Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-05-25 / 21. szám
6 4f 2008. június 1. MELLÉKLET ‘Evangélikus Éltó A DÉLI EGYHÁZKERÜLE Bardth Károlyné Joó Magdolna Aki betér a Gyomai Evangélikus Egyház- községbe, rögtön észreveszi Magdi nénit, amint épp valamilyen gyülekezeti feladattal van elfoglalva. Ugyanis ő az, aki nyitja és zárja a gyülekezeti terem és a templom ajtaját, aki már jókor reggel elmegy befűteni, hogy a templomba járó hívek télen ne fázzanak. O az, aki kezeli a harangot, aki rendben tartja az oltárt, aki ha kell, egyedül is kitakarít a templomban, befizeti a csekkeket, és rögtön biciklire pattan, ha segítségre van szükség. O az, aki mindig ott van az alkalmakon, és ha épp családi elfoglaltsága akad, a közösség tagjai aggódni kezdenek: talán csak nem beteg? Mert ő nyolcvannégy évesen is olyan fáradhatatlan, mintha egyáltalán nem fogna rajta az idő. Bardth Károlyné Joó Magdolna 1924. augusztus 24-én látta meg a napvilágot Dé- vaványán. Kisbirtokos családban középső gyermekként nevelkedett testvéreivel, Piroskával és Gáborral. Gyomára kerülve az evangélikus elemi iskolában végezte el tanulmányait. 1936-ban, tizenkét évesen vett először úrvacsorát Gyomán, a német anyanyelvű evangélikus közösségben. Ekkor kötelezte el magát végleg az evangélikus- ság mellett, ami a későbbiekben erős kapaszkodót jelentett számára a sors cudar kihívásaival szemben. Ugyanis a háború végén családja ku- láklistára került, birtokaikat elvették. A német nyelvet nem használhatták. Több mint négy évig deportáltként Oroszországba kényszerült testvéreivel együtt. Bátyjától, Gábortól ott kellett búcsút vennie. Visszatérte után nem veszítette el a hitét. Megmaradt életükért Istennek hálát adva, húgával együtt nagy erővel és odaadással, alázatos, imádságos szeretettel szorgosan tevékenykedett az egyháznál. Először presbiter lett, majd gondnokának választotta a gyülekezet. 1949. június 4-én kötött házasságot Bardth Károllyal. Kezdetben tsz-alkalma- zottként, majd nyugdíjazásáig a gombüzemben dolgozott. Háromgyermekes családanyaként öt unokája van, és immár két dédunokával is büszkélkedhet. Magdi néni jelenleg is a Gyomai Evangélikus Egyházközség gondnoka. Húga halálával az ő pénztárosi feladatainak nagy részét is magára vállalta. Frissességével, igazán fiatalos lendületével egyik pótolhatatlan mozgatója a gyülekezet közösségi életének. Példaképe lehet a fiataloknak abban a tekintetben, hogy miként kell sok megpróbáltatáson át szilárdan megállni a hitben. Gondoskodó, odafigyelő szeretetével támasza az időseknek. Csorba Béla Apostagon született 1923. április 12-én. Édesapja molnár, édesanyja pedig háztartásbeli volt. Az elemit Apostagon végezte. Polgári iskolába 1933-tól 1937-ig Dunavecsére járt. Tanulmányai befejeztével odahaza a családi gazdaságban dolgozott. Az egyházkerület hűségérmesei 1948 szeptemberében nősült meg, a szintén evangélikus vallású Kara Erzsébetet vette feleségül. Ebből a házasságból két gyermekük született: Erzsébet és Béla. Boldog, békés családi életet éltek, mivel mindketten hittek Jézus Krisztusban, az ő értünk hozott váltságában és az örök élet ajándékában. Felesége 41 évesen rákos betegségben halt meg. Halálos ágyán a körülötte levők előtt is bizonyossá vált, hogy számára a megváltás valóság volt a nehéz percekben is. Az Úr a halál árnyéka völgyében is ott volt velük. A kötelező tsz-szervezés idején Csorba Béla belépett a termelőszövetkezetbe, ahol kezdetben traktorosként dolgozott. Munka és család mellett érettségizett le a mezőgazdasági technikumban. Ezután agronómusként dolgozott tovább mint ágazatvezető. Az ötvenes években kisöpörték templomainkból a kántortanítókat. Mivel Csorba Béla vonzódott a zenéhez, és adottsága is volt hozzá, 1952 őszén jelentkezett a fóti Mandák-otthonban folyó kántorképző tanfolyamra. Ez csak olyan módon válhatott lehetségessé, hogy felesége vállalta az állatállomány gondozásának, ellátásának nem kis terhét. Hála az Úrnak, ötvenhat éven keresztül megengedte és elfogadta Csorba Béla kántori szolgálatát, és harmincegy éven át megőrizte őt az utakon, amikor Szalkszentmártonból járt át autóval minden vasárnap Apostagra. 1973-ban újra megnősült. Isten gondoskodott róla és 11 éves kisfiáról, mert szerető, jó édesanyát adott nekik Kovács Irénke személyében, aki szintén hitét gyakorló evangélikus keresztény. Isten áldásaként 1974-ben megszületett János fiuk, aki jelenleg Győrben evangélikus lelkész. Csorba Béla 1979-ben egy térdműtét miatti kényszerpihenő alatt kezdett el olajjal festegetni. Mindig vonzották a szép festmények. Alkotásainak zöme tájkép, csendélet, a gyermekkora idejében szokásos életmódot megörökítő életkép, de bibliai tárgyú munkái is vannak. Több önálló kiállítása is volt, és más alkotókkal közösen is rendezett már tárlatot. Mások értékelése alapján Csorba Béla képeiről a békesség sugárzik. 1994-től - egy másik betegség jelentkezésének idejétől - verseket is kezdett írogatni, zömében evangéliumi tárgyúakat. Csorba Béla mindenkor hű maradt kántori szolgálatához, az apostagi evangélikus gyülekezethez. 1952 óta ül az orgonánál, alig hagyva ki alkalmakat. Emellett hosszú évtizedek óta a gyülekezet jegyzője, s több cikluson keresztül töltötte be az egyházmegye jegyzői tisztségét is. Apostagon legyen bármilyen gyülekezeti alkalom vagy munka a templom és a parókia körül, Béla bácsi soha nem hiányzik, s ahogy ereje engedi, kiveszi a részét minden feladatból. Ugyanezt lehet elmondani feleségéről is, aki szintén önzetlenül vállal feladatot a gyülekezet életében. Lustyik János Lustyik János tősgyökeres szarvasi evangélikus szülők gyermekeként látta meg a napvilágot 1924. szeptember 3-án. Elvégezte a helyi evangélikus elemi iskolát, ezt követően négy esztendőt tanult a szeghalmi Péter András Gimnáziumban, majd visszatért szülőhelyére a Tes- sedik Sámuel Középfokú Gazdasági Tanintézetbe, ahol 1945-ben érettségizett, és megszerezte a technikusi oklevelet is. Úgy határozott, beiratkozik a szarvasi evangélikus tanítóképzőbe, ahol 1946-ban tanítói diplomát kapott. Szeretettel emlékszik gyermek- és ifjúkorának lelkészeire, Kelló Gusztávra, Szelényi Jánosra, akik mellett komoly hatással volt rá rendkívül művelt vallástanára, Krón Ferenc. 1947-ben felvételt nyert a Gödöllői Agrártudományi Egyetemre, két év után azonban nem folytathatta tanulmányait, osztályidegennek nyilvánították. Hazament Szarvasra, ahol a középhalmi általános iskolához tartozó Hertelendy- majorban igazgató-tanítóként oktatta, nevelte a rábízott gyerekeket. 1956-tól gyökeres változásokat várt, bekapcsolódott a helyi forradalmi tanács munkájába. 1957-ben letartóztatták, és hat év börtönre ítélték. 1960-ban amnesztiával szabadult. Csak fizikai munkásként helyezkedhetett el, majd 1961-től Gyómán a talajjavító vállalat agronómusa lett. 1963-tól öt éven keresztül a Kiskőrösi Állami Gazdaság mezőgazdásza, ugyanakkor üzemgazdász oklevelet szerzett Gödöllőn. 1968-ban költözhetett haza Szarvasra. Szakmájában nem talált munkát, több mint másfél évtizedig. 1984-ben történt nyugdíjba vonulásáig a helyi Vas- és Fémipari Szövetkezet raktárve- zetőjeként dolgozott. Amikor visszakerült Szarvasra, az ótemplomi gyülekezetben Székács Sámuel és Kovács Pál lelkészek hirdették Isten igéjét. 1976-tól vállalt presbiteri tisztséget. Egy évtizedes hűséges szolgálata után Nobile Erzsébet lelkész javasolta egyházközségi felügyelőnek. Megválasztották, és 1986-tól a 2006. évi tisztújításig munkálkodott egyházközsége javára Nobik Er-' zsébet, Kondor Péter, majd Lázár Zsolt lelkész elnöktársaként. Felesége, Keresztes Ágnes kertészmérnök, felnőtt gyermekeik: Ágnes és János. Blézer Henrik 1931. augusztus 7-én született Pakson, s azóta is szülőhelyén él. Itt dolgozott mindig, a leghosszabb ideig a Cipész Ktsz-nél, onnan vonult nyugdíjba is. 1953-ban kötött házasságot Trapp Erzsébettel, idén ötvenöt éves házasok. Két lánygyermekük van, Magdolna és Erzsébet, akiknek négy unokát köszönhetnek, és az is megadatott nekik, hogy immár két dédunokának is örülhetnek. Plézer Henrik 1993 óta látja el a paksi evangélikus temető gondnoki szolgálatát. A gyülekezet akkori felügyelője kérte fel erre a munkára, melyet azonnal elvállalt. Rendszeres elfoglaltságfa és egy kis anyagi kiegészítésre is szert tett ezáltal, azonkívül e szolgálat révén többet tehetett az evangélikus egyházközségért, melyhez születése óta tartozik. Mindig is lelkiismeretesen igyekezett elvégezni a rábízott feladatokat, heti rendszerességgel látogatja a temetőt - nyaranta még gyakrabban -, egész területét rendben tartja és gondosan felügyeli. A temetési szertartásokat mindig előre megbeszéli a családokkal, kijelöli a megfelelő sírhelyeket, és mindig jelen van a temetéseken, istentiszteleteken is. A ravatal előkészítése és rendben tartása is szolgálatának fontos része. A paksi evangélikus hívek elismerésben és megbecsülésben részesítik Plézer Henrik gondnoki szolgálatát, ennek kifejezéseképpen Szabó Vilmos Béla paksi lelkész, a Tolna-Baranyai Egyházmegye esperese kereste meg a kitüntetés hírével, amellyel - Heni bácsi elmondása szerint - nem kis meglepetést és örömet is szerzett neki. Plézer Henrik tizenöt éve végzi ezt a munkát hűséggel, becsülettel és szorgalommal, és azt is elmondta, hogy ameddig egészsége engedi, számíthat rá és szolgálatára a paksi evangélikus közösség. Taschner Erzsébet 1923-ban született Budapesten, Angyalföldön vasutas családban. Négy évet á Deák téri evangélikus gimnáziumban, négyet pedig kereskedelmi középiskolában tanult, de már tizenhárom évesen érezte Isten elhívó szeretetét, amelynek jegyében a diakonissza közösségben kívánt szolgálni. így érettségi után, az évzáró napján jelentkezett az anyaházba. Sokfelé tevékenykedett, de a legmeghatározóbb enjlékek a Sztehlo Gábor vezette Pax gyermekotthonhoz kötötték, ahol a gyermekek szeretete erősítette hitét. A kötelező kórházi gyakorlat során végzett a mentálhigéniai gyakorlati képzés a továbbiakra nézve egész életpályáját kijelölte. Utolsó szolgálati helyén a rákoskeresztúri gyülekezet munkatársaként vállalt feladatokat. A diakonisszaegyesület feloszlatásá után óvónőként dolgozott nyugdíjazásáig, jelenleg aktív segítőként az újpesti gyülekezetben végez látogatásokat. Volt olyan hónap, hogy száz családot is meglátogatott. 1979-ben kezdte el írni a Fébé egyesület történetét, amelyet aztán 1990-től már nemcsak történelemként ír, hanem jelenvaló lehetőségként is. A megalakulás nehézségei után 2002-től főnökasszonyként végzi feladatát. A huszonkilenc mozgássérültnek munkát adó piliscsabai Siló vagy a Bagolyirtáson épült evangélikus templom és üdülő mind szívügyének tekinthető. Ezzel a lelkesedéssel gondozza Veperdi Zoltánnal együtt az új lehetőségek vízióját, az evangélikus kórház ügyét és a II. kerületi evangélikus bölcsődét. Taschner Ilona 1921-ben született Budapesten, Angyalföldön vasutas családban. Édesanyja mély hite mindig csodálattal töltötte el. Édesapja hétéves korában meghalt, így egyedül nevelte gyermekeit az özvegy édesanya. Taschner Ilona tízévesen a Deák téri gimnáziumba került, itt is érettségizett. Az iskola jó hitbeli alapot adott; a bibliaórák hangulata mély áhítattal járta át a szívét. Érettségi után a vasútnál szeretett volna elhelyezkedni, de abban az időben a női munkavállalást nem támogatták. így, miután több helyen elutasították, a munkakeresés fáradságából hazatérve döntött a diakonissza életút mellett. Taschner Ilona érettségi után egy évvel jelentkezett Farkas Mária főnök asszonynál azzal a kéréssel, hogy diakonissza szeretne lenni. Húgának stafí- rungját vitte be az anyaházba, ahol nagy szeretettel fogadták. Egy év képzés után, tizenegy éven át különböző gyülekezetekben vállalt diakonissza testvéri feladatokat. A látogatás, a bibliaóra, a hittanóra és a vasárnapi iskola feladatai közül a testvéri beszélgetések és a hittanórák nyújtotta hitbeli reménynek örült a legjobban. 1951-ben feloszlatták az anyaházat, így az I. számú gyermekklinikára került ápológyermekgondozónak beosztottként, majd osztályvezetőként. Huszonhárom évig dolgozott ebben a hivatásban, amelyben sok élménnyel gazdagította életét az Örökkévaló. Az újpesti evangélikus gyülekezettel 1956 óta folyamatosan tartotta a kapcsolatot, és a ’70-es években történt nyugdíjaztatása után teljes munkakörű gyülekezeti munkatársként dolgozott. A hittanóra, a bibliaóra, a látogatások és a hivatalvezetés területein mindennap örömmel vállalta feladatait. A gyülekezet sokat köszönhet szorgos misszionáriusának, „álarcos” diakonisszájának, Taschner Ilonának. 1990 - a Fébé újjáalakulása óta - tevékeny részese a diakonissza életnek, és sok örömet talál a testvéri közösségben. * * * Taschner Erzsébet és Ilona diakonissza testvéreinkben igazi testvéreket tisztelhetünk, akik egymás mellett, az egyházat és Urukat hűséggel szolgálva, a gyülekezetben és a diakonisszaegyesületben végzett odaadó munkájuk során mindvégig testvérként tudták Jézus útmutatását követni. Letelepedtek Jézus lábaihoz, és hallgatták a tanítást, együtt imádkoztak Mesterükkel, de sokszor a nagy sürgés-forgásban a legegyszerűbb munkától a legnehezebb feladatig mindent vállaltak.
