Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-06-29 / 26. szám
2 Evangélikus diákÉlet | 2008. június Az Evangélikus Egyház Aszódi Petőfi Gimnáziuma, Szakképző Iskolája és Kollégiuma Cím: 2170 Aszód, Régész u. 34. Igazgató: Dr. Roncz Béla Iskolalelkész: Simon Attila Honlap: http://www.aszevgim.sulinet.hu/ http://myluther.hu/iskolak/aszod Az első'280 év... Az aszódi evangélikus gimnázium története Babka Anna Az aszódi gimnáziumot 1727-ben alapították. Az evangélikus iskola legismertebb időszaka Koren István rektor nevéhez köthető. 1835-1838 között iskolánk padjait koptatta későbbi névadónk, Petőfi Sándor. 1929-re a tanulók nagy létszámáénak köszönhetően már kicsi volt az eredeti épület. A új iskola 1929-1931 között készült a Hatvani úton Schu- lek János tervei alapján (a régi fiúin- ternátusként működött tovább 1948-ig, ma pedig a városi múzeumnak ad helyet). 1948-ban államosították, így zajlott benne az oktatás negyvenhat éven keresztül. 1994- ben éledt újjá evangélikus intézményként, dr. Roncz Béla igazgató vezetésével, először a Csengey Gusztáv Általános Iskola alagsorának bérelt tantermeiben. 1994 augusztusában letették az iskola új épületének alapkövét; 1997. szeptember 6-án avatta fel dr. Harmati Béla püspök. Az újraindulás óta a diákok és a tanárok létszáma egyaránt növekedett. Mára 693 diák tanul és 58 tanár tanít az intézményben. 2002-ben felépült a tornacsarnok, majd 2003-ban a kollégium is. 2006-ban a belső udvar díszburkolata és a teniszpálya készült el. „A »növekedést« pedig Isten adta..." Beszélgetés Kovács janka Tímeával Szabadi László Kovács Janka Tímea, az aszódi evangélikus gimnázium 12. e osztályos tanulója részt vett az országos középiskolai tanulmányi versenyen magyar irodalomból. Az OKTV országos döntőjén hetedik helyezést ért el.- Mindenekelőtt gratulálunk! Meséld el, kérlek, milyen előzményei voltak a döntőnek!- Elsőként egy irodalmi műveltségi feladatsort kellett kitölteniük a diákoknak; aki itt hetven százalék felett teljesített, az került be a második fordulóba, ahol értekezést kellett írni egy választott témában, megadott cím alapján. A harmadikba harminc tanuló jutott be. Ebben a szóbeli döntőben a második fordulós dolgozatot kellett megvédeni.- Milyen témából készültél, és miért?- Az Elektra-témát választottam (Elektra-motívum a drámairodalomban Szophoklész, Bornemisza, O'Neill és Sartre művei alapján). Hogy miért? Mert a négy dráma tanulmányozásával négy alkotót, négy történelmi kort, négy világnézetet, négy társadalmat is megismerhettem, sőt - mint később kiderült - a közvetlen környezetemben élő emberek viselkedését és a sajátomat is jobban megérthettem.- Ki segített a felkészülésben?- A versenyre Homoki Gábor tanár úr készített fel, de azt is fontosnak tartom, hogy Ruzsinszki Péter négy, Kalina Katalin két évig tanított - a „növekedést" pedig Isten adta.- Hogyan zajlott a versengés?- A szóbeli döntőben A bűntudat és a felelősség kérdése az Elektra-fel- dolgozásokban című dolgozatomat kellett megvédenem egy öttagú, szakértőkből álló zsűri előtt, vagyis az írásommal kapcsolatos kérdéseikre kellett válaszolnom.- Pontosan mivel jár, hogy elérted ezt a szép eredményt?- A döntőbe való bejutásommal mentesültem a magyar érettségi alól, megkaptam a százszázalékos emelt szintű magyar érettségi eredményt.- Mik a terveid, mivel szeretnél foglalkozni a gimnáziumi évek után?- Ez jó kérdés, még én sem tudom rá a választ. A Károli Gáspár Református Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem pszichológia szakára, illetve az ELTE gyógypedagógia szakára jelentkeztem. Remélem, valahová felvesznek. Pillanatkép iskolánk könyvtárából Az iskolai menzáról Simon Attila iskolalelkész Az óvodát is beleszámítva huszonkét éven át voltam menzás. Ezen a téren tehát már nem sok meglepetés érhet, volt időm hozzászokni az ízvilághoz. Volt, amikor jobb volt a menü, volt, amikor rosszabb, de alig volt alkalom, hogy ne ettem volna meg mindent. Sokan csodálkoznak ezen, talán a kedves olvasó is. Félreértés ne essék, mindennél jobban szeretem az ízletes, házias ételeket, sőt magamat bizonyos mértékben ínyencnek tartom, alkalom- adtán főzni is szoktam a családomnak. Mégis azt gondolom, ha az ember elé ételt tesznek, nem teheti meg, hogy finnyásan elforduljon, vagy kidobja. Nem olyan családban nőttem fel, ahol kötelező lett volna mindent megenni, nem a neveltetésem tett ilyenné. Nem tudom, belegondoltatok-e már, hogy egy átlagos napon menynyi ennivaló kerül a kukába. A legújabb előírások szerint ugyanis a maradékot nem lehet állatoknak, például disznóknak adni moslékként, hanem veszélyes hulladékként kerül a szemétbe. Megkérdeztem a konyhán: egy átlagos napon körülbelül húszliternyit dobnak ki, ez számításaim szerint majdnem hatvan adag. A levessel még rosszabb a helyzet; hogy pontosan mennyi megy veszendőbe, azt felmérni lehetetlen, mivel a megfelelő szűrések után a csatornában végzi. Döbbenetes mennyiség! Ezt nekünk főzték, sok ember munkája és pénze fekszik abban az ételben, amelytől sokan finnyásan elfordultak, mert más íze van, mint amikor anyu főzi. Az alapanyagokhoz valót megtermelték, szállították, sok energia befektetésével elkészítették. Ez a pazarlás akkor zavar a leginkább, amikor eszembe jutnak azok az emberek, akik éheznek. Most talán ezt gondoljátok: „Küldjük el nekik postán a tökfőzeléket!" Én meg azt mondom nektek, hogy nem is kell postára adni, mert saját környezetünkben is sok ember éhezik, és örülne, ha ehetne egyáltalán. Sok ilyen emberrel találkoztam, nagyon sokan éheznek külföldön és idehaza is, többek között a hajléktalanok, akikkel volt szerencsém találkozni a Magyar Máltai Szeretetszolgálat étkeztetési programjában, és úgy érzem, nem tehetem meg velük, hogy az elém rakott ételt kidobom. Nemcsak pazarlás lenne, hanem majd egymilliárd (!) éhező ember arculcsapása is. Csak azért kidobni, mert megtehetem, mert volt olyan szerencsém, hogy a bolygónk északi féltekéjén születtem. Emellett azt gondolom, fontos, hogy minél ízletesebb és egészségesebb ételek kerüljenek az asztalunkra, ezért fontosnak tartom az ilyen irányú felméréseket is. Remélem, a jövőben a „menzakaja" egyre jobban elnyeri a tetszésünket, és egyre kevesebb kerül belőle a szemétbe! Szónoki beszéd a tanulás fontosságáról Kiss Máté Engedjétek meg, hogy egy Edgar Allan Poe-idézettel magyarázzam meg, hogy szerintem miért fontos a tanulás: „Nem a tudásban van a boldogság, hanem a tudás megszerzésében." Mindenki eldöntheti, hogy ez a kijelentés igaz-é, vagy sem. De abban mindannyian egyetérthetünk, hogy tanulásra szükség van. Ennek a kijelentésnek most, kamaszfejjel nem sok jelentőséget tulajdonítunk, de felnőttként, átélve az élet nagy viharait, igenis sokat jelent. Az iskolában megszerzett tudásunk jelentős mértékben meghatározza későbbi életünket. Nemcsak az áhított állás, a jól fizető munkahely megtalálását könnyíti meg, hanem a mindennapi életre is hatással van. Jól jöhetnek matematikai tanulmányaink első, saját házunk megtervezésekor, banki ügyleteink intézésekor. Történelem-, magyar-, földrajztudásunk egy műveltségi vetélkedő megnyeréséhez is hozzásegíthet bennünket. Ha a távolabbi jövőre gondolunk, az ember fő célja a családalapítás, a gyermeknevelés. Gyermekünk az iskolába kerülve egyre több tanulniva- lót kap. Büszkeséggel tölt el bennünket, ha segítséget kér tőlünk, mert valamit nem ért. De még nagyobb büszkeség-az, ha segíteni is tudunk neki, ha megoszthatjuk vele tudásunkat. Amit ekkor megtanul, sohasem felejti el. Ha a tanulásról beszélek, nemcsak a könyvek tömkelegére, az egyre több tanulnivalóra gondolok, hanem az iskolára, rátok, a hangulatos környezetre is. Kölcsey Ferenc szerint nincs szebb kora az embernek, mint az ifjúság évei: „Azon láncok, melyek akkor köttetnek, nem szakadnak el örökké, mert nem a világban kerestünk akkor még barátokat, hanem a barátainkban leltük fel az egész világot." Ez az idézet, azt hiszem, ránk is igaz. Hiszen ez alatt a lassan két év alatt, amelyet együtt töltöttünk, többünk között elszakíthatatlan, talán életre szóló barátság köttetett. Végül - ha megengeditek - egy kis történettel zárom a mondandómat. Ezelőtt negyven-ötven évvel a nagymamám még kisiskolás volt. Mivel falun élt, minden reggel hajnalban • kelt föl, elvégezte a ház körüli teendőket, és elindult az iskolába. Amikor délután hazaért, szinte alig volt ideje a házi feladat elkészítésére, mert ki kellett hajtania a libákat a közeli legelőre. Miután elvégezte az általános iskolát, nem tanulhatott tovább, otthon kellett maradnia, és meg kellett tanulnia, hogyan is kell gondoskodnia egy nőnek a családjáról. A nagymamám sajnos már nem él, de anyukámmal sokszor beszélünk róla. Anya sokszor elmeséli, hogy a nagymamám milyen gyakran mondogatta: „Milyen szerencsések vagytok, hogy ti tanulhattok!"
