Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)

2008-04-20 / 16. szám

‘Evangélikus ÉletB ÉLŐ VÍZ 2008. április 20. 5 Felülről jövő bölcsességgel ► Trianon után határozott úgy egy határszéli településnek, Magyarbólynak az evangélikus lelkipásztora, Vértesi Zoltán, hogy - „arra érdemes lelké­szek” segítségét igénybe véve - lelkészi szakfolyóiratot indít. A Lelkipász­tor nyolcvannégy esztendeje, 1924 adventjének első vasárnapján jelent meg először; kisebb kihagyásoktól eltekintve azóta is folyamatosan olvas­ható. Erről a sajtótermékről szólt az Evangélikus Belmissziói Baráti Egye­sület (EBBE) legutóbbi alkalmán a főszerkesztő, ár. Szabóné Mátrai Marian­na. A Médiaszolgálatunk mint az evangélium tükre - bemutatkozás, értékelés, fó­rum címet viselő beszélgetéssorozat keretében április 10-én ezenkívül még a Duna Televízió egyházi műsorairól beszélt ár. Fabiny Tamás püspök, az intézmény egykori munkatársa. Az Országos Egyházi Iroda földszinti termében rendezett alkalom a hagyomá­nyoknak megfelelően áhítattal és imakö­zösséggel vette kezdetét. Ijj. ár. Fabiny Ti­bor teológus az Útmutató napi igéi - Zsolt 19,8b és iKor 1,21 - alapján tartott elcsen- desedésében Luthert idézve egyebek mel­lett azt hangsúlyozta, hogy bár az ember azt akarja, ami szép, ami jó, széppé és jó­vá azonban Isten tesz bennünket. Ezért a felülről érkező szeretet és bölcsesség után vágyakozzunk, mert ha az Úrtól ka­pott szeretet járja át a szívünket, csak ak­kor leszünk valóban bölccsé. Ezután Szabóné Mátrai Marianna vet­te át a szót; rövid történeti és tartalmi is­mertetést nyújtott a Lelkipásztorról. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem Gyakorlati Intézetének vezetője 1996 óta szerkeszti a hétszáz példányban megjelenő folyóiratot. Kezdettől arra tö­rekedett, hogy a lap segítse az olvasók szakmai továbbképzését, az ökumeni­kus kérdésekben való tájékozódást, va­lamint hogy spirituális táplálékot kínál­jon azoknak, akik kézbe veszik. Nem hallgatott a hiányosságokról sem: mint mondotta, tisztában van vele, hogy szükség lenne például interneten keresz­tül elérhető archívumra, továbbá olyan írásokra, amelyekben idős lelkészek te­kintenek vissza pályájukra, és újra teret kellene adni az úgynevezett laikus hoz­zászólásoknak is. Az együttlét másik meghívott vendé­ge, dr. Fabiny Tamás 1996-tól kezdődő­en tíz évig, püspöki kinevezéséig dolgo­zott a Duna Televízió vallási szerkesztő­ségében. Ő egyebek mellett arról beszélt, hogy a közszolgálatiság jegyében a Du­na műsorkészítői általában a média hár­mas feladatkörét - információ (híradás), eáukáció (oktatás), és rekreáció (szórakoz­tatás) - tartották szem előtt. A-vallási műsoroknál ezenkívül egy negyedik, sa­játos szempontot is figyelembe kellett venni, a proklamációt, vagyis az evangéli­um hirdetését. Nem volt véletlen tehát, hogy a ma Isten kezében, illetve Elő egyház címmel jelentkező ökumenikus műsorok­ban helyet kapott az indirekt evangélizá- ció. Az Északi Egyházkerület püspöke szólt arról is, hogy az ott töltött tíz esz­tendő alatt született százharminchárom filmből A hit képei címmel DVD-sorozat készül: darabjait szívesen kölcsönzik is­koláknak, gyülekezeteknek. Az EBBE „médiás alkalmain” már ha­gyomány az is, hogy az összejövetel le­zárásaként egy úgynevezett „külsős” ér­tékeli az adott este bemutatkozó médiu­mokat. így volt ez most is: Véghelyi Antal lelkész mondta el röviden a véleményét. Az egyházi médiamunka iránt érdek­lődőket legközelebb május 8-án, csütör­tökön várják az Országos Egyházi Iroda földszinti termébe; ekkor az egyházi rá­diós és televíziós műsorokról lesz szó. Meghívott vendégek: Nagy László és Kő- háti Dorottya. Értékel: iá. dr. Hafenscher Ká­roly. Áhítatot tart: dr. Gardái Péter. ■ GaZsu Szabóné Mátrai Marianna, Fabiny Tamás és Fabiny Tibor lapunk rovatvezetőjének, Véghelyi Antalnak az értékelését hallgatja Egymás őrizői A négyfalu-fűrészmezei evangélikus gyülekezet negyvenfős csoportja látoga­tott április 10-e és 14-e között a Nógrád megyei Vanyarcra. A barcasági testvérek a tavaly létesített gyülekezeti kapcsolat jegyében viszonozták a vanyarciak el­múlt évi látogatását. Hazánk jelentős történelmi helyei mellett (Vác, Visegrád, Esztergom) a vendégek a házigazdák szűkebb pátriá­jának szépségeiből is ízelítőt kaphattak, amikor felkeresték a világörökségi véde­lem alatt álló Hollókőt. A vasárnapi istentiszteleten Kajcsa László arról tett bizonyságot, hogy jó egymáshoz tartozni, jó egymásnak örül­ni. A fűrészmezei lelkész Pál apostol are- opágoszi beszéde alapján arról az öröm­ről prédikált Jubilate vasárnapján, hogy a görögök számára akkor még „ismeret­len” Isten Jézus Krisztusban számunkra már megtapasztalható, segítséget nyújtó társsá lett - a testvér-gyülekezeti kap­csolatnak is ő az alapja. Részt vett az istentiszteleten dr. Fabiny Tamás püspök is, aki kifejezte abbéli re­ményét, hogy az erdélyi testvérekkel va­ló kapcsolat idővel „szervezeti közele­désben” is megnyilvánul. Kajcsa László rámutatott, hogy a két gyülekezet közötti kapcsolat a kettős ál­lampolgárságról szóló, rossz emlékű 2004. december 5-i népszavazás után lé­tesült a sebek gyógyításának szándékával. A helyi lelkész - e sorok írója - azt hangsúlyozta, hogy a mai atomizálódó társadalomban, a közösségek és kapcsola­tok szétesésének idején az árral szemben haladunk akkor, amikor külső és belső tá­volságokat legyőzve megkeressük és szá­mon tartjuk egymást. Az összetartozás ki­fejezésének gyönyörű pillanata volt, ami­kor a két gyülekezet egyesített énekkara elénekelte az „Öröm van nálad...” kezde­tű korái egyik Jeldolgozását. A vendég­gyülekezet énekkara Kovács Ildikó vezény­letével szolgált Isten egybegyűlt népének. Kain kérdésére - „Talán őrzője vagyok én a testvéremnek?” (iMóz 4,9) - egyértelmű a válasz: igen, felelősek vagyunk egymá­sért. Nagyon fontos, hogyodafigyeljünk egymásra. A baráti, testvéri szó, az imádság életmentő lehet. Ne szalasszuk el tehát azokat a lehetőségeket, áldáso­kat, amelyeket Isten kínál fel nekünk a gyülekezetek testvéri kapcsolatában. Sa­lamon szava ez esetben is igaz: „Sokkal jobban van dolga a kettőnek, hogynem az egy­nek. ..”(Préd 4,9; Károli-fordítás) ■ Szabó András HETI ÚTRAVALÓ Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodákat tett! (Zsolt 98,1) Húsvét után a 4. héten az Útmutató regge­li és heti igéi Isten húsvéti tettét s az élő Krisztus élő gyülekezetének egyik életje­lét tárják elénk: .Nyilvánvalóvá lett minden nép előtt, hogy az Úr hatalmas Megváltó.” (Zsolt 98,2; LK) Mivel az Úr csodálatosan csele­kedett, énekeljetek! Új éneket csak az újjászületett ember tud szíwel-szájjal zengeni. Vezérigénkről így vall Luther: „Új ének ez az új országról, az új teremtésről, az új em­berről, aki nem törvényből vagy (»jó!«) cselekedetből, hanem a Lélektől született.” Le­gyen követendő példánk az Úr Jézus örvendező hálaadása: „Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura...” Őt ugyan elutasították a meg nem tért galileai városok, mégis mindenkit hív: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan...” (Mt 11,25.28) S tudjuk vele mondani: „igen, Atyám, mert így volt kedves te előtted.” (Mt 11,26; Károli-fordítás) Az iga kétszemélyes tehervonó eszköz, s az Úr akar a társad lenni! Csak így tapasztalhatod meg,hogy az ő igája bol­dogító, gyönyörűséges és könnyű teher. A Krisztusban új életet hyert keresztény kül­sőleg is megújul; e folyamat utolsó lépéseként Pál ezt tanácsolja: „munkaköpenyként” „mindezek fölé pedig öksétekfel a szereteted mert az tökéletesen összefog mindent"! És elénk tárja a mindenkori éneklő gyülekezet képét: .....intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki én ekekkel: hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek” (Kol 3,14.16) Jakab folytatja az új embernek szánt intéseket: „Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjá­tok magatokat." (1,22) Fedezzük fel: Jézus jeruzsálemi bevonulásakor, amikor „a tanítvá­nyok egész sokasága örvendezve fennhangon dicsérni kezdte Istent (...): »Áldott, a király, aki az Úr nevében jön! A mennyben békesség, és dicsőség a magasságban!«’’, a mennyei seregek sokaságá­nak karácsony éjjelén felzengett énekét visszhangozták: „Dicsőség a magasságban Isten­nek...” (Lk 19,37.38; 2,14) A pogányok apostolának parókiája az egész világ - mint mondotta:....a Lélek ereje által (...) mindenfelé hirdettem a Krisztus evangéliumát”-, mégsem ak ar más munkaterületén működni, „hogy ne idegen alapra” építsen (Róm 15,19.20). Mi felismertük-e már szolgálati területünk határtalanságát? Missziói parancsában min­den követőjét küldi Jézus:,;.. .hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek" (Mk 16,15) Ezt ne nyelveken szólva tegyük! Noha Pál rendelkezett ezzel a lelki ajándékkal, mégis inkább öt értelmes szót akart kimondani, hogy másokat tanítson, mint tízezret nyel­veken. Mi tehát a jó megoldás? „.. .dicséretet éneklek lélekkel, de dicséretet éneklek értelemmel is.” (iKor 14,15) Haláltusájakor vért verejtékezve imádkozott az Úr, s így szólt: „Imádkoz­zatok hogy kísértésbe ne essetek” (Lk 22,40) Sokan kemény beszédnek tartották szavait ko­rábban is; nem jártak többé ővele. Péter a kiválasztottak nevében szólt: „Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad." (In 6,68) Ezért: „Csak téged áldjon énekünk... (...) Halleluja, halleluja! Dicsérünk, Isten szent Fia!” (GyLK 814,5) ■ Garai András Jelentkezés a Szélrózsára ► Ments Orsolya 2007 augusztusa óta a kőszegi Evangélikus Mezőgazda- sági, Kereskedelmi, Informatikai Szakképző Iskola és Kollégium is­kolalelkésze. Az Evangélikus Hit- tudományi Egyetemen 2005-ben végzett, majd Székesfehérváron, azután pedig Sopronban és Harkán volt beosztott lelkész. Több Szél­rózsa találkozó szervezésében vett részt aktívan: már kezdő teo­lógus korában a debreceni összejö­vetelen (2000-ben) segítette a re­gisztrációt, majd a többi találko­zón is ez volt a feladata. Szolnokon 2006-ban már munkaági felelős­ként és mint a főszervező „tízek” egyik tagja volt jelen. Ezt a posztot megtartva az idei, kőszegi találko­zón is ő a felelős a regisztrációért és az információknak a résztve- vőkhöz való eljuttatásáért.- Kérlek, elsőként tájékoztass arról, hogyan lehet jelentkezni a júliusi összejövetelre.- Az interneten keresztül - www.szel- rozsatalalkozo.hu - április 20-tól lehet előregisztrálni. A jelentkezés többlép­csős. E-mail címmel és jelszóval lehet a rendszerbe lépni. Elsőként az igényeket - a napi-, illetve hetijegyet, az étkezést, szállást, helyfoglalást a Szélrózsa-vo­natra - lehet jelezni a rendszeren ke­resztül. Ha ez megtörtént, a jelentkező visszajelzést kap, melyen láthatók lesz­nek a költségek az igényeknek megfele­lően. Ezt az összeget két héten belül be kell fizetni egy megadott számlaszám­ra, így lehet aktivizálni a jelentkezést. Ha ez nem történik meg az adott időn belül, a rendszer törli. Ha befizette, is­mét visszajelzést kap az illető, valamint információt arról, hogy mi a teendője a helyszínre érkezéskor.- Hány gép áll majd az érkező fiatalok ren­delkezésére?- Hat-nyolc számítógép lesz a regiszt­rációnál, a Dr. Nagy László Gyógypeda­gógiai Intézet bejáratánál, jól látható és megközelíthető helyen.- Itt mi lesz az érkező feladata?- Hogy „bepötyögje” az e-mail címét SZÓSZÓRÓ Ijjúságirovat-gazda: Frenyó Anna és a jelszavát, és klikkeljen egyet. így a gép egy speciális papírra nyomtatja az igényeknek megfelelő információkat, az étkezési jegyet, a szobaszámot. Ennek alapján kapja meg a karszalagját is.- A rendezők bizonyára az idén is igyekez­nek megkönnyíteni a helyszínre jutást...- Most szerveződik egy különvonat, amely Budapestről indul majd július 16- án Kőszegre, és július 20-án megy vissza. Azt fontos tudni, hogy ezekre a vona­tokra is az előregisztráció során lehet majd jelentkezni. A menettérti jegy min­denki számára kétezer forint lesz.- Végezetül milyen egyéb fontos tudnivalót osztanál meg a leendő szélrózsásokkal?-Talán arra érdemes még felhívni a fi­gyelmet, hogy az előző évektől eltérően idén a szállásfoglalás is interneten ke­resztül történik. a Balog Eszter

Next

/
Oldalképek
Tartalom