Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-07-27 / 30. szám
‘Evangélikus Életéi mmmmmmsmmmmmmmmmgmmmmmmm. SZÉLRÓZSA-SZOMBAT/VASÁRNAP 2008. július 27. 9 AHOL JÓ BESZÉLGETNI KIE-kávéház Van-e, ki e nevet (a Szélrózsán) nem ismeri? ► Amint megtekintettük a kávéházi árlapot, láttuk, hogy igen alacsony árréssel dolgoznak. Rögtön gyanút fogtunk, hogy ez nem egy hétköznapi vendéglátó-ipari egység. Miután a kötényben szorgoskodó fiatalok a pultnál kiadták a reggeli kávénkat, már biztosan tudtuk, hogy nem egy profitorientált alvállalkozó által üzemeltetett kávéházban járunk. Nikodémusok órája Eszmecsere életkérdésekről, Az asztalon színes térítők és mécsesek, a falon vidám fényképek, a pulton málnaszörp, limonádé, répa és Túró Rudi. Ha úgy volt kedvünk, kikölcsönöztünk egy társasjátékot, mellyel elüthettük az időt. Az asztalokon napról napra újabb elgondolkodtató kérdések vártak, de volt, aki rajzolt vagy gitározott. Kíváncsiak voltak az odalátogatókra, megkérdezték a véleményünket, és az asztalok fölé belógatott „vendégkönyvekbe” várták sorainkat. Naponta újabb kérdésekre válaszolhattunk egy-egy babszemmel, melyet a bejáratnál elhelyezett „igen”, illetve „nem" feliratú üvegbe kellett dobnunk. Nincsen Szélrózsa KIE-kávéház nélkül, nincsen kávéház KIÉ nélkül. UgyanNagyon vártam a vasárnapot, a rendhagyónak ígérkező záró istentiszteletet mint a találkozó csúcspontját. Vártam a színek változatosságát, a napraforgó mosolyát, a közös éneklés örömét, a bűnbánat csendjét, a feloldozáskor érezhető szabadságérzést és mindenekelőtt a Jézussal való találkozás lehetőségét. A programfüzetben kilenc órára meghirdetett úrvacsorái felkészítőre negyedórás késéssel érkeztem. Néhányon már a nagyszínpad előtt énekeltek, de a résztvevők jelentős része még vagy a reggelizőasztalnál ült, vagy éppen sátrat bontott, és a táskájába pakolta a holmiját. A felkészítőt vezető lelkész az énekek között meditációkat olvasott. A tévések még a kamerát szerelték, a helyszínt szemlélték, közben pedig jöttek-mentek az emberek: fiatalok és idősebbek, civilek és lelkészek. Aztán egy felolvasott szövegrész végén azt vettem észre, hogy lényegében egy gyónó imádság hangzott el. Mire felfogtam, hogy mi történik, már hirtelen szólt is afeloldozás. A mellettem állónak még megjegyeztem: lényegében ez gyónás volt, de majd méltó körülmények között, megfelelő el- csendesedés után, az istentiszteleten megvallom bűneimet. Nem sokkal ezután megkaptam az istentisztelet rendjét, melynek címe alatt ez szerepelt zárójelben: Jtz istentiszteletet úrvacsorái előkészítő előzte meg, gyónással ésfeloldozással." Gyorsan végiglapoztam a füzetet, hátha mégis találok gyónást az istentisztelet liturgiájában. Végül csalódnom kellett: a gyónás zárójelbe került. Tíz órakor, a kezdőének alatt szembesültem igazán a problémával: gyónás nélkül úrvacso- rázhatom-e? Helyes-e, ha bűneim megyallása és feloldozás nélkül részesülök a szentségben? És ha még nem is zárja ki kőbe vésett teológiai is az itt dolgozó mosolygós fiatalok a Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIÉ) tagjai, a falon látható fotók és ismertetők el- árűlják, hogy az ő valódi céljuk nem a minél gyorsabb kiszolgálás, hanem hogy a betérőket olyan közösségbe gyűjtsék, ahol meghallgatják, elfogadják őket, és ahol Isten szavát hallják. A kávéház csupán egy a tevékenységeik közül, az-egyesület munkája igen sokrétű: bibliaóra, gitároktatás, alkotókor, sportversenyek, csendesnapok, kirándulások, táborok szervezése - és még sorolhatnám. A KIE-kávéháznak a Szélrózsával történő „eljegyzése” a kismarosi fesztivállal kezdődött: első alkalommal itt kérték meg a KIE-t, hogy ilyen formában vállaljon szolgálatot. Azóta töretlen lelkesetétel, méltónak találom-e magamat arra, hogy e számomra fontos cselekmény nélkül vegyem magamhoz Krisztus testét és vérét? A mellettem álló kedves ismerős próbált segíteni, felajánlotta, hogy keres egy lelkészt egy személyes beszélgetésre, én azonban az istentisztelet kezdete után már nem szívesen zavartam senkit. Bizonyára én is hibáztam: nem mentem oda időben az úrvacsorái felkészítőre. Ugyanakkor nem hallgathatom el, hogy a programban korábban sehol nem szerepelt, hogy ott kerül sor a gyónó liturgiára is. A felkészítőt vezető lelkész pedig sajnos nem érezte annak a súlyát, hogy csupán a résztvevők tíz százaléka volt jelen, amikor a bűnvallás liturgiája zajlott, és ők is csak testben, mert a körülmények nem voltak megfelelőek az elcsendesedéshez. Előző nap a kőszegi templom ajtaján is láttam a hirdetést: vasárnap a templomban nincs istentisztelet, de mindenkit várnak 10 órára a találkozó helyszínére. Vagyis a kőszegiek, akik szép számban jelen voltak a záróalkalmon - ugyanakkor a felkészítőről nem értesültek - biztosan gyónás nélkül éltek a szentséggel... Egy órán keresztül gondolkoztam, őrlődtem, ezért a kétségtelenül látványos és nagyon jól előkészített istentisztelet elsősorban emiatt került be maradandó emlékeim közé. Később egy instrumentális zeneszám alatt csendben, magamban „pótoltam” az imádságot: „Vallom előtted, szent és igaz Isten, hogy vétkeztem ellened és embertársaim ellen...” Aztán pedig beálltam a sorba azok közé, akiknek a döntő többsége csak 10 órára ért a színpadhoz. Nem tudom, jól tettem-e, hogy az úrvacsorái közösség utáni vágyam volt erősebb. Uram! Várom afeloldozást. ■ Jenő déssel vesznek részt a találkozókon, folyamatosan megújuló munkatársi körrel.- Idén új nemzedék vette kézbe a kávéház szervezését - mondja Lupták Sára, a kávéház főmunkatársa. - Nagyon jó csapatunk van, akikkel már a nulladik napon megérkeztünk, hogy mindent megfelelően elő tudjunk készíteni. Minden napot közös igeolvasással és imádsággal kezdünk, majd együtt reggelizünk Egy-egy munkatárs naponta három órát dolgozik. Nagy öröm, hogy minden évben erdélyi IKE-sek - Ifjúsági Keresztyén Egyesület - is jönnek segíteni. Idén a nagyterem közelsége miatt sajnos nem tudtunk túl sok saját programot szervezni, de azért Jánosa Eszter zenés irodalmi estjének, Lupták György finnországi beszámolójának és Gregersen-Labossa György KIE-s áhítatának helyet adtunk. A KIE-kávéházban kezdtem és fejeztem be minden napomat. Itt valahogy jobban ízlett a kávé és a beszélgetés, hangulatos fényei szép emlékképként rögzültek bennem. A Szélrózsa lelkisége Van-e a Szélrózsa találkozónak lelkisége? Ha igen, akkor milyen? Nevezhet- jük-e például speciálisan evangélikusnak? Ha nem, akkor miért nem? Egyáltalán: kellene-e, hogy legyen sajátos spirituális töltése a fesztiválnak? Az elmúlt hét során több emberrel beszélgettem erről a témáról, arról, hogy milyenek a programok e szempontból. A válaszokban leggyakrabban a „vegyes” szó fordult elő. Vagyis: vannak jó, tartalmas, lelkileg gazdagító programok a Szélrózsán, és - sokszor ezekkel egyidejűleg - vannak olyanok, amelyek felszínesek vagy haszontalanok, vagy csak a szórakozást szolgálják. Van, aki kifogásolja ezt a sokszínűséget, mert lehetőséget ad arra, hogy az ember kikerüljön minden komolyabb témával - Istennel, a hit dolgaival - való találkozást, konfrontációt. Van, aki örül a változatosságnak, mert így mindenki olyan programot állíthat össze magának, amely a személyiségének, érdeklődésének, lelkiállapotának a legjobban megfelel. Lehetséges-e egyensúly a kétféle hozzáállás között? Kérdés persze, hogy ki mit tekint a Szélrózsa tulajdonképpeni céljának. A lelki növekedés és épülés elősegítését? A ke- gyességi irányzatok sokféleségének tükrözését? Az evangélikus kultúra bemutatását és népszerűsítését? A közösség megélését? A találkozás, a kikapcsolódás, a pihenés lehetőségét? Valószínűleg mindezt együtt tekinthetjük célnak, jóllehet a spirituális töltekezésre látszólag csupán néhány konkrét rendezvénytípus ad esélyt. Az úgynevezett „lelki alkalmakat” már a programfüzet alapján sokan azonnal meg tudnák nevezni: reggeli és esti áhítatok, a csendsátorban szervezett összejövetelek és így tovább. Utóbb azonban ide lehetne sorolni néhány előadást és fórumbeszélgetést is. A kérdés azonban talán nem is az, hogy elég-e ennyi. Minden esetben sokkal inkább az, hogy a találkozót - már az előkészítéstől elkezdve - áthatja-e a Lélek. A kérdést megválaszolni mindenki csak magának tudja, de legyen szabad utalnom a záró istentisztelet központi gondolatára, amely talán irányt mutathat abban, mi lenne igazából az országos evangélikus ifjúsági találkozó célja. Jó lenne mindig annak átélésére törekedni, amit ezen a felemelő istentiszteleten az oltárterítők színei - a narancs, a kék, a sárga és a lila - kifejeztek: az erőt, a mélységet, az életet adó Világosság jelenlétét és a bűnbánatot. Ha számunkra ez megvalósult, akkor a Szélrózsa a lelkűnknek bizonyosan jót tett. ■ A.M. Az éjszakai beszélgetéseknek mindig különleges hangulatuk van. Nem kell már sehova sem rohanni, minden aznapi program véget ért. A fáradtságot legyűri a kíváncsiság. Kíváncsiság életünket érintő fontos kérdésekre és válaszokra, valamint kíváncsiság a másik emberre, az ő véleményére és bölcsességére, másfajta nézőpontjára és a diszkusszióból megszülető tanulságokra. A Szélrózsa találkozó minden éjszakáján - amikor már minden más program véget ért - összegyűltek fiatalok, hogy olyan kérdésekre keressék a választ, mint például: Igaz-e, hogy jobb adni, mint kapni? Hol a határ egyedüllét és magány között? Miért engedi Isten a szenvedést? Kell-e imádkozni? Mi a különbség egy „jó ember" és egy keresztény ember között? Milyen a jó párkapcsolat? Felemelő élmény volt mindegyik éjszaka egy-egy kérdés mentén elgondolkodni és rácsodálkozni arra a sokszínű gazdagságra, amely elénk tárult, miközben minden résztvevő elmondta a véleményét a kiválasztott témával kapcsolatban. Miután meghallgattuk egymás vélekedését, sor került az „igazi” beszélgetésre, érkeztek az egymáshoz intézett kérdések, ellenvélemények, vagy az egyetértés kifejezése, a valódi közös gondolkodás következett. Napjainkban gyakran átéljük azt, hogy nem szakértői állásfoglalásokra, ex cathedra kijelentésekre vagy erkölcsteológiai fejtegetésekre van szükségünk, hanem egymás bölcsességére és beszélgetésre. Arra, hogy megosszuk egymással élettapasztalatunkat - mindazt, amit Isten tanított nekünk eddigi életutunkon, családunkon, barátainkon, a Biblián és igehirdetéseken keresztül. Nagy élmény volt megtapasztalni, hogy milyen élénk, pergős, hajnalig tartó diszkusszió alakult ki a jó párkapcsolat és házasság témájában. Versidézetek, képek, saját élmények elmondása segített minket abban, hogy megosszuk egymással gondolatainkat. Bőven előkerültek rázós és provokatív kérdések is, melyekről volt lehetőségünk együtt gondolkodni, és válaszokat kereshettünk rájuk. A másik nagyon izgalmas beszélgetés az „Igaz-e, hogy jobb adni, mint kapni?” kérdéssel kapcsolatban alakult ki. Pró és kontra érvek, irodalmi képek, anyagi és lelki adok-kapok élmények és az izgalmas beszélgetés után az egyik résztvevő így foglalta össze, hogy mit jelentett számára az aznap esti beszélgetés: „Én azért jöttem, hogy kapjak - és kaptam. Köszönöm.” Úgy gondolom, hogy ez a mondat sokunk élményét kifejezi - és nemcsak aznap estére, hanem a Nikodémusok óráján elhangzó valamennyi éjszakai beszélgetésre vonatkoztatva is. Valóban sokat tanultunk és kaptunk egymástól, és egymást lelkileg gazdagító beszélgetésekben lehetett részünk. Köszönjük! ■ Gömböcz Elvira Részlet Gáncs Péter püspök zárszavából: „Ha hiszitek, ha nem, a Szélrózsán kívül, a Szélrózsa határain túl is van élet. Ha pedig úgy tapasztaltátok, hogy nincs, akkor ezután lehet, ha innen visztek belőle. Ez egy olyan hely, ahonnan vámmentesen minden kivihető - spirituális alapon gondolom -: jókedv, öröm, kreativitás, közösségi élmény, és hadd ne soroljam. Vigyétek, nagyon kérem, vigyétek, és éljétek át, hogy a határ túlsó felén is van élet, hisz ugyanaz a határtalanul szerető Isten ott is az Úr, aki itt minket annyiféle ajándékával elhalmozott. És olyan nagyszerű munkatársai voltak, akik valóban pazarló bőséggel adták tovább azt, amit ők is kaptak. Most körülbelül kétszáz nevet kellene felsorolnom - ha ezt megteszem, akkor lekésitek a Szélrózsa-különvonatot. így engedjétek meg, hogy csak - ahogy közhelyesen szokták mondani — a jéghegy csúcsát említsem, a „tízeket”, akiknek a nevét ott találjátok a programfüzetben. És én most szándékosan csak a keresztneveket mondom, mert így nagyon sokan érezhetik, hogy nekik is köszönöm. Köszönöm, Gábor! És Gáborok. Nagyon köszönöm, Csaba! És Csabák. És tovább egy lendülettel mondom a többit: Zsoltok, Péterek, Balázsok, Tamások, Orsik, Viktorok, Zsófik és Mártik. Köszönjük, hogy valóban éjt nappallá téve dolgoztatok értünk, hogy nehéz legyen innen továbbmennünk. És jó, ha tudjátok, hogy ha ti nem is pihentetek, sokak számára ez volt az igazi nyaralás, igazi kikapcsolódás. Sokan már azt várják, mikor lesz legközelebb ilyen. Két év, ha Isten éltet minket. És hogy hol találkozunk legközelebb, az részben tőletek is függ, lehet javaslatot tenni a következő Szélrózsa helyszínére. (...) Addig pedig mivel is fejezhetném be mással, mint a Határ menti meditációk címmel e találkozóra megjelent Szélrózsa-breviárium záróimádságával.” // Őrizz az úton magunkkal visszük az áldást, szereteted csöndes érintését magunkkal visszük találkozások emlékét a sátraink fölött hunyorgó csillagokat magunkkal visszük a hegyek ölelését s azt a dalt a Határtalanról magunkkal visszük az élet színeit és fényeit a szelet és a harangkondulást magunkkal visszük a kitárult kapukat a felnyílt sorompókat, a széles horizontot magunkkal visszük egymás tekintetét az iskolát a határon s a park hallgatag fáit magunkkal visszük az áldást s az erőt a holnapok világába most hát boríts be minket, Istenünk, reményruhába őrizz az úton, és taníts szeretetedből szeretni legyen életünk a halálból életre támadás példázatává és minden értelmet meghaladó békességed amely mélyebb kétségeinknél erősebb hitünknél határtalanabb reménységünknél őrizze meg szívünket bátor bizalomban gondolatainkat őszinte nyitottságban tetteinket igaz mozdulatokban életünket, egész valónkat Krisztus Jézusban az értünk jött Kegyelemben (Varga Gyöngyi) ■ Sz.Á. Baranyayné Rohn Erzsébet helyi lelkész és Smidéliusz Gábor „Szélrózsa-atya" úrvacsorát oszt a találkozó záró istentiszteletén Meggyónom: nem gyóntam