Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)

2008-11-16 / 46. szám

IO 2008. november ró. KRÓNIKA ‘Evangélikus ÉletS HIRDFTFS__________________________________________________________________________________________________________________________ Az Evangélikus Beimissziói Baráti Egyesület (EBBE) november 22-én, szombaton csendesnapot tart a budapest-kispesti templomban 9.30-tól 14.30- ig. Áhítattal szolgál Tamásy Tamás, előadást tart Ittzes István, úrvacsorái istentiszteleten szolgál Győri János. A nap központi témája az Ige. Lesz lehetőség hozzászólásra, ebédidőben egyszerű vendéglátást biztosítunk. A helyszín megközelítése: a 3-as metró vonalán, a Határ úttól a 42-es villamossal a harmadik megálló. A kőbánya-kispesti végállomásról a 68-as busszal szintén a harmadik megálló, a Templom térig. Istentisztelet-közvetítés a Duna Televízióban A felügyelők országos konferenciájának a révfülöpi evangélikus templomban november 9-én, vasárnap 10 órakor tartott nyilvános záró istentiszteletét a Duna Televízió november 16-án, vasárnap 10 órakor felvételről sugározza. mtv Az MTV Mai hitvallások című műsorának november 23-án, vasárnap 10.20-kor kezdődő részében dr. Kéry Lajos ortopédfőorvost, a fasori gyülekezet presbiterét, a Pesti Egyházmegye volt felügyelőjét mutat­ják be az mi-es csatornán (ismétlés az im-n 13.40-kor). Szerkesztő: Nagy László; rendező: Nemes Takách Ágnes. HIRDETÉS Felvételi felhívás Kedves Szülők, leendő Tanulóink! A Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium felvételt hirdet nyolc-, öt- és négy- osztályos tagozatára a 2009/2010-es tanévre tehetséges, jó tanulmányi ered­ménnyel rendelkező, ebben a tanévben negyedik, illetve nyolcadik osztályos ke­resztény- elsősorban evangélikus - tanulók számára. Vidéki tanulókat is várunk, ugyanis felvett diákjaink számára - szükség szerint - kollégiumi elhelyezést is tu­dunk biztosítani. November 19-én, szerdán minden érdeklődőt várunk nyílt napunkra! Ezen a napon délelőtt 9 órától a kiírt program szerint óralátogatásokra van lehetőség. 14 órától a természettudományos munkaközösség szervezésében a kémia, biológia és fizika tantárgy bemutatóira várjuk vendégeinket az adott tárgyak szaktanter­meibe. 17 órától dísztermünkben tájékoztatót tartunk iskolánkról és a felvételi el­járásról, a követelményekről az érdeklődő tanulók és szüleik részére. Felhívjuk az érdeklődők figyelmét arra, hogy gimnáziumunk idén csatlakozik az országosan egységes, úgynevezett központi felvételi rendszerhez, ezért min­den hozzánk jelentkező tanulónak a központi, általános tantervű írásbeli felvé­teli vizsgára kell jelentkeznie december 10-ig. A felvételi vizsgára előkészítő tan­folyamot is szerveztünk, melybe be lehet kapcsolódni. További információ az is­kola titkárságán vagy igazgatóhelyetteseinktől kérhető, illetve honlapunkon ol­vasható (www.fasori.hu). IIRQETÉS______________________________________________________________________________________________________________ Meghívó A Rákóczi Szövetség Thököly Imre Köre tisztelettel hív minden érdeklődőt no­vember 18-án, kedden 18 órára az evangélikus teológusotthonba (1141 Budapest, Rózsavölgyi köz 3.). Téma: Tanulmányúton a Szepességben. Védnökök: Profile Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője, ár. Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke és Kun Ferenc, a Rákóczi Szövetség alelnöke. Dísz­vendég: Zsedényi Lilla operaénekes és ikonfestő. Megnyitó: ár. Orosz Gábor Viktor, az Evangélikus Hittudományi Egyetem lelkésze. Moderátor: Czenthe Miklós, az Evangélikus Országos Levéltár igazgatója. Program: • Arató Lóránt: A szepességi tanulmányút szervezése • Pápai Attila: Késmárki helytörténeti emlékek a szlovák-magyar kulturális kapcsolatok keretében • Csizmadia Nóra, Hulej Klaudia: A „tudós" Genersich testvérek -János, Keresztély és Sámuel - munkássága a XVIII-XIX. században • Pablényi László: Neves személyiségek és családok sírja a késmárki és lőcsei történelmi evangélikus temetőben • Kasza Gábor: Tátra-kutatás és a késmárki líceum Az előadók másodéves teológiai hallgatók. ISTENTISZTELETI REND / 2008. november 16. Szentháromság ünnepe után utolsó előtti (reménység) vasárnap. Liturgikus szín: zöld. Lekció: Mt 25,31-46; 2Thessz 1,3-10. Alapige: Jer 8,3-7.13. Énekek: 502., 526. I., Bécsi kapu térde. 9. (úrv.) Balicza Iván: de. 10. (német, úrv.) Andreas Wellmer; de. 11. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; du. 6. dr. Széchey Béla; II., Hűvösvölgyi út 193., Fébé de. 10. (úrv.) Veperdi Zoltán: II., Modori u. 6. de. 3/4 11. Sztojanovics András; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 10. (úrv.) Fodor Viktor: Csillaghegy Békásmegyer, III., Mező u. 12. de. 10. (úrv.) dr. Frenkl Róbert; Óbuda, III., Dévai Bíró M. térde. 10. Hokker Zsolt; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Solymár Péter Tamás; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Smidéliusz Gábor; de. it. (úrv.) Cselovszky Ferenc; du. 6. (úrv., ifjúsági) Grendorfné Balogh Melinda; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Aradi György; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. (úrv.) Szabó Bertalan; VIII., Rákóczi út 57/a de. 10. (szlovák, úrv.) Gulácsiné Fabulya Hilda; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Szabó Bertalan; VIII., Bláthy Ottó u. 10. (Betánia Szeretetszolgálat) de. 9. Benkóczy Péter; IX., Gát utcai római katolikus templom de. 11. (úrv., énekes liturgia) Koczor Tamás; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Benkóczy Péter; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) dr. Joób Máté; de. 11. (úrv.) dr. Joób Máté: du. 6. (vespera) dr. Blázy Árpádné; XL, Németvölgyi út 138. de. 9. (családi) dr. Blázy Arpádné; Budagyöngye, XII., Szilágyi E. fasor 24. de. 9. (úrv.) Bencéné Szabó Márta; Budahegyvidék, XII., Kék Golyó u. 17. de. 10. (úrv.) dr. Bácskai Károly; XIII., Kassák Lajos u. 22. de. 10. Gáncs Péter; Zugló, XIV., Lőcsei út 32. de. n. (úrv.) dr. Varga Gyöngyi; XIV. Gyarmat u. 14. de. fél 10. dr. Varga Gyöngyi; Pestújhely, XV., Templom tér de. 10. (úrv.) Szabó B. András; Rákospalota, XV., Juhos u. 28. (kistemplom) de. 10. (úrv.) Bátovszky Gábor; Rákos­szentmihály, XVI., Hősök tere 10-11. de. 10. Börönte Márta: Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Marschalkó Gyula; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 111. de. fél 11. dr. Szabó Lajos; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. Eszlényi Ákos; Rákosliget, XVII., Gózon Gy. u. de. 11. Eszlényi Ákos; Pestszentlőrinc, XVIll., Kossuth tér 3. de. 10. Győri Gábor; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (református templom) de. 8. Győri Gábor; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Zólyomi Mátyás; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 10. (úrv.) Solymár Gábor; Budaörs, Szabadság út 75. de. 10. Endreffy Géza; Budakeszi (református templom) de. fél 9. (úrv.) Lacknemé Puskás Sára. ■ Összeállította: Boda Zsuzsa Presbiteri hétvége a Biblia évében ► Meghallod-e, megérted-e, teszed-e, szólod-e az igét? - e négy kérdéssel szó­lították meg a gyülekezetekben szolgálatukat fontosnak tartó laikus tiszt­ségviselőket az EKE (Evangélikusok Közössége az Evangéliumért) idei talál­kozóján, amelyet a reformátorunk születés- és névnapja előtti hétvégén tar­tottak a piliscsabai Béthel Missziói Otthonban. A Szentírás évében különö­sen időszerűek e kérdések, hiszen az egyetemes papság elvét valló egyhá­zakban nem csak az anyagi ügyek tartoznak a presbiterek feladatkörébe. Az első kérdésre Győri Gábor, a Pesti Egy­házmegye esperese kereste a választ. A kezdet ez: „Szólj, Uram, mert hallja a te szol­gád!" (iSám 3,9) Beszámolt a gyülekeze­tében kísérleti jelleggel bevezetett, úgy­nevezett „párbeszéd-prédikációkról”. Ezeknek az a lényegük, hogy az isten­tiszteleteken a résztvevők azonnali kér­déseket is feltehetnek az igehirdetéssel kapcsolatosan. Ezt a gondolatot folytatta Széli Bulcsú kispesti lelkész, aki szerint a katona fegyver nélkül, a hívő ember pedig Biblia nélkül mit sem ér. Ám az ige megértésé­hez szorgalomra, kitartásra és odaszá- násra van szükség. ,A teljes írás Istentől ih­letett, és hasznos a tanításra", s bölccsé tehet az üdvösségre (2Tim 3,16)! Az előadást követő megbeszélés során élénk párbe­széd alakult ki a jelenlévők bibliaolvasá­si gyakorlatáról. A fórumbeszélgetésen is gyakorlati kérdések kerültek terítékre. A presbiter feddhetetlen vagy „csak” rendezett élet­vitelű legyen? Lábossá Péter érdi lelkész vitaindítójában hangsúlyozta, hogy Is­ten igéje változást munkál életünkben. Ezért „legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat" (Jak 1,22)! Egyfajta válaszként felsorolt húsz pontot arról, hogy az ige fényében ma kit tekinthetünk rendezett életvitelű szolgálattevőnek. Az utolsó kérdésre Göllner Pál zuglói felügyelő válaszolt: a meghallott és meg­értett üzenetet tovább kell adni, akár al­kalmas, akár alkalmatlan az idő a szólás­ra. Sréter Ferenc szavait idézve a közösség­hez való tartozás fontosságára helyezte a hangsúlyt. A keresztény élet állandó harc, de számunkra ma van a kegyelem ideje, és „most van az üdvösség napja” (2Kor 6,2) - összegezte e hétvége üzenetét Pintér Ti­bor Győző, a program összeállítója. Zárásként a mintegy harminc pres­biter a helyi gyülekezettel együtt vet­tek részt ítélet vasárnapján az isten­tiszteleten, amelyen Kézdy Péter pilis­csabai lelkész bátorításként a kezünket megfogó Úr Jézust hirdette. ■ G.A. Egyházmegyei presbiteri napra gyűltek össze közel kétszázan a Vasi Egyházme­gye gyülekezeteiből a presbiterek november 8-án Szombathelyen. A Gyülekezeti li­turgikus könyvben megtalálható reggeli közös imádság (prima hóra) rendje szerint megtartott áhítat keretében Rostáné Piri Magda esperes megemlékezett a kilencven esztendővel ezelőtt befejeződött I. világháborúról és máig ható következményei­ről. Az egyházmegye elnöksége és a Szombathelyi Evangélikus Egyházközség képviselői ezután koszorút helyeztek el a hősök emléktáblájánál. A nap további részében délelőtt iß. Zászkaliczky Pál az Evangélikus Szolidaritási Alapról szóló törvényről tartott előadást, amelyet beszélgetés követett. Délután Bara- nyay Csaba kőszegi lelkész tájékoztatta a jelenlevőket a finnországi Mikkeliben széke­lő egyházmegye és a Vasi Egyházmegye tervezett kapcsolatfelvételéről, majd vetített képes előadást tartott a finn egyházról, illetve a finn ébredési mozgalmakról. ■ - RPM ­Dunaújváros egyik forgalmas útkereszteződésében téglákból épített ambón helyezkedik el az a „gránit­könyv”, amelynek nyitott oldalpárján bibliai idézetek ölelnek körbe egy Magyarország-térképet. Nem a mai állapot látható azonban a térképen, hanem az, amely az első magyar bibliafordítás megjelenésének évében volt aktuális. A helyi evangélikus egyházközség ezzel a templomkertben felállított emlékművel örökítette meg egyebek mellett azt is, hogy hazánkban 2008 a Biblia éve. (Terveik szerint a gyülekezet minden év jú­nius 4-én ennél az emlékműnél is megemlékezik majd a trianoni tragédiáról.) A helyi lelkész tervei alapján készült alkotás felavatására október 31-én került sor. Ugyancsak a reformáció emléknapján tartott ünnepi istentiszteleten mutatták be a Luther Kiadó gondozá­sában megjelent, Teremtés ünnepe című kötetet, és nyi­tották meg a gyülekezeti házban Szita István egyház­művész lelkész Jelenések könyve című festménykiállítá­sát. Ugyanitt a gyülekezet tagjai által kölcsönzött csa­ládi Bibliákból is nyílt egy kiállítás. ■ Stermeczki András felvétele Adj jelt magadról! Magyarország lakosságának körülbelül a tíz százaléka szenved valamilyen mér­tékű halláskárosodásban; ebből súlyo­san nagyothalló, illetve siket mintegy három-négy százalék. Már Mózesről feljegyezték, hogy tör­vénybe foglalta a siketnémák védelmét (3MÓZ 19,14). A Salamon-legendák szin­tén tartalmaznak utalásokat a némák és elhagyatottak érdekében elhangzott in­telmekre. A Talmud ugyancsak említést tesz siket családokról; a jótékonykodók számára előírta a teljes diszkréciót an­nak érdekében, hogy ne bántsák, ne alázzák meg a rászorulót. Régóta ismeretes, hogy a siketek jel­nyelv segítségévéi tudnak kommunikál­ni. Ez azonban nem jelenti a teljes egyenjogúságukat: széles körben ma is a beszédet tartják egyedül elfogadhatónak mind az egyházi életben, mind a jogi ügyek intézése során. A hallássérülteknek az egyházba és ennek segítségével a társadalomba való integrálásáról rendeztek konferenciát szeptember 29. és október 3. között Tal- linnban. Egyes külföldi egyházakban - Német-, Finnországban, Dániában, Svéd­országban, Norvégiában, Olaszország­ban, Angliában, Írországban - már szembenéztek ezzel a kérdéssel. A ta­nácskozás előadói e téren szerzett ta­pasztalataikról számoltak be. A résztve­vők száma - mintegy hatvan fő - is mu­tatta, hogy a siketnéma emberek életé­ben éppolyan fontos Isten jelenléte, mint az ép hallásúakéban. Ezt tükrözte min­dennapi áhítatuk, űrvacsorás istentiszte­letük, imádságaik, „énekeik”. Az előadá­sok róluk szóltak nekünk, hallóknak. A tanácskozás résztvevőinek fele a si­ketek közül került ki - volt közöttük gyülekezeti tag és lelkész egyaránt -, és az előadók között is volt siket. A konferenciának Észtország püspö­ke, Andres Poder biztosított helyet. A fő­szervező, a norvég Terje J. Johnsen felve­tette, hogy négy év múlva a következő tanácskozásnak Budapest lehetne a helyszíne... ■ Ponicsán Erzsébet A szerző előadását több jelnyelvre fordítják FOTO: ODD EARLING

Next

/
Oldalképek
Tartalom