Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)

2008-07-27 / 30. szám

8 .◄» 2oo8. július 27. SZÉLRÓZSA-SZOMBAT /VASÁRNAP ‘Evangélikus ÉletB Amerre a szél fújt... ► Soha ennyire nem kapcsolták be a Szélrózsát a szervezők a vendéglátó vá­ros vérkeringésébe. Nemcsak a táborból „véletlenszerűen” kiszűrődő han­gokat hallhatták a helybéliek, hanem szándékosan is próbálták őket meg­szólítani a találkozót előkészítők: péntek este Szélrózsa térré alakult a vá­ros főtere. A szomszédos szálloda ablakaiból, a kávéházak teraszáról vagy séta közben egy-egy percre megállva sokan lehettek fiiltanúi a zenés prog­ramnak. Ennek az estének, illetve magának a fesztiválnak a fogadtatását térképeztük fel, amikor mikrofon- és lencsevégre kaptuk az „utca embe­rét” Kőszeg belvárosában. Szabó Zoltánné és Neválovits Józsefné Mindketten vallásosak vagyunk, az evan­gélikus, illetve a katolikus felekezethez tartozunk. Mivel járunk templomba, hallottunk a fesztiválról, és örülünk ne­ki, hogy Kőszeg a házigazda. Az evangé­likus gyülekezet nagyon készült, a kö­zelmúltban még ItXzés püspök úr is itt volt a találkozó előkészítése érdekében. Tóth Leventéné A programfüzetüket sikerült átnéznem, mert egy panzióban dolgozom, ahol szállást adtunk a találkozó szervezői­nek. Nem tudom, hogy a helybeliek kö­zül mennyien vehettek részt a rendezvé­nyen. Én nagyon örültem neki, hogy itt vannak, jó dolog, hogy az ország min­den tájáról ellátogattak Kőszegre. Héra István A Kőszeg főterén található szálloda re­cepcióján dolgozom. Túl sokat nem hal­lottam a találkozóról. A városban rende­zett esti programról sem tudtunk előre semmit, pedig éppen a hotel előtt állt a színpad. Más szabadtéri rendezvények előtt mindig kapunk plakátot, szóróla­pot, most semmi információnk nem volt. A hangos zene miatt néhány?ven­dégünk panaszkodott. Sörös Géza Néhány napja érkeztünk turistaként a vá­rosba, a főtéri szállodában lakunk. Nem követtem az ablakunk alatti szabadtéri programokat, viszont zavart a hangerő. A zene elhallgatása után ráadásul még egy halom fiatal a téren beszélgetett éjsza­kába nyúlóan. Nem is tudom, hogy miről volt szó a műsorban, nem érdekel a téma, nem vagyunk vallásosak. Perger Andrea A belvárosi virágpiacon rendszeresen árulok. Semmit nem tudtam a program­ról egészen addig, amíg egy vásárlóm nem elégedetlenkedett, hogy a hangos zene miatt nem tudott pihenni. Domjánovich Krisztina Az egyik belvárosi vendéglőben vagyok pultos. Csak annyit tudok, hogy a gyógypedagógiai intézmény területén van valami ifjúsági program. Kezdetben nem is értettük, hogy miért növekedett meg ennyire a forgalmunk. Az egyik nap reggel hattól éjjel háromig álltam a pultnál. Rengeteg pizzát sütünk, van­nak, akik a találkozó helyszínére rendel­nek tőlünk. Kovács Péter Örülök, hogy megtelt fiatalokkal Kő­szeg, végre volt valami élet a városban. Nagyon sokan vagytok itt, de határozot­tan állítom, hogy nagyon kulturáltan vi­selkedtek. Maradjatok egész évben, vagy gyertek vissza jövőre is! Rudolf Viktomé A nyári hónapokat töltöm Kőszegen, nem messze a gyógypedagógiai iskolától van egy kis házunk. Találkoztam néhány plakáttal, onnan tudtam, hogy egyházi ta­lálkozó van a városban. Hiányoltam vi­szont a szórólapokat és a részletes infor­mációkat. Talán még el is mentem volna néhány érdekes programra, érdekeltek volna például Varró Dániel gondolatai, de azt se tudtam, hogy külső emberek részt vehetnek-e a rendezvényen. Katolikus va­gyok, és ezért örültem, amikor reggelente eljutott hozzám egy-egy szófoszlány a ta­lálkozón kihangosított imádságokból. ■ LJ.Cs. Lovagias segítők Nemzetközi csapat állt készenlétben a Szélrózsa teljes ideje alatt. A Johannita Segítőszolgálat tagjai Budapestről, Szombathelyről és a németországi Bad Schussenriedből érkeztek, hogy ellás­sák a sérülteket, és más módon is segít­sék a találkozó szervezőit. Az Evangéli­kus Életnek Birinyi János, a csoport segítő­je nyilatkozott.- A Johannita Segítőszolgálat lénye­gében a Johannita Lovagrend egyik ága. Széles körű a tevékenységünk: a készen­léti szolgálat mellett például fogyatékkal élőknek segítünk, nyaranta táborokat szervezünk. Itt a Szélrózsán sem csak el­sősegélyt nyújtunk, hanem ha kell, a szervezésben, a technikai feltételek meg­teremtésében is segítünk, például a ren­dezvény sátrainak felállításakor. Az evangélikus ifjúsági találkozó egyfajta referenciaként szolgál, a jövőben ugyan­is szeretnénk minél több hasonló, na­gyobb rendezvény biztosításában köz­reműködni.- Mekkora csapattal érkeztek?- Húszfős személyzettel jöttünk Kő­szegre. Kétóránként váltjuk egymást. Legalább hárman járőrözünk, és a sá­torban is legalább négy ember készen­létben van. A beosztást úgy készítettük el, hogy a különböző anyanyelvű segí­tők között mindig legyen, aki tud tol­mácsolni.- Milyen problémákkal keresték meg eddig . Önöket?- Viszonylag több kisebb sérüléssel fordultak hozzánk: ficamokat, rándulá­sokat, vágott sebeket láttunk el. A legje­lentősebb esetünk egy cukorbeteg fesz- tiválozó ellátása volt: hozzá orvost is hívtunk, mert inzulinra- volt szüksége. Egyébként csendben, békésen zajlott le az evangélikus fiatalok találkozója. ■ -ó-ő-A Végiggurulva, azaz végig gurulva a Szélrózsán ► A Magyarországi Evangélikus Ifjú­sági Szövetség (Mevisz) mozgás- korlátozottakkal foglalkozó Bárka szakcsoportja minden alkalommal teljes erőbedobással vesz részt a Szélrózsán. Idén Kőszegnek mu­tatta meg, milyen vidámságban, harmóniában tudnak együtt fesz- tiválozni mozgássérültek és egész­séges fiatalok. A fesztivál zászlaja is prezentálja e tényt: az egyik árnyalak egy kisfiú, aki egy toló­kocsis ember mellett áll, s meg­érinti. A fogyatékosok és segítőik egymást vá­lasztották: önként, mint barát a barátot. Hivatalosan „személyi” segítővel, illetve segítőként lehet jelentkezni a rendezvény­re. (Most húsz „bárkás pár” volt jelen.) De gyakorlatilag amikortól összetalál­koznak - mint tábortárs, mint ismerős, mint barát -, onnantól bárki kérhet se­gítséget bárkitől. Arról nem is beszélve, mennyi új és szoros kapcsolat alakul ki ilyenkor... tolókocsi! Szia, tolókocsi!”, miközben körül­futják a szomszédos ebédlőasztalt, ahol két tolókocsis lány étkezik... Büszkeséget építő, gyarapodást remélő csapatmunka A Lehetőségek piacán, a Mevisz-sátorban ismerkedhetett az érdeklődő a Bárka te­vékenységével. Prospektusokat, póló­kat, könyveket, matricákat vásárolha­tott, ezzel támogatva a szervezetet. A bárkások felosztották egymást közt, melyik pár mikor ügyel, így a sátor való­ban csapatmunkával működött. Pénteken éjjel az egyik sátorban a me- viszesek is tartottak áhítatot. Isten igéi, versek, saját gondolatok hangzottak el. Aki nehezen beszélt, annak szavait társa „tolmácsolta", akár a visszhang. Büszkeség töltötte el szívünket, mikor láttuk, hogy a látogatók vásároltak egy- egy pólót, olvasták a kiadványainkat. Akikben pedig tovább fokozódott a kí­váncsiság, az elment a közeli öregek ott­honába megnézni Sólymos Tamás és Tekus András szeptemberig látható fotókiállítá­sát a mozgássérülttáborokról és -passió­kű résztvevő lehessen egy mozgássérült is. Hogy e szándék mennyiben valósul­hat meg, annak a terület, az épület adta lehetőségek szabnak határt. A helyszín ezúttal egy hatalmas park volt, öreg fák nyújtottak árnyékot a tábo- rozóknak. Külön sátorozóhelyet alakí­tottak ki a bevállalósabb mozgássérültek számára, mivel a sátorozásra alkalmas többi területet ők nem tudták volna meg­közelíteni. A Mevisz-Bárka két tornater­met kapott, külön zuhanyzókkal, mos­dókkal, mert az emeletre nem volt egy­szerű feljutni (a lift körüli bonyodalmak­ról majd lentebb...). Emellett a másik épületben képtelenség volt függőlegesen mozogni az emeletek közt - lift híján. Emiatt a mozgássérülteknek némely programról le is kellett mondaniuk. Víz­szintesen azért lehetett, mivel a hátsó be­járatnál rámpa - igaz, igen ijesztő, mere­dek - vezetett fel a díszterembe. A biz­tonságot adó, erős, segítő kezek láttán azonban a félelem is megadja magát... Nos, a lift... Miért kell kulccsal kinyit­ni a földszinten lévő kis dobozt, hogy ki­vehessünk belőle egy kulcsot, amellyel hívhatjuk a liftet; majd visszahelyez­Jómagam is a tolószékesek (pontosab­ban: elektromos kerekes székesek) cso­portját képviselem, ezért személyes ta­pasztalatból jelenthetem ki: a Szélrózsán nincsen kiszolgáltatottság, nincsenek le­döbbent arcok, botránkozó szemek; s a közöny leghalványabb jele sem érzékel­hető. Ellenben a kisgyermekek vacsora közben jókedvűen mondogatják: „Szia, ról. Ez a büszkeség pedig tovább nőtt bennünk, mikor ellátogattak áhítatunk­ra, megálltak, s helyet foglaltak... Kulcsok a megoldáshoz A Szélrózsa szervezőinek nagy figyel­met kell fordítaniuk az akadálymentesí­tésre; arra, hogy a találkozón teljes érté­nünk a kulcsot a dobozba s visszazámi a kezünkben lévő kulccsal? És ebből a kulcsból miért van csak hét darab, a do­bozos kulcsból pedig kettő? (A kettőből az egyik a harmadik emeleti KIE-kávé- háznál volt fellelhető.) A válasz nyilván nem az, hogy a lépcsőzés erősíti a segí­tőt... Egyszer volt, kulcs nem volt. Hát lemaradtunk az éjféli esti meséről... De sebaj! Csatlakozott hozzánk, majd szoli­daritást vállalt velünk egy barát, s impro­vizált nekünk egy mesét! Végül már nem is akartunk felmenni. Elvegyülünk, s mégis kitűnünk. Nincs semmiféle diszkrimináció, de van egy kis szegregáció azért, hogy legyen integráció. Kérdésként feltehetjük a Szélrózsa idei mottóját: Hol a határ? Hol a határ e há­rom fogalom között? A határ nem mindig limitál. A határ se­gíthet átjutni az egyikből a másikba, hogy aztán eljussunk a harmadikhoz. Ez a fajta határ a Szélrózsán részt vevő, velünk együtt fesztiválozó emberekben van, akik képesek átlépni saját határaikon és hoz­zánk kapcsolódni. Egy önállóan kitalált, „paródiás” mese is elég hozzá... ■ Tónay Marianna FOTOK: LUKÁCS GABI

Next

/
Oldalképek
Tartalom