Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)

2008-06-22 / 25. szám

‘Evangélikus ÉletS KULTÚRKÖRÖK 2008. június 22. 5 Énekelt irodalom A Misztrál együttes és a százéves Nyugat zenés-verses találkozása Ifjú zeneszerző bemutatkozása a Deák téri gimnázium tanévzáró istentiszteletén Az együttesről 2004-ben készült felvétel jobb oldalán Török Máté Evangélikus oktatási intézményekben lép fel a Misztrál együttes „rendha­gyó irodalomórák” keretében az ország számos pontján. Énekelt iroda­lom - ez már önmagában is érdekes. Ami pedig rendhagyó, az - felidézve diákköri emlékeimet - rögtön izgalmassá válik. Feltehetően így vannak ezzel a mai fiatalok is... Az együttes fellépett már Miskolcon az evangéli­kus templomban, Balatonbogláron a Somogy-Zalai Egyházmegye hagyo­mányőrző ifjúsági napján, a soproni líceumban, az Evangélikus Egyház Aszódi Petőfi Gimnáziuma és Kollégiumában - éppen a költészet napján, április 11-én -, beszélgetésünk hetében pedig a Deák Téri Evangélikus Gimnázium diákjaival találkoztak. Az együttes a legendás Nyugat című iro­dalmi folyóirat indulásának századik évfordulója alkalmából készítette el a lapot „fórumukká választó” alkotók, írók, költők életműve előtt tisztelegő műsorát. A megzenésített verseket tar­talmazó összeállításban az úgynevezett első nemzedék - Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Juhász Gyula és Tóth Árpád - versei mellett az 1920-as, majd ’30-as években indult második és harmadik nemzedék - többek között József Attila, Radnóti Miklós, Szabó Lőrinc és Dsida Jenő- mun­kái is szerepelnek. A műsor modulrendszerű felépítése lehetővé teszi, hogy koncertszerű elő­adásként, rendhagyó irodalomóraként hosszabb vagy rövidebb változatban, akár versmondó szereplővel is kiegé­szülve hangozzék el. A megzenésített költeményekhez az alkotók életútjá- hoz kapcsolódó és a korszakos jelentő­ségű folyóiratról szóló átkötő szövegek társulnak. A repertoár folyamatosan bővül a jubileumi esztendő során szü­letett új megzenésítésekkel is, amint a diákok már több evangélikus iskolánk' ban - legutóbb június 9-én a Deák té­ren - megtapasztalhatták. Török Mátéval, az együttes egyik tagjá­val beszélgettem. Már az első kérdé­semmel kapcsolatosan tisztáztuk: a Misztrál nem zenekar, hanem együttes. Ez bizony nagy különbség, mert utób­biban benne van az „együtt” szó, ami számukra döntő jelentőségű. Szóvivő­jük, frontemberük sincs, azaz mind­annyian azok: mikor ki ér éppen- rá, az jelenik meg a médiában. Barátság és munka ekképp összefonódik.- Hogyan jut el egy népszerű és ismert együttes evangélikus iskolákba? Miért és mi­kéntjött létre ez a találkozás?- Tapasztalatom szerint az egyházi intézmények a legnyitottabbak a rend­hagyó irodalomórákra. Ezek az isko­lák adnak arra, hogy helyet kapjon az órák keretében az „emészthető műfaj­nak” is nevezhető verséneklés. A fiata­lok jobban befogadják a megzenésített költeményeket; egy Balassi-vers üze­nete például könnyebben eljut egy ki­lencedikes diákhoz, ha a fejében dal­lam társul hozzá. A Nyugat idei évfordulója kapocs le­het most: alkotói még „közel vannak” hozzánk - nyelvezetükben is. Talán van, aki még emlékszik rá: volt egy kis kötet, a címe ARJ - Válogatás Ady Endre, József Attila, Radnóti Miklós műveiből; én magammal hordtam diákkoromban, és olvasgattam. A Nyugatban több mint három évtized alatt rendkívüli szellemi erő koncentrálódott, amely hatalmasat robbant, és valószínűleg még ötszáz év múlva is hatni fog. A nyugatosok gondolatai örök érvé­nyűek, és a megzenésítés által a mai ka­maszok kérdéseire is választ adhatnak. Mi egyfajta értelmezést kínálunk, de a kérdéseket kinek-kinek magának kell megfelelnie. Ezzel a zenés-verses elgon- dolkozással-elgondolkoztatással talán tudunk segíteni a fiataloknak az elmé­lyülésben. Felcsendül népzene, világze­ne, rock és blues, van vidámság is, szóval ezek az órák valóban rendhagyóak.- Hogyan fogadják a műsort a diákok? Fia­talok énekelnek nekik, különleges hangszereket szólaltatnak meg előttük - eleve jó kezdet...- Fogékonyak. Talán azért is, mert ott­honról többet kapnak, többet hoznak. Ez befolyásolja az érdeklődésüket. Az evan­gélikus gimnáziumokban tanuló gyere­kek, úgy tapasztaljuk, sokkal nyitottab- bak, mint az állami iskolák diákjai; utób­biakban sok esetben sokkal nehezebb koncertet adni. Ezek a rendhagyó iroda­lomórák ugyanis nem úgy néznek ki, hogy az elejétől a végéig egyben leját­szunk egy műsort, az elsőtől a tizenötödi­kig végigmegyünk a listán, hanem két-há- rom dal után fel lehet mérni, hogy milyen a hallgatóság, és aszerint alakítjuk a to­vábbiakat. Minden esetben máshogyan alakul az óra. Nagyon pozitív tapasztala­tom volt Aszódon; ott például sokkal több elgondolkodtató vers fért bele a koncertbe - Ady, Radnóti művei -, mint máshol. Ha azt látjuk, hogy a gyerekek nem annyira „vevők”, elkezdenek beszél­getni, esetleg nem értik meg a vers mon­danivalóját, akkor váltani kell vidám nép­dalokra, netán erotikus népköltészetre. Lelki harmóniába kerülni önmagunkkal - talán így lehetne röviden kifejezni a célt, amelynek eléréséhez a Misztrál megtalálta a maga sajátos, igényes útját, s amelynek megvalósításához közelebb viszi a költészet és a zene szerelmeseit. ■ Kőháti Dóra Az 1997-ben alakult Misztrál együttes ismert és kevésbé ismert hazai és külföldi költők verseit zenésíti meg egyéni hangon. Dalaikban ötvöződik a történelem, a hagyomány és a különleges, gyökereiben magyar és modern dallamvilág. Megalakulásuk után egy évvel, 1998 júliusában a XIX. Kaláka folkfesztiválon megnyerték a Kaláka Alapítvány fődíját. 2006-ban Bartók Béla-díjat, 2008-ban pedig Balassi Bálint-emlékérmet kaptak. 2002-ben útjára indították az éven­ként megrendezett Regejáró Misztrál fesztivált Nagymaroson, amely immár ha­gyományossá vált a Dunakanyar szívében. Az elmúlt esztendőkben számos külföldi meghívásnak is eleget tettek: eljutottak a Felvidékre, Erdélybe, Kárpát- aljára, Lengyelországba, Észtországba, Finnországba, Olaszországba és az Egyesült Államokba is. A fesztiválokon és a világot járva az értékes irodalmi-zenei kultúrát kívánják bemutatni és megszerettetni az igényes zenét kedvelő - remélhetően egyre na­gyobb számú - közönséggel. Ezt a célt szolgálja a folyamatosan bővülő Regejaró Misztrál Művészeti Klub is, amely immár az ország több városában működik, és egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A klubhálózat estjein havi rendszeres­séggel fellépő Misztrál együttes mellett a hazai zenei élet számos jeles szereplője is gazdagítja a programot. A július 18. és 20. között Nagymaroson hat helyszínen, huszonöt előadással - például a Kaláka, a Szélkiáltó és a Tolcsvay-trió fellépésével - tartandó VII. Regejáró Misztrálfesztiv£on dalnokversenyt is rendeznek, hiszen ezek a verses-zenés irodal­mi találkozások nemcsak zenélni, hanem együtt zenélni, énekelni, tehetségeket felfedezni is hivatottak. A Misztrál szívesen várja a felkéréseket, meghívásokat az év folyamán lelké­szektől, pedagógusoktól. Ehhez nem kell mást tenniük az érdeklődőknek, mint kapcsolatba lépni az együttessel a Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség elérhetőségein vagy közvetlenül a www.misztral.hu weboldalon felkínált lehetősé­gek egyikén keresztül. Hiába a hosszú és tartalmas cím, ez így nem is egészen igaz. A Deák téri gimná­zium tanévzárója nem erről szólt, ha­nem Krisztusról, a diákokról, a tanárok­ról, a mérlegkészítésről és a hálaadásról. Azonban valóban volt egy váratlan pil­lanata. A Magnificat felcsendülése előtt a következő felkonferálást hallhatták a je­lenlévők: „Hallgassuk meg Horváth Doroty- tya tizenegyedik bés tanuló kórusművét!" Hogyhogy? Lehetséges, hogy egy diák írta? Lehetséges, hogy ezt most elő is ad­ják? Lehetséges, hogy élvezhető lesz? Horváth Dorottya zeneileg jól kép­zett gimnazista, énektanári pályára ké­szül, és két-három éve kezdett el zenét is szerezni. Elsősorban korálfeldolgo- zásokat, hiszen az egyházzene áll közel hozzá. Miután megszületnek és össze­állnak fejében a dallamok és a harmoni­zálások, papírra veti - újabban számító­gépbe - őket, majd megmutatja énekta­nárának, Bence Gábornak. A figyelmes és építő észrevételek után a szerző elvégzi a javítást, és elkészül a mű. Maga a „művész” gimnazista így val­lott a szombati „ősbemutatóról”: „Óriási élmény volt számomra, hogy elénekelték a művemet. Rettenetesen dobogott a szí­vem, mikor bemondták a nevemet, és felcsendültek a dallamaim; hihetetlen volt az egész. Aztán azt is átéltem, hogy ez valóban az, mint ami a fejemben meg­született, hogy bízhatok a kórusban, mert megértették, amit elképzeltem. És hálás lehetek az énektanáromnak, hogy méltónak találta a művet a tanévzáróra.” Mi meg azért lehetünk hálásak, hogy vannak igényes és lelkes fiatalok, és vannak őket támogató igényes iskolák és tanárok egyházunkban. m -isz­Égi az áldás Én ugyan nem tudom, miként kell „jól" misszionálni, és melyek azok a módszerek,• amelyekkel az egyes ember megtérése majd­hogynem „garantáltan” elérhető. Azzal azon­ban tisztában vagyok, hogy a kisebb-nagyobb egyházi közösségek buzgó híveinek megvannak a maguk eszközeik, és az ő szemükben a pesti utcán jártomban-keltemben egy vagyok a po­tenciális báránykák közül. De mint ilyen, fenn­tartásokkal viseltetem azokkal szemben, akiket többnyire a főváros terein vagy aluljáróiban lá­tok az utolsó időkről szónokolva és a „Térjetek meg!"felszólítást harsogva. Az Istenhez terelgetés szelídebb formái azonban jóleső érzéssel töltenek el, ezért is fo­gadtam örömmel tavaly a római katolikus hát­terű Városmisszió programját, amikor az egy­ház kilépett a templom falai közül, és (végre) láthatóan is jelen volt az emberek között. És emiatt volt örvendetes számomra idén elláto­gatni június 6. és 8. között a Belvárosba, a ju­bileumi, ötödik református zenei fesztiválra is, ahol iskolai kórusok missziói munkaágak ze­nekarok mutatkoztak be a külvilágnak Emel­lett szerveztek még - megítélésem szerint - in­kább csak az egyháztagok érdeklődésére szá­mot tartó programokat is, mint például a szombati országos kántortalálkozót vagy a há­laadó zenés délutánt a református énekeskönyv hatvanadik születésnapja alkalmából. fellépő baptista harangegyüttes első darabját, az Erős vár a mi Istenünket... Ha az úgynevezett külsősökre tekintünk, joggal nevezhetnénk a rendezvényt elsősorban „pusztán" kultúrmissziónak holott több volt ennél, még akkor is, ha a Szentírás könyveinek a számára utaló, a „66-os úton” címet viselő interaktív kiállítást feltehetőleg nem tekintette meg többezres tömeg. A Bölcsföldi András spi­rituális, valamint református teológusok egy csoportja által megálmodott tárlat azért leg­alább némelyeket ösztönzött arra, hogy kérdé­seket tegyenek fel hitről, Istenről, Bibliáról, a válaszadóknak pedig azzal a kihívással kellett szembenézniük, hogyan beszélgessenek a köny­vek könyvéről azokkal, akik számára idegen az egyházi közeg és nyelvezet. Az érdeklődők megszólíthatták a különböző egyházi munkaágak, így például a református egyházhoz közel álló ifjúsági szervezetek képvi­selőit is, akik a rendszerváltoztatás óta most először fogtak össze a közös bemutatkozás és az utcamisszió érdekében. (Utóbbi jelen eset­ben azt jelentette, hogy plakátokon szereplő kérdésekkel kapcsolatosan lehetett velük beszél­getést kezdeményezni.) De az egyház által képviselt másfajta szelle­miség nemcsak itt hathatott, hanem megérint­hette azokat is, akik mondjuk csupán a péntek esti Misztrál-koncertre érkeztek, azonban ami­Igy ha nem is könnyen - hiszen nem kaptak állami támogatást -, de megvalósíthatták a Böszörményi Gergely programigazgató által kitűzött kettős célt: megmozgatták a reformá­tusokat, illetve zenei értékeket mutattak fel a „külvilágnak". Demonstrálták, hogy az egyhá­zi zene is lehet igényes, illetve attól még,'hogy valaki hívő, nemcsak zsoltárokat hallgat, ha­nem igenis kedvelheti a színvonalas világi mu­zsikát - például Lovász Irént, a Vujicsics és az After Crying együttest. Továbbá érdekli a világ és hazája sorsa, épp ezért szívesen meghallgat­ja Matolcsy György közgazdász, Kulin Ferenc irodalomtudós vagy épp Bogár László közgaz­dász előadását országunk és népünk jelenlegi helyzetéről és jövőjéről. Jó volt látni azt is, hogy a reformátusok öku­menikusán is nyitottak voltak - a szó szoros ér­telmében: a római katolikus templom mellett vertek sátrat. A fesztivál szülőatyjának elmon­dása szerint ő hívogatott evangélikusokat is, egyházunk idén azonban még nem képviseltette magát ezen az alkalmon. Lutheránusként min­denesetre szívmelengetővolt hallgatni a Bakáts tér római katolikus templomában a református ze­nei fesztivál péntek délutáni nyitókoncertjén kor véget ért, úgy döntöttek, hogy csatlakoznak ahhoz az induló fáklyásmenethez, amely zsoltá­rokat énekelve vonult a Bakáts térről a Kálvin té­ri református templomhoz. Megható és szép pil­lanatokat lehetett itt átélni, e sorok íróját is külö­nös érzések kerítették hatalmukba. Miközben hallotta a kívülállók, azaz a Ráday utca két ol­dalán lévő vendéglátóipari egységek teraszán ül­dögélő, beszélgető emberek - „Mi ez. 7’ „Kik ezek?” - kérdéseit, és látta csodálkozó arcukat, olyan közösség részének érezhette magát, amely­nek tagjait a hit kapcsolja egybe. Kár, hogy a rö­vid esti elmélkedés szóhasználatában - leg­alábbis számára - túlságosan „belterjes” maradt... Összességében elmondhatjuk, hogy az Úr 2008. és a metródúlás második évében a termé­szet nem volt kegyes a szervezőhöz és munkatársa­ihoz, hiszen a három nap alatt kisebb-nagyobb megszakításokkal szinte végig esett az eső. Nem véletlen tehát, hogy a korábbi évekhez képest vélhetően kevesebben látogattak el a fesztiválra. Hiszem azonban, hogy a szervezők fáradozása mégsem volt hiábavaló, hiszen akik mégis ellátogattak rá - lélekben idén is gazdagodhattak ■ GaZsu

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom