Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)

2008-10-12 / 41. szám

2 • 20o8. október 12. ÚT/TRRS BEMUTATKOZIK... Az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia ÚTITÁRSUNK, A BIBLIA A szolgáló rebellis Az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia (AMEK) 1941. évi megalakulása óta szolgálja a mo­dern idők legnagyobb szórványte­rületére, Észak-Amerikába került magyar evangélikus híveket. Statisztikai kimutatással nem rendelkezünk, de ha az illetéke­sek több mint egymillió magyar­ról tudnak ezen a területen, akkor szórványunknak el kellene érnie a harmincezret. Hogy hittestvére­ink hol és merre élnek, azt sajnos még az AMEK hőskorában sem tudtuk felmérni. Csak az bizo­nyos, hogy az alakulás idején léte­zett tizenhárom gyülekezet - mindegyik a térség keleti felében -, melyek azóta vagy elsorvadtak, vagy teljesen amerikaivá váltak. Megmaradt három kicsiny közös­ség, melyben még magyar vagy magyar-angol szolgálatot végez­nek. Két gyülekezet van az ohiói Clevelandban, egy pedig az onta- riói Torontóban. Gyülekezeteink egykor a 2. vi­lágháború, majd az 1956-os forra­dalom után bevándoroltaknak nyújtottak sokféle és jelentős se­gítséget. Ezek elé visszatekintve megemlítendő, hogy a clevelandi Első Magyar Evangélikus Egyház, mely két éve ünnepelte fennállásá­nak 100. évfordulóját, 1913-ban lé­tesítette Amerikában az első ma­gyar szeretetintézményt, árvahá­zat és öregotthont, mely 1923-ig működött. A trianoni tragédia után az eperjesi evangélikus teológia in­tézményét ugyanez a gyülekezet háromszázezer aranykoronával tá­mogatta, biztosítva ezzel a teoló­gia egyévi működését. Különösen a kilencvenes évek­ben, de azt megelőzően is csaknem egymillió forint értékben juttatott az AMEK anyagi támogatást kü­lönféle Kárpát-medencei célokra, főleg a Budapest-Fasori Evangéli­kus Gimnázium javára a genfi Fa­sor Egyesületen keresztül. Igye­keztünk megőrizni és megőriztet­ni Ordass Lajos püspök úr emlékét azzal, hogy Clevelandban, Akron- ban, Torontóban, Allentownban, Kelenföldön és Cegléden a püs­pökről készült dombormű-emlék­táblát helyeztettünk el. Jelenleg aktívan részt veszünk két ösztöndíjprogram kezelésé­ben és közvetítésében. Chicagó­ban a Lutheran School of Theo­logy at Chicago intézetben eddig huszonkét magyar evangélikus teológus tanult-tanul egy-egy évig, míg az ohiói Columbusban, a Útitársa lettem a természetjáróknak, akik a hegyeket csodálják, akik a völgyek titkait kutatják, akik érzékelik fajsúlyát a kimondott szónak, és a leszálló estben a csillagokkal tájékozódnak. Akiknek vágya megmaradt tisztának, és akik az Eletet Trinity Lutheran Seminary inté­zetben eddig hat ösztöndíjast kö­szöntöttünk. Ezeknek az ösztön­díjaknak az összértéke meghalad­ja a százmillió forintot! Állandó tevékenységünknek szá­mít a 78. évfolyamában járó Erős Vár című lap kiadása. Eredetileg havilapnak indult, de mintegy har­minc éve kéthavonként jelenik meg. Célja a hitmélyítés, az össze­tartás erősítése és a tájékoztatás. A Kárpát-medencei magyar egyhá­zak helyzetére különös figyelmet fordítunk. A lap a hatvanas évek­ben ezerkétszáz példányban jelent meg, ma feleennyiben sem. Köszö­netét mondunk - saját írógárda hi­ányában - mindazoknak a magyar- országi evangélikus lelkészeknek, akik írásaikkal gazdagították vagy gazdagítják a tartalmát. Az AMEK és a Magyarországi Evangélikus Egyház kapcsolatára az elmúlt száz év folyamán nem ritkán volt jellemző a feszültség. A hazai egyház többféle körülmény folytán nem mindig volt képes - és sokszor talán az akarat is hiány­zott - erről a hatalmas szórvány­ról gondoskodni, gondoljunk csak a pártállami időkre. Mindig örül­tünk az évek során, ha akadt láto­gatónk Magyarországról, püspö­kök, lelkészek - még akkor is, ha a mi állásfoglalásunkat egyik vagy másik kérdésben kritikával illet­ték. Megjegyezzük, hogy lelké­szeink a huszadik század elején még Magyarországról kibocsátott lelkészek voltak, de a század má­sodik felében inkább menekült­ként kerültek ide, és álltak szolgá­latba. Az AMEK erőfeszítései, hogy Magyarországról lelkészt bocsássanak az Egyesült Államok­ba, 1996-ban a Tamásy házaspár kiküldésével célt értek; ezért kü­lön is köszönetét mondunk a hazai egyháznak. Az AMEK alapító tag­ként készségesen csatlakozott mind a Magyar Evangélikusok Ta- nácskozó Testületéhez, mind en­nek az utódjához, az Orosházán 2006-ban alakult Magyar Evangé­likus Konferenciához. Jóllehet a jövőbe bizonytalanul tekintünk, de azért abban a meg­győződésben, hogy Isten méri ki szolgálatunk idejét, és abban a re­ménységben, hogy „szeret az Úr, azért nincs végünk, mert nem fogyott el irgalma” QerSir 3,22). RÁcz Zsuzsanna és dr. Tomaschek László, az AMEK intézőbizottságának tagjai Isten ajándékának tekintik. Akik végiggondolják az elkezdettet... Akik útközben énekelnek, vagy csak dúdolgatják a fuvolázó szellő melódiáját, és a madárdalt hallgatják kíséretnek. Akik a látottban gyönyörködni tudnak, és akik a ragyogó égre föltekintve imádkoznak. Jeremiás könyve > Folytatás az 1. oldalról Egy másik zsidó hagyomány sze­rint az elhurcoltak közé került volna ő is, miután Nebukadneccar király elfoglalta Egyiptomot Krisz­tus előtt 566-ban. így érthető, hogy a deportáltakat sem ámította a hamaros hazatérés hamis illúzió­jával, hanem biztatta őket, hogy építsenek, szüljenek, vessenek, arassanak, és dolgozzanak „a vá­rosjólétén”! Mi hát az üzenete ennek a na­gyon meghurcolt és sokat szenve­dett Isten-szolgának a mi időnk­ben? - kérdezzük kicsit tanácsta­lanul. De erre nincs okunk, mert majdnem hogy modernnek kell tartanunk témafelvetéseit és meg­oldási javaslatait! Mindenekelőtt az Istenért való bátor kiállást tanulhatnánk tőle. Szenvedélyesen ostorozott min­denkit és mindent, aki vagy ami el­hagyta a „folyóvíz forrását” - értsd: az egy igaz Istent - csak azért, hogy inkább repedezett falú ciszternák­ból szürcsölgessen áporodott vizet. A mi emberi ciszternáink nem tart­ják a vizet, de megfertőzik az éle­tünket! Jeremiás egyetlen nagy biz­tatása: lehet és szabad „égni”, lelke­sedni Istenért, mint ahogy perbe szállni is lehet vele! Azzal sem tarthatott számot nagy sikerre és elismerésre, ami­kor azt hirdette, hogy a népek, nemzetek Urának nem csak Júda és Izrael lakosai kell, hogy enge­delmeskedjenek. Az Úr igényt tart minden népre, mint ahogy ők is részesei lehetnek az ő igazságá­nak, és megtapasztalhatják az ir­galmát. Mert ő mindenki által megtalálható, ha teljes szívvel ke­resik (29,13). Azt is megtanulhatjuk Jeremiás­tól, hogy nevükön nevezzük a dol­gokat, és ne kenjük el őket! A go­noszságot, a szociális igazságtalan­ságot, a hamisságot, a házasságtö­rést, a gyanús esküdözést, a pótis­tenek utáni eszeveszett futkosást annak nevezi, ami: tudniillik bűn­Amikor véget ért az istentisztele­tünk a szeretetotthon emeleti ter­mében, még egy befejező énekre zendítettem, melyet mindenki is­mert: „Áldjad, én lelkem, a dicső­ség erős Királyát!” (EÉ 57) Mind a nyolc résztvevő - magas kora elle­nére - lendülettel velem énekelt, felélénkülve az ismert dallamtól. Egyszer csak egy idős asszony csatlakozott hozzánk kis járóko­csiját tolva. Kifáradva sóhajtott egyet, és leült körünkbe. Éppen a második vershez értünk: „Áldjad őt, mert az Úr mindent oly böl­csen intézett...” O is bekapcsoló­dott az éneklésbe halk, törékeny hangjával, így a záróáldást is fo­gadhatta. Minekutána sorban elköszön­tem az istentiszteleten részt ve­vőktől, máris eltűnt későn érke­zett testvérem. Amint sejtettem, a szobájába ment. Utánamentem, s valóban, ott találtam őt ágyán fekve, fejét mélyen a párnájába rejtve. Valamit mormogott csu­kott szemmel, magában. Vala­nek! Valószínűleg nem itt állna mai elszegényedő kereszténységünk sem, ha következetesen hirdettük volna mindig, hogy Isten ugyan megbocsátó Isten, de nem lehet al­kudozni vele! „Az Úr a mi igazsá­gunk” (23,6), s ez azt is jelenti, hogy Isten nem kész a kompro­misszumokra. Előtte a bűn akkor is bűn, ha sztaniolba csomagolva akarjuk kívánatossá tenni. Ez a papfl-próféta nem bírta el­viselni — s ezt külön ki kell emel­nünk! - a vallásos mezbe bújt ala­koskodást. Amikor odaállt a temp­lomkapuba, s a szemükre vetette a templomlátogatóknak szeretetlen- ségüket, szociális érzéketlenségü­ket, azt, hogy saját honfitársaikat teszik rabszolgákká, hogy az isten- tisztelet után egészen másképp vi­selkednek, akkor hevesen kikelt a fölösleges templomba járás és a ha­zug istentisztelet ellen. Mert na­gyon rossz fényt vet az magára az Istenre is, ha csak szájjal tiszteljük templomában, de utána úgy te­szünk, mintha az életvitelünk nem is tartozna az ő uralma alá! Biztosra kell vennünk, hogy Jé­zus idején is nagy tekintélye volt ennek az akkor már hat évszázados prófétai könyvnek. Amikor Jézus észrevette, hogy szavát hallgatják ugyan, de igazából mégsem hallják meg, akkor Jeremiástól kölcsönzött egy mondatot, aki annak idején rá­támadt népére, mert szeme van, de nem lát, füle, de nem hall (5,21 = Mk 8,18). Amikor pedig megtisztította a templomot, Jeremiás szavaival űz­hogy meghatott ez a kép, amely szemem elé tárult most is, mint oly gyakran szolgálatom közben. Szólongatni próbáltam, s kife­jeztem örömömet, hogy részt vett az istentiszteleten, majd hogyléte felől kérdeztem. Nem reagált. Még egy próbát tettem, és dúdol­ni kezdtem neki az előbb énekelt ének dallamát. Parányi ablakocs­kaként megnyitott szeme sarká­ból kérdőn rám nézett, s nagy só­hajtással mondta az általam oly jól ismert mondatot: „Bárcsak ne él­nék már!” Újra becsukta kis „abla­kocskáját”, és még mélyebbre fúr­ta a fejét párnáiba. Leültem az ágya mellé, és kis időt kivárva vi­gasztalni kezdtem. Mondtam, hogy ismerem szen­vedése történetét, depressziójá­nak fázisait, különösen a sötét év­szakokban, s tudom, mennyire ki­látástalannak érzi sorsát. Arról kezdtem neki beszélni, hogy nap­jaink azért mégsem egyformák. A gyötrően sötét napokat biztosan felváltja egy világosabb. te ki az árusokat, akik „latrok bar­langjává” tették az imádság házát (7,11 = Mt 21,13). És legkedvesebb mondatában is visszacseng Jeremi­ás üzenete: „Jöjjetek énhozzám...”, és „megnyugvást találtok telketeknek” (6,16 = Mt 11,29). Máté evangélistát is Jeremiás szavaira emlékeztette a betlehemi gyermekülés tragikus eseménye: « „...Ráhel siratta gyermekeit...” 3 (31,15 = Mt 2,18) Pál is szívesen I fordult a prófétához, sőt hozzá g hasonlította magát, amikor azt ír- ■g ta, hogy Isten „anyám méhétől fog- I va kiválasztott” (1,5 = Gál 1,15). És fe Jeremiástól vett szavakkal intette o a magukat túlságosan bölcseknek g tartó korinthusi ellenfeleit is: < „.Aki dicsekszik, az Úrral dicseked- g jék”, tudniillik hogy „érti és tudja s rólam, hogy én vagyok az Úr” (9,22-23 = iKor 1,31). Prófétánk legcsodálatosabb jö­vendölését azonban, amelyben Is­ten új szövetséget kínál fel a té­velygő népnek, a Zsidókhoz írt le­vél szerzője hallotta meg kitörő örömmel. Gyülekezete emlékeze­tébe kívánta vésni Istennek ezt a nagy ajánlatát olyan időben, ami­kor „elcsüggedt kezek és tántorgó lábak” jellemezték az életét. A lel­kipásztor szerző úgy gondolja, hogy ha Isten ezt az új szövetsé­get ajánlja föl, akkor ezzel leváltja a régit, amelynek ideje lejárt. Az újban Isten bocsánatot hirdet meg, de akkor itt már fölöslegessé válik mindenféle állatáldozat is (31,31-34 = Zsid 8,8-12 és 10,6). Végül Jeremiás szavaira emlé­keztetett Jézus bennünket, ami­kor az utolsó vacsorán a kehely borra azt mondta: „...ez az én vé­rem, az újszövetség vére, amely soka­kért kiontatik a bűnök bocsánatára. ” (Mt 26,28) Úgy látjuk, hogy ezt az új szövetséget jövendölte meg az anátótbeli papfi-próféta, Isten sokat megpróbált, lázadó, de min­dig hűséges szolgája. Ezért „köte­lező olvasmány” minden keresz­tény számára Jeremiás könyve! Gémes István Megkérdeztem tőle, hogy vajon nem a fényre való vágyakozása ad- ta-e azt a lökést, hogy keresse a gyülekezet közösségét, mely erőt adott neki a járáshoz is. Ekkor ki­nyitott szemekkel rám nézve bó­lintott. Felidéztem neki a bibliai verset, amely az istentiszteleten elhangzott: „ Veled leszek, ahogy Mó­zessel is vele voltam. Nem maradok el tőled, nem hagylak el. ” (Józs 1,5) Józsué Istene a mi Istenünk is, ma is, és nem hagy magunkra ben­nünket, ha sötétnek éljük is meg a minket körülvevő világot. O min­ket is kivezet a sötétből. Éppen ha a szenvedés és a halál rettegtet minket, és ebből a rettegésből ele­günk van, segít nekünk ez az üze­net - mondtam neki. Hirtelen felegyenesedett, tágra nyílt a szeme, kérte, maradjak még, és énekeljem el még egyszer az ,Áldjad, én lelkem, a dicsőség erős Királyát!” című éneket. Szeretettel teljesítettem kérését, így számom­ra is fénybe borult ez a nap. Cseriné Nagy Kátalin Ritter Lajos András V w Önkéntesen „Szárnyad árnyékában” Egy lelkigondozó feljegyzéseiből

Next

/
Oldalképek
Tartalom