Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-11-30 / 48. szám
"Evangélikus Élet®? ÉLŐ VÍZ 2008. november 30. 9 Puszta Sándor Bennünk fénylő csillag sírásra görbült a szánk mikor a legszebben akartunk énekelni gyáva lett bennünk az öröm ahogy boldogok akartunk lenni induljunk szívünk dzsungelében az embert megkeresni a jóságot még ma el kéne kezdeni óh bennünk fénylő csillag merj már megszületni Átmenteni a szentet és megszentelni a profánt Gyűjteményi megbízottak és munkatársak II. konferenciája ► Az örömhírt a maga módján a művészet, az irodalom, a tudomány, sőt általában a művelődés egész világa is közvetíti az emberek számára. Egyházunk nemcsak kötelességből, hanem szeretetből is ápolja az evangélikus múlt gyűjteményekben föllelhető tárgyi és szellemi emlékeit. A reánk bízott kincs nem pusztán a miénk, hanem egész országunké, sőt az egész világé is. Evangélikus gyűjteményeink a magyar nemzeti művelődésnek, mi több, az emberiség egyetemes kultúrájának is kincstárai. Hogyan adhatnánk át minél teljesebben ezt az örökséget a jövendő nemzedékek számára? Milyen feladataink vannak az egyházközségi gyűjtemények megőrzésében? Az evangélikus gyűjteményügy munkásai többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ november 22-én egyházunk Üllői úti székházában. A Gyűjteményi Tanács hívására szinte valamennyi egyházmegyei gyűjteményi megbízott eljött a konferenciára, valamint megjelentek az országos és nem országos szakgyűjtemények munkatársai, a muzeális könyvtárral rendelkező iskolai könyvtárak és az Evangélikus Hittudományi Egyetem könyvtárának munkatársai. Czenthe Miklós, dr. Mányoki János és D. Keveházi László először azon jeles elődeinkről - dr. Sólyom Jenőről, Papp Ivánná Bartha Magdáról és dr. Fabiny Tiborról - emlékezett meg, akik 1970-től kezdve megszervezték és vezették az első gyűjteményi felmérést, kialakították az evangélikus gyűjteményi hálózatot. Munkájukat folytatva 2008-tól kezdve újra számot vetünk értékeinkkel. A munkakonferencián - a jelenlévők aktív közreműködésével - szinte valamennyi gyűjteményi értékről hallhattunk előadásokat: a levéltárakról (Kovács Eleonóra, Czenthe Miklós), a gyűjtemények és műtárgyak védelméről (Klenóczky Sándor, dr. Harmati Béla László), az egyházközségi gyűjteményekről a lelkész és a gyűjteményi megbízott szemével (Halasi László, dr. Jáni János, Koszorús Oszkár, Kovács Pál, Németh Szabolcs), a fotókról (Kincses Károly) és a könyvtárakról (dr. Szála Erzsébet, dr. Mányoki János). A gyűjteményügy helyzetéről, a 2008-ban elkezdett felmérés eredményeiről külön cikkben számolunk be, bevezetőül álljanak itt dr. Böröcz Enikő áhítatának szavai. ■ Hubert Gabriella Dr. Böröcz Enikőnek, az Evangélikus Országos Levéltár tudományos munkatársának alábbi áhítata a gyűjteményi napon, november 22-én hangzott el. Textus: „Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim nem múlnak el.”( Mk 13,31) Azért gyülekeztünk össze, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház gyűjteményeinek dolgairól beszéljünk, egyszerre szűkebb és tágabb értelemben. Három országos evangélikus egyházi intézmény - a keletkezés sorrendjében: levéltár, könyvtár és múzeum - szoros együttműködését tételezi fel a vállalkozás. A cél pedig az, hogy a gyülekezeti, egyházmegyei, egyházkerületi szinteken található levéltári, könyvtári, illetve muzeális jellegű anyagok újra felmérésre kerüljenek. Ezen az alapon kell majd kialakulnia egy megfelelő, jól áttekinthető rendezési elvnek. Csak ezt követően lehet majd megérkezni egy - egyelőre még csak a reményeinkben létező - pontra. Ezen a ponton a gyülekezetekben, egyházmegyékben, egyházkerületekben található levéltári, könyvtári anyagok, illetve a muzeális értékű tárgyak már meg fogják kapni mindazt a figyelmet és törődést, amely nemcsak a fenntartásukat, hanem a fejlesztésüket is segíti. Vágyaink non plus ultrája az lehet, amikor az ezekkel a dolgokkal való törődés a lelkészi, esperesi, püspöki, országos egyházi szolgálat természetes velejárója lesz. Magyarán szólva az egyház missziójához tartozik majd. Törekvésünknek vannak világvallási, bibliai, egyháztörténelmi, magyar evangélikus egyháztörténelmi gyökerei. Majdnem minden világvallásnak vannak szent iratai, szent könyvei, szent tárgyai és nem utolsósorban szent helyei. Az a tény, hogy olvashatjuk a Bibliát, azt tételezi fel, hogy Istennek, embernek szívügyévé vált, hogy üzenetet közvetítsen. A Jézus születését megelőző századok egyikében, a makkabeusok korából olvashatunk kijelentést arról, hogy Júdás Makkabeus összeszedte az országban dúló háborúk miatt szétszóródott könyveket, és könyvtárat rendezett be belőlük. A tudósítás ezzel a meghökkentő mondattal zárul: „Ha szükségetek lenne rájuk, akkor tőlünk elhozhatjátok őket." (2Mak 2,15) Ebben a mondatban már azt húzták alá, hogy a szent iratok, könyvek, tárgyak az egész közösséghez tartoznak. Az 0- és Újszövetség könyveit szintén az a felismerés őrizte meg számunkra, hogy több van bennük, mint pusztán egy embernek vagy egy szűk körnek szóló egyszeri üzenetben. Ezek a könyvek nemcsak a hívők közösségéhez, hanem a világ minden emberéhez szólnak. Ha pedig a magyar evangélikus tradícióra gondolok a fentiekkel kapcsolatosan, széles skálát látok magam előtt. Nagy elhatározások és a velük törvényszerűen együtt járó fellángolások és lelkesedések képezik az egyik végletet. A másik oldalon viszont szégyenteljes mélypontok, totális elhanyagolás. A kettő között pedig a magyar evangélikus gyűjteményügy hol mint egyes személyek vagy csoportok hűséges munkálkodásának haszonélvezője, hol meg egyes személyek és közösségek mulasztásainak kárvallottja. Két példa a huszadik századból. Má- lyusz Elemért és Sólyom Jenőt száműzetésbe küldték az evangélikus levéltárba, és ők magasra emelték. Ellenpélda: a kommunista korszak egyik felkapottja, az első egyháztörténész doktor, Ré- dey Pál a hetvenes években többek között az egyik dunántúli gyülekezetből azzal a jelszóval vitt el négy, XVII. századi ón gyertyatartót, hogy „ezeknek a parasztoknak nincs szükségük rájuk”. Később vissza kellett adnia, és vérig volt sértve. Liszteszsákban küldte vissza őket. A dolog pikantériájához tartozik, hogy éppen abban az időben az államhatalom kegyéből regnáló, hasonló egyházpolitikai álláspontot képviselő egyházi vezetők körlevélben indították útra a gyűjteményekkel való törődés gondolatát. A hűség történetei követelmények a számunkra, az elrettentőek pedig figyelmeztetnek. Amikor a gyülekezetekbe megyünk, mind a két történet legyen a kezünkben. Az egyházi esztendő végéhez közeledve a felolvasott ige kettős üzenetet hordoz. Minden egyes kereszténynek, de az egész egyháznak az értelmével és a szívével egyszerre kell hittel megragadnia. Jézus Krisztus mondja: „Az ég (azaz a menny) és a föld elmúlnak, de az én beszédeim nem múlnak el.’’ Az egyik üzenet ez: a menny és a föld - a Biblia első mondatára gondoljunk -, az Isten által teremtett világ, élő és élettelen dolgok a múlandóság törvénye alá vannak vetve. Amíg léteznek, addig egyszerre tartoznak a szent és a profán kategóriájába. Minden, ami létezik, minden, amivel dolgozunk, ugyanezt a két sajátosságot hordozza. Részben szent és részben múlandó. Egyiket se feledjük! A másik üzenet az előbbinek éppen az ellenkezője: a testté lett Igének, a bűneink miatt keresztre feszített, majd Isten által feltámasztott Jézus Krisztusnak a szavai örök igék! Beléjük, de még inkább elmondójukba hittel kapaszkodva lehet csak esélyünk arra, hogy önmagunkra, élő és élettelen világunkra, egyházunkra - benne a magyar evangélikus gyűjtemények ügyére - a valóságnak megfelelően gondoljunk. A feladatunk ebben a pillanatban pedig nem kevesebb, mint átmenteni a szentet és megszentelni a profánt. És az is, hogy alázatosan ezt az egészet az örök Ige, az örök Bíró mércéje alá helyezzük, hogy a végső szót - ugyanúgy, mint az elsőt - ő mondhassa majd ki fölöttünk és munkánk fölött is. HETI ÚTRAVALÓ Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas. (Zak 9,9) Advent első hetében az Útmutató reggeli s heti igéi a Jézushoz való meg- vagy visszatérésre hívnak. Ebben az új egyházi évben útravalóul szánjuk Luther örök érvényű szavai mellett a Liturgikus könyv ünnepi bevezető igéit és a Gyülekezeti liturgikus könyv ünnepekhez rendelt zsoltárainak antifónáit vagy egy-egy verssorát. Két advent között „Készítsétek az Úrnak útját, mert megjelenik az Úr dicsősége, és mindenek egyszerre meglátják - így szól az Úr.” (Ezs 40,3.5; LK) Térjetek meg, és „jobbítsátok meg élteteket, keresztyének, mert ím elközelgett a mennyeknek országa” (GyLK 686)! Az új kezdetben - névünnepén - András apostol példája is segíthet, aki élő híddá lett testvére számára, s Jézushoz vitte Pétert: „Megtaláltuk a Messiást...” (Jn 1,41) Ezzel indul a keresztény élet, azért jött először e földre Jézus, hogy megkeresse s megtartsa az elveszettet. „Mondjátok meg Sión leányának: íme, királyod jön hozzád...” Ha már bevonult az életünkbe, kiáltsuk sokaknak: „Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsánna a magasságban.” (Mt 21,5.9) Krisztus visszajövetelének sürgető közelsége Pálnak ezt jelenti: .....most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk..." A gyakorlati me gtérés pedig:.....öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust..." (Róm 13,11.14) Péter folytatja : „Ót szeretitek (...), őbenne hisztek (...), mert elértétek hitetek célját, telketek üdvösségét." (iPt 1,8-9) Jézus visszajöveteléig már csak „egy igen-igen kevés idő, és aki eljövendő, eljön, és nem késik. Az én igaz emberem pedig hitből fog élni...” (Zsid 10,37-38) Hétköznapi advent: „...élhessetek az Úrhoz méltóan, teljes mértékben az ő tetszésére (...), és növekedjetek az Isten ismeretében.” (Kol 1,10) Krisztus eljövetelének várása nem jelenthet tétlenséget: .....vegyük magunkra a hit és a szeretet páncélját, és mint sisakot, az üdvösség reménységét.” (iT hessz 5,8) Az új egyházi évben is minden pénteken ama „nagy” péntekre emlékezünk, amikor Jézus Urunkat megcsúfolták s kigúnyolták: „Üdvöz légy, zsidók királya!" (Mt 27,29) Második eljöveteléről szólt Jeruzsálem elleni panaszában a keresztre menő Jézus: „Mert mondom nektek: nem láttok engem mostantól fogva mindaddig, amíg azt nem mondjátok: Áldott, aki az Úr nevében jön!” (Mt 23,39) Ez az üdvözlés szó szerint azonos a jeruzsálemi bevonulásakor felhangzott kiáltással. így fonódik egybe Jézus első és utolsó földi eljövetele. Legyen ennek az adventnek mindannyiunk számára ilyen következménye: „De őt, a fényest, nagyszerűt, / Mindörökre látom.” (Ady Endre: Az Úr érkezése) Hozsánna: „...Uram, segíts meg!" Ments meg, üdvözíts! „Áldott, aki az Úr nevében jön!" (Zsolt 118,25.26) Az Úr Jézus „Krisztus a te királyod, kit Isten egyenest neked ígért, s kinek tulajdona vagy, hogy csak ő uralkodjék rajtad. Ő vált s szabadít meg mindentől, ami eddig megterhelt, legyűrt és fogva tartott!” - tanít reformátorunk. Mi pedig kérjük Megváltónkat: „Ó, szállj közénk, Királyunk! / íme, eléd kiállunk: / A sötétség elmúljon, / A hit fénye ragyogjon!” (EÉ 131,4) ■ Garai András Hová érkezik az Eljövendő? SZÓSZÓRÓ ► Végeztem a napi teendőimmel, leülök tévét nézni. Épp híradó megy az egyik csatornán. Van még jó negyed óra belőle, úgy döntök, belenézek. Hátradőlök a kanapén. Közben kalandoznak a gondolataim: hamarosan advent lesz, ismét eltelt egy esztendő... De hova is várjuk mi az Eljöven- dőt? Milyen is a mi világunk, ahova érkezik? Amerikában Madonna válik. Személyes tragédiáját enyhíti a hír, hogy (volt) férje nem kér semmit a popdíva vagyonából. Egyszerűen olajra lép - valószínűleg megteheti. Madonna igazán világhírű, mégis elhagyják? Országokat átívelő probléma a kapcsolatok válsága: rossz döntések, rossz együttélések, rossz válások... Hány ember szenved vagy kiábrándult és csalódott rossz kapcsolata miatt! De mi vajon megbecsüljük-e, szeretjük-e eléggé a társunkat? Jöjj, népek Megváltója! Töltsfel bennünket megbocsátó szeretettel társunk iránt, hogy el tudjuk őt fogadni olyannak, amilyen, hogy ne akarjuk örökké megváltoztatni, és hogy ne rójuk fel neki szüntelenül a hibáit. Segíts abban, hogy hálásak legyünk érte, meglássuk értékeit, hogy szeretetben élhessünk, egymásnak segítve. Duhajban megnyílt az Atlantis luxushotel. Hihetetlen pompát és gazdagságot sugároznak a pergő filmkockák. „Egy éjszaka négymillió forintba kerül” - mondja a bemondónő. Mindeközben Afrika keleti partjain kalózhajók ejtik foglyul az arra járó szállítóhajókat élelemért, olajért. Vagy bármiért, amit meg lehet éppen szerezni, és amiért pénzt lehet kapni. Mert nincs mit enni. A nyomor óriási. Jöjj, népek Megváltója! Halld meg az elnyomottak, szegények hangját, és enyhítsd a nyomorultak nyomorát! Kérünk, add, hogy minden nélkülöző segítségre leljen a kellő helyen és időben. Formáld a törvényeket hozók gondolkodását, hogy a nyomor ne nőjön világunkban. Kérünk, hogy tégy bennünket érzéIjjúságirovat-gazda: Balog Eszter kénnyé más bajára, és tudatosan segítsünk ott, ahol tudunk. A gazdasági válság világválság. A gazdagok már nem vesznek luxusvillákat Duhajban. Hazánkban pedig nincs, aki foglalkozzon a koraszülött csecsemőkkel az intenzív osztályon. Az ápolók és orvosok sorra elhagyják a kórházakat. Külföldön keres munkát, aki csak tud, mert ott több a jövedelem. Jöjj, népek Megváltója! Mert ha a jövőbe nézünk, anyagilag most minden bizonytalannak látszik. Világszerte és hazánkban is azt látjuk, hogy a pénz kevés. Kérünk, segíts bennünket abban, hogy hétköznapjainkat ne a felhalmozás iránti vágy, hanem a megelégedettség vezérelje. Mindeközben Kanadában a jéghokisok egymást püfölik egy mérkőzésen, mert az ellenfél szabálytalanul ütötte el a labdát, és hát ezt meg kell bosszulni... Máshol pedig focimeccsen tör ki verekedés a szurkolótáborok között... Jöjj, népek Megváltója! Az agresszió már játékainkat is átszövi, versenyeinkből eltűnik az egymás iránti tisztelet és szeretetet. Mert ma már semmi más nem számít, csak az egyéni győzelem, bármi áron. Vajon az a tény, hogy advent kezdődik, változtat-e valamin világunkban? Vajon szebbek és jobbak lesznek-e a híradó hírei? És vajon bennem megváltozik-e valami ezekben a napokban? Én hogyan készülök a Megváltó érkezésére? Tökéletessé semmi sem válhat pár hét alatt, tudom. Mégis az vigasztal, hogy ha egykor az istálló jászla megfelelt Jézusnak, akkor talán az én mostani világomtól sem fordul el... „Jöjj, népek Megváltója, / így kér a föld lakója. / Jöjj, lelkünk drága kincse, / Szívünk édes reménye!" (EÉ 131) ■ Balog Eszter
