Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-08-10 / 32. szám
6 -41 2008. augusztus io. PANORÁMA ‘Evangélikus ÉletB A hely, ahol szeretnek és számon tartanak Beszélgetés a Corrymeela közösség központjának igazgatójával A mikor gépe átrepül az ír-tenger fölött, és eléri Észak-Irország határát, az utazó rögtön megérti, miért hívják ezt a vidéket csak úgy, hogy „a zöld sziget”. A települések épületeit és egy-két erdőt leszámítva csak a legelésző birkanyájak fehérsége töri meg a legelők összefüggő zöldjét. De ez az a vidék, aholtgykor óriások is éltek, egymással csatáztak, vagy épp szerelmet vallottak egymásnak. Ha pedig a mostani emberfia jól viselkedik, akkor egy kis manó, a Lepricon költözik a házába sok szerencsét hozva az ott lakóknak. Hogy kihez költözött be a manó, kihez nem, azt persze nem tudhatjuk, azt azonban tapasztalhatjuk, hogy az északírek barátságosak és nyitottak - ilyennek teremtette őket a jóisten. Mindig lehet velük alkalmat találni - az alkalomhoz pedig egy hangulatos pubot, vagyis kiskocsmát -egy pint sör melletti beszélgetésre. Ha pedig inkább egy csésze teát vagy kávét kíván az ember egy finom scone-nal, azaz ír pogácsával, az sem akadály, csak tej legyen hozzá. Ám tegyük azt is őszintén hozzá: bizonyára nem mindenkinek ez a békés kép jut eszébe, ha például Belfast vagy az ÍRA - az ír Köztársasági Hadsereg - nevét hallja. S valóban sokat lehetne mesélni arról, hogy a történelmi múltban éppúgy, mint az utóbbi majdnem negyven évben milyen sokszor elfelejtkeztek ebben a piciny országban az egymás iránti tiszteletről, és a szemben álló felek milyen sokszor fogtak akár fegyvert is egymásra, csak hogy saját politikai nézeteiket érvényesíthessék Mert ez az az ország, ahol a kisebbségben levő katolikusok az ír zászlót használják és az Egyesült Királyságtól való elszakadást, ezzel párhuzamosan az ír-sziget újraegyesülését szorgalmazzák míg az angol koronához hű protestánsok elégedettek a brit zászlóval és mindazzal, amit a United King- domhoz való tartozás jelent. „ír vagyok, az anyanyelvem angol, kétféle útlevelem lehet: brit vagy ír, négyféle nemzeti zászlót használhatok a britet, az írt, Észak-írországét vagy Ulsterét, amely a hat északír megyét és az ír Köztársaság három megyéjét jelenti. A szegregáció meg mindig nagy az országban: protestánsként nem szívesen mennék be egy katolikusok lakta utcába vagy negyedbe, de egy katolikus sem érezné kellemesen magát protestáns környéken. Mivel családom protestáns, én ilyen iskolába kerültem: katolikusként nyilván katolikus iskolába jártam volna. Az, hogy nekem vannak barátaim a másik részről is, ritkának mondható. Bár az 1998-as békekötés óta- nagy a nyugalom az országban, sok feszültség tapasztalható, és sok kérdés van még nyitva köztünk” - akár így is összefoglalhatná egy északír azt a sajátos helyzetet, amely számukra természetes, de a kívülálló elcsodálkozik rajta, és próbálja megérteni. Van egy különleges hely Észak-Irország északi részén, amely a Corrymeela Community nevet viseli. Ez a keresztény közösség fennállásának negyvennégy éve alatt már nagyon sokat tett az észak- • ír megbékélésért. Ismerkedjenek meg Olvasóink is egy kicsit közelebbről ezzel a közösséggel! Észak-Irország Államforma: alkotmányos monarchia (az Egyesült Királyság része) Főváros: Belfast Hivatalos nyelv: angol Terület: 13 843 négyzetkilométer Népesség: 1741 600 (2006-os becslés); 1 685 267 (2001-es népszámlálási adat) Pénznem: angol font Az ország történelme sokáig szorosan összefügg Írország történelmével. Az ír-szigeten Kr. e. 8000-ből vannak nyomai az emberi életnek. A korai kereszténységet magában foglaló, Kr. u. 400-800-közötti időszakból Szent Patrick (385 körül - 461. március 17.) neve emelkedik ki, akit sokan az ír keresztény egyház megalapítójának tekintenek. Az ír történelemben a viking, majd normann hódítások után az angolok fennhatóságra való törekvése járt a legnagyobb sikerrel. Ennek következményeként például skót és angol protestánsokat telepítettek az addig katolikus sziget északkeleti, illetve déli tartományaiba. Az 1800-as évek nagy változásokat hoztak az ír mindennapokban. Nemcsak politikai téren volt ez jellemző - Nagy-Britanniával egyesültek -, hanem a kitört nagy éhínség és a nagy emigráci- ós hullám is rányomta bélyegét az országéletére. Részben ezek következményeként az egykor az egész szigeten használt ír nyelvet az angol váltotta fel. A 19. század végétől az Ir-szigeten élők többsége nagyobb függetlenséget akart Nagy-Britanniától, míg a - főleg protestáns - kisebbségben lévő unionis- ták továbbra is fent akarták tartani az uniót az angol koronával. A parlamentben is sok vita folyt erről, az utcán pedig - olykor áldozatokat követelő - összecsapások formájában is jelentkeztek a nézetkülönbségek. 1920- ban megalkották az Írország kormányzatáról szóló törvényt (Gover- ment of Ireland Act), létrehozva ezáltal az úgynevezett Észak-Irországot és Dél- írországot. 1921- ben megalakult az északír kormány. 1922. december 13-án Észak-Irország egyesült az Egyesült Királysággal. A vallási köntösbe bújtatott feszültség - a függetlenségpárti katolikusok és az unionista protestánsok között - egyre fokozódott, majd polgárháborúba torkollt. 1924-től az 1960-as évek végéig viszonylagos béke uralkodott az országban. 1969-től újra kiéleződött a helyzet; a következő harminc évet „a bajok” (The Troubles) időszakának nevezik. 1994-ben az ír Köztársasági Hadsereg (1RA) tűzszünetet hirdetett, amely azonban csak ideiglenesen állt fenn. 1997-ben újra elkezdődtek a tűzszüneti tárgyalások. 1998 áprilisában megkötötték az úgynevezett nagypénteki egyezményt. Ennek értelmében Észak-Irország parlamenti választásokat tartott, valamint az IRA leszerelésének lehetőségeiről hoztak döntéseket. Azóta teljes béke van az országban. ► Negyvennégy évvel ezelőtt egy belfasti embernek volt egy álma: olyan keresztény közösséget szeretett volna életre hívni, ahol nem számít a felekezet, a foglalkozás vagy a családi háttér. Egy dolog volt fontos az alapító Ray Davey számára: Jézus Krisztus. Raynek, az egykori második világháborús fogolynak és a belfasti Queen Egyetem lelkészének és társainak az imái meghallgatásra találtak: 1965-ben megnyithatták a béke és megbékélés házát az észak-írországi Ballycastle városkában. A Corrymeela névre keresztelt központ jelenlegi igazgatójával, Ronnie Millanal beszélgettem Atlantióceánra néző irodájában.- Negyvenhárom év nagy idő egy közösség életében; akár meg is szűnhet ezalatt. Az Önök közössége azonban az évtizedek múlásával nemhogy fogy, de egyre inkább növekszik- Amikor annak idején Ray Davey és barátai hívására találkozott az első csoport, mintegy ötvenen voltak. Volt közöttük háziasszony, kereskedő, professzor és néhány érdeklődő diák is. Mindegyikükben megvolt a vágy egy olyan különleges keresztény közösség iránt, ahol megoszthatják egymással örömüket, bánatukat, és feltöltekezhet- nek a Biblia szavai mellett. Nagy örömöt jelentett számukra, amikor 1965 júniusában megvehettek egy táborhelyet itt északon, Antrim megyében. Lelkesedé-^ süket akkor még az a jelszó sem hűtötte le, amely így szólt: „Ha aludni akarsz, szögelj össze magadnak egy ágyat!” Ma a hely - modem körülmények között - még mindig ugyanabban a szellemben működik: célunk elősegíteni a megbékélést, begyógyítani a sebeket, amelyek a szociális, vallási és politikai megosztottságból fakadnak nemcsak Észak-lrországban, hanem az egész világon! Corrymeela az északír konfliktusokban sokat szenvedett egyénekkel és közösségekkel való elkötelezett törődés alapjaira épült. Ez a keresztény közösség abban hisz, hogy a megbékélést leginkább a különböző hátterű emberek közötti személyes találkozások és kialakuló barátságok segíthetik elő.- Hány emberrel kerülnek kapcsolatba évente?- Százötven regisztrált tagunk van és közel ötezer támogató szimpatizánsunk. Több mint nyolcezren vesznek részt minden évben a különböző megbékélési és hitéleti programjainkon.- A helyszín egész évben táborozóktól hangos. Milyen jellegű csoportok érkeznek ide, és mennyi ideig maradnak?- Egyszerre mintegy százharmincöten lehetnek a konferenciaterületen három, egymástól független épületben. A hozzánk érkező csoportok között megtalálhatók gyerek-, ifjúsági, család-, egyházi és nemzetközi csoportok. Év közben hetente két turnusban érkeznek a konfe- renciázók:' keddtől péntek kora délutánig, illetve hétvégeken péntek estétől vasárnap ebéd utánig. Minden évben júliusban kezdődik a nyári program, amely augusztus végéig tart - ekkor az ide érkező csoportok egy hétig vannak itt. Huszonkilenc főállású munkatárs gondoskodik az ellátásukról és a programjaikról.- Saját tapasztalatból tudom, hogy afőállásúaké mellett igen nagy szerepe van az önkéntesek munkájának is... %- Ó, igen. Minden szeptemberben új, tizenkét fős, a világ minden tájáról érkező fiatalokból álló önkéntes csapat kezdi meg nálunk a munkáját. Egy évig itt élnek és dolgoznak. Feladatuk elsősorban az ide érkező csoportokkal való foglalkozás, de néha a konyhán vagy a takarító személyzetnek is segítenek. Tizenkét hónapig közösségben élni távol az otthontól, családtól, barátoktól igen sajátos életforma, tele van kalanddal; de mi tagadás, néha igen megterhelő is. Remek főállású koordinátorunk van, aki ezeknek az önkénteseknek a gondját viseli. Emellett igen sok, rövidebb időre érkező önkéntes segítségére is számíthatunk. Mindenkit szeretettel látunk, aki szeretne a Corrymeela közösségnél önkéntes lenni!- Hogyan tudják finanszírozni az itt folyó nagyszerű munkát?- Bevételeink legnagyobb részét adományok teszik ki. A költségvetés húsz százaléka az államtól érkezik, emellett az ideérkező csoportoktól is kérünk szerény hozzájárulást, valamint van néhány cég, amely támogatja a tevékenységünket. Minden támogatásért hálásak vagyunk.- Mint ismeretes, Észak-lrországban az elmúlt harminc esztendő igen nehéz, konfliktusokkal, fegyveres összetűzésekkel terhes volt, de a békekötés óta sok változás történt. Corrymeela mindig is a béke és a megbékélés helye volt. A megváltozott körülmények között is van jövője?- Ne felejtse, hogy a központot még a háború előtt alapították! Amikor a bajok kezdődtek, akkor Corrymeela úgy reagált, hogy katolikusokat és protestánsokat hívott, hogy néhány napot együtt eltöltve lehetőségük legyen egymással találkozni, beszélgetni, tárgyalni. Egy biztonságos helyet akarunk felkínálni, ahol meghallgathatjuk egymás történeteit. Ebben a kis országban még minIskolai kincsvadászat az Atlanti-óceán partján dig óriási a szegregáció - iskoláink kilencvenöt százaléka felekezeti alapon elkülönülve működik, és a lakosság nyolcvanöt százaléka él szegregáltan. Ez azt jelenti, hogy még mindig vannak színtiszta katolikus, illetve protestáns utcák és negyedek, ahol az ember még véletlenül sem találkozik a másik fél tagjaival. Sok gyereknek esélye sincs együtt játszani vagy iskolába járni a másik oldalhoz tartozó kortársaival. Mivel mi nagyon sok iskolával és gyülekezettel állunk kapcsolatban, az országban tizennyolcéves korára a legtöbb ember már hallott a Corrymeela közösségről, vagy táborozott is itt az évek során. Ön az imént a hely jövőjéről kérdezett. Igen, még mindig nagy szükség van a sebek gyógyítására és a közös jövő alakítására. Sok áldozat még mindig arra vár, hogy meghallgassák és támogassák. Még mindig vannak árkok, az igazságtalanság és a fájdalom érzete még az emberekben van. De azt is tudjuk, nem kell, hogy a jövőnk a múltunk rabszolgája legyen. A háború vége valami újnak a kezdete - új lehetőség az erőszakmentes együttélésre a családjainkban, közösségeinkben, iskoláinkban, egyházainkban és lakóhelyeinken. Corrymeela soha nem volt ennyire tele emberekkel, mint manapság, akik arra vágynak, hogy felfedezzék, hogyan lehet - túllépve a múlton - békés társadalmat építeni.- Már három éve igazgatója ennek a központnak. Mit jelent ez az Ön számára?- Corrymeela nagyon különleges hely; számomra kiváltságot jelent itt élni és dolgozni. A kedvenc tévésorozatom - a Cheers című - egy bostoni bárban játszódik. Minden epizód ugyanúgy kezdődik: a kétszámyas ajtó szélesre tárul, besiet rajta az egyik szereplő, és mindenki hangosan üdvözli őt: „Szia, Norm!” Corrymeela is ilyen hely: amint belépsz az ajtón, mindenki a neveden szólít. Mindannyiunknak szükségünk van egy helyre, ahova tartozhatunk - itt ez a jellemző: szeretnek és számon tartanak. De amellett, hogy a központban átélheti az ember a közösség élményét, lehetőség van az Istennel való együttlétre is. Gerhard Tersteegen német költőnek a A sivatagba csábítva című csodálatos, régi versét szeretném felidézni. Első versszaka arról az érzésről szól, amelyet az ember akkor érez, amikor egyedül lehet Isten titkos helyén, ahol lélek a lélekkel, szív a szívvel találkozik. Azt gondolom, Gorry- meela is egy Istennek ezen titkos helyei közül - néha csendes, néha zűrzavaros, de még olyankor is érezhető Isten békéje és jelenléte. Zászlóválaszték - a gyerekcsoport sorra veszi az országban használható nemzeti lobogókat
