Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)

2008-08-17 / 33-34. szám

12 • «H 2008. augusztus 17-24. KRÓNIKA "Evangélikus ÉletS „Az emberiség zűrzavara és az Isten üdvterve” Az Egyházak Világtanácsának első világgyűlése (Amszterdam, 1948. augusztus 22. - szeptember 4.) ■ D. dr. Harmati Béla 1. Az ökumenikus mozgalom történeté­ben a második világháború utáni évek fontos eseménye volt az Egyházak Vi­lágtanácsának (World Council of Chur­ches) az első világgyűlése. Hatvan esz­tendő múltán megkérdezhetjük, milyen jelentősége van mai egyházunk és vilá­gunk számára annak, hogy részletesen foglalkozunk az akkori eseményekkel. Válaszunk három irányba mutat. Először is az ökumenikus mozgalom lényege, megerősödése, a világ egyházai részére adott útmutatása a Jn 17,21-ben olvasható jézusi igére alapozódik: „.. .hogy mindnyájan egyek legyenek... "Jézus követése, szavának megtartása magában foglalja az ökumenikus kötelezettséget, „Krisztus másfajta juharnak” szeretetét, megismerésüket. Ez azt is jelenti, hogy az egységet nem mi keressük, mint kü­lönféle „konfessziók”, akik akár belső egyházi, akár külső világi körülmények miatt, „erőegyesítés” jelszavával és „jobb érdekérvényesítési célokkal” közele­dünk egymáshoz, hanem az egység Krisztusban adatott meg számunkra, és mennél közelebb kerülünk Urunkhoz, annál közelebb kerülünk egymáshoz is. Egy régi mondás szerint aki nem tudja elviselni Jézus másfajta juhainak birka­szagát, az magát rekeszti ki a nyájból. r 2. Másodszor arra kell figyelnünk, hogy 1948 fontos év volt hazai egyházunk tör­ténetében. A világháború utáni talpra ál­lás, újjáépítés erőfeszítései után ekkor kezdődött el a kommunista terror, az egyházi iskolák, intézmények államosí­tása, az egyházi szolgálatban állók üldö­zése. Egyházunk élete közvetlenül is kapcsolódott a világgyűléshez, hiszen küldöttsége nem utazhatott el Amszter­damba. Ordass Lajos püspök nem kapott útlevelet, sőt a gyűlés idején tartóztatták le, mert tiltakozott az egyházi iskolák ál­lamosítása ellen. A világgyűlés történe­téhez ezért hozzá kell értenünk itthoni történelmünk fontos eseményeit, vala­mint a kierőszakolt egyezményeket az állam és a magyar egyházak között. 3­Végül harmadszor fontosnak tartom megjegyezni, hogy 1948 volt az az év, amikor elkezdődött az úgynevezett hi­degháború. Ezt Amszterdamban J. F. Dulles és J. Hromádka vitája testesítette meg. A hidegháború kifejezést először B. M. Baruch amerikai politikus használta 1947-ben, követve Churchill 1946-ban Ful- tonban elmondott híres beszédét a vas­függöny leeresztéséről. A hidegháborús világhelyzet 1991- ben, a Szovjetunió felbomlása után szűnt meg. 1947-től 1991-ig Kelet és Nyu­gat szembenállása, a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok vezette tömb tartósan feszült helyzetet terem­tettek. A közvetlen háborús konfliktu­soktól mentes gazdasági, politikai, kul­turális, tudományos és fegyverkezési verseny erősen befolyásolta a különbö­ző országok egyházainak életét, és meg­határozta az ökumenikus egyházi nem­zetközi szervezetek munkáját. Gondol­junk csak például a Lutheránus Világ- szövetség 1984-ben Budapesten meg­rendezett világgyűlésére. Ma már elérkezett az idő arra, hogy a második világháború utáni szakaszt egyháztörténelmileg totális látással vizs­gáljuk. Risto Lehtonen finn teológús, a Lu­theránus Világszövetség egyik korábbi vezetője mostanában kezdett el felmé­rést készíteni - nemzetközi szakértői csapat segítségével - arról, hogyan il­leszkedett bele az egyes nemzeti evangé­likus egyházak és a nemzetközi egyházi 5 világszervezetek élete és tevékenysége a hidegháború történetébe. Ebben az összefüggésben hadd je­gyezzem meg a következőt. Szomorúan tapasztaltam, hogy javaslatom ellenére a magyarországi lelkészi munkaközössé­gek 2008-ra szóló tématervezetébe hi­vatalosan nem került bele „Amszterdam Josef Hromádka 1948” témája, noha, amint láttuk, ez szo­ros összefüggésben volt egyházunk és hazánk akkori helyzetével. Nem-tudunk tájékozódni ma az ökumené és az euró­pai társadalom életének kérdéseiben, ha nem ismerjük saját gyökereinket! 4­1943. június 26-án, azaz öt évvel az Egy­házak Világtanácsának indulása előtt Nils Ehrenström genfi munkatárs jelenlé­tében, egyházunk és a református egy­ház részvételével megalakult Budapes­ten Ravasz László református püspök és Radvánszky Albert evangélikus országos felügyelő elnökségével a Magyarországi Ökumenikus Bizottság. A bizottság javasla­tára egy évvel később egyházaink tilta­koztak a magyar kormánynál a zsidók deportálása ellen. A háború után az ökumené segítségé­vel építhettük ki egyházi menekültügyi, segélyezési és újjáépítési programjain­kat. A tanulmányi programok gazdagsá­gát és minőségét jelzi, hogy a Magyaror­szági Ökumenikus Bizottság Amszter­damra készülve négyszázhatvan lapos könyvet, hozzászólást jelentetett meg. Amikor azonban az állam nem engedé­lyezte Ordass püspök kiutazását, sejteni lehetett, hogy egyéb nehézségek is lesz­nek. Be is következtek: a világgyűlés után elkészült jelentések közreadását sem engedélyezték. Mindössze Vájta Vil­mosnak az Amszterdamban Ordass püs­pök helyett tartott prédikációja és Nagy Gyula professzornak a sajtóközlemé­nyekre alapozott összefoglaló beszámo­lója jelent meg a Lelkipásztor című szak- folyóiratban. 5­1993. június 26-án a Budapest-Kálvin té­ri református templomban ünnepeltük a Magyarországi Egyházak Ökumenikus „lv>gv mindnyájan egyek legyenek 50 ÉVES AZ ÖKUMENIKUS TANÁCS MAGYARORSZÁGON Tanácsa megalakulásának ötvenedik év­fordulóját. Erre az alkalomra emlékkö­tet készült, és ebbe beleszerkesztettük az 1948-ban írott amszterdami beszámoló­kat, amelyek megjelentetését az állami hatóságok akkor nem engedélyezték. Ebben a könyvben nemcsak az ünnepi alkalom dokumentációja található, ha­nem az 1948-as beszámolók részletesen ismertetik az ökumenikus mozgalmak kezdetét és különböző állomásait. Hasz­nos kiadvány magyar nyelven mind­azok számára, akik érdeklődnek az öku­menikus kérdések iránt! 6. A világgyűlés statisztikai adatai a követ­kező képet mutatták: 1948. augusztus 22. és szeptember 4. között 145 egyház 351 hivatalos küldöttje 44 országból, 340 helyettes és 500 tanácskozó küldött, 100 ifjúsági képviselő és 200 sajtóképviselő volt jelen a találkozón. A konferencia teljes létszáma 1400 fő körül mozgott. Augusztus 23-án a plenáris ülés - dr. Geoffrey Fishemek, Canterbury anglikán érsekének az elnökletével - mondta ki az Egyházak Világtanácsának a megala­kulását. Elfogadták az új ökumenikus szervezet alapító nyilatkozatát, vala­mint alkotmányát, megválasztották a tisztségviselőket és a kilencventagú köz­ponti bizottságot. A világgyűlés üzene­tet fogalmazott meg a világ egyházai számára. A munka négy nagy szekcióban folyt: a témák a következők voltak: az egyete­mes egyház Isten üdvtervében; az egyház bi­zonyságtétele Isten üdvtervéről; az egyház és a társadalom zűrzavara; az egyház és a nemzet­közi zűrzavar. Az istentiszteletek és plenáris ülések mellett bizottságok foglalkoztak az al­kotmányügyi, az ügyrendi és eljárási szabályokkal, az adminisztráció kiépíté­sével, az ifjúság és a nők fokozott bevo­násának kérdéseivel, a laikusok képzésé­vel, a világháború utáni újjáépítés és egyházközi segélyezés problémáival, az ökumené és más egyházak kapcsolatá­val, valamint a zsidósághoz fűződő vi­szonnyal. A magyarországi küldöttséget Ravasz László református lelkipásztor, nyugal­mazott püspök vezette. (Ő 1948. április 30-án mondott le püspöki tisztéről, ami­kor állítólag megkapta Rákosi Mátyás üzenetét, hogy vagy lemond tisztéről, vagy pedig ellenségnek fogja tekinteni a kommunista párt. 1953-ig azonban lel­készi szolgálatot végzett.) Református képviselők voltak rajta kívül: Nagy Barna, Pákozdi László Márton, Pap László, Szabó Éva és Victor János. Ordass püspök saját akadályoztatása miatt megkérte a kül­földön ösztöndíjas tanulmányokat foly­tató három fiatal lelkészünket, Vajta Vil­most,- Pósfay Györgyöt és Leskó Bélát, hogy hivatalos küldöttként ők képviseljék Amszterdamban a Magyarországi Evan­gélikus Egyházat. 7­Az egyházak egységének kérdése Amszterdam­ban. Az ökumenikus mozgalmakban az egyházaknak Jézus Krisztusban adott egysége és egyháztörténeti-kónfesszio- nális különbözőségeik feszültsége máig végigkíséri a különböző alkalmakat, kon­ferenciákat. A skóciai Edinburghban John R. Mott és J. H. Oldham nevével fémjelzett világmissziói konferencia 1910-ben a 19. század második felétől kezdve a missziói területeken adódó ellentétek és az egyhá­zi nemzetközi ifjúsági mozgalmakban megélt egységkeresés problémáival kí­vánt foglalkozni. Itt hivatalos magyar képviselő nem, csak Kováts J. István volt je­len református sajtótudósítóként. Két irányban indult el a következő években a nemzetközi ökumené. Az Elet és Munka (Life and Work) mozgalom leg­főbb támogatója a svéd evangélikus egy­ház érseke, Nathan Söderblom volt. 1925­ben Stockholmban ülésezett első világ- konferenciájuk. A hangsúly a tanbeli és szervezeti különbségek dacára a szere- tetben történő együtt munkálkodáson volt ........kezdjenek el a keresztyének eg yütt munkálkodni a morális és szociá­lis kérdések területén, mégpedig úgy, mintha egy test lennének, egyetlen lát­ható közösségben.” Más irányba indult el a Hit és Egyház- szervezet (Faith and Order) mozgalom. Aggodalmukat hangsúlyozták a hit igaz­ságok kérdéseit mellőző Elet és Munka mozgalommal kapcsolatban, és igye­keztek felmérni az egyházak alapvető tanítási és szervezeti egyezéseit, illetve az elválasztó eltéréseket. 1927-ben a sváj­ci Lausanne adott otthont világkonfe­renciájuknak. William Temple, Canter­bury érseke és mások hangsúlyozták, hogy az ökumenikus mozgalom csak akkor lesz eredményes, ha maguknak az egyházaknak a mozgalma lesz, és állan­dó szervezetet hoznak létre. 1937 nyarán az angliai Oxfördban a második Élet és Munka-világkonferen­cia és a skóciai Edinburghban ülésező második Hit és Egyházszervezet-világ­konferencia egyaránt hajlott az együttes cselekvésre. 1938 májusában a hollandiai Utrechtben képviselőik együtt határoz­ták el az Egyházak Világtanácsának a megalakítását. 1938-ban a Tambaram- ban, Indiában ülésező International Missi- onary Council (Nemzetközi Missziói Ta­nács) is állást foglalt a világtanács meg­alakítása mellett. A világháború miatt azonban a megvalósításra csak 1948-ban Amszterdamban kerülhetett sor.. Panelbeszélgetés a világgyűlésen Ha hozzátesszük még az Oslóban 1947. július 22-31. között zajlott ökume­nikus ifjúsági világkonferencia sürgető határozatait is, akkor elmondhatjuk, hogy 1948-ban Amszterdamban találko­zott a korábbi négy irányból induló öku­menikus útkeresés: a) az ifjúsági, egyete­mi mozgalmak; b) a Life and Work - Elet és Munka; c) a Faith and Order - Hit és Egyházszervezet; d) az International Missionary Council - missziós világ- szervezet. A világgyűlés első szekciója foglalko­zott alapvetően az egyházak egységének kérdésével. Már a tárgyalási fejezetek cí­me is mutatja a teológiai mondanivalót: I. A nekünk megadatott egység; II. Leg­mélyebbre ható különbségeink; III. Kö­zös hitbeli meggyőződésünk és közös problémáink; IV. Egységünk a szétsza- kadozottságunkban; V. Az egyház di­csősége és az egyház gyalázata; VI. Az egyházak ökumenikus tanácsa. A Szentírásnak az egyházról adott ta­núságtétele került a középpontba a Hit és Egyházszervezet mozgalom hatására. Az egyház lényégét mint „Isten népe” él­hetjük meg Jézus Krisztusban, a benne megadatott egységben. A szétszakado- zottság az egyház gyalázata, és ezért bűnbánatot kell tartanunk az egyház Urának színe előtt. Különbség mutatko­zott az inkább a katolikusokhoz hason­ló (High Church) és az inkább protes­táns egyházak között (Low Church). Ez utóbbiaknál megkülönböztethetők vol­tak a népegyházak és a szabadegyházak. Különbség mutatkozott az egyházi „hi­vatalnak”, az egyház szolgálatának és vezetésének, a helyi gyülekezetek és az egyetemes egyház viszonyának az értel­mezésében. Illúziók és hamis reménység nélkül fogalmazták meg a következte­tést: „Ha nem tudtunk is teljes megegye­zésre jutni, a mi Urunk mégsem engedi meg, hogy egymástól elváljunk. Nem fordulhatunk többé el egymástól, mert éppen különbségeinknek a súlyát át- éreznünk is annak a bizonysága szá­munkra, hogy Istentől a közös megis­merés ajándékát nyertük el. Krisztus tes­tének az egysége olyan valóság a szá­munkra, amely lehetetlenné teszi, hogy egymásról megfeledkezzünk, vagy meg­elégedjünk azzal, hogy bizonyos hitbeli kérdésekben megegyezünk, míg ugyan-, akkor más kérdésekben kiegyenlítetlen ellentétek választanak el egymástól ben­nünket. - Arról is megbizonyosodtunk, hogy Isten kegyelmesen áttöri azokat a korlátokat is, amelyek egymástól elvá­lasztanak bennünket, és lehetővé teszi számunkra azt, hogy az isteni kijelentés­nek azon a közös nyelvén, amelyen á Szentírás szól hozzánk, beszélhessünk egymással azokról a kérdésekről, ame­lyekben már mostani ismeretünk szerint is egyetértünk...” (120-121.) Nagyon fontos döntése volt a világ­gyűlésnek, hogy az egyes egyházak hiva­talos részvételét nem a „területi elv”, ha­nem a konfesszionális vonalak mentén határozták meg. Így például hazánkból nem protestáns kisebbségként, hanem a már 1947-ben Lundban megalakult Lu­theránus Világszövetség tagjaként, az evangélikus egyházak csoportjában le­hettünk tagok. Ordass püspököt - távol­léte dacára - beválasztották a kilencven tagot számláló központi bizottságba (ezt megelőzőleg 1947-ben Lundban a Luthe- ránus'Világszövetség alelnöke lett). Az egység kérdésével kapcsolatban hadd térjünk ki egy jellemző kísérő ese­ményre. A világgyűlésen kívül, célzato­san pontosan előtte, 1948. augusztus n-19. között ülésezett Amszterdamban a Keresztyén Egyházak Nemzetközi Ta­nácsa (International Council of Christian Churches, ICCC). Huszonhat országból hatvanhárom protestáns felekezet kül­döttei kifogásolták, hogy a világgyűlés meghívta az ortodoxokat - ők azonban többségükben távol maradtak-, illetve az ellen is tiltakoztak, hogy szóba került a római katolikus egyház meghívása is. A hitvallási, úgynevezett „párizsi alap” helyett a Biblia verbális inspirációjának elfogadását kívánták feltételnek. Tilta­koztak a társadalmi-politikai kérdések­kel történő foglalkozás ellen. Szerintük az igehirdetésnek csak a személyes meg­téréssel kell foglalkoznia. Láthatjuk, hogy az ökumenikus moz­galom szervezetté válásakor azonnal je­lentkezett az ökumenéellenes, úgyneve­zett evangelikális-fundamentalista cso­port. Hazánkban hasonló vita bontako­zott ki az'úgynevezett Sréter-csoport körül az 1950-es években a budapest-bu- davári egyházközség keretében: Írásban

Next

/
Oldalképek
Tartalom