Evangélikus Élet, 2007 (72. évfolyam, 1-52. szám)
2007-03-04 / 9. szám
‘Evangélikus ÉletS PANORÁMA 2007. március 4. 7 központok Összeállította: Gazdag Zsuzsanna encia- és missziói Telekgerendási Evangélikus Konferencia-központ Sóvár - A Magyarországi Keresztyén Ifjúsági Egyesület (MKIE) Gyermek- és Ifjúsági, Oktatási és Szabadidős Központja, Balatongyörök Telekgerendás Békéscsabától nyugatra terül el, területén - önálló településsé alakulása előtt - tanyák álltak. A térség hivatalos neve „Csorvás út tanyaközpont” volt, 1951 végéig Békéscsabához tartozott; az önálló községi címet 1952. január i-jén nyerte el. Az egyházi köz- igazgatást tekintve a békéscsabai egyházközséghez tartozik szórványként. A falu vallási élete szempontjából fontos dátum 1991. július 14-e, amikor szabadtéri ünnepi istentisztelet keretében elhelyezték a mindaddig templom nélküli település evangélikus templomának alapkövét. Az épületet 1992. szeptember 20-án szentelte fel D. ár. Harmati Béla püspök. Az ugyancsak a kilencvenes évek eleje óta létező Telekgerendási Evangélikus Konferencia-központ úgy jöhetett létre, hogy egyházunk megvásárolta az egykori helyi állami gazdaság iroda- és kultúrházát. Az intézményt eleve azzal a szándékkal hozzák létre - mivel a szokásosnál alacsonyabb komfortfokozatú hogy gyülekezeti és ifjúsági alkalmak résztvevőinek szálláshelyéül szolgáljon. A rendezvényeket tavasztól őszig lehet nyugodt szívvel itt tartani, mindaddig, amíg elég meleg az idő, mivel fűtéssel nincs ellátva az épület. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne törekednének a fejlesztésre. Az épületet ugyan teljes egészében még nem sikerült átalakítani, de egyik szárnya már megújulhatott. A konyha, illetve a kiszolgálóhelyiségek korszerűsítése azonban még várat magára. Már modernizálták a pihenőhelyiségeket is: a két A Sóvár a Balaton-parttól mindössze száz méterre található. Az MKIE negyven férőhelyes ifjúsági konferencia-központjába elsősorban csoportok jelentkezését várják - egész évben. Nyolc, kézmosóval ellátott szobában tudják elhelyezni a vendégeket, főként Étkezés Három étkezést biztosítanak meleg ebéddel és vacsorával, általában az alábbi időpontokban (ezektől előzetes egyeztetés után el lehet térni): reggeli 8.30-kor, ebéd 12.30-kor, vacsora 18.30Béthel Evangélikus Missziói Otthon, Piliscsaba A település a fővárostól huszonhat kilométerre fekszik; a helységet körülvevő szép fekvésű, erdős hegyvidéket már a római korban is lakták, és Boldog Ligetnek nevezték. A környék lehetőséget nyújt kirándulások szervezésére is. A Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesületet Bauer Irma főnök asszony 1924. október i-jén alapította meg Pilis- csabán. Több telket vásároltak, így alakult ki az a terület, amely ma alapvetően két részből, a Béthel Evangélikus Missziói Otthonból és a Siló Társas Laspontán módon missziói otthonná alakult, és az idők folyamán az országos egyház támogatásával egyre szépült és bővült. 1991-ben még csupán ötven főt tudtak befogadni, 1994-ben - amikor az intézmény bajor segítséggel új épülettel bővülhetett - hetvenet. A későbbi folyamatos felújítások után ma már száz fő befogadására van lehetőség fürdőszobás szobákban. Az intézmény kizárólag missziói célú hitéleti tevékenységnek ad helyet: konferenciákat rendeznek itt családok, fiaEnzenhart gyülekezetének templomaként szolgált, először - eredeti helyén - 1962 adventjének első vasárnapján szentelték fel. Majd miután idővel kicsinek bizonyult, „adományként” a Béthelbe került. A templom berendezéséhez és a harang elkészíttetéséhez svájci evangélikusok nyújtottak anyagi segítséget. Az oltárt erdélyi fafaragó készítette el Pintér Tibor tervei alapján, aki az otthonban történt későbbi építkezések és felújítások tervezője is. Második és harmadik alkalommal már magyar földön szentelték föl a templomot: felállítását követően 1992- ben, valamint a felújítás és az átépítés után, 2001. június 2-án; mindkét alkalommal D. Szebik Imre püspök végezte a szentelés szolgálatát. A közös alkalmakat a Béthelben rendezett konferenciák résztvevői e falak között tartják. A templomot a 2005. május 10. óta önálló Piliscsabai Evangélikus Egyházközség is használja istentiszteleti alkalmakra. A szállás és az ellátás hároméves korig ingyenes. Evangélikusok számára a konferenciákon való részvétel díja tízéves korig 1100 Ft/fő/nap, tízéves kortól 2200 Ft/fő/nap. Nem evangélikusok számára a fizetendő összeg 3300 Ft/fő/nap. nagy és az egy kisebb hálóterem emeletes ágyain hatvan gyermek térhet nyugovóra, a táborvezetők részére pedig néhány kisebb különálló szoba áll rendelkezésre. A vizesblokkokat úgy tervezték, hogy megfeleljenek a legkorszerűbb uniós előírásoknak. A női, illetve férfimosdóban egyszerre összesen nyolcvan fő tisztálkodhat. Külön vécé, mosdó, zuhanyofizetendő díj a rezsiköltséget foglalja magába, az ezen felüli összeg külön elbírálás alapján, megegyezés szerint fizetendő. Megközelítés Békéscsabáról gépkocsival a 47-es úton, illetve vonattal és autóbusszal egyaránt elérhető. zó áll a kerekes székes vendégek rendelkezésére. Ugyancsak az ő kényelmüket szolgálja a főbejáratnál, valamint az udvar felől egyaránt elhelyezett rámpa. A hideg ételeket helyben lehet fogyasztani, meleg ételekkel a közeli csárda várja a vendégeket. A vendégek által Információ Kelet-Békési Egyházmegye Esperest Hivatala Kapcsolattartó: Kondor Péter esperes Telefon: 66/322-162 Mobil: 20/824-2959 E-mail: kondor@begart.hu emeletes ágyakon. A női és férfi vizesblokkok a folyosóról nyílnak. A közelben aszfaltos kivilágított kosárpálya, nem messze tőle focipálya található. A strand ötven méterre van. A szomszéd szállodában igénybe vehető a fedett uszoda és a szauna. Nyári időszakban a községben minigolf- és golfpálya is üzemel. Miért pont Sóvár? A házigazdák azt szeretnék, ha ez a ház a szabad, de felelősségteljes gondolkodás, a kreatív, játék közben történő tanulás és a tartalmas kikapcsolódás helyeként szolgálna az idelátogatók számára. Az a szándékuk, hogy legyen ez a sóvárgás háza, azoké, akik tudják, hogy miért - és azoké, akik csak sóvárognak valami megfogalmaz- hatatlan iránt (Róm 8,19). Aki idejön, az váljon sóvá! (Mt 5,13) Ha pedig valaki „megízetlenült”, itt van lehetősége a feltöltődésre. A vendégek egy „várba” érkeznek, olyan helyre, ahol biztonság, tisztaság, őszinteség és szeretet veszi őket körül. Az MKIE 2001-ben a Kincstári Vagyoni Igazgatóság pályázatán nyert egy ingatlant, ezt az elmúlt években ifjúsági konferencia-központtá alakították át. A munkát 2006-ra sikerült befejezni, a ház a tervek szerint elkészült és üzemel. A konferenciateremben teljes audiovizuális felszerelés (kivetítő számítógépes csatlakozással, műholdvevő) található, emellett társasjátékok, elektromos zongora és gitár állnak a vendégek rendelkezésére. A klubban bárpult, csocsóasztal és nagy sakk is található. A csendszobából gyönyörű körpanoráma nyílik a Balatonra. Az udvaron lévő lengőteke és pingpongasztal a nyár elejétől használható. Ezeken kívül rendelkezésre állnak kosár-, foci- és röplabda- pályák is. Árak Az intézmény elsősorban ifjúsági csoportokat vár, lehetőleg egynél több éjszakás tartózkodásra. Más összetételű csoportok (felnőttek, családosok) esetén egyéni árat adnak meg. Az alapár 3200 Ft/fő/éj. Ez az összeg magába foglalja a napi háromszori étkezést, de nem tartalmazza a tizennyolc éven felüliek által fizetendő napi 330 forintos idegenforgalmi adót, valamint az egyszeri 400 forintos mosatási díjat. kóotthon és Önálló Élet Központból áll. A diakonisszaegyesületet 1951-ben feloszlatták, ingatlanjai szerencsére - egy átmeneti időszak után - visszakerülhettek egyházunk tulajdonába. A Béthelben fogyatékkal élő gyermekeket neveltek, a Silóban pedig idős diakonisszákat gondoztak, egészen a nyolcvanas évek közepéig, ekkor mind a Béthel, mind a Siló üresen maradt. Változás a kilencvenes évek elején következett be, amikor a Béthel - a néhai Bolla Árpád lelkész kezdeményezésére talok, gyerekek és különböző közösségek részére, illetve a hitélettel összefüggő szakirányú képzéseket tartanak például keresztény orvosok, diakóniában tevékenykedők, családsegítők vagy lelkészek részére, sok esetben nemzetközi szervezéssel. A vendégek számára teljes ellátást, azaz napi háromszori étkezést biztosítanak. A gépkocsival érkezők az intézmény területén parkolhatnak. A missziói otthon fatemploma eredetileg a baden-württembergi NürtingenMegközelítés Budapestről a 10-es számú főúton vagy vonattal a Budapest-Esztergom vonalon, Piliscsaba megállóig. Elérhetőség Béthel Evangélikus Missziói Otthon 2081 Piliscsaba, Széchenyi u. 8-12. Postacím: Pf. 54 Telefon: 26/375-218 Mobil: 20/919-4573 E-mail: postmaster@betel.t-online.hu Otthonvezető: Varga Gábor kor. Ha valaki vegetáriánus vagy lisztérzékeny, kérik, hogy ezt érkezés előtt három nappal jelezze az intézménynek. Megközelítés Gépkocsival: a déli parton, az M7-es autópályán, majd a 7-es úton Balatonke- resztúrig kell utazni, ott Keszthely irányába kell fordulni és továbbmenni a 71- es úton Balatonfüred felé; végül a 96. kilométer után jobbra kell a községbe lekanyarodni. Sopron irányából, illetve Balatonfüred felől is megközelíthető: a 84-es és a 71-es út Balatonedericsnél találkozik, innen Keszthely irányába haladva a 95. kilométer után balra kell lekanyarodni. Vonattal: Balatongyörök mind az északi, mind a déli parton vonatozva kétszáz kilométerre van Budapesttől, így választható mind a tapolcai, mind a keszthelyi átszállás. Mindkét irányba közlekedik intercity is. A Sóvár százötven méterre van a megállótól, a felüljáró irányában haladva. Busszal: indulás a Budapest-Népliget autóbusz-pályaudvarról; a „Balatongyörök bekötőút” elnevezésű megállónál kell leszállni. Repülővel: Európa több városából rendszeres járatok közlekednek a Balatongyöröktől huszonöt kilométerre levő sármelléki nemzetközi repülőtérre. Elérhetőség Sóvár - A Magyarországi Keresztyén Ifjúsági Egyesület Gyermek- és Ifjúsági, Oktatási és Szabadidős Központja 8313 Balatongyörök, Petőfi u. 1. Fax: 83/346-007 Mobil: 20/327-2382 Internet: www.sovar.hu E-mail: sovar@sovar.hu Intézményvezető: Marton Tamás