Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-07-27 / 30. szám
6 4M 2008. július 2/. SZÉLRÓZSA-PÉNTEK ‘Evangélikus ÉletS Humorban hol a határ? ► Humorban nem ismerünk tréfát címmel tartott előadást a Szélrózsa pénteki napján ár. Riszovannij Mihály főiskolai docens. Az érdeklődők főleg a karikatúrákról és a humor határairól hallhattak. Minden embernek megvan a saját határa az életben és a humorban egyaránt - hangzott el az előadás kezdetén. Majd Riszovannij Mihály megkérdezte a jelenlévőktől, hogy a találkozón addig mi nevettette meg őket. Különböző válaszok születtek, e körben is kiderült, hogy az emberek más és más dolgokat találnak nevetségesnek, és hogy mindenkinek máshol van a humor határa. A humor és a határ kapcsolatáról szólva példaként említette a csiklandozást, amelyet egy bizonyos határig tűr el az „alany”. Beszélt a nevetés fizikai és lelki határáról: minden dolog, amely kezdetben vicces, átbillenhet, bántóvá, gúnyossá válhat. A következőkben a humor néhány válfaját elemezte az előadó. Az akasztófahumor a nyomorral való' megküzdésről szól; minden ember a saját ínségén, bánatán tud leginkább nevetni. Ilyenkor a nevetés a túlélőstratégia része - tudták meg a hallgatók. A karikatúra lényege egy ember vagy közösség egy-egy tulajdonságának kicsúfolása. A kereszténységgel kapcsolatban is igen gyakran készülnek karikatúrák. A leggyakoribbak és legjobbak a pápáról készített gúnyrajzok. Ezekben viszont azt is fel kell fedezni, hogy valójában ki ellen irányulnak: a pápa személyét, a kereszténységet vagy a politikát bírálják, teszik-e nevetségessé. A humor történetébe nyerhettek be- * tekintést ezután az érdeklődők. A humor latin eredetű szó, eredetileg testnedvet jelent, viszont egy idő után azt a képességet kezdték humornak nevezni, hogy valaki tud valamin nevetni. A nevetés képességének nincsen határa. Viszont a környezetünk határokat szab. A középkori egyház például nevetésellenes volt. Riszovannij Mihály egy középkori prédikátort idézett: „A sírás összeköt Istennel, a nevetés elszakít tőle.” Később az egyházak a nevetés erejét felhasználták egymás ellen, és így szereztek híveket. Végezetül az előadó kifejtette, hogy Isten teremtett minket nevető lényekké, a maga „mintájára”. ■ Nagy OLGA Kép szöveg nélkül Öngól Mindkettejüknek beázott a sátra. „Na és akkor mi van?" - teheti fel a kérdést az ifjú szélrózsázó, aki csütörtökön maga is hasonló cipőiben járt, így előtte sem ismeretlen a nyirkos-hideg hálózsák érintése, a hajnali di- dergés-vacogás, a nedves ruhadarabok között egy utolsó száraz pólóért való kutatás és 'úgy összességében a barátságtalan időjárásnak és a természet erőinek való kiszolgáltatottság érzése. Különben is, folytathatja a megkezdett gondolatsort, ha valaki annyira kellemetlennek, mi több, elviselhetetlennek érezte a helyzetet, akkor miért nem tett ellene? Jó-jó, az esőt persze nem tudta volna elállítani, sem a fekhelyét körbeöle- 18 ponyvát megszárítani, no de ott voltak a hálótermekké kinevezett tan- és tornatermek, ■amelyekben - sok jó ember kis helyen is elfér alapon - nem okozott gondot alvóhelyet keres- ni-szorítani. Nem is okozott. Egyikük élt is a lehetőséggel, és beköltözött az épületbe. Másikuk - ahogyan a televíziós vetélkedőkben szokás - telefonos segítséget kért. Nem mástól, mint a sajtókapcsolatokért felelős szervezőtől. Tette ezt azért, mert kollégájával egyetemben testvéregyházunk hetilapjának munkatársaként érkezett Kőszegre, és feltételezte, hogy a telefon másik végén orvosolni tudják a problémáját. A megoldás azonban váratott magára. A sajtókapcsolatokért felelős szervező mindössze annyit tudott javasolni, hogy a kolléga látogasson el az ifjúsági találkozó honlapjára, ott keresse meg a szállásügyekben illetékes szervező telefonszámát, és vegye fel vele a kapcsolatot... A tanáccsal mindössze három probléma volt. Először: a Szélrózsán hol és hogyan jusson világhálóhoz az ember? Merthogy sajtószoba (és egyáltalán olyan helyiség, ahol erre lehetőség lett volna) - az bizony nem volt. Tavaly nyáron Sárospatakon, a Csillagpont elnevezésű országos református ifjúsági találkozón külön sátrat állítottak fel a médiamunkásoknak, s benne négy számítógépet kizárólag az eseményről tudósítóknak tartottak fenn. A másik négy gépen bárki bármikor megnézhette, elolvashatta, hogy az előző nap eseményeiről milyen fotók, cikkek, körkérdések, interjúk, riportok - igen, így, többes számban - kerültek fel a rendezvény honlapjára. Azt már csak halkan jegyezzük meg, hogy a mostani Szélrózsa honlapján egyetlen telefonszám sem szerepel(t) a szervezők neve mellett... Másodszor: a szállásproblémák megoldása ugyan nyilvánvalóan nem a sajtókapcsolatok felelősének hatáskörébe tartozik, azt azonban nehéz elhinni (vagy ha tényleg így van, akkor megdöbbentő vele szembesülni), hogy az egyik szervező nem tudja megmondani a másik szervező telefonszámát... (Zárójelben egy további csillagpontos élmény, merthogy a sárospataki református rendezvényen az EvEletet történetesen e jegyzet írója képviselte. Nos, a tudósító - akit egyébként faházban szállásoltak el - azt tapasztalhatta, bármikor, bárkihez kérdéssel-kéréssel fordult, hogy ha közvetlen segítséget nem tudtak is adni neki, de legalább használható tanáccsal látták el.) Harmadszor: tényleg ilyen képet akarunk mutatni magunkról?! Tényleg ennyire nem érdekel bennünket, hogy miként, milyennek látnak - és láttatnak! - bennünket mások, legyenek bár egyházközeliek vagy világiak? Tényleg azt mondjuk erre, hogy „Na és akkor mi van?”... ■ Vitális Judit Izsóp-koncert - néhány perc múltán sokunknak rosszulesett, hogy rosszkor esett... Mélységek és magasságok között Pódiumbeszélgetés a Bibliáról ► A Biblia évében megrendezett Szélrózsa 7. országos evangélikus ifjúsági találkozón nagy érdeklődés kísérte azt a pódiumbeszélgetést, amelynek központi témája a könyvek könyve volt: olvasása és különféle olvasatai, korszakokon átívelő, lehetséges értelmezései és általános, a jelenkorban is megragadható jelentősége. A Magasság és mélység a Bibliában című disputára a szervezők Heller Agnes filozófust és Fabiny Tamás evangélikus püspököt hívták meg. A beszélgetést Ócsai Zoltán győri lelkész moderálta. „Hogyan lehet kiindulni ebből a címből?” - tette fel a kérdést beszélgetőtársainak és a közönségnek Heller Ágnes. Mindkét fogalom interpretációt igényel, és ő mindkettőnek pozitív értelmet tulajdonított: a mélység leginkább a valamiben való elmerülés, a mélyre hatolás képzetét idézi fel, vagyis e szó kapcsán a bibliaértelmezés mélységeire asszociálhatunk. A magasság képzete pedig felfelé, a vertikális dimenzió felé irányítja a figyelmünket, azaz előtérbe kerül az istenkapcsolat, az ember Istenhez való viszonyának kérdése. Fabiny Tamás is pozitív üzenetként értelmezte a címben szereplő szavakat, és olyan kifejezéseket említett, mint a létezés, a gondolkodás vagy Isten titkainak a mélysége. Ezekkel kapcsolatban a 20. század egyik legnagyobb evangélikus teológusára, Paul Til- lichre hivatkozott, aki rendkívüli jelentőségű értekezéseket írt a „mélység dimenziójáról”. Heller Ágnes a Szentíráshoz fűződő viszonyáról szólva egy vallomást is megosztott a hallgatósággal: ha választania kellene, hogy melyik legyen az egyetlen könyv, amelyet magával vihet egy lakatlan szigetre, gondolkodás nélkül a Bibliát választaná, mert kimeríthetetlen olvasmány. A mélységek tekintetében utalt a Biblia értelmezéstörténetére, és rámutatott, hogy Augustinustól egészen Ricoeurig nagyon sokféle szempontból olvasták ezt a könyvet: az archeológia, a történettudomány, az irodalom- történet, a filozófia és a teológia egyaránt kiaknázhatatlan mélységeket fedez fel benne. Amit ebben az összetett irodalmi alkotásban „szent” írásnak tekintünk, az nemcsak történetek összességét jelenti a számunkra, hanem egy összefüggő megváltástörténetet is. A bibliaolvasó olyan elbeszélésekkel találkozik, amelyek az emberi élet fordulópontjainak lényegét fejezik ki; a mélységek és magasságok között vívódó ember legfontosabb sorskérdéseire adnak válaszokat. Fabiny Tamás a példatörténetek jelentőségét hangsúlyozta, s az Ószövetségből Nátán példázatát, az Újszövetségből pedig a tékozló fiú történetét említette olyan példaként, amely minden embert érintő létkérdéseket boncolgat. Heller Ágnes annak jelentőségéről is szólt, hogy a Bibliában a politikai dimenzió is felfedezhető, amelyen belül a király által képviselt és gyakorolt földi hatalom mindig különvált az isteni hatalomtól, amelynek hírnökei a próféták voltak. Ez az alapséma teszi egyértelművé, hogy a nyugati kultúra és társadalmi-politikai berendezkedés gyökerei a Bibliában lelhetők fel. „A Biblia a mi nyugati kultúránk mesterelbeszélése” - szögezte le Heller Ágnes, és kifejtette, hogy a Szentírás szimbólumait, történeteit, gondolatait folyamatosan felhasználta az irodalom, a képzőművészet, és e kultúrát meghatározó jelképekkel azok is lépten-nyomon találkoznak, akik nem foglalkoznak vallási alapon a Bibliával. „Hálásak lehetünk Istennek azért, hogy a kinyilatkoztatást történetekben, elbeszélésekben fedte fel előttünk” - csatlakozott Heller Ágnes gondolatmenetéhez Fabiny Tamás. Jézus nem elvont eszmefuttatásokban tanította tanítványait, hanem minden ember számára egyaránt megszólító erejű példatörténetekben. A Mester egy történeteket meséHelkr Ágnes, Ócsai Zoltán és Fabiny Tamás lő és beszélgető egyház alapjait fektette le, és nekünk, mai tanítványoknak a közösségi hitéletnek ehhez a forrásához kellene visszatérnünk. A Biblia megszólító jellegén túllépve Ócsai Zoltán moderátor feltette azt a kérdést, hogy van-e a Szentírásnak felszólító ereje. Heller Ágnes rámutatott, hogy a bibliai üzenet ugyan minden embert megszólít, de az Úr - szerinte - csak a kiválasztottakat, a prófétákat és az apostolokat szólítja fel utasításainak végrehajtására, és mindig csak azután, hogy először már megszólította őket. Vagyis az első isteni mozzanat mindig a szabadítás, és csak utána jön a parancs, mégpedig azért, mert csak a szabad embernek van választási lehetősége, hogy megtartja-e a parancsolatokat. „Isten jósága mutatkozik meg abban, hogy nem terhel minket erőnkön felül, és szabadí- tásával először alkalmassá teszi, felkészíti teremtményeit a parancsolatok betartására" - tette hozzá az Északi Egyházkerület püspöke. ■ A filozófus arra is kitért, hogy a modem szekuláris kultúrában megszűnt az a közös bibliai nyelv, amely a 17. században még általánosan adott volt: ma már nem mindenki számára egyértelmű az egyes bibliai igék jelentése. Felhívta a figyelmet arra a visszás jelenségre is, amikor ezt kihasználva megengedhetetlen módon például a politikai élet akcióira, szereplőire alkalmaznak bibliai szófordulatokat, mondatokat. Fabiny Tamás lelkészi szempontból szólt a bibliaolvasás „kísértéséről”, arról, amikor sajnálatos módon csak hasznossági, utilitarista elven olvassa valaki a Szentírást, hogy az olvasottakat valamilyen célra - például igehirdetéshez - felhasználja. Annak veszélyére is rámutatott, amikor csak az Útmutató alapján ólvas valaki, hiszen ebben az esetben a bibliai passzusok ki vannak ragadva a kontextusból. Ezek arra utaló jelek, hogy kiveszőben van a bibliaolvasás „első szeretete’h az ilyen olvasással az ember sajnos prostituálja a szent szövegeket - mutatott rá a püspök. Ennek legjobb ellenszere a lectio continua, a folyamatos bibliaolvasás, mert csak az garantálhatja, hogy a hívő előtt kibontakozik a Szentírás teljes megváltástörténete. Ennek a különleges, spirituális mélységű és magasságú történetnek a lényegét a beszélgetés végén Heller Ágnes így definiálta: a megváltás az emberek egymás által és egymásnak okozott szenvedésének végső megszűnését jelenti, amely felé ez a történet - az egyes emberek megváltásán keresztül - folyamatosan halad. ■ Petri Gábor
