Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-11-23 / 47. szám
„Hetven húsvétot, hetven pünkösdöt, de csak hatvankilenc karácsonyt orgonáltam végig. Azért csak hatvankilencet, mert 1970 szentestéjén belázasodtam. Arra azonban mindig ügyeltem, hogy munkám mellett úgy menjek szabadságra, hogy az a vasárnapi szolgálatokat ne érintse.” 1^ Interjú Bencze István orgonista karnaggyal - 5. oldal „Célul tűztük ki egy átlátható és hatékony rendszer kialakítását, amelyben világosak és rögzítettek a kötelezettségek, amelyben jól látszik, hogy milyen élethelyzetben mire számíthatnak a lelkészek.” Az Evangélikus Szolidaritási Alap indulása elé - 8. oldal „.. .nem állítom, hogy a tudományos apparátus és a tudósok tiszteletet parancsoló munkája fölösleges, csak azt mondom, hogy az ő »tudásuk« nem vezet el a benső megértéshez a Lélek segítsége nélkül.” Értsed is, amit olvasol! - 9. oldal Kerületi közgyűlések 4. oldal Tízéves a művészeti szakközépiskola ^ 5. oldal A Nyugat Magyarországon !► 6-7. oldal Szocexpó — evangélikus részvétellel 8. oldal In memóriám Bókkon Lajos és Tekus Ottó 10. oldal Bibliakiállítás a rácsok mögött ^ ír. oldal Jézus-párt Északi fények az evangélikus múzeumban „Történt, hogy amikor 1937-ben hazánk adott otthont a finn magyar-észt lelkészkonferenciának, a küldöttség tagjai háromhetes országjáró körúton is részt vettek. Mindenütt nagy szeretettel köszöntötték a vendégeket, nem csoda, hogy a szeretet szót szinte mindegyikük megtanulta magyarul. Az a külföldi lelkész, aki Győrben valahogy lemaradt a csoporttól, tulajdonképpen csak ezt az egy szót ismerte. így amikor taxival próbálta megtalálni társait, kínjában szintén a szeretet szót motyogta a sofőrnek. A taxisnak azonban ennyi is elég volt, és minden további nélkül elvitte őt az evangélikus szeretetotthonig, ahol hősünket természetesen már össze tudták hozni a többiekkel. Lám, mire képes a szeretet!" A fenti történetet dr. Csepregi Márta, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Finnugor Tanszékének docense idézte fel az Evangélikus Országos Múzeum (EOM) Északi fény - A magyar-finn egyházi kapcsolatok története című kiállítást megnyitó beszédében. A november 12-i múltidézés apropóját a Biblia évében az adta, hogy négyszázhatvan évvel ezelőtt jelent meg Mikael Agricola reformátor finn nyelvű Újszövetség-fordítása. A kiállítás azonban nemcsak neki állít emléket, hanem - fényképek, korabeli újságok, tárgyi és írásos dokumentumok segítségével - feleleveníti a több mint százéves finn-magyar testvéregyházi kapcsolatok történetét, jelentős korszakait. Minden valószínűség szerint 1907-ben járt először finn lelkész Magyarországon Niilo Vainio személyében, aki többek között Geduly Henrik tiszakerületi püspököt is meglátogatta Nyíregyházán. Az első világháború után Rajfay Sándor püspök állapodott meg a finn egyházzal a hivatalos kapcsolatfelvételről. 1927-ben indult el az első magyar ösztöndíjas, Dedinszky Gyula Finnországba, majd hamarosan finn teológusok érkeztek hazánkba. A föntebb már említett 1937. évi konferenciának volt a közvetlen következménye, hogy Nagytarcsán - Sztehlo Gábornak köszönhetően - megalakult az első magyar népfőiskola. A kapcsolatok 1948 utáni beszűkülését a hatvanas években követte újabb élénkülés. A testvérgyülekezeti kapcsolatok a nyolcvanas években kezdtek kialakulni. Ma több mint ötven ilyen kapcsolat működik finnek és magyarok között. A kiállítás megnyitóján a Te Deum kamarakórus Mekis Péter vezetésével finnül és magyarul is énekelt. A jövő év március közepéig látogatható tárlathoz Harmati Béla László, az EOM igazgatója Északi fény címmel írt összefoglalót. A múzeum távlati tervei között szerepel az anyag kötetben való megjelentetése is. ■ BZS Templomszentelés fél évtized múltán ■ Frenkl Róbert Mikszáth Kálmán Különös házasság című regényének van egy sajátos, teológiai tartalmú epizódja. Ennek szereplői megegyeznek abban, hogy aki előbb távozik el az ámyékvilágból, tájékoztatja majd a másikat arról, mi a helyzet odaát. Meg is jelenik az eltávozott koma a barátnál, és közli, hogy sem úgy nincs, ahogy egyikük, sem úgy, ahogy másikuk elképzelte. Kemény lecke az egyházi esztendő utolsó három hete, az ítélet, a reménység és végül az örök élet vasárnapja. Elérkezünk a küszöbig, nincs tovább. A globalizáció, többek között a globalizált világvallások korában a legnagyobb vízválasztó az istenhívők és az istentagadók között képződik. Hosszú folyamat még a valódi ökumenizmus, a keresztény egység meg- teremtődése, de bizonyos, hogy bekövetkezik majd, és ezt kell, hogy kövesse az istenhívők egyfajta konszenzusa. Ennek fontos eleme az örök életbe vetett hit. A tudomány fejlődése inkább megerősíti ezt, mintsem cáfolná. Ahogy az evolúció nyomán a földön megjelenő ember születésétől haláláig átéli az emberiségnek a teremtéstől az utolsó ítéletig vezető útját. Mindez a hit kompetenciája, hiába szeretnénk Mikszáth hőseihez hasonlóan megismerni, mit is jelent pontosan, amikor vallást teszünk a test feltámadásáról és az örök életről. Az őskeresztényeknél, az első gyülekezetekben igen erős volt az az érzés, a reménység, a bizonyosság arról, hogy még az ő életükben visszatér a feltámadott Jézus, bekövetkezik az utolsó ítélet. Ez a várakozás tükröződik Pál apostol leveleiben is. Ezért is szolgálhattak példaként a következő nemzedékek számára, és üzenetük érvényes ma is, hiszen arról szólnak, mit jelent az utolsó ítéletre való várakozás, hogyan kell élni, illetve mit jelent az örök élet reménysége. így válik a földi lét vége valaminek a kezdetévé. Az első századok keresztényüldözései látványossá tették a földi élet nyomorúsága és az örök élet ígéretének szépsége közötti különbséget. De a következő századokban is jellemző volt, hogy minden nemzedék készült arra, hogy az ő életében következik be az utolsó ítélet. A szegényeket, a járványokkal, éhínségekkel sújtottakat pedig éltette az örök élet reménysége. Az ősi üzenet ma is élő, sőt markánsabbak a kontúrok, de megváltoztak a hangsúlyok. Azzal, hogy a fejlett világ embere esélyt kapott arra, hogy megélje a számára biológiailag lehetséges száz- húsz-százötven évet, egyben az is nyilvánvaló, hogy az elmúlás továbbra is az élet része, efölött nincs hatalmunk. És a betegségek, a testi bajok legyőzésében aratott részsikerek még inkább kiemelik a lélek nyomorúságait. Akárcsak a jólét csapdái. Erőteljesen szól az ige: mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkében pedig kárt vall? Megváltoztak a hangsúlyok. Megnőtt a földi élet jelentősége. Szabad, lehet, kell jót tenni. Azért is nagyon jó, hogy a katolikus és az evangélikus egyház Augsburg- ban kinyilvánította egyetértését a hitből való megigazulást illetően, mert így kikerültünk abból a csapdából, amelyet a cselekvő kereszténységtől való félelem jelentett. Az attól való félelem, hogy úgy tűnhet, áldozatkész életvezetéssel érdemesnek tartjuk magunkat, bűneink ellenére, az üdvösségre. Csak Krisztusban van üdvösségünk, de éppen ezért fel vagyunk szabadítva a jóra. Nem a mi kisiskolás logikánk szerint, hogy aki jó gyerek, jól tanul, azt megdicsérik, de bizonyos, hogy az Úristen számon tartja, hogyan élünk. Érzékeny egyensúly, az utolsó ítéletet tekintve különösen, a hit és a cselekedetek viszonya. Az elmúlt hét kimagasló egyházi eseménye volt a békásmegyeri gyülekezet idősotthonának a birtokbavétele. Ezzel a gyülekezet teljesítette vállalását, amelyet másfél évtizeddel ezelőtt tett, amikor az államtól, illetve az önkormányzattól telket kapott. Templom, parókia és szociális intézmény épült. Ez utóbbi avatására tavasszal, már működése közben kerül majd sor, de felemelő élmény volt múlt vasárnap az ünnepélyes birtokbavétel, az építők és a gyülekezet találkozása. A minőségi létesítmény a Gaudiopolis nevet kapta. A név Sztehlo Gábor egykori gyermekvárosára, egyházunk legnemesebb diakóniai hagyományaira is utal. Tegyük a jót. Nem azért, hogy érdemeket szerezzünk az örök életre, hanem mert hitünk alapján ezt jelenti Krisztus követése. Kékén András mondta egyszer: „Ha netán kiderülne, hogy mindaz, amiben hiszünk, nem is így van, én akkor is Jézuspárti lennék, őt követném.” A második világháború után működött Németországban egy, a földi Jézus példáját zászlójára tűző mozgalom. Hitünk szerves része az örök élet reménysége, ez vigasztal, amikor búcsúzunk eltávozott szeretteinktől, de jó dolog, hogy a krisztusi példa a földi úton is meghatározó lehet. így válnak súlytalanná pénzügyi válságok, gazdasági recessziót Igen, egymás Krisztusaivá kell lennünk. így várhatjuk igazán méltóan a távozást a földi életből, és így éltethet tovább - útra indulókat és gyászolókat - az örök élet reménysége. Ez a nagy ívű egyházi esztendő utolsó mozzanata, melyet ismét a Krisztusra való várakozás követ. Mert nincsen másban üdvösség. A Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus Szeretetház felépülését november 16-án ünnepelte a csillaghegy-békásmegyeri gyülekezet. ■ Koczor Edit felvétele A püspök Jer 7,1-7 alapján tartott igehirdetésében Luthert idézte, aki szerint ahol Isten népe templomot kezd építeni, ott az ördög is építi a maga kápolnáját. Reformációra van szükségünk, hogy ne épüljön fel az önigazság kápolnája. Mert nem épületeinkben, tetteinkben, felekezeti öntudatunkban, hanem egyedül az élő Istenben van megmaradásunk - mondta Ittzés János. A műemlék templom felújításának összköltsége ötvenötmillió forint volt, amelyből harmincmilliót európai uniós pályázaton nyert az egyházközség. Ezenkívül hozzájárult a költségekhez az országos egyház, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület és a gyülekezet. A kivitelezés elhúzódása is jelzi azokat az ismétlődő nehézségeket, melyekkel a felújítás során szembesültek. A munkálatok egyik legfontosabb eleme a templomhajó tetőszerkezetének teljes megújítása volt, hiszen már 1999-ben olyan szakértői véleményt kaptak, hogy egy nagyobb szél vagy hóterhelés esetén összedőlhet a tető és a sisak faszerkezete. A templomkert rendezése is munkálatok része volt, így az impozáns épület s a korábban szintén felújított lelkészlakás immár méltó környezetben áll. Folytatás a 3. oldalon ► Kemenesalja második legnagyobb evangélikus templomát 1784-ben építették a Kemenesmagasiban élő evangélikusok. Komolyabb renoválást végeztek rajta építésének százötvenedik, százhetvenötödik és kétszázadik évfordulóján. Az egyházközség közgyűlése 2004-ben hozott határozatot arról, hogy teljesen felújítják templomukat. Ami több környékbeli evangélikus gyülekezetnek fél év alatt sikerült, ahhoz nekik közel fél évtizedre volt szükségük - hangsúlyozta Kovács Imre, a gyülekezet lelkésze az elmúlt vasárnap délután tartott ünnepi istentiszteleten, amelynek keretében Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület lelkészi vezetője felszentelte a megújult patinás templomot.
