisokkal. Az alcím azt ígérte, tizenegy bátorító szót kapok, és a tartalomjegyzék szavait olvasva már éreztem, igen, erre van szükségem, hogy hiteles, szelíd legyen az együttlét, hogy együtt kerüljünk közel... ...és elkezdtünk beszélgetni a megerősödés-megerősítés lehetőségeiről. Volt persze torta, hisz a születésnap úgy az igazi, és ajándék is, mindenkinek személyre szólóan kézzel írt üzenet, merthogy ebben is segített a könyv: találtam Napraforgózsoltárt a szerelmes leányzónak, Pár-beszédet az örök ellentmondónak... Ezért adom húsvétra, karácsonyra ajándékba ezeket a könyveket azoknak, akik fontosak nekem. És olvasom őket magam is. Olvasom, ha elfog a csügge- dés, mert olvashatok bennük arról, miért jó a síróknak. Olvasom, amikor nehezen várakozom, mert olvashatok bennük a kőszikla türelméről. De olvashatok a határtalan Istenről, az érettünk határsértővé vált Krisztusról, az imáról mint Isten ölelésében való elrejtezésről; a gyermekeit féltő apa bátorságáról, az önérvényesítésről, a nincstelenség gazdagságáról, az ég vizének oldószeréről, de még a karzati oszlop mögött helyet foglaló He- ródesről vagy a hirtelen lázba hozni akaró bárányhimlő magányáról is. Válaszokat kapok és kérdéseket, imádságokat, szépséges áldásokat, sőt egyszerű és meghitt rítusokat is a hétköznapok elcsendesedéseihez. f* 1 ' Jelzotuz Tizenegy bátorító szó Megérintett az üzenet, az írásokból sugárzó mélység és derű, a fiatalokat megszólítani tudó, mesterkéletlen hang. És ahogy az Újjászületésnap című írást olvastam, már tudtam, igen, újjászületésnapot fogunk tartani az osztályban. A vizsga előtti utolsó osztályfőnöki órára mindenki hozott párnát, a katedra, az iskolapadok és a székek körön kívül kerültek. .. a földön vadvirágos terítő, rajta mécsesek, két kézi súlyzó, nyitott Biblia, tavaszi virág, kereszt... ...volt lehetőség a bizonyságtételre, a kiengesztelődésre, és olyan tapintható volt a csönd a harmincfős, nyüzsgő „több fiú, mint lány” osztályban, mint akkor, amikor egy életveszélybe került társukért imádkoztunk egyszer közösen. Mert bár a hetes nem jelentette, volt ott még Valaki ezen az újjászületésnapon... A könyv, amely inspirálta ezt az alkalmat, 2007-ben jelent meg Jelzó'tűz címmel a Luther Kiadónál Szabó Lajos szerkesztésében, szerzői evangélikus lelkészek és teológusok. Azóta tudom, vannak „testvérei” is: a karácsonyi gondolatokat megfogalmazó Fényforrás, a húsvéthoz kapcsolódó Lélegzetvétel, illetve a sorozat legújabb darabja, a kőszegi „Szélrózsa-breviárium”, a Határ menti meditációk. Magyartanár vagyok, a szó a kenyerem, nagy örömmel tölt el, ha azt tapasztalom, hogy a betű mögött ott a Lélek, a megelevenítő. így hát végtelenül hálás vagyok ezekért a könyvekért az ihlető Léleknek és azoknak, akik írták, fényképezték, szerkesztették, gondozták... ...és ajánlom mindenkinek, akit a szépség, a jóság csodásán éltet, aki szomjúhozik, mert forrásvíz ez, tiszta, az erős vár kősziklájából fakadó, és tele van láthatatlan, foghatatlan ásványok jó ízével. ■ Kiss Zsuzsanna HETI UTRAVALO Mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé. (2Kor 5,10) Szentháromság ünnepe után a 26. héten az Útmutató reggeli s heti igéi az Emberfia dicsőséges eljöttéről és az utolsó íté- _______ lé tről szólnak. Reménységgel várjuk az Úr visszajövetelét! „Hozzád vágyódik lelkem: ments meg, Uram, mert nálad keresek oltalmat.” (Zsolt 143,8; LK) Ám „ha elenyészik is a testem, szívem kősziklája te maradsz, ó, Isten” (GyLK 723)! Hiszem, hogy ő „az ítélet napján engem és minden holtat feltámaszt, és nekem minden Krisztusban hívővel együtt örök életet ád. Ez így igaz!” (Luther: Kis káté) „Mert üdvösségünk reménységre szól." (Róm 8,24) A fiúság Lelke tesz erről bizonyságot bennünk. Az utolsó ítéletet tartó Emberfia szerint „az igazak pedig az örök életre”, a számukra előre elkészített örök országba kerülnek. Amikor az irgalmasság hatféle cselekedetét megtettétek „akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg" - mondja Jézus (Mt 25,46.40). „Mert mikor Jézus elválasztja a kecskéket a juhoktól, mindenek nyilvánosan meglátják, hogy kik voltak az ő kegyes, igaz keresztyénjei, s kik voltak istentelen képmutatók, hamis keresztyének” - írja Luther. „Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát" - figyelmeztet Jézus. A végítélet viharában csak az állhat meg, aki rá alapozta az életét. „Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát." (Mt 7,21.24) O „nem középiskolás fokon” tanította Isten akaratát Hegyi beszédében, hanem isteni teljhatalommal szólt, „hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen" fin 3,16). De „aki Isten Fiát lábbal tapadja (...), és a kegyelem Lelkét megcsúfolja", az ítéletet el nem kerülheti! „Félelmetes dolog az élő Isten kezébe esni." (Zsid 10,29.31) Ezért a hamvazószerdához hasonló tartalmú bűnbánati és imanapon vegyük komolyan a terméketlen fügefára kimondott megsemmisítő ítéletet: „Vágd ki, miért foglalja a földet hiába?” (Lk 13,7) Az élő hitből fakadó jócselekedet-gyümölcsök hiánya vádol; és élünke még jövőre? Pál jó példát tár elénk:.....hitetek nőttön-nő, és az egymás iránt való szeretet gazdagodik mindnyájatokban..S emlékeztet Isten utolsó ítéletére:.....amikor az Úr Jézu s megjelenik a mennyből (...), bosszút áll azokon, akik nem ismerik Istent, és nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumának.” (2lhessz 1,37.8) S mindenek meglátják „az Emberfiát, amint a Hatalmas jobbján ül, és eljön az ég felhőin” (Mt 26,64). És akkor nyilvánvalóvá lesz, hogy ő a Messiás! Az idők végén lesz a halottak feltámadása és megítéltetése a nagy fehér trónus előtt. Azok a Krisztus-hívők, akik már korábban elragadtattak, már átmentek a halálból az életbe. De „ha valakit nem találtak beírva az élet könyvébe, azt a tűz távába vetették”, és ez a második halál (Jel 20,15). „Ó, Jézus, ama nagy napon (...)/ ítéletem reád hagyom (...), / Írd élet könyvébe nevem, / Vígy teljességre, ámen.” (EÉ 502,5) ■ Garai András En vagy te? Azt mondják, addig vagyunk gyermekek, amíg a világképünk középpontjában saját személyünk áll. Tehát ha mindent magunkhoz viszonyítunk, mérünk, ha minden nekünk jár, ha mindenhol mi vagyunk az elsők. Vagyis ha mindenki más előtt állunk. Ennélfogva mi döntjük el, hogy mikor kinek mit teszünk meg. De legfőképpen: miért. Azt mondják, akkor vagyunk felnőttek, érett személyiségek, ha életünkben meglátjuk: van úgy, hogy a másik ember fontosabb. Ha a magunk dolgai másodlagossá válnak, és előtérbe tudjuk helyezni a szüleinket, a testvérünket vagy a barátainkat. Vagy ha egy ránk osztott feladatot, amelyből nem feltétlenül csak nekünk van hasznunk, jó szívvel vég- hezviszünk. Izgalmas kérdés számomra, hogy miként lesz az akaratos és hisztis gyermekből az évek során másokat megértő és segítő felnőtt. Azt mondják, hogy az a tizenéves kor sajátos feladata, hogy kiforrjuk magunkat. De mégis mikor változunk meg? Úgy gondolom, az otthoni, családi légkör lehet a kiindulási pont. Ha felismerem, hogy miben tudok segíteni anyának, apának, akkor ez jó út. De ha egyáltalán nem is akarom őket látni, mert csak a veszekedés van, akkor az biztosan nem jó. Ha kiveszem a részem a család életéből, és bizonyos feladatokat rendszeresen ellátok, akkor ez is jó út, mert működik a gépezet. De ha rájuk vágom az ajtót, és nem segítek nekik, pedig kérik, én mégis elmegyek otthonról, akkor az biztosan nem jó. Ha képes vagyok lemondani a saját programomról a legjobb barátom kérésére, mert fontos mondanivalója van a számomra, akkor ez is jó út. De ha már nincs időm a legjobb barátomra sem, akkor az egészen biztosan nem jó. Lehet, hogy vannak olyan felnőtt fiatalok, akik valahol mégis gyermekek maradnak. Mert nem tudnak megszabadulni attól, hogy önmagukat tekintsék életük urának. Életük csupán arról szól, mit akarnak elérni és megszerezni. Számukra nem lesz gond átlépni mások problémáin, csak hogy önmagukat érvényesítsék. Az én marad a legfontosabb. A háttérhangok egy életen át így zengenek: édesanyák szomorú és elSZÓSZÓRÓ —íÚ . ó <•<5 S .Snt % ŐS 0 A , Ifiúságirovat-gazda: Balog Eszter csukló hangja, ajtócsapódások, szaladó léptek zaja a lépcsőházban... És lehet, hogy vannak olyan felnőtt fiatalok is, akik felnőtté tudnak válni. Mert átélnek olyan eseményeket, amelyek által megtapasztalják az életüket segítő, gondviselő Isten szeretetét. Majd idővel elérkeznek oda, hogy felismerjék: ez az Isten az életük Ura, vezetője, irányítója. Imádságban mindig kérhetjük Isten segítségét hétköznapi dolgainkban és legfőképp életünk döntő pillanataiban. Mindez kinyit bennünket mások felé. Figyelmesek és segítőkészek leszünk a családtagjaink iránt, barátaink és minden ember iránt. És akkor megmarad az egyensúly, a béke, a szeretet. Mert az „én” helyett bizonyos helyzetekben már a „te”, vagyis a másik lehet a fontosabb. A háttérhangok egy életen át így zengenek: „Köszönöm, gyermekem.” „De jó, hogy meghallgattál!” „Nagyon hálás vagyok neked!” „Köszönöm a segítséged...” Mi vajon melyik irányt választjuk? Melyik út adja meg igazán a lelki nyugalmat és a belső erőt? Ha találkozol egy öntörvényű emberrel, azt mondja majd neked közönyösen: „Csináld, ami jólesik. Élj úgy, ahogy akarsz.” De ha az Úristen szavára figyelsz, határtalan szeretetet tapasztalsz, mert „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." fin 3,16) O mindenét neked ajándékozta, és megadja neked nap mint nap azt, amire szükséged van. Közeledik az egyházi esztendő vége, kezdődik az új, nemsokára itt a karácsony, Jézus születésének az ünnepe. Le lehet zárni a múltat. Lehet bocsánatot kérni, és lehet megbocsátani. Lehet Istenhez imádkozni, hogy meglásd, kinek miben tudnál segíteni. Nos hát, milyen úton indulnál tovább? ■ Balog Eszter
