Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-11-09 / 45. szám
‘Evangélikus ÉletS PANORÁMA 2008. november 9. »► 7 Átadták az idei Károli Gáspár-díjakat Gémes István, Fodomé Nagy Sarolta és Cserháti Sándor Fordítók közössége Idős lelkészeink, professzoraink életművét látva egyre gyakrabban foglalkoztat a kérdés, hogy vajon levéltárunk állományának gyarapodásán kívül milyen módon válhatnak közkinccsé azok az írások, tanulmányok, előadások, lejegyzett igehirdetések, melyek valaha - vagy akár még napjainkban is - gyülekezeteknek szolgáltak lelki táplálékul, vagy akár csak kisebb, szakavatott tudományos közösség épülését segítették elő. Milyen módszerrel válogatva tudnánk sokak számára hozzáférhetővé tenni mindazt, ami a 20. századi magyar lutheránusok szellemi hagyatékának legfontosabb része, s így mai gondolkodásunknak is forrása? Nemes kivitelű könyvsorozat vagy a gazdaságosabb, ugyanakkor könnyebben áttekinthető elektronikus hozzáférés lenne a megfelelő forma? Nem tudom a választ, de abban biztos vagyok, hogy a megoldást nem szabad csupán a családok, tanítványok, gyülekezetek nagyon becsülendő, de mégis csak esetleges, fel-fellángoló lelkesedésére és anyagi áldozatkészségére bízni. Azt gondolom tehát, hogy helyesen járunk el akkor, ha egyházunk jövő évi költségvetésében forrást biztosítunk rá, és a Luther Kiadót felkérjük arra, hogy ezt a szellemi hagyatékot - akár a Hittudományi Egyetem bevonásával - szisztematikusan feldolgozza. Gyarlóságunkban persze a szellemi örökségre általában csak akkor gondolunk, ha valakit már elvesztettünk. Az ifjabb generáció mentségére szolgáljon, hogy a napi ügyek sodrában nem marad erő és idő kérdezni, meghallgatni, szükség esetén felvidítani idősebb testvéreinket. Leginkább nekünk, fiatalabbaknak veszteség az, hogy ez így van. Mert mintha az időbeosztás dolgában nem lennénk olyan erősek, mint a régiek, akik gyülekezeti szolgálatban állva is tanulmányokat írtak, fordítottak, tanítottak, lelkiismeretesen leveleztek - s mindezt a zűrzavaros 20. században, az akkori kor technikai színvonalának megfelelő eszközökkel. Éppen ezért volt különösen nagy élmény megállni egy pillanatra és a budapesti Károlyi-palota sokat megélt falai között részt venni az idei Károli Gáspár-díjak átadásán. Az alapító Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) szándéka szerint az évről évre odaítélendő díj azokat illeti meg, „akik a biblikus tudományokban - fordítással, tanulmányokban - kimagasló eredményeket értek el, vagy kiemelkedőt alkottak a magyar líra és próza nyelvi megújításának területén”. Az elismerés azért is fontos, mert (ellentétben a gyakran tapasztalható jelenlegi, az egyházakkal inkább távolságtartó, olykor ellenséges gyakorlattal) kifejezi azt, hogy a protestáns teológiai gondolkodás és hagyomány nélkülözhetetlen része a magyar nemzeti kultúrkincsnek, annak, aminek - függetlenül hitbéli meggyőződésétől - minden magyar állampolgár részese. Idén ár. Cserháti Sándor, Gémes István és dr. Fodomé dr. Nagy Sarolta részesült a kitüntetésben. Nagy Sarolta református teológus jelentős valláspedagógiai és egyháztörténeti munkásságáért kapta meg a díjat; az evangélikus díjazottakról szóló laudáció Fabiny Tibor tollából a szomszédos hasábokon olvasható. Csendben végigkövetni a gazdag életutak fontosabb állomásait és az impozáns publikációs jegyzéket már eleve komoly hatással bír a hallgatóra. A díjazottaknak a laudációkra adott spontán válasza, szavaik rendkívüli súlya ugyanakkor abból fakadt, hogy bizonyságtételük lelki mélysége különös elegyet alkotott a sokat megélt írástudók igényes beszédmódjával. Gémes István - akinek az Útitárs című folyóiratnak az Evangélikus Életbe való integrálását e helyről is köszönjük - az írások és a mikrofonba mondott mondatok fontossága mellett a lelkipásztornak az emberek iránti felelősségét, a személyes kapcsolat fontosságát emelte ki. Cserháti professzor a Szentírás magyarázatának, megértetésének jelentőségét hangsúlyozta, kifejezve reményét, hogy a díjazottakat Károli Gáspár befogadja az általa „alapított” nagy bibliafordítói közösségbe. Mai közéletünkben ritkán mondhatjuk el, hogy mind formáját, mind tartalmát tekintve méltó ünneplésnek lehettünk részesei. Csepregi András - úgy is mint az OKM Egyházi Kapcsolatok Titkárságának vezetője - pohárköszöntőjében egykori kelenföldi lelkészhez méltóan, szépen szólt a reformáció örökségéről, a kegyelem és a hálaadás életünket, hitünket meghatározó fontosságáról. A botcsinálta tudósító pedig csak köszönetét tud mondani e rövid együtt- létért, az alapítónak és a kurátoroknak a díjakért, de legfőképpen a díjazottaknak felemelő szavaikért - és persze egész életművükért. ■ Prőhle Gergely íidam felragyogásának reménységét lámpafényes kivilágítás üzeni, visszaidézve a nappali fény csodáját. Igen, az árvízzel és jégzajlással dacoló, biztos alapokon álló két pilon a Duna folyam városba érkezését lámpásként jelzi. A Nagy-Duna ágának két partja közelében emelkedő két vertikális jel azonban elsődlegesen a hátfa kötélzetén függeszkedő hidat hangsúlyozza. A hidat, ami sohasem szétválaszt, hanem összeköt, és egységet teremt. Összeköti a folyó által kettészelt várost, a két oldalon megtorpanó utakat és a két oldalon lakó életeket. Ez a nemes gesztus méltóvá teszi a nem mindennapi mérnöki alkotást, hogy magaménak is tekintsem. Tekinthetem magaménak, hiszen végigkísérhettem majd húsz éven át alakulását a tervezőasztalon, és szerény eszközeimmel valami keveset én is hozzájárulhattam a megvalósításához. De tekintsd magadénak Te is, barátom, hogy ez a híd ne csak földrajzi pontok összekötését jelentse, hanem legyen jelképe a közeledésnek ember és ember között, vallásra, politikai meggyőződésre, társadalmi hovatartozásra tekintet nélkül. Hogy kösse újból össze a részeire bomló családokat, az atomjaira hulló nemzetünket határainkon belül és kívül. Hogy hidaljon át minden hazánkat érő bajt és megpróbáltatást. Hogy ívelése nemzetünk felemelkedését jelentse. És akkor nem hiába köti össze a két városrészt az átfutó pántlika, és nem hiába követi egyik nappal a másikat, és nem hiába ismétli meg Jutását a pesti oldalon feltűnő és a budai lankák felett búcsút intő, éltető napkorong. m Benczúr László Ybl-díjas építész Dr. Cserháti Sándor 1930. június 21-én született. Gimnáziumi tanulmányait 1941-ig Mohácson, 1941-48 között a ciszterciek pécsi Nagy Lajos Gimnáziumában végezte. Teológiai tanulmányait 1948-ban a Pécsi Tudományegyetem soproni Evangélikus Hittudományi Karán kezdte, majd Budapesten, az időközben Evangélikus Teológiai Akadémiává átszervezett intézményben 1953-ban fejezte be. 1955-56-ban egyéves belföldi tanulmányi ösztöndíjban részesült, amikor az igehirdetés időszerű kérdéseit kutathatta. Már lelkészként 1960-64-ben a kecskeméti kertészeti technikum levelező szakát is elvégezte. Hittudományi doktori címet 1973- ban az Evangélikus Teológiai Akadémián szerzett a Krisztusban szeretett világ címmel benyújtott és megvédett munkájával. 1953-ban történt lelkésszé avatása után segédlelkészként szolgált a buda- pest-fasori, a szegedi, a pécsi, a békéscsabai és a soltvadkerti gyülekezetben. 1960-tól ’68-ig a páhi-kaskantyúi, 1968-tól ’83-ig pedig a szegedi evangélikus gyülekezetben működött gyülekezeti lelkészként. 1983-tól 2004-ig, nyugdíjba vonulásáig az Evangélikus Teológiai Akadémián, majd az egyetemi státust visszakapott Evangélikus Hittudományi Egyetemén az Újszövetségi Tanszék tanára és tanszékvezetője volt. Azóta professor emeritus- ként segíti a tanszéki munkát. Az oktatáson túlmenő szakmai munkássága is számottevő. Részt vett az új protestáns bibliafordítás elkészítésében (1975) és ennek a fordításnak a revíziójában (1990), majd a Deutero- kanonikus bibliai könyvek kiadása számára elkészítette a Salamon bölcsessége fordítását. Megírta Pál apostol filippi- beliekhez (1975), kolosséiakhoz és Fi- lemonhoz (1978), galatákhoz (1982) írt levelének magyarázatát. Az ő tollából jelent meg továbbá Pál apostol ko- rinthusiakhoz írt első levelének magyarázata (2008), és a Luther Kiadónál van már a második levél magyarázata is. Cserháti Sándor Balikó Zoltánnal együtt írt és állított össze egy betegeknek szóló - több kiadást megért - áhí- tatoskönyvet A megrepedt nádat nem töri el... címmel. Megemlíthető még néhány, folyóiratban megjelent nagyobb lélegzetű tanulmánya is: A tudományos bibliakutatás műhelyéből (1980), valamint a Felelősségünk és feladatunk című a Lelki- pásztor szakfolyóiratban látott napvilágot; a Halál az élet szolgálatában a Theolo- gia Zivota című szlovák nyelvű kiadványban (1989), a Theologie der Diakonie a Heidelbergi Diakóniai Intézet tanulmánykötetében jelent meg (1989); a Prőhle Károly tiszteletére összeállított kötetben pedig Pál apostol és a Q (Logi- on-) forrás címmel olvasható tőle tanulmány. Cserháti Sándor megkapta a Magyar Felsőoktatásért emlékplakettet. Tagja az SNTS (Societas Novi Testa- menti Studiorum) nemzetközi újszövetséges társaságnak, a Magyar Bibliatársulat szöveggondozó bizottságának, a Magyar Ókortudományi Társaságnak és a Magyar Patrisztikai Társaságnak. Három és fél évvel ezelőtt, hetven- ötödik születésnapján tanítványai, kollégái, családtagjai és barátai (összesen hetvenötén!) köszöntötték a Hetvenöt korinthusi szó című kiadványban. Gémes István, az egykori évfolyamtárs, barát és vitapartner az alábbiakat írta: „Tanulmányaink kezdetén első görög Újszövetségünket vehettük át nagy várakozással. S amikor az első karácsonyi szünetről visszatértünk, furcsállva vettük észre, hogy Sándor példánya vastagságban a kétszeresére nőtt: barátunk annyi fehér lapot köttetett bele, ahány lapja az eredetinek volt, jegyzetelés és ismeretgyűjtés céljából. Magam akkor »fedeztem« fel ezt az évfolyamtársamat. Talán már akkor kezdett készülni a professzorságra...?” Gémes István Szarvason született 1927-ben. Bölcsészeti tanulmányok után Sopronban és Budapesten végzett evangélikus teológiát. 1953-ban szentelték lelkésszé szülővárosa Otemplo- mában. Külföldre kerülése után (1956) a Dán Evangélikus Egyházi Segélyszervezet megbízásából gondozta a Dániába és Dél-Svédországba került magyar protestáns menekülteket. 1957-ben vendégként vett részt az Evangélikus Világ- szövetség minneapolisi (Egyesült Államok) világgyűlésén, hogy onnan Venezuelán át Brazíliába menjen a világszövetség megbízásából. Kétszer ötéves munkaszerződéssel felépítette a Brazíliai Magyar Evangélikus Gyülekezetét, majd egy ideig Säo Paulo tizennyolc külföldi lelkészének volt*esperese. 1968-ban került vissza feleségével és három fiával Európába a németországi hannoveri egyház meghívására. Eszak-Németországban két községet gondozott, és közben újtestamen- tumi és lélektani tanulmányokat folytatott Göttingenben. Onnan hívta meg a Württembergi Evangélikus Egyház a német munkája mellett végzendő magyar lelkigondozói szolgálatra. Tizenhét éven át volt a Stuttgartban található Bad Cannstatt-i Luther-gyü- lekezet (német) lelkésze, közben pedig folyamatosan végzett lelkészi munkát a württembergi magyarok körében. Tíz éven át elnöke volt a Külföldön Élő Magyar Evangélikus Lelkigondozók Munkaközösségének (KÉMELM), és mintegy huszonöt éven át volt a rádiómisszió munkatársa. Mindmáig szerkesztője a Koinonia című teológiai folyóiratnak és egészen a közelmúltig az Útitárs című lapnak. 1957-ben felelős szerkesztőként ezt írta az Útitárs indulásakor; „Ebben az egyházunk történetében páratlanul álló hatalmas szórványmunkában szeretne lapunk eszköz lenni. Szeretne útitárs lenne a messzi bolyongásban, összekötő kapocs egymástól elszakadt honfitársak és hittestvérek között.” Német lelkészi nyugdíjaztatása után továbbra is Stuttgartban él, és gondozza a magyar gyülekezetét, amelyet kiterjesztett Heilbronnra is. Gémes István az elmúlt rendszerben is sokat tett a magyarországi evangélikusokért, ugyanakkor sohasem rejtette véka alá kritikáját az akkor lényegében hivatalos rangra emelt úgynevezett diakóniai teológiával és a hazai egyházban tapasztalható torzulásokkal kapcsolatban. Elvi kritikája azonban nem akadályozta meg abban, hogy magyarországi és határon túli magyar lelkészeket, teológushallgatókat és gyülekezeti tagokat sokféleképpen támogasson, segítsen. A rendszerváltás idején - feleségével, Réz Katalinnal együtt - sokat tett a cserkészet magyarországi újraindításáért és a teológiai gondolkodás serkentéséért. Teológiai munkásságának fő iránya az Újtestamentum, ezen belül a Jézus- és a Pál-kutatás. Számos szakmai előadást tartott egyebek mellett az Evangélikus Hittudományi Egyetemen és a Károli Gáspár Református Egyetemen, továbbá lelkészkonferenciákon. Több mint ezerre tehető dolgozatainak, cikkeinek a száma, amelyek a különböző országokban, kiadványokban, szaklapokban megjelentek magyar, portugál és német nyelven. Eddig megjelent legfontosabb könyvei: Színlátás - A szemlélődés újrafelfedezése (1993); Hiszek (1993); Igen (1994); Tiéd (1996); Jézus és Pál (1998); Hungari et Transylvani - Kárpát-medencei egyetemjárók Tübingenben, 1523-1918 (2003). Egyik legújabb publikációja egy Apollósról szóló, nyolcvanöt oldalas tanulmány, amely a Koinonia folyóirat különszámaként jelent meg. Népszerű igetanulmányozó sorozatát az Evangélikus Missziói Központ adta ki. A kuratórium sokoldalú publikációi, valamint a határokon átívelő tudományszervezői és -népszerűsítői munkásságáért, illetve az egyetemes magyar protestantizmus érdekében kifejtett munkássága alapján ítélte oda számára 2008-ban a Károli Gás- pár-díjat.
