Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)

2008-02-10 / 6. szám

‘Evangélikus Élet®? EVANGÉLIKUS ÉLET 2008. február io. !► 3 Kapcsolatépítők Nyilatkozat Jó barátok közt címmel, az emberi kap­csolatok jegyében rendezett ifjúsági csendeshétvégét az EKE ^Evangélikusok Közössége az Evangéliumért) Alapít­vány február első hétvégéjén Pilis,Csa­bán. Blatniczky János Dániel a keresztény barátságról, Bojtos Attila a szerelemről, Gyötfi Mihály pedig a szülők és gyerme­keik közötti kapcsolatról tartott elő­adást az ország minden szegletéből ér­kezett mintegy százhatvan résztvevő­nek. Végül a záró istentiszteleten Kiss Péter az igaz barátot, Jézust mutatta be a fiataloknak, aki - a tökéletesség példája­ként - nemcsak barátaiért, de ellensége­iért is az életét adta. ■ Adámi Eszter Költőnőről az evangélikus nők klubjában Búval teljes életem - ezt a címet viseli Szita Istvánná Bérezi Margit (képünkön) nyomta­tásra váró életrajzi regénye Petrőczi Kata Szidóniáról. A nyugalmazott lelkésznő az evangélikus nők klubjának február 2-i al­kalmán ismertette könyvének kéziratát, egyben bemutatta evangélikus énekszer­zőnknek, az első magyar költőnőnek a szenvedésekkel teli sorsát. Petrőczi Kata Szidónia halálának háromszázadik évfor­dulójáról októberben emlékezünk meg. HIRDETÉS A Soproni Evangélikus Egyházközség presbitériuma pályázatot ír ki a Hunya­di János Evangélikus Óvoda és Általá­nos Iskola igazgatói állására. Feltételek: jelölt lehet, aki evangélikus vallású pedagógus, konfirmált, az egy­házközségi tagság feltételeinek leg­alább öt éve megfelel, egyházának hű­séges tagja, legalább ötéves pedagógu­si, illetőleg felsőoktatási intézmény­ben oktatói munkakörben szerzett gyakorlattal rendelkezik, és a képesíté­se megfelel az általános iskolában, a szaktárgyában a legmagasabb évfo­Pályázat lyamra előírt képesítési feltételeknek, vagy legalább ötéves, közoktatási in­tézményben szerzett oktatói (hitokta­tói) gyakorlattal rendelkező evangéli­kus lelkész. Az igazgatói megbízás hat tanévre szól. Az iskola igazgatója a Soproni Evangélikus Egyházközség presbitériu­mának hivatalból tagja. Jövedelem: a közalkalmazotti bér­tábla szerint. A munkába állás időpontja: 2008. augusztus 1. A pályázatnak tartalmaznia kell a szakmai önéletrajzot, a szakmai prog­ramot, a vezetői programot és a hely­zetelemzésre épülő fejlesztési elképze­léseket. A pályázathoz csatolni kell a legma­gasabb szakmai végzettséget igazoló okirat másolatát, erkölcsi bizonyít­ványt, lelkészi ajánlást. Pályázat beküldési határideje: az Ok­tatási Közlönyben való megjelenéstől számított harminc nap. A pályázatot a következő címre kell be­küldeni: Soproni Evangélikus Egyház- község, 9400 Sopron, Bünker János Rajnárd köz 2. Az elmúlt hetekben a Magyarországi Evangélikus Egyház hívei, lelkészei, gyü­lekezetei számos esetben szembesültek azzal a széles körű társadalmi elégedet­lenséggel, amely az egészségbiztosítási rendszer kormányzati átalakítását övezi. Több társadalmi szervezet kereste meg egyházunkat, felhívva a figyelmet jobbí­tó szándékú kezdeményezésére. A gyülekezeteinktől érkező vélemé­nyek nyomán a Magyarországi Evangéli­kus Egyház Országos Presbitériuma szük­ségesnek látja, hogy e kritikus időszakban szóljon a hazai egészségügy helyzetéről. Az állampolgár és a keresztény ember fe­lelősségén túl erre kötelez bennünket sze­retetszolgálatunk múltja és jelene, az el­esett, kiszolgáltatott emberek iránti együttérzés: az ágazatban számarányunk­hoz képest mindig is nagyobb szerepet vállaló nagy magyár evangélikus gyógyí­tók - Bókay János, Markusovszky Lajos, Balas­sa János, Lumnitzer Sándor, Schöpf-Merei Ágoston, Krompecher Ödön, Szentágothai János és sok jelenleg is szolgáló orvos - példája, az egykori diakonissza ápolónővérek és a szeretetintézményeinkben ma dolgozó testvéreink áldozatos munkája. Az egészségbiztosítás átalakításával kapcsolatban hangoztatott célokkal - „jobb minőségű ellátás, igazságosabb hozzáfé­rés, a hálapénz és a kiszolgáltatottság megszű­nése” - mindannyian egyetértünk. Ugyan­akkor számunkra is kérdéses, hogy ezek elérésére alkalmas eszköz-e profitérde­kelt szereplők hangsúlyos bevonása a já­ró- és fekvőbeteg-ellátás szervezésébe, finanszírozásába. Véleményünk szerint az új egészség- pénztáraknak elsősorban a magyar gaz­daság és társadalom szerkezetében fe­szülő súlyos ellentmondások miatt nem lesz módjuk pozitív hatást gyakorolni az ágazat fejlődésére. A gyógyítás világ­szerte növekvő költségigényével szem­ben hazánkban az európai átlagtól jelen­tősen elmaradó személyijövedelemadó- és járulékbevétel áll. Ugyanezért viszont jóval kisebb a kezelés elégtelenségének pénzügyi kockázata - járadékteher rok­kantság, munkanélküliség esetén - is. E tények mentén az új szereplők is inkább restrikciókkal (szolgáltatók és szolgálta­tások korlátozása), mintsem a piaci ma­gatartás pozitív elemeivel (beruházások, fejlesztések) törekedhetnek csak hasz­nuk biztosítására. A valódi, teljes gyógyításra és társadal­mi reintegrációra így motiválatlan rend­szer nem alkalmas a szolgáltatói struktú­ra helyes formálására, a jobb hozzáférés biztosítására sem. Ezért félő, hogy a nép­egészségügyi szempontok helyett politi­kai, szakmai érdekek mentén eddig kiala­kult területi egyenetlenségeket nem kor­rigálja, hanem éppen tovább súlyosbítja a hazánk nagy részén nehezen értelmez­hető ellátói verseny erőltetése. Végül azt sem látjuk világosan, hogy az új struktúra mivel tudja a hálapénz, a köl­csönös kiszolgáltatottság valóban rom­boló problémakörét kezelni. A kiadás- csökkentés logikájában nem jelenik meg a nagy szellemi tőkét koncentráló szak­mai műhelyek valódi megbecsülésének szándéka. Várható, hogy az ott dolgozók megnyerése nélkül, sőt ellenében végre­hajtott további változtatások még jobban felgyorsítják e szellemi tőke erózióját (el- fásultság, kivándorlás), amelynek pótlása évtizedek alatt sem lesz majd lehetséges. Nem kétséges, hogy a jelenlegi ma­gyar egészségügyi, egészségbiztosítási rendszer számos ponton változtatásra szorul. A sikeres, széles körben elfoga­dott változtatás záloga ugyanakkor a közbizalom, melynek hiányában még a szakmailag jó kezdeményezéseket sem lehet érvényre juttatni. A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Presbitériuma támogat minden olyan kezdeményezést, melynek célja, hogy a társadalombiztosítás átalakításá­nak kérdésében minél szélesebb körű konszenzus alakulhasson ki. Fontos, hogy hiteles információk alapján, alapos hatásvizsgálatok nyomán el lehessen osz­latni azon feltételezéseket, melyek szerint az új szabályozás a rossz egészségi és anyagi állapotban lévő honfitársainkat a jelenleginél is kiszolgáltatottabbá, a poli­tikai és üzleti érdekek játékszerévé teszi. A fentiek alapján kérjük a Magyar Or­szággyűlés tagjait, hogy a köztársasági elnök döntése nyomán, az egészségbiz­tosítási pénztárakról szóló törvény (T/4221. sz. javaslat) újbóli napirendre kerülésekor olyan döntést hozzanak, mely az általuk képviselt választópolgá­rok döntő többsége számára elfogadha­tóvá, előnyössé, érthetővé teszi a társa­dalombiztosítási rendszer átalakítását. A Magyarországi Evangélikus Egyház nevében kifejezzük készségünket az egészségügy formálásában való elvi és gyakorlati közreműködésre. M A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Presbitériuma Keresztény kultúra?! Egyre sokszínűbb, mozaikszerűen szét- darabolódott világunkban kevés az olyan szál, kötelék, amely egybetartja a szétszórtan élő, körülbelül tizenöt milli­ósra becsült magyarságot. A legerősebb kapocs azonban mindenképpen a nyelv és a kultúra. Az önmeghatározáson túl talán ez a két legfontosabb tényező az alapja magyar önazonosságunknak. Ma, amikor a közéleti, politikai dis­kurzus eléggé mostohán bánik mindaz­zal, ami keresztény vagy egyházi jelzőt vi­sel, úgy érzem, bátor színvallás, ha templomi istentiszteleti keretben kap helyet a kultúra. Kolozsváron az idén ez történt: a magyar kultúra napja alkalmá­ból rendezett központi megemlékezés­nek január 22-én a belvárosi evangélikus templom adott otthont. Erdélyben nem újszerű jelenség, hogy templomainkban nem csak a szigorúan vett vallási ünnepek vannak megtartva. Lehet, hogy a különleges sorshelyzetnek köszönhetően fonódnak össze szorosan a hagyományok, a kultúra, a közélet és a kereszténység. Ez a szimbiózis azonban nem természetellenes, korántsem szá­mít anakronisztikusnak. A magyar kultúra napja azonban nem csupán egy dátum, egy évforduló, amely­ről ünnepélyesen megemlékezünk. An­nál sokkal többet jelent, vagy legalábbis kellene, hogy jelentsen. Erdélyben min­dig megrendíti az embert a gazdag nem­zeti múlt, a küszködésekkel teljes közel­múlt és jelen, valamint a néha reményte­lennek tűnő jövő feszültsége. A magyar kultúrát ünnepeljük és azokat az embe­reket, akik sokat tettek egykor, és tesznek ma is azért, hogy értékeink, hagyomá­nyaink ne veszítsenek régi fényükből. A kultúra szó hallatán százféle gondo­lat kavarog valamennyiünk fejében. Olyan sok mindent jelenthet, mind- annyiunknak egy kicsit mást. Ám azt bi­zonyára mindenki el tudja fogadni, hogy - épp szellemi jellegéből adódóan - ré­sze, lényege az érték, az érték teremtése. S mivel ez az érték mindig a legfőbb jó, a legigazabb, a legtökéletesebb irányába nyitott, a vallás elválaszthatatlan a kul­túrától. Vallásfenomenológiailag és val- lástörténetileg egyértelműen kimutatha­tó, hogy ahol a transzcendencia irányá­ba való nyitottság - akár direkt, akár in­direkt formában - nem jelenik meg, ott a kultúra - akár mint művészét, akár mint etikai tevékenység vagy tudomány - va­lamilyen módon csorbát szenved. Hogy mit is jelent ma kultúránk, ön­azonosságunk számára az Isten, a hit, a kereszténység, a vallás fogalma? Ezen el le­het, el kellene komolyan gondolkodni. „Felelős” aggodalmaskodók a társadalmi hisztériakeltés kedvéért buzgón óvnak a „népek ópiumától”, az újra hódító ke­resztény kurzustól, a veszélyes klerikali- zálódástól, a keresztény szellemiség ártó hatásától. Próbálják igazolni, hogy a val­lásos kultúra általános térvesztésével, a szervezett, intézményes vallásosság visszaesésével egyre erőtlenebbé válik a keresztény szellemiség, mind az iroda­lom, mind a filozófia, a közgondolkodás ÉGTÁJOLÓ vagy éppen a képzőművészet területén. Végül is a világnézeti polarizálódás, a pluralista társadalmi berendezkedés, a visszafordíthatatlan szekularizáció oda vezetett, Hogy a kereszténység, a vallási hang, az egész disszonáns istenkérdés, a Krisztus-paradoxon szépen kisodródott a köztudatból, s az egész kérdést így egyfajta wittgensteini hallgatással lezárt­nak tekintik. Külön lehet-e választani: vagy kultú­ra, vagy kereszténység? Én azt mon­dom: a kettő együtt. Lehet-e ma keresz­tény szellemiség által inspirált kultúrá­ról beszélni? Hogyan kell ezt munkálni? Nagy alázattal. Nem a régi időket kell visszasírni. Mindig abból kell kiindulni, ami van. Természetesen a régi, hagyo­mányos értékeket meg kell őrizni, to­vább kell adni. De látni kell: a kultúrtra- díció sohasem lehet cél, hanem csak eszköz. Példa, amelyre föl kell építeni egy új világot. Itt szóba jöhet kultúránk zsidó-ke­resztény gyökere: mindenki elismeri a Biblia, a keresztény irodalom hatását a szépirodalom, a magyar próza és költé­szet kialakulására. Az sem kétséges, hogy a modem képzőművészet is a bib­liai tematikából, a szimbolikus liturgiái cselekmények, rituálék, vallási jelképek ábrázolásából, megjelenítéséből fejlő­dött ki. Mindmáig kevés az olyan mű - akár szöveg, akár képzőművészeti vagy mozgással létrehozott alkotás -, amely valamilyen módon, ha indirekt formá­ban is, ne Istenről szólna, amely ne érin­tené a lét transzcendens vetületét. Szerintem azonban nem elég keresz­tény, vallásos gyökerekről beszélni. Nem lehet és nem is kell a keresztény szellemiséget, a keresztény biblikus gondolkodást, erkölcsöt a múltból itt fe­lejtett relikviának tekinteni - hiszen van a kultúra fájának törzse, koronája is. Nem véletlen, hogy az egyik legmarkán­sabb kortárs gondolkodó, Jürgen Haber­mas olyan értelemben beszél újabb írása­iban a posztszekularizmusról, mint a valláshoz való visszatérés korszakáról, a vallástalanság végéről. A mai magyar kultúráról úgy is lehet beszélni, mint a keresztény gondolko­dás és szemlélet által meghatározott, inspirált kultúráról. A mai embernek és vele a mai kultúrának is szüksége van egy lényegesen mélyebb értelmű kérdés­re. Ha egy kultúra elveszti függőleges ve­tületét, ha istentagadóvá válik, gyökérte- lenné, tényleges identitását megtagadva, akkor elzüllik, tönkremegy, és magával rántja az értékvesztett, zavarodott társa­dalmat is. Természetesen az, hogy a keresz­ténység tárgyi, szellemi valóságként a világban él, formailag mindenképpen meghatározza életünket, és kíséri min­den fontosabb eseményét. Az alapkér­dés azonban az, hogy miként válik éle­tünk forrásává, hogyan lesz ittlétünk alapjává. Szükség van a keresztény ma­gyar kultúrára: a kereszténység a kinyi­latkoztatásból merített, és az Istentől jött. A hit által megismert igazságok el­mélyítik, kitágítják és tágabb horizontra helyezik mindazokat az értékeket - igazságot, jóságot, szépséget -, amelye­ket az ember a természetes eszével, szaktudományával, művészeti tevé­kenységével ki tud alakítani. A keresztény hit, életszemlélet, er­kölcs, az Istennel történő mély, állandó párbeszéd ne tartozéka legyen ennek a kultúrának, ne csak divatos kelléke, amelyet esetenként felszínre hoz egy- egy korhangulat: alapja legyen, határoz­za meg gondolkodásunkat, szellemi, tár­gyi értékeinket, alkotókészségünket, egész kultúránkat. Legyen életünk forrá­sa, éltető ereje. Adorjáni Dezső Zoltán püspök Erdélyi Egyházkerület

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom