Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-06-22 / 25. szám
‘Evangélikus ÉletS PANORÁMA 2008. június 22. 7 szkonferencia- Mit gondol, miért épp Önöket, észteket kérték fel arra, hogy a zene nyelvéről szóljanak?- Talán mert a szervezők is jól tudják, hogy milyen fontos az észtek számára a muzsika. Kollégám például amellett, hogy lelkész, zenész is egyben. Én ugyan „csak” lelkipásztor vagyok, de a zene személyes életemben és a gyülekezetem életében is nagyon lényeges. Egyház- községemben, Kolga-Jaaniban száznegyven évvel ezelőtt, 1868-ban alapítottak kórust, amely azóta is megszakítás nélkül működik.- Nagy dolog ez, különösen ha arra gondolunk, hogy az első észt nyelvű énekeskönyv csupán a tizenhetedik században, 1637-ben jelent meg, Heinrich Stahl négyrészes „kézi- és házikönyvének" a második köteteként.- A korálkönyvek iránti igény a 18. században jelentkezett, amikor orgonával kezdték kísérni a gyülekezetek énekét. Elsőként - 1774-ben - a helmei templomba került ez a nemes hangszer. Azért csak ilyen „későn”, mert akkoriban is nagyon drága dolog volt orgonát vásárolni. E hajlék orgonistája, Gustav Swahn volt Észtország és az egész Baltikum első kéziratos korálkönyvének szerzője.- A hangszerek királynőjének és a korálkönyveknek a megjelenéséig a nép ajkán éltek tovább, őrződtek meg az egyes dallamok.- A kottát csak az orgonista ismerte és használta, a gyülekezeti tagok az énekeket hallás után jegyezték meg és énekelték, nemcsak a templomban, de otthon is. Ez elősegítette népi változatok, a népi korálok kialakulását. Ezeket az egyszerűbb dallamú, úgynevezett egyházi népA zene szól ► A zene egyetemes nyelvéről beszélgettünk Ants Tooming észt lelkésszel, aki kollégájával, Mart Jaansonnal A zene nyelve - Egyházi énekeink címmel tartott zenetörténeti előadást. dalokat Cyrillus Kreek zeneszerző gyűjtötte össze.- Ugorjunk egy újabb évszázadot! Korábban az 1868-as évszámot említette. Egy évvel később, 1869-ben Észtországban már dalos ünnepet is tartottak. Mit kell tudni erről a rendezvényről?- Hazám akkoriban német uralom alatt állt. A dalos ünnep - amelyre a szélrózsa minden irányából érkeztek énekkarok az egyetemi városba, Tartuba - nagyban erősítette a nemzettudatot. Általában ‘véve! is elmondhatjuk, hogy az egyházi zene és általában a zene mindig is döntő szerepet játszott társadalmunk életében. Az észtek nagyon szeretnek énekelni, különösen is közösen, kórusokban. A dalos ünnepet egyébként azóta is megrendezik. Ötévente tartják, és erre a korábban kifejezetten egyházhoz kötődő eseményre napjainkban az ország minden tájáról érkeznek résztvevők.- Ha jól tudom, az-értele és a zene nemcsak a nemzeti összetartozás, de még az ellenállás eszközévé is vált Észtországban.- Beszélhetünk az úgynevezett éneklő forradalomról, amely 1988-ban zajlott, amikor az észt nép a szovjet megszállás alatt „meg nem engedett” énekléssel tiltakozott rabsága ellen, és fejezte ki szabadság iránti vágyát. E mostani konferencia magyar előadója Széchenyi István gondolatait említette: „Nyelvében él a nemzet.” Mi, észtek nem vagyunk könnyű helyzetben, mert napjainkban - az elmúlt évtizedek ateista propagandájának következtében - hit- és egyház- ellenes a hangulat, ráadásul anyagi okokból egyre kevesebben vállalják például a kántori szolgálatot. Én mégis azt mondanám, hogy az észt nép és az észt egyház nem utolsósorban a zenének és az éneklésnek köszönhetően „maradt életben”. „Imádkozzatok, és buzgón kérjetek...” Nagy szükség van a misszióra Készül a Szentírás mari nyelven ► „Az istentisztelet valódi nyelve az imádság; valójában az egész istentisztelet imádság” - mondta előadásában a gyakorlati teológia finn professzora. Heikki Kottila a Helsinki Egyetem teológiai fakultásán tanít. A finnugor lelkészkonferencián Az imádság nyelve címmel tartott előadást.- Hogyan és mikor irányult a figyelme az imádság - mint teológiai téma -felé?- Először a személyes indítékaimról szólnék. A múlt század nyolcvanas éveiben voltam egyetemista, és ebben az időszakban fordult a teológia érdeklődése a középkori misztikusok - Kempis Tamás, Keresztes Szent János, Aquilai Szent Teréz - felé. Műveik ekkor jelentek meg finn fordításban, és váltak elérhetővé az érdeklődő olvasóközönség számára. Előadásomban említettem a csend mozgalmát; magam is részt vettem olyan_ hétvégéken, amelyeket az ehhez tartozók szerveztek, és azonnal úgy éreztem, hogy amit képviselnek, közel áll a saját, személyes lelkiségemhez. Magam mind az elcsendesedésnek, mind a liturgiának egyforma fontosságot tulajdonítok. Ezért is örülök, hogy a meditáció mellett misét is tartunk.-Misét...?- Úrvacsorás istentiszteletet. De a zsoltárokon alapuló imádságos alkalmakat is ugyanilyen fontosnak érzem. Első kérdésére visszatérve: ezek voltak a személyes indokaim, amelyek épp az imádság kérdésköre felé fordítottak. Másfelől az utóbbi években Finnországban sok szó esett a vallásosságról általában. Nálunk, mint tudja, az evangélikus egyházhoz tartozók százalékos aránya meglehetősen magas, hiszen esetünkben államegyházról beszélhetünk. A népegyháznak számos előnye van, ugyanakkor hátránya, például az, hogy meglehetősen gyenge a vallásos identitás megalapozottsága. Értem ezen azt, hogy a gyülekezeti életben való aktív részvétel nagyon alacsony azzal együtt, hogy az egyházi „szolgáltatásokra”, vagyis a kazuálékra nagy igény van. Mindezek kapcsán merült fel általában a kérdés: milyen is egyházunk tagjainak lelkisége - a gyülekezethez jobban, illetve kevésbé kapcsolódóké? Kerestük a választ, és így indult meg a teológiai kutakodás ebben a témában, ami annyiban nehéz, hogy a finn ember vallásosságát tekintve „szemérmes”, hitét magánügyként kezeli.- Ellenben a csend mozgalma és teológiája, amelyről referátumában bővebben szólt akkor, amikor a vallásosság megjelenési módjának változásait taglalta, mondhatni szinte már „közügy", hiszen «gyre nagyobb népszerűségnek örvend a finn evangélikus egyházban.- Az ima, mint előadásomban kifejtettem, összeköt bennünket Istennel, más emberekkel és önmagunkkal is. De a szavak mellett éppúgy istentiszteletünk részei a zene, a szimbólumok vagy akár a jelképes cselekedetek is. A csend is az Isten felé fordulást, az elmélyülést segíti, új tartalommal töltheti meg a régi, megszokott lelkiségi formákat. Finnországban a hetvenes évek óta megrendezett úgynevezett visszavonult lelki alkalmak - retriitti - adják erre az egyik legjobb példát. Véleményem szerint az egyházunkban jelen lévő számos kegyessé- gi irányzat mellett ez a kezdeményezés ad leginkább lehetőséget azoknak az embereknek az egyház felé fordulásra, akiknek nincs tudatos, meghatározott hitük. Ez a mozgalom idővel olyan népszerűvé vált, hogy 1986-ban megalakult a „csend barátai társaság” is, amely evangélikus hitvallás alapján, ökumenikus szellemben működik. A csend gyakorlásával kapcsolatban jelenleg a legnagyobb érdeklődést az váltja ki, hogy egyházunkban az elmélyülést számos helyén most az ignáci lelkigyakorlat segítségével végzik: vagyis egyformán nagy hangsúlyt helyeznek a személyes lelki vezetésre, a beszélgetésre, illetve az egy- egy bibliai szöveg felett való egyéni el- csendesedésre és imára is. Ha az internetes keresőbe beütjük az inkerifinn szavakat, akkor egyebek mellett a következőket olvashatjuk: Az inkeri szó többjelentésű. Egyaránt jelöl egy meghatározott területet és a terület finnugor eredetű népességét. Az inkeri finn vagy inkeri népnév az 1617-es sztolbovói béke után Inkeri területére betelepült evangélikus vallású, finn nyelvet beszélő etnikumot jelöli. A hajdani Inkeri a Finn-öböl és a Ladoga-tó között, a Néva két partján fekvő, körülbelül 15 ezer km2 nagyságú terület, amely nevét a Néva bal oldali mellékfolyójáról, az Inkeréről kapta. Majdnem három évszázada már nem közigazgatási fogalom. 1710-től Pétervári kormányzóság, 1927- től a Szovjetunió megszűnéséig Lenin- grádi körzet volt a terület hivatalos neve, ma Szentpétervári körzetnekjiívják. A finnugor lelkészkonferencia fiatal résztvevője, Alekszej Uimonen, aki egyben küldő evangélikus egyházának missziói lelkésze is, a tanácskozáson arról beszélt, hogy inkeri földön az elmúlt hetven esztendőben tilos volt hirdetni Isten igéjét, mégis akadtak olyanok, akik titokban végezték ezt a szolgálatot. Sokat köszönhetnek nekik és azoknak a külföldi misszionáriusoknak, akik eljöttek hozzájuk. Az elmúlt tíz esztendő a változás és növekedés időszaka volt; nagy hangsúlyt helyeztek a misszióra. Míg az egykori Inkeri területén 1991-ben még csupán harminc inkeri finn evangélikus gyülekezet volt, addig Oroszországban napjainkban már nyolcvanhárom van, és jelenleg is tíz közösség vár arra, hogy felvegyék őket a gyülekezetek közé. Ez azért is jó, mert az egyház megszűnik egyház lenni, ha nem végez missziói munkát, azaz nem őrzi meg a növekedés dinamikáját. Oroszországban már nem a kommunista ideológia az uralkodó, átmeneti helyzet van, sok a lelkileg kiüresedett ember, aki szabadságot kapott ugyan, de nem tudja, miként éljen vele; a vallásszabadságot hangoztatva mindenféle szellemi irányzat, tan - például asztrológia és szcientológia - beáramlott az országba, így számos mozgalom furakodhatott be az emberek életébe, és okozhatott ott károkat. Ezért az inkeri evangéliküs egyház végez ugyan gyermek-, illetve diakóniai munkát is, de a hangsúlyt a misszióra helyezik, amely képessé teszi őket a hatékony szolgálatra a társadalomban. Nincsenek kész receptek a birtokukban, hanem csak ötleteik vannak, amelyeket a változásokhoz igazítanak, hogy így segítsenek a körülöttünk élőknek abban, hogy megtalálják a keresztény választ életük kérdéseire a változó világban, a mindörökké érvényes ige alapján tájékozódva. ► Az inkeri evangélikus egyház teológiai fakultásának archeológiával és néprajzkutatással foglalkozó professzora, Valerij Patrushev is jelen volt a júniusi tanácskozáson. Az egyetemi tanár mari nemzetiségű. Köszönet dr. Joób Máténak Koskai Erzsébetnek és Révész Ritának a fordításban nyújtott segítségükért.- Az uráli nyelvcsaládba tartozó nyelvek beszélőinek száma összesen körülbelül huszonhatmillió. Legnagyobb részük magyar, majd a finnek és az észtek következnek. Oroszország területén pedig - itt található a Mari Köztársaság - három és fél millió, valamely finnugor nyelvet beszélő ember él. Mariföldön - ahol nagy a szegénység- a népességnek csak negyvenkét százaléka mari, sokan Baskíriába, Szibériába vagy az Urál vidékére költöztek, A mari nyelv nagyon hasonlít a finnhez, nyolcszáz mari és finn szó azonos. A köztársaságban öt evangélikus gyülekezet van. Én Joskar-Olából érkeztem, ebben a városban is áll egy evangélikus templom. Családommal együtt mi voltunk ennek az egyházközségnek az alapítói 1992-ben. Magam is ebben az esztendőben keresztelkedtem meg, egy halálközeli élmény után. Joskar-Olában- annak ellenére, hogy itt kezdetben még tiltott volt a „térítés” - ma már száznegyven tagunk van, a szolgálat mari és orosz nyelven zajlik. Egyetlen olyan falusi közösség van csupán, ahol kizárólag mari nyelven folyik az istentisztelet. Másfél évtizeden keresztül magam is részt vettem az Újszövetség mai mari nyelvre történő fordításában. Testvéreimmel azért kezdtünk hozzá ehhez a munkához, mert csak egy már elavult, százéves fordítás állt rendelkezésre. Az Ószövetségen már csak egyedül dolgozom, reménység szerint négy-rőt esztendő alatt be tudom fejezni. Népem tagjai között még ma is akadnak olyanok, akik egykor ellenálltak az orosz ortodox egyház erőszakos térítési szándékának, és még ma is a természeti vallás hívei, régi pogány szokásoknak hódolnak. Ezért is remélem, hogy mihamarabb kézbe vehetik majd anyanyelvükön a teljes Szentírást.
