Evangélikus Élet, 2008 (73. évfolyam, 1-52. szám)
2008-01-06 / 1. szám
2 -m 2 oo8. január 6. FORRÁS ‘Evangélikus ÉletS ¥ A BIBLIA ÉVE Mózes első könyve Görög és latin fordításban genezis, ami keletkezést, születést jelent. A „kezdetek könyve” ugyanis a teremtett világ és Izrael kezdeteiről szól. A Genezis világossá teszi, hogy a zsidó nép története összekapcsolódik a világ megteremtésével és az emberiség őstörténetével. Mert amiről az Ószövetségben olvasunk, az minden emberhez szól. Sokat tanulhatunk belőle Istenről, a teremtő Isten velünk kapcsolatos terveiről és nem utolsósorban arról, hogy miért is vagyunk mi, emberek ellenségesek embertársainkkal, és miért szegülünk szembe Istennel. A Genezisnek két nagy tartalmi egysége van. Az első a világ teremtéséről és az emberiség őstörténetéről szól (i-ii. rész); a második Izrael ősatyáinak történetét öleli fel Ábrahámtól Józsefig (12-50. rész). A teremtés A Genezis nemcsak arról tudósít, hogy Isten megteremtette a természetet. Arra is rámutat, hogy Isten „rendet teremt” a világban. Ez a rend az, amire Isten rámondja, hogy „igen jó”. A teremtést a Genezis nem tudományos vagy történelmi, sőt még csak nem is emberi szempontból ábrázolja. Inkább Isten szempontjából. Különösen hangsúlyos az, hogy az univerzum és benne az ember léte nem véletlen baleset, hanem bölcs és szerető tervezés eredménye. Amikor azonban az első emberpár engedétlen- nek bizonyult Istennel szemben, az egész teremtési rend megsérült. Teremtett világunk krízise, avagy az ökológiai válság A New York Times egy vasárnapi száma papírszükségletének kielégítéséhez 75 hektár erdőt kell kivágni... Egyetlen utasszállító gép tíz perc alatt két tonna szén-dioxidot termel... Földünkön az esőerdők pusztítása miatt minden órában 4500 hektár erdővel és 6 állatfajjal leszünk szegényebbek... A világ népességének 33%-át kitevő gazdag országok a világban felhasznált energia 99%-át fogyasztják el évente... Az ókori sáfárokra a javak tulajdonosa nagy hatalmat ruházott, amelyet azonban nem használhattak fel zsarno- koskodásra és kártevésre, hanem csak a gazdaság felelős kezelésére, tudva, hogy egyszer számot kell adniuk az igazi gazdának arról, ami nem az övék. Isten az embert a teremtett világ sáfárává tette. Az ember maga is része a teremtésnek. A megmérgezett teremtés megmérgezett emberiséget eredményez. Isten a szenvedő természet segítségére siető ember munkájában jelen van, áldását és erejét adja hozzá. „Az igazi filozófiának a tudat legközvetlenebb és legátfogóbb tényéből kell kiindulnia. Ez így hangzik: én olyan élet vagyok, amely élni akar, olyan élet közegében, amely élni akar.” (Albert Schweitzer) A Genezis azáltal, hogy a természet (a teremtés) mélyebb értelmére vezet, megteremti a keresztény ökoetika alapjait is. H Magyar Bibliatársulat r Útmutató Örök Isten, mutasd meg nekem az utat, amelyen járnom' kell. Kísérj engem napról napra az új esztendőben. Jóságos Isten, őrizz meg engem, ha síkos a talaj a lábam alatt, és tarts szorosan, ha elesem. Ámen. Ismeretlen szerző VÍZKERESZT ÜNNEPE - Ef3,2-6 A VASÁRNAP IGÉJE Akkor van világos, amikor a másikban felismerem a testvért Valaki szellemesen állapította meg egyszer, hogy olyan ez az ige, mint egy dió, amelyet először fel kell törni ahhoz, hogy hozzáférjünk a lényeghez. A levél írója valamilyen titokról beszél; olyan titokról, amely végre napvilágra került. Szavaiból kiderül az is, hogy nagyon fontosnak tartja ezt a felismerést: Krisztus óta nemcsak a zsidóknak, hanem a pogányoknak is szabad útjuk van Istenhez, mégpedig úgy, hogy előtte nem kell zsidókká lenniük. Lehet, hogy némelyek azt mondják most: „Ez lenne a nagy, a fontos titok? Hiszen ez régi közhely! A dió üres!” Csak óvatosan, kedves testvérem! Nem mondhatja az ember, hogy üres a dió, amíg fel nem törte. E hír egykori újdonságát, lényegét csak akkor érthetjük meg, ha megismerjük, hogy mit jelentett az akkori keresztényeknek. Gondolatban most a Földközi-tenger keleti vidékén járunk, egy olyan városban, ahol a pogányok között egy kis zsidó közösség is él. Ez a zsidó közösség világosan és határozottan megkülönbözteti magát a többiektől. Itt van mindjárt a szombat megünneplése: mindenki más dolgozik, a zsidók nem. A pogány ünnepeken dúsan terített lakomákhoz hívogatják a közösség tagjait; a zsidók távol tartják magukat, nem esznek együtt velük. Az Ószövetség népéhez való tartozás testükön viselt jele, a körülmetélés is jól látszik, hiszen sportolásnál és a fürdőben a férfiak mezítelenek. - Miközben pogány környezetük szabadosán élt, a zsidó közösség tagjait az ószövetségi törvények fegyelmezték, de ők ezt nem tehernek, hanem kitüntetésnek tartották. Áthághatatlan fal választotta el az Ószövetség népét a pogá- nyoktól. Amikor közülük némelyek meghallották az evangéliumot, és Krisztus-követővé, kereszténnyé lettek, megváltozott a helyzet. Velük együtt sok pogány is kereszténnyé lett: görögök, rómaiak, afrikaiak, balkániak és más messze vidékekről valók - hiszen a Római Birodalom váro- -sai gyűjtőhelyei voltak a sokfelől összese- reglett különféle népcsoportoknak. A zsidókból és a pogányokból lett keresztények együtt ismerték meg Krisztus szere- tetének hatalmát, erejét (Ef 2,14). És megtörtént a csoda: leomlottak a falak - azok is, amelyek az urak és a rabszolgák, férfiak és asszonyok között voltak. Ezekben a gyülekezetekben megtörtént a kiengesztelődés, kiábrázolódott az emberiség egysége. A különbségek - a szombat, a körülmetélés, a különféle étkezési szabályok - nem szűntek meg, de a Krisztusban nyert megbékélés fényében ezek már nem hitkérdések, hanem olyan különbözőségek, mint az egy testhez tartozó kéz és láb különbözősége. Krisztusban leomlanak a falak. Ez a textus magja. A dió fel van törve. Most kipróbáljuk, ízlik-e. Kezdjük a vizsgálódást a magunk háza táján! Vajon a mi gyülekezetünk az egység és a legyőzött ellentétek képét mutatja-e? Nem uralkodik-e közöttünk is bizalmatlanság? Érdekcsoportok és szekértáborok harca nem geijeszt-e oly sokszor az egész gyülekezet életét megkeserítő feszültségeket közöttünk? Nem gondoljuk-e gyakran, hogy a másiknak kell megváltoznia, neki kell engednie, és neki kell alkalmazkodnia mindenben? Sok tennivalónk van még e téren, míg fenntartás nélkül elmondhatjuk: örököstársak, részestársak vagyunk, az egy Krisztus-test tagjai. S mi a helyzet az ökumenében? Leomlottak-e közöttünk a falak? Talán az utóbbi évtizedekben valamivel alacsonyabbak lettek, és vannak kisebb átjárók is rajtuk, melyeken alkalmi találkozók idején kisebb csoportok kelnek át. Tagadhatatlan, ez fontos élmény a résztvevőknek. De a falakat nagyon nehéz lebontani, mert nem könnyű megválaszolni, mi a hit-, és mi a stíluskérdés. Igénk figyelmeztet: sok minden van, amit hitkérdésnek tartotok, valójában azonban csak stíluskérdés. Ne tévelyeg- jetek! Krisztus keresztje a kiengesztelődés jele, nem a szakadásé! Nem tagadhatjuk, nálunk is sok tennivaló van. Van söpömivalónk a saját portánk előtt. Jézus Krisztus a világ világossága - hirdeti az egyház vízkereszt ünnepén. Krisztus világossága ebből az igéből most úgy ragyog ránk, hogy fényében felismerjük helyzetünket, tennivalóinkat - és talán felismerjük egymásban a testvért is. A címben olvasható mondatot egy Afrikában dolgozó misszionáriusnak mondta egy bennszülött, amikor azt kérdezte tőle, mi a biztos jele annak, hogy az éjszaka véget ért, és elkezdődött az új nap. Igen, ez a Krisztus világosságában járók számára a legbiztosabb jel: felismerik a másikban a testvért. Kedves testvéreim! Járjunk Krisztus szeretetének világosságában! ■ Ittzés JÁNOS Imádkozzunk! Urunk! Benned az igazi élet jelent meg, és a tökéletes szeretet napja kelt fel ebben a világban. Kérünk, űzd el életünkből is a bűn sötétségét, vidd győzelemre bennünk az igazi életet és a tiszta szeretetet, hogy mint a te tanítványaid, lámpásként ragyogjunk a világban. Ámen. Oratio oecumenica [Lektor:] Titkaid fényként tárulnak fel előttünk. Ebben a világosságban látjuk a minket körülvevő világot. Ébressz bennünk szánalmat a világ éhező népei iránt, a világ háborúzó népei iránt, a világ tudatlanságban élő népei iránt, a világ jövő nélküli népei iránt, a világ szenvedő népei iránt. Hadd legyünk felelősek saját népünk felemelkedéséért! Hadd legyen világossággá az egyház, gyülekezetünk, benne mi magunk is itt a múlandó világban. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Titkaid fényként tárulnak fel előttünk. Ebben a világosságban látjuk a minket körülvevő világot. Ébressz bennünk szánalmat a hitelét vesztett egyház iránt, az útját nem találó egyház iránt, a bátortalan egyház iránt, az egyház egységére lehetőséget nem találó egyház iránt, a téged feledő egyház iránt! Engedd, hogy benned bízó népeddé legyünk, akik nem fáradnak el az igazság keresésében! Hadd legyen világossággá az egyház, gyülekezetünk, benne mi magunk is itt a múlandó világban. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor] Titkaid fényként tárulnak fel előttünk. Ebben a világosságban látjuk a minket körülvevő világot. Ébressz bennünk szánalmat a széthulló családokért, a gyászoló családokért, a betegségben kínlódó családokért, az otthontalan családokért, a reménytelen családokért! Engedd, hogy közel engedjük magunkhoz és továbbítsuk a családi élet örömét! Hadd legyen világossággá az egyház, gyülekezetünk, benne mi magunk is itt a múlandó világban. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Titkaid fényként tárulnak fel előttünk. Ebben a világosságban látjuk a minket körülvevő világot. Ébressz bennünk szánalmat magányos társaink iránt, félelmet hordozó társaink iránt, beteg társaink iránt, gyászoló társaink iránt, halni készülő társaink iránt! Add a barátság, a segíteni tudás jó érzését életünkbe, hogy valóban társaivá legyünk egymásnak! Hadd legyen világossággá az egyház, gyülekezetünk, berine mi magunk is itt a múlandó világban. Jézus Krisztusért kérünk. .. [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Titkaid fényként tárulnak fel előttünk. Ebben a világosságban látjuk a minket körülvevő világot. Ébressz bennünk ijedtséget saját elveszettségünk miatt, saját félelmünk miatt, saját magányosságunk miatt, saját rosszindulatunk miatt, saját bűnünk miatt! Engedd, hogy elfogadva bocsánatodat új életben járjunk! Hadd legyen világossággá az egyház, gyülekezetünk, benne mi magunk is itt a múlandó világban. Jézus Krisztusért kérünk... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! Ámen. AKI TITEKET HALLGAT.. IGE+HIRDETO Ki mondja ki az áment? ► Előző számunkban az igehirdetés első mondatával foglalkoztunk, aláhúzva karácsonyi jellegét: „Kegyelem nektek és békesség...” Ezúttal a prédikáció utolsó szava a témánk. Ugyanúgy ismétlődő, ezerszer hallott kifejezés. Tudatos használata és tudatos meghallása fontos mindannyiunk számára. Talán szokatlan, hogy az új esztendőt zárszóval kezdjük, az „ámen” azonban lehet a biztos, biztonságos kezdet kifejezése is, ha rá tudjuk mondani Isten hívó és küldő szavára 2008. év elején. Az igehirdetés - mint minden imádság és liturgikus szöveg - az ámennel ér véget (bár rossz nyelvek szerint nemegyszer előbb véget ér már, csak a lelkész nem találja az áment...). Miért hangzik el ez az ősi héber szó, ki mondja ki, és milyen értelemben használja? Igehirdetésről szóló sorozatunkban ezt is érdemes végiggondolnunk. Ha fellapozzuk ismereteink virtuális szótárát, akkor az „ámen” szócikkhez a következőket rendelhetjük: igen; úgy van; úgy legyen; hiszem; elfogadom; vállalom. Világos, hogy gazdag tartalmú, sokszínű jelentést hordozó szó, de bárhogyan fordítjuk is le magyarra, egyfajta bizonyosságot tükröz. Azt, hogy ami elhangzott, az igaz, megerősítendő. Egyetlen apró szó, amely a zsidó-keresztény kultúrában élők számára oly sokat mond. Vagy mégsem? Ezzel is úgy vagyunk, mint a gyakran ismételt szavakkal, mondatokkal: kiüresednek, súlytalanná válnak. Csak megszokásból hangzanak el? Esetleg olyan funkciót töltenek be, amely az eredeti értelmükhöz méltónál kisebb jelentőségű? Nem veszély-e az, hogy az ámen is csupán szokásos végszóvá, üres záróformulává degradálódik? Motorikusán kimondjuk - vagy kimondja helyettünk más de nem figyelünk rá. Jó lenne, ha egyre tudatosabbá válna az istentiszteleten Való részvételünk, és így figyelnénk az igehirdetés tartalmára, illetve az azt keretező szavakra, mondatokra is. Ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, hogy a sokszor ismételt kifejezések belénk ivódva, néha tudat alatt is hatnak, s ha nem is mindig gondoljuk végig, hogy mit jelentenek, munkálkodnak bennünk. Ha tehát az értelmünkkel nem ragadjuk is meg mélyebb jelentésüket, a szánk kimondja azt, ami lényeges, a hitvallást, a bizonyosság szavát. ' Az igehirdető által mondott ámen. Mai gyakorlatunk szerint maga a prédikátor mondja ki az áment az igehirdetés végén. Kétfelől közelíthetjük meg ezt a tényt. Az igehirdetés a lelkész (személyes) bizonyságtétele Isten nagy tetteiről, megtapasztalt szeretetéről, az írott igében megismert jóságáról. Az e tanúságtételt befejező ámen megerősíti a hallottakat, semmi kétséget nem hagyó módon akarja bizonyítani a mondottak igazságát, valóságosságát. Az igehirdetés emellett azonban - ahogyan erről rovatunk korábbi írásai is szóltak - Isten szava, amely emberek ajkán hangzik fel. Nem emberi gondolatok alkotják csupán, nem a lelkész tanulmányainak és szellemi-lelki képességeinek a „terméke”, hanem Isten igéje. És ennek az élő igének az elhangzása után csendül fel az utolsó szó: „Ámen." Lehet ez Isten saját ámenje, amelyet igazolásként, elfogadásként mond ki. Maga a megszólaló Úr igazolja, vállalja azt, ami elhangzott. A gyülekezet szava: ámen. Az „ámen” a gyülekezet szava és feladata. Ez a liturgia minden részében igaz - így az igehirdetéssel kapcsolatban is. A hallgató befogadja az elhangzottakat, és válaszol rájuk. Mi mást is válthatna ki az emberből Isten életet adó szava, mint egyetértést, helyeslést? Lehet az ember tartózkodó, netán ellenálló, de előbb-utóbb, ha az ige elkezd működni benne, kimondja a bizonyosság szavát: ámen. Hazánkban úgy alakult a liturgikus élet, hogy az evangélikus istentiszteleten a lelkész vette át a gyülekezettől az áment. Az ámen ugyanis feleletjellegű, és válaszfunkciót tölt be. Amit a lelkész mond - saját szavaként vagy Isten igéjeként -, arra a gyülekezet válaszol. Jó lenne gyakorlattá tenni, hogy az igehirdetés végén (is) a gyülekezet válaszoljon ámennel az elhangzottakra. Ehhez azonban az igehallgatóknak érezniük-tudni- uk kell, hogy mikor ér véget a prédikáció. Akár abból, hogy a lelkész előbb maga is kimondja az áment, akár abból, hogy elhangzanak olyan hívó szavak, amelyekre szinte rávágja a gyülekezet a választ. Isten ámenje. Ez a legizgalmasabb. Mert amire Isten kimondja az áment, az megvalósul. Isten teremtő szava ámenként hangzik. S amire ő azt mondja: úgy legyen, az úgy lesz. Örök vágya a hívő embernek, az igehirdetőnek és a gyülekezet tagjainak - mindannyiunknak, hogy az ámen Isten ámenje legyen életünkön. ■ Hafenscher Károly (ifj.)