Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-10-12 / 41. szám
MAGYAR EVANGÉLIUMI LAP • LII. ÉVFOLYAM • 2008/5. SZÁM • OKTÓBER 12. Beszéljük-e lelki anyanyelvűnket? Gondolatok a reformáció kapcsán Bizonyára nem egy olvasónknak ismerős a Magyar Rádióból a Beszélni nehéz és a Tetten ért szavak című műsor. A méltán népszerű adásoknak sok lelkes hallgatójuk van. Még sincs ok a felhőtlen optimizmusra, mert a médiában, a közéletben, sőt a kultúra területén is módszeresen folyik édes anyanyelvűnk megrontása. Egyes alpári stílusú műsorvezetők és trágár beszédű közéleti személyiségek mellett az irodalmi elit egy része is tudatosan igyekszik tönkretenni ezt a drága kincset. „Nyelvében él a nemzet” - valljuk reformkori nagyjainkkal. Az anyanyelv pusztulása nem lényegtelen kérdés, nem felszíni jelenség. Alkalmas arra, hogy aláássa egyes emberek és közösségek jövőjét, ezért nagyon komolyan kell vennünk ezt a problémát. A reformáció ünnepének hónapjában gondolnunk kell lelki anyanyelvűnk ápolására is. Luther életbevágóan fontosnak tartotta, hogy mindenki az anyanyelvén olvashassa Isten igéjét, ezért első tudatos reformátori műve az Újszövetség anyanyelvre fordítása volt. A németországi reformáció áldott magyarországi következménye, hogy előbb Sylvester János fordításában az Újszövetség (1541), majd Károli Gáspár műveként a teljes Szentírás (1590) is megszólalhatott magyar nyelven. Ötszáz évvel később mégis aggódva kérdezem: Értjük-e, amit olvasunk? Beszélj ük-e lelki anyanyelvűnket? Nem váltunk-e lelki kozmopolitákká, akik Krisztust és az anyaszentegyházat, a hitet és a gyülekezeti közösséget elhagyva, lelki anyanyelvűket feledve élnek a pillanatnyi helyzetnek - teljesen mindegy, hol, hogyan és miért? Luther egy - ApCsel 8,30 alapján tartott - igehirdetésében ezt mondja: „Tanítanunk kell az embereket, különösen a fiatalokat, hogy értsék az Isten igéjét, ha nem akarjuk, hogy Krisztus egyháza disznóóllá váljon.” Kemény, de megszívlelendő mondat! Adja Isten, hogy a Biblia évében (is) olvassuk, értsük, beszéljük lelki anyanyelvűnket! Győri Gábor így is lehet... Esperességi férfitalálkozó a szlovákiai Százdon Egyházmegyei — esperességi — férfitalálkozóra invitálták az ér- deklődőket a felvidéki Százdra szeptember 14-ére, az ötven éve helyi lelkész nélkül éló' kis magyar evangélikus gyülekezet templomába. A magyar és a szlovák állam között fennálló politikai és részben egyházi feszültségekkel is megterhelt időben példaértékű volt ez a találkozó. Kétszázan érkeztek - szlovákok és magyarok - az esperesség gyülekezeteiből. Az alkalomra kétnyelvű plakát és énekekkel kibővített programfüzet is készült. Meghívást kaptak magyarországi gyülekezetek is, mint Csornád, Nagybörzsöny, Felsőpe- tény. A nagybörzsönyi lelkész, Lajtos János jó kapcsolatot ápol a határ menti két gyülekezettel, Ipolyszakállossal és Százddal. A csomádiak ősei erről a vidékről származnak. E sorok írójának magyar nyelvű előadását szlovákra fordították. Hasonlóan történt a női szekcióban is: dr. Drenyovszky Irénnek, a Keresztény Orvosok Magyarországi Társasága (KOMT) tiszteletbeli elnökének az alternatív gyógyászatról tartott előadását is tolmácsolva hallhatták a szlovák érdeklődők. (Férfitalálkozónak hirdetett napon többen voltak a nők...) Természetes, testvéri légkörben egymás után szólaltak meg a felelős vezetők is: a szlovák esperes, a magyarul nem tudó, de a magyar gyülekezetét elfogadó és segítő lelkésznő, a helyi gyülekezet áldozatos, kreatív felügyelője és mások. Gazdagította a programot a csomádi népviseletes énekkar szép műsora és a helyiek többnemzetiségű citerazenekarának szolgálata. Azóta az aradi gyülekezetben is hasonló élményben volt részem. Románok, magyarok, németek és szlovákok élnek egy városban és egy gyülekezetben is. Elfogadják és tisztelik egymást. Az evangélikus gyülekezetben mind a négy nemzetiség saját anyanyelvén élheti át az isten- tiszteleti közösséget. Emeljük fel szívünket Istenhez! Onnan mindent másképp látunk, és ennek következtében gondolataink, érzéseink és az ebből fakadó cselekedeteink is megváltoznak. „Az az indulat legyen hennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt...” (Fii 2,5) SZEVERÉNYI JÁNOS AZ ÉLET KENYERE // Őszi reménység „Hervadáskor, pusztuláskor, / Novemberi dérhulláskor, / Tiná- latok, lent a kertben / Most is hull a falevél. / Most is hervadt a fa lombja, / De most mintha sírva szólna: / Ugy-e, úgy-e nem hittétek, / Rövid a nyár, itt a tél...” (Ady Endre: Hervadáskorj Elmúlás, megbékélés, nyugalom, beletörődés, mozdulatlanság. Hulló falevelek, hideget hozó szelek, ködös-nyálkás, sötét hajnalok. A temetők csendje, a mécsesek halványan pislákoló, majd utolsót lobbanó lángja, a betakarított termés, a pihenésre előkészített földek az elmúlást hirdetik. A múlté már a szüretek tevékeny vidámsága, a természet színpompája fakó sárgává, majd egyhangú barnává válik. Az állandóság, a biztonság és a meleg otthon iránti vágy felerősödik. „ Uram, te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre. Mielőtt hegyek születtek, mielőtt a föld és a világ létrejött, öröktől fogva mindörökké vagy te, ó, Isten!” (Zsolt 90,1-2) Az elmúlás emlékezésre hív. A lényegtelen dolgok kiesnek a feledés rostáján, megmaradnak mosolyok és érintések, ízek és illatok, szavak és csendek. Kikristályosodik egy élet üzenete, amelyet más nem mondhat el, amelynek hangsúlyai csak visszatekintve tapasztalhatók meg. Küzdelmek, vágyak, indulatok, érzések, feloldhatatlan ellentétek megszelídülten elcsendesednek, a helyükre kerülnek. „A halandót visszatéríted a porba, és ezt mondod: Térjetek vissza, emberek! Mert ezer esztendő előtted annyi, mint a tegnapi nap, amely elmúlt, mint egy őrváltásnyi idő éjjel. Elragadod őket, olyanok lesznek, mint reggelre az álom, mint a növekvő fű: reggel virágzik és növekszik, estére megfonnyad és elszárad. ’’(Zsolt 90,3-6) Az elmúlás számvetésre hív. Milyen gyümölcsöket látok az Összességében nem tartozik a könnyen áttekinthető és minden történelmi összefüggés ismerete nélkül érthető könyvek közé. Jeremiás prófétai működése valószínűleg több mint negyven évig tartott. E hosszú idő alatt hazája a legviharosabb időket élte át. Hol Egyiptom, hol a káldeusok, hol az asszírok, hol meg a babilóniaiak rohanták le, tették tönkre és mindnyájan ki is fosztották az országot. Sőt Jeremiás működése idejére esett a legnagyobb nemzeti katasztrófa, a nép előkelőinek Babilonba való deportálása is Krisztus előtt 586-ban. Nem könnyű azért a könyv nem időrendben összeállított jövendöléseit és történéseit a történelmi folyamatban elhelyezni. Alig van viszont próféta rajta kíÚTITÁRSUNK, A BIBLIA A szolgáló rebellis ’Jeremiás könyve vül, akinek származásáról, elhívásáról, egész életéről olyan sok adatunk lenne, mint éppen az övéről. Megtudjuk, hogy papfi volt Aná- tót városkából, korán kapott megbízást a próféta nem könnyű szolgálatára, amelyet - majdnem azt mondhatnám - nem száz-, inkább kétszáz százalékosan vett komolyan és töltött be. Az olvasónak az a benyomása, hogy sok „szerencséje” nem volt, hiszen mindig a vesztes oldalon állt, s hogy a prófétálás volt élete legnagyobb tragédiája. De ez tévedés! Jeremiás mindig is az Isten oldalán található, még akkor is, ha hallgatói tévesnek, sőt büntetendőnek találják szavait és magatartását. S ő mindezt csak szenvedélyesen, teljes erőbedobással tudta tenni, még ha az életébe került volna is. Régi zsidó hagyomány szerint nem is halt természetes halált: amikor ultranacionalista honfitársai erőszakkal Egyiptomba hurcolták magukkal, állítólag ott meg is kövezték - mint az ellenséggel kollaboráló hazaárulót! Nagy buzgóságából nem szabad arra következtetnünk, hogy Jeremiás nagyon élvezte volna azt, amit csinált. Éppen ennek az ellenkezője igaz: nem ismerünk még prófétát, aki annyit lázadt volna a megbízatás és megbízója, az Isten ellen. Már fiatalon, zsenge korára való hivatkozással szeretett volna kibújni az Úrtól kapott küldetés alól. Sikertelenül. Amikor pedig még a saját városbelijei is meg akarták ölni, akkor csúnyán szemrehányást tett Istennek, hogy „rászedte” őt. De nem is vállalt könnyű feladaéletemben? Hol vannak a rothadó részek, és melyek az egészségesek? Mely terhektől kell szabadulnom, és mely felelősségeket kell továbbvinnem? Hinnem kell, hogy letehető az, ami fáj, ami a lelkiismeretem terheli! A számvetés nem engedi, hogy további károkat okozzak ott, ahol a bűnvallás, bűnbánat és újrakezdés útja a járható. A számvetés fogságban tart, ha nem a jövő felé indít. „Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük hiábavaló fáradság, olyan gyorsan eltűnik, mintha repülnénk. Ki tudja, milyen erős haragod, és milyen félelmetes felháborodásod? Taníts úgy számlálni napjaink, hogy bölcs szívhezjussunk!” (Zsolt 90,10-12) Az elmúlás előretekintésre hív. Hol állok most, és milyen célok vannak előttem? Milyen állapotban vagyok? A választott úton járáshoz van-e elég erőm, vagy másikat kell keresnem? Mi az, ami lényeges, amit nem kerülhetek el? Kik az útitársaim? „Fordulj hozzánk, Uram! Meddig késel? Könyörülj szolgáidon! Áraszd ránk kegyelmedet reggelenként, hogy vigadjunk és örüljünk egész életünkben!” (Zsolt 90,13-14) Az elmúlás reménységre hív. Arra a csodára, hogy nem az elmúlásé az utolsó szó. Isten felhoz bennünket a holtak hazájából, nevünk fel van írva a mennyben. „Elmúlik a világ / És játékai is, / Még kívánsága is, / Szél szórja szét a színes szavakat, / De sorsom lényegének, / De lelkem Istenének / Beszéde megmarad.” (Reményik Sándor j Solymár Mónika (Az írás eredetileg a Másokért Együtt című lap 2007/5. számában jelent meg.) tot, amikor ezt az utasítást kapta: „...gyomlálj és irts, pusztíts és rombolj, építs és plántálj!”(\,16) Már önmagában is ellentmondással van tele ez a hallatlanul nagy feladat! Bizony Jeremiás gyomlálta és irtotta népének a nem Isten szerinti „kinövéseit”, hamis elvárásokat bírált meg, lerombolta a képmutatásra, igazságtalanságra, hazugságra és illúziókra épített homokvárakat. S a történelmi események - jellemző módon - mindig is őt igazolták. De ugyanakkor mintha egy más lélek is működött volna benne: teljes erővel dolgozott népe erkölcsi és anyagi felemelésének programján, sőt még a Babilonba elhurcoltakra is gondolt, jó lelkipásztorként. Folytatás a 2. oldalon >