Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-01-27 / 4. szám
‘Evangélikus ÉletS KULTÚRKÖRÖK 2008. január 27. !► 5 Apagyilkos playboy Punnyadásfalván Az Országút Társulat előadása Képesek vagyunk Filmakadémia Balatonszárszón ► A kőbányai evangélikus gyülekezet Kápolna Színpadán nagy sikerrel mutatta be az Országút Társulat múlt szombaton John Millington Synge (1871-1909) A nyugati világ bajnoka című darabját. A jó tíz éve működő színtársulat az országúti ferencesekről kapta a nevét, akik próbahelyiséget biztosítottak számukra. Kőszínháza nem lévén szimbolikusnak is tarthatjuk a csoport nevét. Amatőrök a szónak abban az értelmében, hogy lelkesek, szabadok, és szeretettel, alázattal közelítenek a kiválasztott darabhoz. Családi botrány - Szabolcs Zsuzsanna, Gorove Kristóf és Kondorosy Szabolcs Tamási Áron, Karinthy, Heltai Jenő, Marái, Ionesco, Bulgakov és mások művei után egy, a magyar közönség előtt talán kevéssé ismert ír szerző színművéhez nyúltak. (Persze ő sem idegen a színházlátogatók számára, mert a Katona József Színház - a pesti és a kecskeméti is -, valamint a Bárka és a Várszínház játszotta már darabját.) G. B. Shaw az írek Shakespeare-jének nevezte - mi tarthatjuk az ír Katona Józsefnek, a sikert tekintve pedig inkább Kisfaludy Károlynak - Synge-t, aki, mondhatni, megteremtette az ír drámát. Műveivel és a dublini Abbey Theatre igazgatásával egyaránt sokat tett az ír színházért. Nemcsak azért tanulmányozta a szegény nép, a parasztok, halászok sorsát, életét, hogy gazdag nyelvüket, szépséges legendáikat megtanulja, hanem hogy mese iránti vágyukat kielégítse. A szellemes, groteszk tragikomédiába hajló darab egy nyugat-írországi kis fogadóban játszódik, gyakorlatilag egyetlen szobában, ahol a (jó keresztény) férfiak minden öröme - és beszédtémája - a whisky sörrel, a lányoké pedig ha rájuk pillant egy arra tévedő idegen... A szűk helyiség nyomasztó falait az álmodozás és az ármánykodás persze bőséggel kitágítja - túl a falu domboldalra húzódó legelőin és a dagálykor a rétet nyaldosó tengeren. Mintha kavicsot dobnának a pocsolyába, amikor egy sötét éjszakán betér egy fess, bár igen koszos idegen, akinek szép szavától, önmaga köré szőtt legendájától eláll a lányok szava, s megáll a férfiak szívverése. A szemlesütve előadott mese mintha mentené, a mítosz dicső fénybe vonja a bűntényt, s a rettegés úgy válik csodálattá, mint lázálommá a kezdeti vacogás. Az egész falu a kósza legény lábai előtt hever, a férfiak büszkék fizikai teljesítményére, a leányok versengve akarnak a kedvében járni. Míg ki nem derül az igazság. Illetve a hazugság. A hazugság, mely mocskos tettet csinál a szép szavú meséből, de - észrevétlenül - újabb legendát is a csalódás után... Van-e következményük tetteinknek? És szavainknak? Kibújhatunk-e a bőrünkből? Megszökhetünk-e saját árnyékunktól? Változtatunk-e azon, amin hatalmunkban áll változtatni? Ezekre és hasonló kérdésekre keresi a darab a választ, és mélységes emberismeretével és - szeretetével nem hagy nyugodni. A rendező neve nem derül ki a honlapról, ám legalább néhány színészi teljesítményről illik megemlékezni: Szabolcs Zsuzsanna bájos, máskor tüzesen nagyszájú Pegeenjéről, Menhard Zsófia minden cselt bevető, boszorkányos özvegy Quinnéjéről, a valóban mafla Shawn Keogh-ról (Joubert Balázs) és a következetlenül, ezért rémületesen agresszív, félőrült Mahonról (Kondorosy Szabolcs). m z.zs. Az Országút Társulat régi és futó előadásairól a társulat honlapjáról lehet tájékozódni: http://orszagut.extra.hu/. Az előadások általában ingyenesek; az adományok felét - eddig már több százezer forintot - a rekecsini csángó magyar iskola építésére fordítják. Először a mese - Gorove Kristóf, Benesch Richárd, Horváth Olivér, Hadnagy Csaba, Szabolcs Zsuzsanna Egy frázissá koptatott bölcsesség szerint szavak börtönében élünk. Bár sokak számára fájdalmas lehet a felismerés, mégis belátható, hogy lassan - ha fel nem is váltja, de - ezt a tételt kiegészíti egy másik, nem elhanyagolható jelenség: képek börtönében élünk. Képek a falon, az utcákon, a tévében, a világhálón - a lényeg a látvány. Bár erősen fenyeget a veszély, hogy éppen ezért a valódi, mély tartalmat lassan elfedi a felszín, ne essünk kétségbe, hiszen minden éremnek két oldala van. Mit üzen a kép? Hogyan értelmezhető egy-egy jelenet vagy vágás? Mit fejeznek ki a különböző beállítások? És nem utolsósorban: hogyan lehet ezt a képszerű-mozi- szerű, néhol hétköznapi, néhol álomvilágot tükröző, különleges hatást kiváltó jelenséget Jiasznosítani a gyülekezeti munka során? Hogyan lehetne filmes eszközök segítségével jó prédikációt írni, ezáltal művészi szintre emelni az igehirdetést? Január n-től 15-ig hasonló kérdésekkel foglalkozott a lelkészakadémia Balatonszárszón. A szervezők (Varga Gyöngyi, Csepregi Zoltán, Németh Zoltán) gondos válogatásának köszönhetően olyan filmek alapozták meg a beszélgetéseket, mint az Olasz nyelv kezdőknek, A szemközti ablak, a Solaris, a Csoda Krakkóban, a Hétköznapi mennyország, a Buena Vista Social Club vagy a Visszatérés. Az emberi lét csodák és hétköznapok határán mozgó, néhol könnyed, néhol drámai pillanatait megragadó képekből őszinte, tartalmas, magunkba mutató és továbblendítő beszélgetések bontakoztak ki, az elméleti alapvetést pedig Percze Sándor filmelméleti, filmtörténeti és homiletikai előadásai biztosították. Az előadó inkább gyakorlati szempontból közelített, felhívva a figyelmet a változás szükségességére, hogy az istentiszteletek, prédikációk ne az elkoptatott szavak, hanem színes, mozgó, a párbeszédet és továbbgondolást kiváltó gondolatok közvetítői legyenek ünnepeinken és hétköznapjainkon egyaránt. ■ Laborczi Dóra Gazdag-örökség ápolói Mint ismeretes, a múlt év szeptembere óta működik Szombathelyen - egyházunk legfiatalabb általános iskolájaként - a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola. A magyar kultúra napja programsorozat keretében - az elődintézmény kezdeményezését folytatva - január 18-án immár tizenkettedik alkalommal rendezték meg az oktatási intézményben a Gazdag Erzsi vers- és mesemondó versenyt óvodások és kisiskolások számára három kategóriában. ■ Menyes Gyula felvétele Erdélyi anziksz, avagy Ábel a fővárosban Gergely Kosza Attila arcképét ismertem meg először a Deák téri gimnázium tablóin. Azután találkoztam rajzaival - diákjainak készített karácsonyi üdvözlőlapokon, ahol Harley Davidson-os pólóban és bakancsban feszít az újszülött Jézus egyik hódolója, s most épp legutóbb, az iskola karácsonyi hangversenyének meghívóján. Nagyon szeretem Gergely Kosza Attila rajzait: biztos kézzel vezeti a tollat, leheletnyi érzelmeket láttat, és aktualizálásával sem esik a giccs - napjainkban igen fenyegető és gyakran tátongó - csapdájába. Megvallom, Gergely Kosza Attiláról csak a napokban tudtam meg, hogy festő. Nem profi - abban az értelemben, hogy nem a festészetből él. Nem festészetet tanít. Annál is magasabbra helyezi a célt, többet szeretne diákjainak megmutatni: hitoktató. Római katolikus tanítványait Isten ügyéhez viszi közelebb, a kegyelmes Istent tanítja, prédikálja. Megvallom tehát, a művészről, vagyis a tanár úrról csak a napokban tudtam meg, hogy festő. Hogy nemcsak remek rajzaival, de festményeivel is jelen van a világban, közöl, üzen valamit mindnyájunknak. .. Művészetét - amely itt egy bő tucatnyi kép által van jelen - nem tudom, nem is akarom a magyar festészet nagy tendenciáival rokonítani. Tudható róla, hogy Erdélyben és Bukarestben tanult, s hogy képzőművészeti tanulmányait nem fejezte be. Nagybánya „romjain” is járt, hát hiszen elmondható, hogy a 20. századi magyar festészet a nagybányaiak köpenyéből bújt elő... A képeket szemlélve az a néző érzése: a tartalom túlmutat a formán. Tágra nyílt szemű arcai, fehér falú templomai másról is - valami megfejthetőről vagy épp megfejthetetlenről - beszélnek. Portréiban a nagy szemű nők és férfiak, ismert és ismeretlen arcok bemutatásában a gyengéd naivitástól a szinte Van Gogh-i áthallású brutalitásig, expresszi- vitásig jut el. E skála két szélső pontja talán Assisi Szent Ferenc és a bekötött fejű férfi (ön)portréja. Utcaképein - nevezzük így - a girbegurba falú házak, a kusza háztetők, a fehérre meszelt templomok, a vörös ég többet jelentenek, mint egyszerű helyszínt. Ezek az utcák a magyar festészet legjobb hagyományain állnak, s teszik időtlenné a közös múltat, s nyilván a festő saját gyökereit is. A maszkarcú pár Farkas István kortalan, személytelen - és így behelyettesíthető - szimbolizmusával rokon. A jeru- zsálemi siratóasszonyok a vörös ég alatt, a szentendrei iskolás házfalak díszletei előtt állnak, „őrjöngve szenvedő” pózba merevedve. A drámai kompozíció színpadiassága, intenzív színvilága, az asz- szonyok arcának sematikus maszk volta nemcsak időn kívülivé, de kortól, helyszíntől függetlenné, örökkévalóvá teszik a szenvedést, a gyászt magát. Az Erdélyi anziksz sajátos kollázsát a vörös ég alatt álló, rovásírásos barokk templomtoronyból, városi piactér lábas házából, gótikus és barokk épülethomlokzatokból, szász vidéki szemes háztetőből komponálta. A vásárok emlékét mérlegserpenyő, a református falvakét vaskakas őrzi. Mindezt két népmeséi figura, menyecske és bajuszos férfi vigyázza. A nem létező templom nem létező'kapuja fölött egy korpusz körvonalai sejlenek fel - célt, értelmet, halvány reményt adva mindennek. A kép különös magánmitológiájában, személyes „szűr-realitásában" - megoldatlan részletei ellenére is - emlék és mese, hit és lélek ötvöződik. Az általam inkább ismert, rajzoló művész a - mondjuk -Jézus és az írástudók című képben mutatkozik meg. A foltok mellett a vonalak újra nagy szerephez jutnak. Az álszent módon lehunyt szemű, hamis, ironikus mosolyú írástudók, a göcsörtös kézzel tartott törvény között áll - vagy inkább lebeg - Jézus látomá- sos, hófehér, egyértelmű alakjában maga az evangélium. Olyan, mintha halott lenne, mégis él. Olyan, mintha ember lenne, mégis Isten. A hatalmas, vakító fehér foltban az ő igaza, az Igazság maga fogalmazódik meg... Erdély levegőjén túl, személyes emlékein túl a hit az, ami Gergely Kosza Attila művészetét táplálja. Igen, itt él ez a mi Ábelünk a fővárosban. És egyetlen képén sem látni a Halászbástyát, a Parlamentet, de még a Dunát sem. Mindenkinek a maga „maros- szentimrei temploma” - mondhatnánk a költővel. Nem tudok szabadulni Tamási Áron számtalanszor citált mondatától: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” A művész vajon hol van otthon? A rengetegben vagy a fővárosban? És mi, akiknek alkotás helyett „csak” a szemlélődés adatott? Kérem Önöket, mélyüljünk el Gergely Kosza Attila erdélyi anzikszében és egyetemes gondolataiban. Találjunk otthonra bennük! ■ Zászkaliczky Zsuzsanna Elhangzott Gergely Kosza Attila kiállításának megnyitóján, 2007. december 16-án a buda- hegyvidéki evangélikus templom Teremtés Galériájában. A kiállítás január végéig látogatható.
