Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-11-02 / 44. szám
16 -*i 2008. november 2. ‘Evangélikus Élet®? HÍREK, KÖZLEMÉNYEK, ESEMÉNYEK Nyílt nap az Evangélikus Hittudományi Egyetemen Az Evangélikus Hittudományi Egyetem szeretettel meghív minden érdeklődő középiskolást és gyülekezeti tagot a november 12-én, szerdán rendezendő hagyományos nyílt napjára. Jelentkezés és információ a rektori hivatalban: 1141 Budapest, Rózsavölgyi köz 3. Tel: 1/469-1051, 20/824-9263. Fax: 1/363-7454. E-mail: teologia@lutheran.hu. A Magyarországi Luther Szövetség budapesti tagozatának őszi előadásai keretében a Deák Téri Evangélikus Gimnázium könyvtárában (Budapest V., Sütő u. 1.) november 6-án, csütörtökön 18.00 és 19.30 között Krisztus halálának értelme - Canterburyi Anselmus a reformáció előfutára vagy a középkori romlás elmélyítője? címmel Véghelyi Antal lelkész tart előadást. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. A nyugdíjas lelkészek november 7-i összejövetelén a Deák téren fél io-kor Ta- kácsné Kovácsházi Zelma tart előadást a Hogyan lett Jézus Istenné a földön? című könyv alapján. Az áhítatot Zászkaliczky Pál tartja. Az érdeklődőket szeretettel várjuk. A Rákospalotai Evangélikus Egyházközség szeretettel hív és vár minden érdeklődőt november 9-én, vasárnap 10 órakor az egykori Luther-emlékmű reformációi kőreliefjeinek szoboravatójára. Helyszín: evangélikus kistemplom, 1192 Budapest, Juhos u. 28. Szeretettel hív mindenkit a Budapest- Deák téri evangélikus egyházközség az Asztali beszélgetések következő alkalmára november 9-én, vasárnap 18 órára. Témája: Egy zarándokút képei - El Camino; vendég: Kovács Áron doktorandusz. HIRDFTFS ______________‘_______________________________________ A Déli Egyházkerület közgyűlése november 14-én, pénteken 10 órai kezdettel ülést tart a Budapest-Pest- szentlőrinci Evangélikus Egyház- község gyülekezeti termében (1183 Budapest, Kossuth L. tér 3.). Erre az alkalomra a Déli Egyházkerület közgyűlésének tagjait szeretettel hívjuk és várjuk. Erős vár a mi Istenünk! Gáncs Péter püspök Radosné Lengyel Anna egyházkerületi felügyelő A budafoki evangélikus gyülekezet megalapításának nyolcvanadik évfordulóját ünnepli. Az ünnepségsorozat befejező alkalmán, november 9-én, vasárnap 10 órakor dr. Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület püspöke prédikál és tart előadást Evangélikusok vagyunk: a jövőt építjük címmel. Ezután a gyülekezeti teremben egy fotókiállítás megnyitója következik. November 9-én, vasárnap 9 órakor tartja templomszentelési ünnepi istentiszteletét a Balassagyarmati Evangélikus Egyházközség. Idén azonban különleges évfordulót is ünnepelnek. Kétszáz évvel ezelőtt, 1808-ban épült a torony, amelynek megromlott állapotú sisakját épp e kerek évforduló évében újíthatták fel. Délután 15 órától Szabó András esperes igehirdetési szolgálatával a balassagyarmati templomban külön hálaadó istentiszteletet is tartanak, amelyet szeretetvendégség követ. A városból elszármazott híveket és minden érdeklődőt szeretettel hív és vár a gyülekezet presbitériuma. Fogadóórámat minden hónap első hétfőjén tartom. Mindenkit szeretettel várok délután három órától öt óráig a Déli Egyházkerület székházában (1088 Budapest, Puskin u. 12.). Erős vár a mi Istenünk! Radosné Lengyel Anna országosfelügyelő-helyettes, a Déli Egyházkerület felügyelője 50 ÉVE HARANGÖNTÉS ŐRBOTTYÁNBAN GOMBOS MIKLÓS aranykoszorús harangöntőmester Kiváló magyar szakemberek által készített, külföldön is elismert magyar termékeket gyártunk a harangokkal kapcsolatos bármely munkához. Referencia: www.harangontes.hu. Levélcím: 2162 Őrbottyán, Rákóczi u. 121. Tel.: 28/360-170; mobil: 30/948-9575. E-mail: gombosmi@harangontes.hu; gombosmi@invitel.hu. APRÓHIRDETÉS «nvw.fltars.fiu - Zsuzsanna társközvetítő: 1/266-5401; 20/988-6839. 46 m2-es, másfél szobás lakás hosszú távra kiadó januártól Budapesten, az Örs vezér terénél. Felújított, modernül bútorozott. Tel.: 20/824-3930. Az égre mutató kereszt alatt a templom- torony legszebb dísze a toronyóra. Önnél működik? Toronyóra-, harangjáték-, haranglengető-, vezérlőóra-készítés, -javítás. 5 év garancia. Konkoly Művek Toronyóragyára, 1102 Budapest, Állomás u. 14., telefon: 1/260-7065,30/949-2915. A Hazatérés-kolumbáriumban, a Belvárosban urnafülkék vásárolhatók, részletfizetéssel is. Érd.: 1/312-1871 vagy 30/538-2428. VASÁRNAPTÓL VASÁRNAPIG Új nap - új kegyelem Vasárnap Péter kiszállt a hajóból, elindult a vízen, és Jézus felé ment. Amikor azonban az erős szélre figyelt, megijedt, és süllyedni kezdett. Mt 14,29-30 (Ézs 7,9b; Mt 9,18-26: Kol i,/9-i2/i3-2o; Zsolt 125) Kiszállni valamiből s elindulni Jézus felé. Nem másra figyelni. Nem a zavaró elemekre, még ha félelmetesnek tűnnek is. Nem megijedni, süllyedni - hanem továbbra is csak rá hagyatkozni és érezni, hogy megtart egy kéz, amely erősebb, mint a mélység ereje, amely lehúz. A félelem legsötétebb, legszelesebb pontján is rá nézni, és felé menni, amíg tart az út. Hétfő Megindult a szívem, egészen elfogott a szánalom. Nem izzó haragom szerint bánok vele, mert Isten vagyok én, nem ember. Szent vagyok közietek. Hős ii,8c-9 (iKor 1,4; Lk 7,11-16; 2Kor 9,1-5) Felháborodásból sebezni, haragból rombolni, indulatból értékeket elpusztítani, lelkeket felsérteni: ez sokszor az ember. Megindulni, megszánni, a vétket eltörölni, a bűnösnek kegyelmezni: ez az Isten. A haragon, az indulaton győzni, a jogos sérelmet nem megtorolni, megszánni és megindulni, egymásnak megbocsátani: ez a Krisztus által újjászületett ember... Kedd Tudomást szerzett Jézusról egy asszony, akinek a leányában tisztátalan lélek volt. Miután eljött hozzá, a lábai elé borult, és azt kérte, hogy űzze ki az ördögöt a leányából. Mk 7,25-26 (2Krón 30,i8b-i9; Lk i2,/i—3/4—7; 2Kor 9,6-15) Megtudni az orvos nevét nem elég, el is kell menni hozzá, őszintén meg kell kérni, hogy segítsen, teljes mélységében elé tárva a bajt. Ezt ma mindenki (legalábbis egyre több ember) tudja, teszi, a betegségekbe „ma már” nem kell beletörődni, biztatnak a kampányok is. És mégis, hányán halnak meg úgy, hogy az időben felfedezett kór ugyan gyógyítható lett volna, de már késő... Krisztus óta, a Golgota óta, az üres sír óta „nem kell” meghalnunk! Szerda Abban hiszünk, hogy mi is az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk. ApCsel 15,11a (Zsolt 67,2; Préd 3,16-22; 2Kor 10,1-n) Aki az ígéretekben részesedni, üdvözülni akar, annak - a zsidókeresztény állásponttal szemben, amely nem kis vitát váltott ki Pál apostol és Barnabás, valamint a többi apostol és a vének körében, és határozott, világos válaszadásra késztette őket - nem a mózesi törvények útján kell járnia, nem a körülmetélés jelével kell élnie. A körülmetélés az Izrael házához való tartozás, a szövetség jele volt. Lehet-e valaki kirekesztett abból a mélységes, halálon és feltámadáson át felragyogó isteni szeretetből, az üdvösség Jézus Krisztusban adott ajándékából, amely beteljesedett, megjelent mindenki szeme láttára, valósággá vált?! Minden emberi okoskodás ellenében: a megváltás végbement mindannyiunkért, amelyhez hozzátenni semmit nem lehet és nem kell. Hit, mi is, Krisztus, kegyelem, őáltala - ezek az ige szavai, Péter apostol bizonyságtétele. Semmi több, semmi más, csak hit által, csak a kegyelem! Csütörtök Ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel. Gál 6,1 (3MÓZ 19,17: 2Kor 2,12-17; zKor 10,12-18) Lehet, hogy a világban azt tapasztaljuk, hogy mindent csak indulattal, gyűlölettel, erővel, agresszióval stb. „lehet” rendezni. „De közöttetek ne ez legyen a rend...” „Minden dolgotok szeremben menjen végbe!” - mondja Pál apostol az Első korinthusi levélben. Vagyis az indokolt feddés, intés, helyre- igazítás közöttünk, emberek között, egymással való ügyes-bajos dolgaink, konfliktusaink, egyet nem értéseink elrendezése is abból fakadjon, amiből mi magunk, feddésre, büntetésre méltán jogosultak is naponta megkapjuk részünket: az isteni szeretet és kegyelem erejéből merített, egymás iránti szeretetből... Ajánló a rádió és a televízió műsoraiból november 2-ától november 9-éig VASÁRNAP 2i.oo / Duna Tv Saját halál (magyar kísérletifim, 2008) (u8') Forgács Péter filmje Nádas Péter azonos című írását adaptálja. A novella egy szerdai nap történetét mondja el: egy középkorú férfi szívinfarktust kap. Az elbeszélő végigjárja a halálhoz vezető út stációit: otthon, cukrászda, fogorvos, étterem, taxi, otthon, rendelő, mentő, kórház. A hangok, zenék alkalmazása kiegészíti az elbeszélést: szívdobogás, ha- rangkongás, metronómhang, egyházi zene... A rendezőt a 39. magyar filmszemlén a legjobb kísérleti filmnek járó díjjal jutalmazták. CSÜTÖRTÖK . HÉTFŐ 11.34 / M. Katolikus Rádió Gospelkrónika 12.40 / Tv2 A bőség földje (amerikai dráma, 2004) (114') 13.10 / Zóna Europa Esti Kornél csodálatos utazása (magyarfilmdráma, 1994) (99') 13.30 / Kossuth rádió Erős vár a mi Istenünk Az evangélikus egyház félórája 17.00 / Duna Tv „A magok oltalmára...” - erdélyi erődtemplomok (magyar ismeret- terjesztő filmsorozat, 2003) (12') Homoródszentmárton 20.55 / Duna 11. Autonómia XIV. Lajos hatalomra jutása (francia filmdráma, 1966) 22.25 / Kossuth rádió Esti beszélgetés - a szavakról PÉNTEK KEDD 12.05 / Bartók rádió Budapesti Tavaszi Fesztivál 2008 Beethoven: C-dúr mise 14.35 / Kossuth rádió Tér-idő Korok és művészetek 16.25 / m2 Európa kék szalagja, a Duna (magyar ismeretterjesztő filmsorozat, 2000) (26') A természet hangjai 20.25 / Duna Tv Szokolay Sándor: Október végi tiszta lángok - oratorikus emlékezés (magyar koncertfilm, 2008) (70') 21.30 / Filmmúzeum A nap vége (svéd filmdráma, 1957) (87') 23.15 / mi Mutter - Anya (svájci-magyar dokumentumfilm, 2002) (95') SZOMBAT SZERDA 12.05 / Bartók rádió Hangverseny-különlegességek A Bécsi Filharmonikus Zenekar játszik. Zongorán közreműködik és vezényel: Maurizio Pollini. 13.30 / Kossuth rádió „Tebenned bíztunk eleitől fogva... A református egyház félórája 15.40 / Duna Tv Nyelvében él a nemzet (magyar dokumentumfilmsorozat, 2008) (40') 1. rész 16.34 / M. Katolikus Rádió Testvéregyházaink életéből Jelentések a protestáns világból 21.30 / Filmmúzeum Őszi szonáta (svéd-francia-NSZKfilmdráma, 1978) (89') VASÁRNAP 9.00 / Duna Tv Talentum (magyar ismeretterjesztő filmsorozat, 2000) (31') Turczel Lajos 12.30 / Duna II. Autonómia ,A vers az, amit mondani kell” (magyar ismeretterjesztő filmsorozat) (27') 14.05 / Kossuth rádió Arcvonások Kovács Katalin kajakos 14.55 / Duna Tv Borvilág (amerikai-argentin-francia-olasz dokumentumfilm-sorozat, 2004) (53’) 17.05 / Duna II. Autonómia Rendhagyó történelemóra (magyar ismeretterjesztő filmsorozat, 2002) A kiegyezés és a dualizmus 11.15 / M. Katolikus Rádió Musica Sacra A II. vatikáni zsinat 12.25 / Duna II. Autonómia Határtalanul (magyar ismeretterjesztő filmsorozat, 2001) (30') Máramaros 13.33 / Bartók rádió A Biblia éve 2008 100/64. rész Liszt Ferenc: 13. zsoltár 14.00 / Bartók rádió A hét zeneszerzője: Lajtha László Egyházi zene 17.35 / Duna II. Autonómia Aranyban álmodó (magyar portréfilm, 2005) (23') 21.05 / Filmmúzeum Hódító Pelle (dán-svéd filmdráma, 1987) (157') 10.05 / Zone Europa Jób lázadása (magyarfilmdráma, 1983) (105') 12.05 / Duna Tv Isten kezében (26') A Biblia nyomában - Haraszti 12.05 / Bartók rádió Perényi Miklós rádió- és hangversenyfelvételei 14.40 / m2 Ars Hungarica (magyar ismeretterjesztő filmsorozat) (21') Lőcsei krónika 18.04 / Kossuth rádió Rendszerváltoztatók - húsz év után 21.00 / Duna II. Autonómia Aldozathozatal (svéd-angol-francia filmdráma, 1986) (143') 10.10 / mi Evangélikus ifjúsági műsor 12.05 / Duna Tv Élő egyház (vallási híradó) (26') 15.00 / m2 Az Árpád-kor templomai (magyar dokumentumfilmsorozat, 1999) (10') Csempeszkopács 15.05 / Bartók rádió Jubilate Deo Évszázadok egyházi muzsikája 15.10 / m2 Apátságok és kolostorok (holland ismeretterjesztő filmsorozat, 1997) (26') 21.15 / Bartók rádió A Biblia éve 2008 100/65. rész Händel: Izrael Egyiptomban (oratórium) Péntek Abban lett teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizalommal tekinthetünk az ítélet napja felé, mert ahogyan ő van, úgy vagyunk mi is ebben a világban. íjn 4,17 (Ézs 3,13; Mt 27,62-66; 2Kor 11,1-6) Ki mondhatja el azt, hogy bizalommal tekint az ítélethirdetés napjára? Aki ártatlan. Igen ám, de aki vétkes, az teljes joggal számíthat a súlyos büntetésre. Feltéve, ha... De mégsem, nem fogja megúszni, mert ott és akkor minden napvilágra kerül. És ezen a ponton történik valami. - Isten üdvözítő szeretetében, teljessé lett szereteté- ben odaadta értünk Jézust, hogy viselje ő a büntetést, és távozhassunk mi büntetlenül. ítélet napja: bűn, büntetés, bűnbánat, bűnbocsánat... Ebben a földi életben Krisztus által megadatik a bűnbocsánat! Szombat A tévedéseket ki veheti észre? Titkos bűnök miatt ne büntess meg! Zsolt 19,13 (Tit 3,6-7; Jel 19,11-16; 2Kor 11,7-15) A zsoltáríró aggodalma arra vonatkozik, amikor valaki nem szánt szándékkal, előre megfontoltan követ el bűnt, hanem ember voltából adódóan téved, hibázik. Isten látja mindazt, amit teremtménye tesz - de még ennél is többet tud: azt, hogy egy adott cselekedet milyen lelkűiéiből fakadt. Erre a bensőséges közelségre szabad és szükséges emlékeztetnünk önmagunkat és imádságban kérni Istent, hogy óvjon meg minket a „titkos bűnöktől”, formáljon, munkálkodjon bennünk. ■ Kőháti Dóra E-mail: evelet@lutheran.hu EvÉlet on-line: www.evelet.hu Hirdetésfelvétel: hirdetes@evelet.hu Nyomdai előállítás: Egri Nyomda Kft. 3300 Eger, Vincellériskola u. 3. Felelős vezető: Kopka Viktor vezérigazgató Szerkesztőség: 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel.: 1/317-1108; 20/824-5519, fax: 1/486-1195. Szerkesztőségvezető: Boda Zsuzsa (zsuzsa.boda@lutheran.hu). Szerkesztőségi titkár (előfizetési és hirdetési ügyek referense): Vitális Judit (judit.vitalis@lutheran.hu). Főszerkesztő: T. Pintér Károly (karoly.pinter@lu- theran.hu). Olvasószerkesztő: Dobsonyi Sándor (sandor.dobsonyi@lutheran.hu). Korrektor: Huszár Mariann (mariann.huszar@lutheran.hu). Tervező- szerkesztő / EvÉlet on-line: Nagy Bence (bence.nagy@lutheran.hu). Rovatvezetők: Ecsedi Zsuzsa - ÉnekKincsTár (ezsu@lutheran.hu), Kendeh K. Péter - Oratio oecumenica (peter.kendeh@lutheran.hu), Kőháti Dorottya - Új nap - új kegyelem (dora.kohati@lu- theran.hu), Véghelyi Antal - A vasárnap igéje (antal.veghelyi@lutheran.hu). Kiadja a Luther Kiadó (kiado@lutheran.hu) 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel.: 1/317- 5478,1/486-1228; 20/824-5518, fax: 1/486-1229. Felelős kiadó: Kendeh K. Péter (peter.kendeh@lutheran.hu). Árusítja a kiadó és a Magyar Posta Rt. (ÜLK) INDEX 25 211, ISSN 0133-1302 Előfizethető közvetlenül a kiadónál vagy postautalványon. Az előfizetési díj belföldön negyed évre 2585 Ft, fél évre 5170 Ft, egy évre 10 340 Ft, európai országba egy évre 35 100 Ft (137,5 euró), egyéb külföldi országba egy évre 41 000 Ft (161 euró). Csak a minden hónap 15-ig beérkező lemondásokat tudjuk az azt követő hónap elsejével töröltetni, ellenkező esetben még egy hónapig jár az újság. Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az adott lapszámba szánt kéziratokat a megelőző hét csütörtökéig kérjük leadni! A hétfő délutáni lapzártakor kizárólag a hétvégi eseményekkel összefüggő (és a szerkesztőséggel előzetesen egyeztetett) írásokat tudjuk figyelembe venni. Az e-mailben küldendő kéziratokat az evelet@lutheran.hu, a hirdetéseket a hirdetes@evelet.hu címre várjuk.