Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-12-07 / 49. szám
2 2008. december 7. FORRÁS ‘Evangélikus ÉletS A BIBLIA ÉVE ADVENT 2. VASÁRNAPJA - Lki3,6-g János első levele Gyümölcstermés Krisztusban testvériség Az óegyházi hagyományok szerint ennek a levélnek is ugyanaz a János a szerzője, aki a negyedik evangéliumot írta. Ma sokan sokféle elmélettel kapcsolják össze a két művet, de annyi bizonyos, hogy az evangélium és az első levél szerzője vagy ugyanaz volt, vagy a két személy nagyon szoros lelki-szellemi kapcsolatban állhatott, hiszen számtalan közös megfogalmazás, hangsúly és motívum bukkan fel a két írásban. Míg azonban az evangélium Jézus életéről és a hűséges tanítványi körről beszél, a levél mintha már időrendileg továbblépne: olyan helyzetet ábrázol, amelyben a keresztény közösség egy kis csoportja elszakad a többiektől, megtagadva a tanbeli és életközösséget az egykori testvérekkel. Az elszakadó „eretnek” csoportban sokan a korai keresztény gnózis képviselőit látják. János szerint ezek az „áltestvérek’’ tagadták, hogy Jézus volt a testben megjelent Krisztus (tehát hogy Isten Fia valóságos ember volt, aki fizikai módon megszületett és meghalt), és - a jézusi szeretet parancsát megtagadva - gyűlölni kezdték egykori testvéreiket. Közülünk indultak el, de nem voltak közülünk valók János evangéliumának és első levelének is fontos alaptétele a világosság és a sötétség megkülönböztetése. Isten volt az, aki a teremtés hajnalán megkülönböztette e kettőt egymástól, Jézus pedig már a világosság követeként érkezett a sötétségbe. Élettörténete, szenvedése és halála mind azt mutatja, hogy a sötétség nem tudta őt befogadni. János levelében azok, akik Krisztust követik, a világosság gyermekei, olyan testvérek, akiket különleges szeretet- kapcsolat fűz egymáshoz. „Ne csodálkozzatok, testvéreim, ha gyűlöl titeket a világ. Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe, men szeretjük testvéreinket: aki nem szereti a testvérét, az a halálban van. Aki gyűlöli a testvérét, az embergyilkos; azt pedig tudjátok, hogy az embergyilkosnak nincs örök élete.” (íjn 3U3-I5) Krisztus követőit azonos lelki „anyagból" gyúrták. Szeretetkapcsolatukat semmi sem szakíthatja szét, hiszen Isten mindent felülmúló szeretetén nyugszik. Ha mégis megszakadt, nyilvánvalóan soha nem is volt valódi testvériség: „Aki azt mondja, hogy a világosságban van, de gyűlöli a testvérét, az még mindig a sötétségben van." (íjn 2,9) János első levele szívszorongató keresztény dokumentuma a szakítás fájdalmának. Kísérlet annak az érthetetlen ténynek a feldolgozására, hogy miért hagy el valaki, akiről tudjuk, hogy szeretett, és akit mi is tiszta szívünkből szerettünk. János nem ismeri a „valami menet közben elromlott” sablonos megoldását. Az csupán ápolgatása, de valójában kényszerű arculcsapása a szép emlékeknek. Ő a másik oldal felől közelít: ami igazi, az örökre megmarad. M Magyar Bibliatársulat * myLuther - www.myluther.hu A hit közös, a többi ráadás... LAPUNK A VILÁGHÁLÓN: -1* www.evelet.hu- Csak szemetel - mondta öreg barátom a körtefára mutatva. Legyintett egy nagyot, és orra alatt valamit dünnyögött holmi hálátlan kutyáról, de nem hallottam tisztán. Aztán büszkén mutatta a gyönyörű, bőven termő diófáját, az udvar ékességét.- Alig tudjuk megtörni az összes diót télen a mamával - ragyog a szeme. Én azonban nem a büszke diótörést látom magam előtt, hanem a satnya körtefát, amelyről kimondatott az ítélet: „Csak szemetel.” Alapigénk előtt Jézus a megtérés szükségességéről beszél. Szembeszáll azzal a vélekedéssel, hogy az a rossz, ami az embert éri, arányban áll a bűnösséggel. Minél bűnösebb, annál rosszabb dolgok érik, és minél tisztább, igazabb, annál szebb, kiegyensúlyozottabb az élete. Jézus azt mondja, hogy nem az az ítélet alapja, hogy jó vagy rossz életet él-e az ember, hanem az, hogy Istennel való kapcsolata olyan naponta szorongató igénnyé válik-e, amely egy földi életen áthúzódó folyamattá áll össze. Milyen szépen fogalmazza ezt meg Pál apostol a Galata-levélben! „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” (2,20) A kapcsolat persze nem jelenti azt, hogy az ember ezzel megfellebbezhetetlen tudójává válna Ura minden gondolatának, cselekedetének. Csak a maga módján, emberként vehet részt ebben a folyamatban. Olyan ez, mint példázatunk fügefája, amely ott áll a maga szerénységében, gyümölcstelenségében, és körülötte beszélget a sorsáról a gazda és a vincellér. Rajta kívül történnek az események. Az ő feladata évről évre a gyümölcstermés. A problémát éppen ennek a hiánya jelenti. Már évek óta semmi látható jel, semmi eredmény. Foglalja a helyet. Noha nem díszfáról van szó, amelyet szépségéért ültettek, hanem gyümölcsfáról. Persze mentséget lehet keresni számára a környezeti adottságokban: lehet emlegetni a viszontagságos időjárást, a nap melegét és a csapadék hiányát. Azt is el lehet mondani, hogy tulajdonképpen szép fa ez, és még árnyékot is ad a megfáradt embereknek. Mégis: a szőlőbe ültetett fügefának gyümölcsöt kell teremnie, ezért került oda, ezért van ott. A fügefának fügét kell teremnie, mást nem is tehet. Eszembe jut Bacsó Péter A tanújának híres mondata „a naranccsá váló citromról”: „Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a mienk.” Attól, hogy túlzott érzelmekkel veszünk körül valamit, és el akarjuk hinni, hogy nem az, aminek látszik, még nem változik meg semmi. A beszélgetés közben a fa nem érzéA VASÁRNAP IGÉJE kelheti: éppen abban egyeztek irfég mellette, hogy "Elég egy évig mindent megtesznek érte, de ha ezután sem hoz gyümölcsöt, kivágják. Nem veheti észre, hogy ítélet előtt és kegyelem alatt él. Persze nem is az a dolga, hogy ezt méregesse, és ennek alapján éljen, ennek alapján tekintsen a többiekre. Neki „csak” teremnie kellene. Ezért élhet ura gondoskodása alatt. Nem szeretném a gondolkodásunkat megkönnyítendő behelyettesíteni a példázat szereplőit Izraellel, Jeruzsálemmel, a hitetlenné váló hívőkkel, a gyümölcstermésre képtelen kegyetlen kegyesekkel, a még kegyelmet kapó hitetlennel és így tovább. Jézus példázata nekünk szól, mindannyiunknak, akik ítélet előtt és kegyelem alatt állunk. Nem másokra kell gondolnunk, hanem magunkra, méghozzá úgy, azzal a leplezetlenséggel, amellyel Urunk előtt állunk. Jézus arra tanít bennünket, hogy a kapott feladatot csak vele szoros kapcsolatban élve teljesíthetjük. Kevés az emberi akarat, erő, tudás, vallásosság. Az emberi erőlködésből csak valami sápadt eredmény származhat. Hiába keressük életünk gyümölcseit: amíg Krisztusra tekintünk, mind egyre mélyebben át fogjuk élni mulasztásainkat, hitetlenségünket, bűneinket, és ezek egyre inkább meggyőznek a gyümölcs- termésre való alkalmatlanságunkról. Jézus szavai szerint a „gyümölcstermés” tulajdonképpen az ő megismerése, elfogadása és befogadása lehet egyedül. Az Istennel való kapcsolat során teremhetnek gyümölcsök életünk fáján, amiből bizony mások fognak gazdagodni. Hitünk egyik alappillére ennek alázatos elfogadása. A kegyelmi idő még tart, Gazdánk megtesz értünk mindent. Ismerjük ezt fel, és éljünk vele! Megdöbbentett öreg barátom véleménye a körtefájáról, mert azt sugallta, hogy a fa nemcsak alkalmatlan „feladata” elvégzésére, de még kárt is okoz, szemetel. Adja Isten, hogy emberségünkkel soha ne takarjuk el gondoskodó szeretetével elénk siető Urunk evangéliumát. ■ Johann Gyula Imádkozzunk! „Jövel, gyengék ereje! / Aldlak, üdvöm kútfeje. / Jöjj, egyengesd te magad / Én szívemhez utadat! // Szállj hozzám, dicső Király, / Tőlem soha el ne válj, / Jöjj, tisztítsd meg szívemet, / Gyomláljad ki vétkemet! // O, élet Fejedelme, / Ha eljössz ítéletre, / Add, jobbodra juthassak, / Mint híved megállhassak!” Ámen. (EÉ 142,4-6) Oratio cecumenica Mindenható Isten! Áldott légy, amiért megszántad a bűneivel megkötözött emberiséget, és tökéletes Szaba- dítót rendeltél számára szent Fiadban. Köszönjük, hogy az idők mélyében tett ígéreteidet betartottad, és beteljesítetted vigasztalásunkra és üdvösségünkre. Áldunk, Úr Jézus Krisztus, hogy mennyei dicsőségedből közénk jöttél, elhoztad az eljövendő ország örömét, szabadító szereteteddel feloldottad a bűnök kötelékeit. Messiási voltodat isteni hatalmaddal bizonyítottad. Urunk, aki meghallgatod azokat, akik szent Fiad nevében fordulnak hozzád, bátoríts, hogy kételkedés nélküli bizalommal tárhassuk eléd kéréseinket. Te jól látod, milyen utakon és milyen érzésekkel jövünk most hozzád. Ismered gondolatainkat, kísértéseinket, örömeinket, kétségeinket. Erődért, szeretetedért, bocsánatodért jöttünk, hogy megerősödjünk ígéreteid által. Tedd életünkben szent igédet teremtő hatalommá, növeld hitünket az örök élet beszédével, és tedd késszé szívünket az irántad való engedelmességre. Istenünk! Te nem vársz tőlünk többet annál, mint amennyit tőled kaptunk. De méltán várod, hogy pazarló szeretetednek látható nyoma legyen az életünkben. Nekünk is fáj minden eltorzult mozdulatunk, szavunk, gondolatunk. Kegyelmed megújíthat bennünket is. Légy segítségünkre, hogy átragyogjon rajtunk tisztaságod, szentséged, szereteted. Késztess vigyázásra és józanságra, hogy készek legyünk az előtted való számadásra. Békességedet kérjük családunkra, otthonunkra, szeretteinkre. Segíts, hogy ajándékká, támasszá, rád mutató jellé legyünk egymás számára. Tekints kegyelmesen egyházunkra, gyülekezetünkre. Imádkozunk a hitben erőtlenné vált testvéreinkért, azokért, akik távol kerültek tőled, azokért, akiket mi riasztottunk el türelmetlenül, szeretetlenül. Szentlelked hordozza és segítse őket gyógyító közösségre találni. Könyörgünk minden megkeresztelt embertársunkért, hogy mindannyian megismerjék megváltásodat. Fordulj irgalmaddal azokhoz, akik nehéz terheket hordanak, akiket betegség erőtlenít, akik földönfutók lettek mások önzése miatt, akik segítségre szorulnak, vagy magányosak. Hadd tapasztalják meg békességed erejét, gyógyító irgalmadat! Áldd meg a betegek mellett szolgálókat türelemmel, erővel, derűvel. Köszönjük, hogy türelemmel várod sokak megtérését. Imádkozunk mindazokért, akik még nem ismernek téged, azokért, akik vágyakoznak szabadításodra. Mutasd meg nekik irgalmadat, hogy benned megtalálják az életet és a békességet. Jézus Krisztusért kérünk, hallgasd meg imádságunkat. Ámen. Áldott az egek Ura! Kevés olyan énekünk van, amelyet két dallamra is énekelhet a gyülekezet. Ilyen az Áldott az egek Ura kezdetű adventi korálunk (EÉ 142). A17. századi költő, Heinrich Held versét ugyanis az Evangélikus énekeskönyv az ősi adventi himnusz hangjaira énekelteti: Jöjj, népek Megváltója (EÉ 131). Egyik legértékesebb dallamunk azonban több szöveggel is szerepel, így hát félő, hogy elkoptatjuk, s a karácsony előtti időben túl sokszor énekeljük. Ezért a Gyülekezeti liturgikus könyv (GyLK 804) visszanyúlt ahhoz a dallamhoz, amely a reformáció hazájában elterjedt, és ehhez a szöveghez kötődik. A dallam a 17. század közepén már ismert volt. Bár a szerzője ismeretlen, a származási helyét tudjuk: Frankfurt am Main. Ez a dallam a német és a korábbi magyar gyakorlatból sokak számára ismerős. De aki még nem találkozott vele, az is könnyén megbarátkozhat az egyszerű, világos szerkezetű, szép ívű melódiával. Érdemes megtanulni, érdemes használatba venni. Gazdagítja az adventi idő istentiszteleti életét. Az ének szövege egyszerre hálaadás, tanúságtétel és imádság. E három egymásba fonódva adja az adventi hangulatot, mondanivalót és perspektívát. „Áldott az egek Ura.” Nem vágyként, óhajként fogalmazódik meg, nem azt olvassuk, hogy „áldott legyen”. Ő áldott. Áldás forrása, áldás hordozója, áldás adója. Amikor áldását nyugtázzuk, az hálaadást jelent, a köszönet szavát, a dicséret hangját. Áldott, mert a világ gonoszsága közepette a bűnben születő és élő ember számára mégis üdvösséget készített. Nem megsemmisíteni, hanem megmenteni, kiteljesíteni akarja az életet. Ez pedig elválaszthatatlan Jézus Krisztus eljövetelétől, az első adventtői, a most várt aktuális adventtői és a végső eljöveteltől. Áldatlan világunkban áldott az egek Ura, Isten, a mi mennyei Atyánk, aki áldást tervez, oszt és ígér. Erre pedig népe, gyermekei is áldással válaszolnak. így kerül helyére a feje tetejére állt világ, s lesz áldáshiányos életből áldott lét. Az ének olyan szót ad szánkba, amelynek emberi viszonylatokban elgondolkodtató mélysége van. Ha ismerENEKKINCSTAR Eged lilén diczeriinc. jük az emberi szó gyarlóságát, ha objektiven vizsgáljuk a környezetünkből felénk áradó szózuhatagot, ha őszintén gondoljuk végig kimondott szavainkat, akkor értjük meg igazán az ének szövegének súlyát: „Szent, igaz minden szava.” Isten nem csúsztat, nem üres fecsegéssel mondogat ki dolgokat, nem ígérget, nem szavahihetetlen. Szent, igaz minden szava. Énekünk nemcsak bejelenti ezt, hanem ki is fejti, amikor Isten ígéretének beteljesüléséről beszél. Szól arról, hogy a próféták által kihirdetett ígéret valóra vált, beteljesedett, hiszen Jézus Krisztus eljött a földre. Megszülel,. , r■ UJJ , P 1 , fin * ..iHT-+-+ r UlJJ-f-LAí é—Ál-dott az e-gek U - ra, Szent, i - gaz minden sza-va, m s>--------jf——1—m—0—r Me rt Fi - át, ím, el-küld-te A mi üd-vös-sé-günk-re. tett, megváltott, s újra „eljön ítélni élőket és holtakat”... Az egek Ura, a hatalmas, a nagy, a király, a fejedelem - így beszél énekünk az Atyáról s az emberré lett Istenről, Jézus Krisztusról. S mellé odaállítja az egyes embert, engem, hogy érezzem az események nagyszerű voltát. A nagy lehajolt hozzám, a hatalmas velem foglalkozik, a dicső király kitart mellettem. A kifejezések még adventi hangulatot hordoznak, de minden egyes mondatban ott van karácsony csodája s a folytatás: amit Isten elhatározott és megígért, azt valóra váltja. Megváltott életünk hiábavalóságából, görbe és rögös útjainktól, tőle elszakadt életünk szörnyű következményeitől. Karácsonnyal a megváltás eseményének egyik csúcspontjára értünk, de folytatódik az ív a nagypénteki kereszten és a húsvéti üres síron át a végső nagy találkozásig, az ítélet - reménységünk szerint a kegyelmes ítélet - napjáig. Isten szeretetéért ad hálát az adventi gyülekezet ebben az énekben, Isten szeretetének áradásáért és beteljesüléséért könyörög, hogy életünket az a boldog tudat és folyamatos adventi reménység hassa át, hogy Isten velünk van, egyengeti utunkat, és célba juttatja életünket. m Hafenscher Károly
