Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)

2008-02-03 / 5. szám

‘Evangélikus ÉletS EVANGÉLIKUS ÉLET 2008. február 3. S** 3 Orgonaszentelés Pestújhelyen Emléktábla a telekadományozóknak ◄I Folytatás az 1. oldalról De kell még hozzá két mesteri kéz is, amely a billentyűkön játszik, s játékával megteremti az egyedi síphangok „közös­ségének” összhangját és harmóniáját. A teremtő Isten is különbözőnek ter­vezett minket, és lelkét adta, lélegzetét lehelte belénk, hogy az isteni Lélek esszenciája egyedi módon, „pneumo- fon” hangszerként szólaljon meg álta­lunk. Övé az a mesteri kéz is, amely összhangban szólaltat meg bennünket, hogy egy látható emberi közösségben és a Krisztus-test egységében összehango­lódjunk a növekedés és az örök élet re­ménységére. A pestújhelyiek ünnepe a Rákospalo­tai Múzeum épületében megrendezett állófogadással folytatódott, majd 18 óra­kor dr. Finta Gergely orgonaművész, az Evangélikus Hittudományi Egyetem do­cense orgonabemutató hangverseny ke­retében szólaltatta meg a hangszert. Az esti alkalmon iß. Hafenscher Károly lelkész tartott áhítatot. ■ Petri Gábor Emléktáblát készíttetett a Győrhöz tar­tozó győrújfalui evangélikus leánygyü­lekezet presbitériuma Németh Lajosnak és feleségének, Derzsi Katalinnak az emléké­re. A házaspár ugyanis 232 négyszögöles telket adományozott a' gyülekezetnek templomépítés céljából. Az evangélikus templom falán elhelyezett emléktábla megáldására a január 27-én, hatvanad vasárnapján tartott istentisztelet kereté­ben került sor. 1949. augusztus 25-én - Szeghalmi Bálint tervei alapján - elkezdődött a munka. Németh Lajos később három éven át a gyülekezet gondnoka volt; ő vásárolta a templom első harmóniumát, lakásában biztosított helyet a lelkésznek az öltö- zésre, valamint ő jegyezte és vezette „a győrújfalui evangélikus leánygyülekezet családkönyvét”. Az ünnepi istentiszteleten az igehir­detői szolgálatot és az emléktábla meg­Művészeti versennyel ünnepeltek „Meleg szeretettel függj a hon nyelvén!” - a Himnusz költőjének e szavaival nyitotta meg Juntos Istvánná, az Orosházi Evangéli­kus Általános Iskola és Gimnázium igaz­gatója január 21-én az intézmény által szervezett Kölcsey-versenyt. A magyar kultúra napja alkalmából tartott rendez­vényen tizenegy evangélikus iskolából összesen harmincnyolc diák vett részt. A versmondók kötelező verse a Szózat volt, a szabadon választott versnek pe­dig - a Mátyás-évhez kapcsolódva - a magyar reneszánsz irodalmából kellett kikerülnie. A légjobban szerepelt evan­gélikus iskolai szavalok: Beély Boglárka (Aszód), Lakatos Donna (Győr), Csizmadia Kristóf (Orosháza); mellettük a bonyhá­di, a szarvasi, a budapesti Deák téri és a békéscsabai diákok vittek haza díjakat. A népdaléneklési versenyen a szaba­don választott dallal a versenyzőknek a saját tájegységüket kellett bemutatniuk. A színes, látványos vetélkedésben az evangélikus iskolák diákjai között Regős László (Budapest-Fasor), Zala Luca (Buda­pest, Deák tér), Albert Alexandra (Oroshá­za), Felegyi Mária (Békéscsaba) és Garai Szilvia (Aszód) lett a legjobb. A rajzpályázat feladata a Szózat il­lusztrálása mellett az volt, hogy vizuális eszközökkel fogalmazzák meg, mi az, amire mi, magyarok büszkék lehetünk. A legszebb műveket Farkas Teodóra és Ko­vács Agnes (mindketten győri diákok), il­letve Szálkái Katalin, Császár Ilona és Rózsa Zita (mindhárman fasoriak) készítette; továbbá Aszódról és Szarvasról érkezett alkotás kapott még díjat. A tartalmas, jó hangulatú versenyt Ribár János esperes útra bocsátó szavai zárták. ■ Szőke-Kilián Szilvia De'li harangszó Nagyvelegről Február 4. és 10. között minden délben a nagyvelegi evangélikus templom harangja szól az MRi - Kossuth rádióban. A Fejér megyei község a hagyomány szerint nevét Árpád fejede­lem Velek nevű vezéréről kapta, akiről Anonymus - valószínűleg III. Béla király jegyzője - többször megemlékezik krónikájában. A török hódoltság után, 1691-ben I. Lipót császár báró Hochburg János főhadi­szállítónak adományozta az uradalmat. A lakatlanná vált birtokra Trencsén megyei szlávokat, valamint Vas és Veszprém megyei ma­gyarokat telepítettek. Első, torony nélküli templomukat 1784-ben emelték, majd az 1796- os tűzvész után ismét felépítették. Harmadszorra 1811-ben egy föld­rengés miatt kellett felújítani. 1936-ban készült el harmincöt méter magas tornya, amelyben három harang lakik. A délidőben megszóla­ló 546 kilogrammos az Ecclesia Részvénytársaság műhelyében ké­szült 1925-ben Budapesten. M Forrás: RTV Részletes Országszerte január 25-2 6-án zajlottak a központi, egységes írásbeli felvételi vizsgák a középiskolákban - képünk az aszódi evangélikus gimnáziumban készült. !'Vn **« t* A győrújfalui leánygyülekezet 1949. március 13-án tartott közgyűlésén hatá­rozta el, hogy templomot épít a Németh Lajos és felesége által felajánlott telken. Az akkori politikai nyomás ellenére áldását Kiss Miklós, a Győr-Mosoni Egy­házmegye esperese végezte. Az isten- tisztelet liturgiájában Jánosa Attila győri lelkész vett részt. ■ K.M. A TAVALYI NAGY ÉRDEKLŐDÉSRE TEKINTETTEL IDÉN IS! II. evangélikus borfesztivál Révfülöp, Ordoss Lajos Evangélikus Oktatási Központ Borfesztivál, -verseny és szakmai nap lesz február 22. és 24. között Révfülöpön, amelyre nagy szeretettel hívunk minden érdeklődő evangélikus borosgazdát. A versenyre csak palackozott borokat lehet hozni. Igényes, független zsűri jelenlété­vel, országos borverseny szint. Az előadásokat országos hírű szakemberek tartják. PROGRAM • Péntek: érkezés; borleadás 17 óráig a fajta és az évjárat megjelölésével; besoro­lás; szakmai előadás; fórum; beszélgetés pohárral a kézben. • Szombat: 9-től 12 óráig borbírálat a gazdák jelenlétében, szakzsűri és társadal­mi zsűri közreműködésével; ebéd; előadás; eredményhirdetés; nyílt bemutató; vacsora. • Vasárnap: értékelés, jövőtervezés; közös istentisztelet. Jelentkezni lehet az oktatási központ címén; 8253 Révfülöp, Füredi út 1.; e-mail- ben: revfulop@lutheran.hu; telefonon: 20/770-3829. A jelentkezések beérkezésé­nek határideje: február 12. Részvételi díj teljes ellátással: 10 500 Ft. Igen, őriző)e vagyok Ezen a télen eddig nyolcvanheten fagy­tak meg ebben az országban - üt szíven a legfrissebb hír. A holnapi újságokban talán még nagyobb szám jelenik meg, és hétről hétre sikerül majd növelni ezt a halálos rekordot. Eddig nyolcvanheten. És nemcsak olyanok, akik éjszakai ré­szegségükben lebucskáztak a vasúti töl­tésről, ahol aztán senki nem találhatott rájuk, hanem olyanok is, akik aluljáró­ban vagy egy-egy alkalmi faházban em­berek között voltak. Egy idős házaspár kihűlt tetemére a postás talált rá. Nem voltak alkoholis­ták, sőt kifejezetten szolid életet éltek. Olyannyira, hogy egy idő után már tüze­lőre sem jutott nekik a nyugdíjukból. Megfagytak 2008 Magyarországán. Ők nem vették észre, hogy dübörög a gaz­daság, nagy a jólét, és hogy feszül a szo­ciális háló. József Attila 1922-ben írt verse ma is ak­tuális: „Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, / hogy melegednének az embe­rek.” (Tél) Ám egyre kevesebben vannak, akik észreveszik, hogy a másik didereg. Ki-ki legfeljebb önmaga biztonsága ér­dekében kuporog a szerinte'csakis őt megillető tűz mellett. Hiányzik az össze­tartozás érzése. Felszegett fejjel, kono­kul mondjuk a káini mondatot: „Talán őrzője vagyok én a testvéremnek?” (tMóz 4,9) A vízkereszti ünnepkört elhagyva és immár lassan a böjti útra lépve sem fe­ledhetjük: olyasvalaki érkezett közénk, aki ezt mondta: igen, őrizője vagyok a testvéremnek - akkor is, ha nem érdem­li meg, akkor is, ha ezáltal magam kerü­lök rosszabb helyzetbe. Ugyancsak Jó­zsef Attila írt megrendítő módon erről a karácsonyi Jézusról: .....s az újszülött rü­gy ező ágakkal / lángot rak a fázó homlo­kok mögé." (Karácsony) Jézus ismerte a számkivetettek, haj­léktalanok és menekültek sorsát. A bet­lehemi származású Józsefnek Augustus császár közigazgatási reformja jegyében kellett várandós feleségével, Máriával a maga városába mennie. Aztán nem volt elég, hogy a gyermek egy istállóban szü­letett meg, de a hatalmat képviselő Heró- des bosszúja miatt a családnak idegen földre kellett menekülnie. Mit húzták- vonták azt a szegény gyermeket! János evangéliuma szerint Jézus „saját vi­lágába jött, és az övéi nem fogadták be őt” (i.nf. A világosság azért érkezett el, hogy eloszlassa a sötétséget, de a mérhetetlen sötét el akarta nyelni a világosságot. A felnőtt Jézus ezért maradt sokszor hon­talan és otthontalan. Ezt mondta önma­gáról: „A rókáknak van barlangjuk, és az égi madaraknak van fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania." (Mt 8,20) Ezért ÉGTÁJOLÓ hol az olajfák alatt aludt, hol egy csónak­ban a Genezáreti-tó partján. Tanítványait csavargónak tartották, őt- magát jöttmentnek, amolyan bozgor- nak. Számkivetett volt, mégis a másikkal, a szenvedőkkel törődött. Nem iszonyo­dott a leprásoktól. Meggyógyította a be­teget, felszántotta a könnyet, vigasztalt, és hitet ébresztett. Amikor haláltusáját vívta, nem saját fájdalmával volt elfoglal­va, nem is az őt köpködő pribékekre fi­gyelt, hanem a kereszt alatt síró édesany­ját és elárvult tanítványát vigasztalta, így bízva őket egymásra: .Asszony, íme, a te fi­ad"; „íme, a te anyád!” (Jn 19,26.27) Jézus ma is bíz ránk embereket. Őri- zői vagyunk testvéreinknek. Ma egyre nagyobbak a szociális kü­lönbségek, mind drámaibbá válik a sze­gények leszakadása, a munkanélküliek helyzete, egyre többen és többen élnek a létminimum alatt. Mély válságban van az egyház hagyományos kereteihez kö­tődő parasztság, napi megélhetési gond­jai adódnak a gyülekezeteink gerincét adó középosztálynak. Egyházi és társa­dalmi méretekben egyaránt gyakorol­nunk kell a vigasztalás szolgálatát. Őrizői vagyunk-e testvéreinknek? Felkapjuk-e a fejünket a hír hallatán, hogy ezen a télen eddig nyolcvanheten fagytak meg? Megkeressük-e a társada­lom peremére szorultakat? Eszrevesz- szük-e azokat a betegeket, akik az egész­ségügyi reformnak nevezett ámokfutás jegyében a kórházak folyosóin kapják a kezelést a munkától és az adminisztráci­ótól kimerült orvosoktól, ápolóktól? Fontos-e nekünk azoknak az élete és a boldogulása, akiket még mindig - való­ságos vagy érzelmi - határok választa­nak el tőlünk? Helyet kap-e az egyház természetes szókincsében az elkopta- tottnak hitt' szolidaritás kifejezés? A minap fiatalok élesztették bennem a reményt. Egy családos találkozón tar­tottunk istentiszteletet. Valaki felvetette, hogy a hagyományos perselyezés mel­lett tartsunk gyűjtést egy testvérünk gyógykezeltetésének a céljára. így aztán két perselyben gyűltek az adományok, és akkor még nem is beszéltünk arról a befőttesüvegről, amelyben az „Apróval az aprókért” elnevezésű akció jegyében gyűjtöttük az egy- és kétforintosokat. Barátaink nyolcéves Ambrus fia aztán így szólt az istentisztelet végén: „Ki kellett volna tennünk még egy perselyt, mert ma van a leprások világnapja!” Ő észre­vette azt a plakátot, amelyen a felnőttek tekintete átsiklott. Talán valahol itt kez­dődik a szolidaritás. Az ilyen elszánt legények biztosan nem fognak belenyugodni abba, hogy akár csak egy ember is megfagyjon eb­ben az országban. Kisfiam számon tart­ja, hogy ő annak a Tours-i Szent Mártonnak a nevét is viseli, aki kettévágta katonakö­penyét, hogy betakarjon vele egy kol­dust. Ambrus és Marci biztosan értik majd Saint-Exupéry szép gondolatát: „Uram, add kölcsön nekem pásztorsu­bád egy darabját, hogy testvéreimet - vágyakozásuk terhével együtt - betakar­hassam vele.”

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom