Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)

2008-08-17 / 33-34. szám

‘Evangélikus Élet®? KRÓNIKA 2008. augusztus 17-24. 13 rögzített hitvallásuk szerint „a Biblia Is­ten szó szerinti kinyilatkoztatása”. Teo­lógushallgatóként vitattuk az állítást az­zal a kérdéssel, hogy melyik szöveg a „szó szerinti” kinyilatkoztatás: a héber, a görög, a latin vagy a Károli-féle fordítás?. Tény ugyanis, miként a bibliai szövegek kritikai kiadásai mutatják, hogy nincs „szó szerinti” Bibliánk. 8. Amszterdam és a magyarországi egyházak ökumenikus tevékenysége. A magyar protes­tantizmus kezdettől fogva élénk figye­lemben részesítette a különböző külföl­di ökumenikus eseményeket. 1993-ban megjelent emlékkönyvünkben találjuk Nagy Gyula, Benczúr László és Szabó Éva erről szóló tanulmányát. Az Egyetemes Egyháztanács Magyarországi Bizottsága 1943-ban történt hivatalos megalakulása előtt és azzal párhuzamosan különösen is jelentős tevékenységet fejtettek ki az ifjúsági szervezetek (Pro Christo Diák- szövetség - MEKDESZ, a Magyarországi . Keresztyén Ifjúsági Egyesület - KIÉ, a So­li Deo Gloria, valamint a cserkészmoz­galom). Fontos megjegyezni a Protes­táns Irodalmi Társaság, a Protestáns Szem­le, a Theologiai Szemle ökumenikus érdek­lődését, valamint a protestáns napok rendezvényeit és az egyházi középisko­lák erősödő ökumenikus szellemét. A protestáns egyházak vezetői, a teológiai képzés intézményei kapcsolatokat ápol­tak Európa országainak egyházaival, il­letve azoknak az intézményeivel, és a 20. század elejétől kezdve egyre szélese­dő ökumenikus érdeklődéssel közeled­tek egymáshoz. 1936-ban hazánkban járt az ökumené képviseletében SigmUnd Schulze pro­fesszor. A protestáns ifjúsági mozgal­mak képviselőit kereste meg, és hatásá­ra megalakult a Magyarországi Ökume­nikus Ifjúsági Bizottság Makay Miklós re­formátus vallástanár vezetésével. Ő volt a szerzője az 1941-ben megjelent Öku­menikus káténak. Több ifjúsági tanácsko­zást szervezett ez az ifjúsági Bizottság: Mátraháza, 1943; Budapest-Hűvös- völgy, i94í>; Debrecen, 1946. A háború alatt és után a Pax Romana katolikus szervezettel együtt segítették a mene­külteket. 1947. július 22-31. között Osló­ban rendezték a keresztyén ifjúság II. vi­lággyűlését, és az ezen részt vevő evan­gélikus küldöttek Oslói riport című, 107 lapos kiadványukban számoltak be az eseményekről (Leskó Béla, Pósfay György, Vajta Vilmos, Csepregi Béla, De- zséry László). A teológiai és egyházpolitikai útkere­sés egyik kihívása volt, hogy különösen is a két világháború közötti időszakban általános jelszó volt a „keresztény egy­ség”, külön kiemelve a magyar Tanács- köztársaság, 1919 idején tapasztalt kom­munista veszély elleni küzdelmet a „ke­resztény kurzus” segítségével. A bibliai gyökerekre támaszkodó keresztyén öku- menizmus az előzővel szemben azon­ban inkább az ébredési, evangélizációs töltetű feladatokat hangsúlyozta (evan­gélizációs kampányok, Túróczy Zoltán püspök és a Baráti Mozgalom, a Bethá- nia, a népfőiskolák és így tovább). A ma­gyar protestáns egyházak vezetői kife­jezték ellenérzéseiket a Hitler uralomra jutása után Németországban kialakult „német keresztyének” (Deutsche Chris­ten) nemzeti-faji alapon történő egység­keresésével szemben, annál is inkább, mert német ajkú gyülekezeteinkben is megindult a szervezkedés a németorszá­gi példa alapján külön „német nemzeti­ségi alapon” álló egyházkerület létreho­zására (H. Heimler, F. Spiegel-Schmidt). A magyar ökumené keresztmetszetét adja elénk a már említett, Az egyház a vi­lágban - A magyarországi ökumenikus egy­házak bizonyságtétele az amszterdami világ­zsinat alkalmából című könyv. Ennek részletes elemzésére itt nem térhetünk ki, bár hasznos lenne, mert átfogó is­mertetésével még adós a magyar egy- háztörténet-írás. Különösen is azok a jö­vőre, a második világháború utáni hely­zetre vonatkozó elemzések érdekesek, amelyek összefüggéseiben tapasztalha­tó, milyen útmutatásokkal keresték meg az ökumenikus szervezetek a magyar egyházakat, ismerve a szovjet uralmi zó­na kilátásait. Az amszterdami felkészülés idején lá­togatott hazánkba Steward W. Herman (újjáépítési osztály), Visser’t Hooft főtitkár • és Hans Hoeckendijk (missziói osztály) Géniből. Robert Mackey a Keresztyén Di­ák-világszövetséget képviselte, Bring svéd professzor pedig a Lutheránus Vi­lágszövetséget. Benczúr László fogalma­zása szerint „tapintattal, de nagyon hatá­rozottan” igyekeztek egyházunkat felké­szíteni a jövő feladataira. ‘Visser’t Hooft egy alkalommal arra kérte Pap László református teológiai ta­nárt, hogy találkozhasson lakásán né­hány fiatal evangélikus lelkésszel. Ezen a budapesti találkozón magam is részt ve­hettem... Úgy, látta, hogy evangélikus egyházunk - elsősorban világi vezetői miatt, akik egy letűnt politikai rendszer képviselői - komoly nehézségekbe fog ütközni. Nekünk, fiataloknak az a felada­tunk - mondotta -, hogy amennyire csak lehetséges, baloldali irányban tájékozód­junk a közéletben - természetesen a tota­litárius igényeknek tett engedmények nélkül. Később személyesen Genfben fel­tártam, milyen problémákat vet fel javas­lata, amely szerint kössük meg az „egyez­ményt” az új állammal, de egyben emel­jük fel szavunkat az akkor már letartóz­tatott Ordass püspök ügyében. A refor­mátus egyház meghívására Karl Barth bá­zeli professzor is több előadást tartott nálunk Összefoglalva azt állapíthatjuk meg, hogy Amszterdam előtt az előkészületek jegyében, utána pedig az eredmények egyházi-gyülekezeti továbbadása terüle­tén lázas munka, „ökumenikus csúcs” bontakozott ki nemcsak Európában, ha­nem hazánkban is. Ezt a tevékenységet érte hideg zuhanyként az állami önkényt egyházi iskolák államosítása, ifjúsági egyesületek, szerzetesrendek, diako­nisszaegyesületek betiltása, kényszerített vezetői személycserék az egyházakban, az egyházi sajtó ellenőrzése és így tovább. Meg kell említenem az ökumenikus munkával kapcsolatban a menekültek ügyében és a háborús károk enyhítésére, újjáépítésre érkezett segítséget. Az első két évben a háború után például kész­pénzben több mint két és fél millió sváj­ci frank, természetben pedig mintegy ezeregyszáz tonna áru érkezett segély­ként - közel négy és fél millió svájci frank értékben - a magyarországi öku­menikus tanács részére. 9­Amszterdam és a világ helyzete. A bevezető­ben említettem már a világgyűlésnek a hidegháború tényeihez való kapcsoló­dását a Dulles-Hromádka-vitával kap­csolatban. A második világháború bor­zasztó pusztításai után egy harmadik vi­lágégés rémképétől félve a világgyűlésen sokszor érezhető volt a két részre, Kelet­re és Nyugatra szakadt világ feszültsége. Dulles előadásában alapos elemzéssel tárta fel a háború és béke kérdését, ki­emelve az ember erkölcsi méltóságát és az erkölcsi törvényeket, éles támadást intézve a kommunista diktatúra ember­telen megnyilvánulásai ellen. Hromádka válaszában a nyugati társadalom csődjé­ről beszélt, elítélte a kapitalizmust, és a keresztyénség szolgálati lehetőségeit hangsúlyozta. A résztvevők többsége számára idegen volt az egyházi gyűlése­im a tanulmányi programokhoz sikerült megnyerni az egyházak vezető teológu­sait és szakembereit. 1946 szeptemberé­ben Genf mellett, Rockefeller-alapítvá- nyi segítséggel megnyitották a genfi egyetemhez kapcsolódó Ökumenikus Főiskolát és Intézetet (Chateau de Bos- sey). A kisebbségi és harmadik világbeli egyházak fiataljai számára ösztöndíjas programokat szerveztek a nyugat-euró­pai és amerikai egyetemeken való tanu­lásra. Egyházunkból is többen tanulhat­tak külföldön ezen ösztöndíjak segítsé­gével, így például Bossey-ban Benczúr László és Dezséry László, Amerikában pedig Hafenscher Károly. A politikai fe­szültségek erősödése miatt az ösztöndí­jas lehetőségek 1949 után megszűntek, és csak a hatvanas évek közepén indul­tak újra. A legélesebb nemzetközi ellentétek közepette'is megmaradtak azonban az ökumenikus kapcsolatok Nyugat-Kelet irányában. Építési és tatarozási segélyek, diakóniai intézmények segítése, intéz­ményeknek és lelkészeknek eljuttatott Az újonnan választott elnökök ken szokatlanul nyers politikai stílus, és idegenkedéssel hallgatták a politikai kér­déseket. Itt sem térhetünk ki most a részletekre, kiemelem viszont,' hogy a mai ökumenikus szociáletikai kérdésfel­vetések problémái mind jelen voltak a vitákban. Kelet és Nyugat feszültsége vonatko­zásában nem a helyzet elemzése volt a hangsúlyos, hanem a kialakult törés mö­gött az egyes országok egyházainak, il­letve a keresztyénségnek az együttes fe­lelősségét firtatták. Az egyházak mu­lasztásainak megvallása és az egyházak belső megújulása konkrét cselekvési pél­dák meghatározására is vezetett, hang­súlyozva különösen is a gyülekezetek szerepét. A „felelős társadalom” modell­jének kidolgozásában meghatározták az egyházak helyi-országos és világszintű felelősségét. Elítélték a hitleri Németor­szág elrettentő példáját, az egyházak pártpolitikai-ideológiai tájékozódását, és nem helyeselték az úgynevezett „ke­resztyén pártok” szervezését sem. Az egyházi világszervezeti tevékenység me­nekültügyi, segélyezési, újjáépítési prog­ramjai mellett nem hanyagolták el a misszió, az evangélizáció és az ökume­nikus közösség jobb kiépítésének fel­adatát. Természetesen voltak „elhanyagolt" témák, így például a nevelés-oktatás, no­könyvküldemények továbbra is mutat­ták, hogy a testvéregyházak nem feled­keztek el rólunk. így kaptunk például az ötvenes években teológusként héber és görög Bibliákat. A helyzet bonyolultsá­gát mutatja, hogy előfordult az is, hogy itthonról adódott kérés a támogatások beszüntetésére. A római katolikus egyház aktívabb ökumenikus részvételére 1948-ban még nem lehetett számítani (Mortalium ani- mos enciklika, 1928), az ortodox egyhá­zak zömének távolmaradását azonban igen fájlalták a gyűlés küldöttei, illetve a protestáns közvélemény. 1948-ban a vi­lággyűlésen és utána is igyekeztek kap­csolatokat építeni az egyes nemzeti or­todox egyházakkal (Moszkva, Belgrád, Szófia, Bukarest). Egyes katolikus veze­tők és teológusok ökumenikus nyitott­ságától eltekintve, a magyar katolikus egyház hivatalos ökumenikus érdeklő­dése csak lassan bontakozott ki a II. vati­káni zsinat (1962-65) után (Gál Ferenc Ökumenikus teológia című tankönyve Ber­ki Feriz ortodox és Harmati Béla evangé­likus tanulmányával, 1976). Az 1991-ben történt pápalátogatás azután elmélyítet­te a többi hazai egyházzal és a Magyar- országi Egyházak Ökumenikus Taná­csával a szorosabb kapcsolatot. IO. Az Egyházak Világtanácsának alakuló ülése Befejezésül örömmel állapíthatjuk meg, hogy „Amszterdam 1948” körül ma­gyarországi protestáns egyházaink ben­ne voltak a huszadik század legjelentő­sebb egyházi mozgalmának, az ökume- nének a „sűrűjében”. Tartottuk a kap­csolatot Európa és a világ keresztyénsé- gével; szükségünk volt testvéregyháza­ink teológiai és újjáépítési támogatására a háború után, és a magunk lehetősége­ivel élve mi is hozzájárultunk a keresz­tyénség közös bibliai-apostoli és refor- mátori identitásának őrzéséhez. Az | egyre globalizálódó és materializálódó világban a magyarországi protestáns egyházak nem akartak elfeledkezni ar­ról a vertikális vonalról, a spirituális di­menzióról, amely a „propriumot”, el­sődleges feladatunkat, missziói küldeté­sünket jelenti. A világgyűlés utáni évti­zedekben, Kelet és Nyugat szembenállá­sa idején sokszor éppen az egyházak voltak a hídépítő, kapcsolattartó ténye­zők az úgynevezett első és második vi­lág között, és erről a szolgálatról nem szabad megfeledkeznünk. Ma, a 21. század elején alábbhagyott volna az ökumené tüzének lobogása? Talán fagyos korszaka következik? Az bizonyos, hogy a világ vándorútjain az' egyházak sohasem meneteltek egységes ütemre. Ki gondolta volna az ökumené elítélését kimondó Mortalium animos pá­pai enciklika (1928) után, hogy XXIII. Já­nos papa összehívja a 11. vatikáni zsinatot (1962), és ezen a zsinaton olyan, négy és fél évszázaddal korábbi lutheri reformo­kat vezetnek be, njint az anyanyelvi is­tentisztelet? Vajon evangélikus egyhá­zunk tudja-é, hogy a reformációnak egy­kor a keresztyénség életébe forradalmi­an újat hozó teológiai hangsúlya, a „sola Scriptura” („egyedül a Szentírás”) elv, a prédikációban a „viva vox evangelii” megvalósítása, a bibliai-írásmagyarázati teológiai ágak gondos művelése nem evangélikus, nem protestáns kiváltság többé, hanem a II. vatikáni zsinat után megtalálható a római katolikus egyház­ban is (Dei Verbum konstitúció, 1965, kü­lönösen is No. 22 és 25)? így jöhetett lét­re az „Evangelisch-Katholische Kom­mentar zum Neuen Testament” (EKK)! Ökumenikus érdeklődésre tarthat ma számot a „textus” és „kontextus” kérdé­se, a Biblia fordításának nyelvi problé­mái és az úgynevezett „inkulturáció”, a tradíció megszokott kifejezéseinek új­rafogalmazása a misszió és evangélizá­ció gyakorlásában. A jézusi missziói pa­rancs (Mt 28,16-20) végrehajtásában ma ökumenikus összefogásra van szükség, hogy ez segítse az emberek, generációk, nyelvek, kultúrák közötti, egyre erősö­dő kommupikációs nehézségek leküz­dését. 1659-ben adta ki a Vatikán azt a Kínában folytatott misszióra vonatko­zó általános útmutatást, amit ma sem árt megszívlelni: .....semmi esetre se tö­re kedj erőszakkal megváltoztatni ezen népek szokásait, rítusait, hacsak nem nyilvánvalóan ellenzik a vallást és az er­kölcsöt. (...) ne a te utadat, hanem hite­det add tovább..." Napról napra tapasztaljuk a minden­napi életben és különösen a tömegtájé­koztatási eszközök területén, mennyire elromlott, lezüllött magyar nyelvünk, és ez a jézusi ige szerint az emberek belső világának erőszakosságát, reménytelen­ségét, a józaft emberi értelemben vett morál hiányát jelzi, „...amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj." (Mt 12,34) Ha a globális ökumené területén a ró­mai katolikus egyház magatartását befo­lyásolja is a mindenkori pápák személye • és egyházvezetői szándéka, a helyi-loká­lis ökumené missziói és szociális tevé­kenysége még működhetne. Szükséges lenne a teológiai nevelés, a lelkészképzés területén az ökumenikus mozgalom ala­posabb ismerete és az időszerű ökume­nikus problémák teológiai elemzésére figyelő oktatás. Súlyos hiányosságnak tartom, hogy ma teológiánkon nem elégséges ebben a tekintetben a képzés! II. János Pál 1995-ben megjelent Ut unum sint enciklikájában olvashatunk arról, hogy az ökumenizmus nem csupán va­lamiféle „függeléke” (appendix) az egy­házi létnek, hanem az egyház életének és munkájának organikus része (No. 20), mint ahogyan az egészséges gyümölcsfa jó termést hoz. Azt is meg kell említenünk, hogy az ökumenikus mozgalom az elmúlt hat­van évben többször vált Keleten is és Nyugaton is a világi, politikai hatalom „kísérőliturgiájává”, hidegháború, béke­harc és termelőszövetkezeti mozgalom, Afganisztán szovjet megszállása vagy Csehszlovákia 1968-as lerohanása kap­csán. Történész szakemberek feladata, hogy ezeket a tényeket kutassák és do­kumentálják. Az ökumené tapasztalatai szerint minden országban megfigyelhe­tő ugyanis, hogy a hatalom az egyházat és a vallást lényegileg hasznossági szem­pontból kezeli. A szociológiai elemzések szerint létezik egy olyan „civil religion”, azaz „társadalmi vallásosság”, amelyik kultusszal veszi körül a hatalmat. Az ökumenikus mozgalom felelőssége, hogy ébren tartsa az egyházak lelkiisme­retét a „proprium” dolgában, azaz akkor teszi az egyház a legtöbbet a világ szá­mára, ha valóban egyház, Isten népe, Jé­zus Krisztus követője marad. „Amszterdam 1948” eseményeire tör­ténő emlékezésünk segítse az elmúlt hatvan év egyháztörténelmének megér­tését, és legyen segítségünk mai egyházi kérdéseink feldolgozásában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom